“Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.

Futók között titokzatos  megállók.

A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók.

Képek, már megmeredtek és örökre szépek.

Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők,

kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat.

Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul,

Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul.

Nem ismeri meg itt anya a lányát , sem a tudós ezer bogos talányát.

Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhítat, az ima és a csók.

Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.”

Kosztolányi Dezső: “Halottak” (1935)