Tisztelt Képviselő Úr!
Az alábbi próbléma megoldása tárgyában szeretném segítségét kérni.Az ILKA Társasházkezelő Kft kezeli a Pesti út 138-144 Társasházat, ahol a lakók nyugalmát az ott lévő két üzlet zavarja. Ez egyik ital diszkontként üzemel, míg a mellette lévő közért is italokat árul. A vendégek az üzletek előtt fogyasztják el italaikat, miközben zajongnak és dohányoznak. Az ittas emberek a ház tövében végzik el dolgukat, majd jön az este, amikor még a parkot is  ellepik a hajléktalanok, akik szintén ott végzik el dolgukat. A lakók jó időben ablakot nem tudnak nyitni. A Tulajdonosok  eladni nem tudják lakásaikat, vagy csak jóval értéken alul a kialakult helyzet miatt.A közelben lévő óvoda megközelítése is e terület mellett lehet, a szóbeli zaklatások a kisgyermekek előtt történnek.Évek óta egyre romlik a helyzet, már minden fórumon panaszkodtunk írásban is. A XVII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei nem minden hívásra jelennek meg a helyszínen, a Közterület Felügyelet elhalad az ominózus üzletek előtt ha megáll akkor sem hatékony az intézkedés. Az Ipar és Kereskedelmi Osztály megkeresésünkkor azt mondta, hogy megértik a problémát, de nem tudják bezárni, mivel az üzletek folyamatos működési engedéllyt kapnak. Érdekes módon a lakóépület 138-140  lépcsöháza előtt megy a lakók zaklatása, míg a 144 előtti italárusító hely már nem engedélyezi vásárlóinak az üzlet előtti fogyasztást és e célból történő tömörülést. A közös képviselet ez ügyben tehetetlen, a Tulajdonosok meg azt mondják, hogy nem akarunk intézkedni. Minden fórumon azt mondják, hogy  naponta a Pesti úton elhaladva látják a problémát.  Kérem szíves közbenjárását a probléma megoldása érdekében.

Tisztelettel: Vákics Istvánné

ILKA Társasházkezelő Kft

Tisztelt Asszonyom!

A probléma megoldásának első határozott lépéseként engedélyét kérem, hogy levelét – névvel, vagy név nélkül? – honlapomon közzé tegyem és a Képviselő-testület következő rendes ülésén felolvassam.

Tisztelettel és köszönettel

dr Fenke Ferenc

Tisztelt Dr. Fenke Ferenc Képviselő Úr!

Köszönettel vettem gyors visszajelzését. Természetesen akár névvel ellátva is hozzájárulok levelem közzé tételéhez és ezzel a probléma mielőbbi megoldásához.

Tisztelettel:

Vákics Istvánné

ILKA Társasházkezelő Kft

Ekként szólnak 2012. november 26.-án kelt jegyzetem (“A tájékoztatásról, egy eset kapcsán”) utolsó – kiemelt – mondatai: “…a hivatalos – és nem hivatalos – kormánypárti tájékoztatást a félretájékoztató, megvezető és félrevezető globális, országos és helyi média most is, 2012. őszén is, még mindig felülírja!”

Bencsik András fent idézett írásom születésével nagyjából egy időben pötyöghette számítógépébe alábbi, a Magyar Demokrata című hetilap 3. oldalán ma megjelent – nov. 26.-án közzé tett gondolataimmal meglepő hasonlatosságot mutató –  sorait:

“A bűn rávetítése a politikai ellenfelekre, s azok érdemeinek kisajátítása azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szükséges erejű hazai médiát kiegészítve a nemzetközi médiakórus is ezt visszhangozza, majd mindez támogatást talál az Európai Unió különös fából faragott globalista elitjében. (…) A nemzetközi média összefüggően következetes hazugságaiból a nyugat-európai országok lakóinak fejében kialakul egy szisztematikus hazugságkép Magyarországról…”

Kommentáljuk?

Kommentáljuk!

Tisztelt Jegyző asszony, Polgármester úr, Képviselő társaim, kedves vendégek!

Bizonyára emlékeznek rá, hogy 2011 az Önkéntesség éve volt. Kerületünk is számos programmal csatlakozott a kezdeményezéshez. Nem volt nehéz feladat, hiszen akkor már működött a civil összefogás: árvíz Felsőzsolcán, vörös-iszap katasztrófa Devecseren, Kolontáron. A kerület is a bajbajutottak segítségére sietett: élelmiszerrel, ruhával, bútorral. Aztán eljött az idő, mikor ezekre az adományokra ott már nem volt szükség, de mivel az emberek adakozó kedve megmaradt a szervezők igyekeztek megoldást találni arra, hogy ezeket a dolgokat a kerületi rászorulók részére juttassák el. Aztán Rózsahegyi Péter képviselőtársam akciója a „lom, nem lom” elindított egy folyamatot: az adományra szorulókat összekötni az adakozókkal. Ezt azonban eredményesen csak szervezett körülmények között lehet. Így jött létre a Rákosmenti Adományház Egyesület, mely szervezetet alig néhány hete jegyezte be a Fővárosi Bíróság.

Az egyesület elnöke: Bán Ildikó a Piroska óvoda fáradhatatlan vezetője. Alapító tagjai: Faragó Adrien andragógus, Domokos Zsolt a Pethő Intézet konduktora, Simai László pénzügyi szakértő, Lambert Krisztina, Mógor Krisztina, Tóth Csaba Csongor a polgármesteri hivatal munkatársai civilként valamint Horváth Tamás alpolgármester, Rózsahegyi Péter képviselő társam és én.

Az adományház egyesület a kerületi hajléktalanok és szociálisan rászorulók segítésére kezdeményezte, hogy november 23-tól, holnaptól jövő márciusig 16 alkalommal adjunk meleg ételt. A cél érdekében civilek, egyházak, képviselők vállalták egy-egy főzés anyagi feltételeinek előteremtését. A szervezés és egyéb eszközök biztosítása az egyesület feladata.

A Katolikus Karitasz, a Vöröskereszt, önkéntesek segítenek a zavartalan lebonyolításban.

Adományokat természetben (a főzés alapanyagaira gondolok), pénzben szívesen fogadunk.

Várunk minden segítő kezet péntekenként itt a hivatal előtti parkolóban, 12 órától.

A többségében kiváló minőségű – őstermelők által is prezentált – árú okán gyakorta és szívesen vásárolok a keresztúri piacon és a környező boltokban. Szokásos péntek délutáni bevásárlásom választói körzetem közepe táján, az új piac egyik húsboltjánál zárult. Nem nagyon emlékszem olyan beszerző körútra, hogy egynél több rákosmenti polgár kérdéseivel, kéréseivel, tanácsai okán néhány szó erejéig meg ne állított volna. Ezúttal is ez történt. Jelentős mennyiségű és súlyú reklámszatyor tulajdonosaként evickéltem keresztül a tömegen, amikor a csarnok butiksorának egyik üzletéből középkorú polgár – szemmel láthatólag az üzlet bérlője, és/vagy a benne lévő árú tulajdonosa – penderül bal oldalamra. Köszönés és bemutatkozás helyett ekként üdvözöl:

-          Ön képviselő?

-          Igen – mondom rosszat még nem sejtve – képviselő, Fenke doktor vagyok.

-          Akkor gratulálok és köszönjük – így Ő.

-          Egészen pontosan mit és mihez, uram? – kérdem én.

-          Köszönjük a nyomort, a választási regisztrációt, a regisztrációs adót, a bérleti díjat. Köszönjük. Csak így tovább. És nem vagyok kommunista.

Mivel játszótéri, lépcsőházi, piaci és munkahelyi politizálásba nem szokásom bonyolódni – most sem tettem – hadd jegyezzem meg itt és most: elbeszélésem azért kívánkozik ide, mert rávilágít egy-két olyan kommunikációs aspektusra, melyről kormánypárti szimpatizánsok csak hangjukat lehalkítva, szemlesütve és kizárólag egymás közt beszélnek.

Bevásárlás közben elém pattan tehát egy üzlettulajdonos vagy bérlő és – mint önkormányzati képviselőt – olyan vádakkal illet, melyekhez semmi közöm és némi bulvár-cinizmust sem mellőzve olyan politikai-gazdasági negatívumokat hánytorgat fel, melyekről nem mi, tehát nem a KDNP és nem a Fidesz, nem mi, kormánypártiak tehetünk: az asszisztensnőimnél borítékolhatóan hatványozottan jobb módú kereskedő számon kéri rajtam a – szerinte – általunk gerjesztett nyomorát, a 2003.-ban (!) bevezetett regisztrációs adót és az üzlethelyiség tulajdonosa által rá rótt bérleti díjat!

Bármennyire is szeretnénk azt hinni, fenti eset nem izolált.

Itt és most nem arról van szó, hogy egy közszereplőnek (csaknem) mindent el kell tudnia viselni, hanem arról, hogy a hivatalos – és nem hivatalos – kormánypárti tájékoztatást a félretájékoztató, megvezető és félrevezető globális, országos és helyi média most is, 2012. őszén is, még mindig felülírja!

“Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen olyan sajátos értékgazdagság, amit csak és kizárólag az az adott nemzet adhat az egyetemes emberiségnek.

Ahhoz, hogy a magyar nemzet fönnmaradhasson, tudatosítani kell magunkban, hogy a magyar nemzet – történelmi okokból kifolyólag – egy sajátos nemzet, hisz’ három lábon áll: egyik lába az anyaországi magyarság, másik lába a Kárpát-medencei magyarság, harmadik lába a diaszpóra magyarsága.

Az általam irányított nemzetpolitikának a lényege, hogy Magyarország felelős a nemzetrészekért. Ám a nemzetrészek is felelősek önmagukért, egymásért és Magyarországért, végeredményben az egyetemes magyarságért. Tehát tudják és tudatosítsák: számíthatnak ránk és mi is számítunk rájuk.

Számítunk minden magyarra!

Dr. Semjén Zsolt                                                                                                                                                                  nemzetpolitikáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes

Közel két hete vagyok kénytelen nélkülözni szolgálati számítógépemet. Múlt csütörtökön, az esti hírek békés és gyanútlan szemlélése közepette terítette be képernyőmet a világháló egy hívatlan és váratlan “vendége”. Felbukkanását követően esélyt sem adott a “menekülésre” : laptopom “meghalt”.

Aznap este családi körben feldúltan mesélem az eseményeket, mire 6 és fél éves gyermekem rezignáltan ekként szól:

- “Hekker”.

- Tessék ? – kérdezem én.

- A hackerek azok, akik tönkre tudják tenni a számítógépeket és az azon lévő programokat – magyarázza gyermekem Édesanyja.

- És mi célból tennék ezt ? – kérdezem.

- Csak úgy – felel fiam.

Készülékemet tizedik napja vírusirtók gyógyítják – eddig sikertelenül.

Számomra – segíteni, gyógyítani, életet menteni hivatottként - korábban elképzelhetetlen volt, hogy emberek, csoportok, embercsoportok “l’art pour l’art” ÁRTANAK, tesznek tönkre állami vagyont, személyi tulajdont, vagy számítógépes tudásukat felhasználva “másznak bele” bármilyen titkos vagy kevésbé titkos “portálokba”, honlapokba, személyi levelezésbe, vagy – mondjuk ki – egzisztenciákba. Ott állunk tehát, hogy ma a számítógépes gengszterek, a hackerek bármit megtehetnek. Bár tornából fel lehettek mentve és golyóálló mellényt sem szükséges viselniük, energiaitalokat szürcsölgetvén mintegy mellékesen számítógépüket püfölve kéjes izgalommal életeket és államokat képesek tönkre tenni és ez számomra egyszerűen elfogadhatatlan.

Fenti gondolatokat fogalmaztam éppen, amikor kezembe került a Magyar Nemzet című napilap november 17.-i száma, melynek 21. oldalán a következő szalagcímet olvastam: “ A kiberháború már elkezdődött“.

Megállapítható, hogy Várbíró Anita, Petrőczy Dániel és jómagam “jó lóra tettünk”, amikor elhatároztuk, hogy egyéni képviselői keretünkből a választói körzetünkben élő nagycsaládosok színházlátogatását ingyenjegy formájában támogatjuk. Ma, a Vigyázóban minden támogatott jegy elkelt és az előadás (“Pintyőke cirkusz”) fergeteges volt.

Tekintve, hogy a Művelődési Ház jövő szombati előadására (“Mici néni két élete”) a támogatott jegyekre hatalmas az igény, úgy döntöttünk, hogy képviselői keretünkből további összegeket bocsátunk a 2., 3. és 4. választói körzetekben élő felnőtt színházlátogatók számára, érdemes tehát a Vigyázóban azoknak is újfent érdeklődni, akiket korábban keretünk kimerüléséről tájékoztattak…

…és jó szórakozást !

Amint itt és most, honlapomon, “soha vissza nem térő alkalom” gyanánt egyéni “orvostörténeti sorozatomat” öntöm formába, egyenként, iszonyú élesen ötlenek fel fiatal orvos koromban megélt megrázó eseteim.

1980-ban és 81.-ben, friss diplomával a zsebemben, a B.A.Z. Megyei Kórház Urológiai Osztályán, a véget nem érő ügyeleti órákban magamra hagyatottan igyekeztem helyt állni. (A történelmi hűség kedvéért megemlíteném, hogy szakterületül annak idején többek között éppen azért választottam az urológiát, mert ott ragyogóan lehet “egyedül” is dolgozni… az ezzel járó lelki terheléssel – fiatal lévén – nem számoltam.)

1981 tavaszát írtuk tehát, amikor a nőgyógyászat ügyeletes szakorvosa urológus konziliáriust kért egy néhány napja gyermekét császármetszés segítségével világra hozott, de azóta deréktáji fájdalmakra panaszkodó, folyamatosan lázas huszonhat éves anyukához. Jelen alanyi blogíró – akkor még igen fiatal “rezidens” – a páciens állapotát súlyosnak ítélvén azonnali (röntgen, labor, stb.) vizsgálatokat és az urológiai osztályra való áthelyezését javasolta.

Az előzmények feltárásakor derült ki, hogy a fiatalasszony alig két éve viselt már egy saját életét veszélyeztető, ezért megszakításra ítéltetett terhességet. Alkata, betegségei és immunológiai sajátosságai okán újabb gyermekáldástól a szülész-nőgyógyászok már akkor eltanácsolták. Sebaj, a fiatal nő a szakorvosi döntést el nem fogadván 1980-ban ismételten teherbe esett… a pár napja világra segített kisfiú ép, egészséges, köszöni szépen, jól van.

Bár fiatal anyukát azonnali hatállyal áthelyeztetem az Urológiára, kétoldali, a véráram útján terjedő vesegyulladása miatt a napi 24 órás intenzív kezelés és megfigyelés ellenére állapota folyamatosan romlik. A vizelet-kiválasztást és – elvezetést biztosítandó két napon belül előbb a jobb, majd a bal veséjét operáljuk, mintegy 72 óra múlva a beavatkozások ellenére veseműködése leáll, művesekezelésre kényszerülünk. Felkelni már napok óta nincs ereje, de a nagyszerű fiatalasszony tudata az utolsó pillanatokig kristálytiszta, határozott utasításokkal “rendezi” gyermeke tápszerrel való ellátását, kis családja életét.

Egy orvos életében a tehetetlenség érzése a legborzalmasabb: elfogadhatatlan és felülírhatatlan.

10 napos volt gyermeke, amikor a huszonéves anyukát elveszítettük. Tudta, hogy belehalhat, mégis vállalta az áldott állapotot, a szülést. Soha nem fogom elfelejteni.

“Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.

Futók között titokzatos  megállók.

A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók.

Képek, már megmeredtek és örökre szépek.

Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők,

kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat.

Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul,

Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul.

Nem ismeri meg itt anya a lányát , sem a tudós ezer bogos talányát.

Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhítat, az ima és a csók.

Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.”

Kosztolányi Dezső: “Halottak” (1935)

A “pénzpiaci” helyett világ életemben a székely paraszti logika alapján igyekeztem megítélni Magyarország és a magyar gazdaság helyzetét.

Ezért (is) örülök annak, hogy október 9., 10., 15.-i írásaimra (l. ott) adott csattanós választ a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának – az Elnök szándéka ellenében született – tegnapi kamatvágása. A döntés nyomán, a Magyar Nemzet című napilap mai számának vezércikkében napvilágot látott gondolatok pedig – őszinte örömömre – említett bejegyzéseim megállapításait messzemenően alátámasztják.

Íme, néhány gondolat Nánási Tamás “A magyar nemzet bankja” címet viselő írásából:

“A jegybankról szóló törvény a pénzromlás fékezését – az árfolyam-stabilitást – írja elő a monetáris tanács számára. A középtávú cél 2007 óta az infláció leszorítása három százalékra, amelyet öt év alatt sohasem sikerült az MNB-nek elérnie. Arra viszont jó volt ez a feladat, hogy az intézmény elegánsan kivonja magát a magyar valóságból és elhárítson minden olyan felkérést, amely botor módon arra irányult, hogy a tekintélyes intézmény is vegye ki a részét a gazdaságot sújtó válság megoldásából. Simor András, a jelenleg regnáló elnök azért néha úgy érezte, mégis volna dolga ezzel kapcsolatban. Fel is tárcsázta a Nemzetközi Valutaalapot, amikor a krízis 2008 végén megérkezett. Amikor pedig elszabadult a forint árfolyama síelni ment és messzi bércek tetejéről szemlélte, miképp duplázódik-triplázódik meg a hazai devizahitelesek törlesztőrészlete.

Ne feledjük, hogy Simor András mandátuma a jövő év tavaszán lejár. Ez pedig esélyt ad arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank ismét azé a közösségé legyen, amelyiktől a nevében lévő első két szót kölcsönözte.”