Jegyző asszony és Polgármester úr társaságában január 11.-én, pénteken választói körzetem legidősebb asszonyát, 100. életévét néhány napja betöltött Molnár Lajosnét volt alkalmunk felköszönteni:

Valamikor varrónőként tevékenykedő, ma is kifogástalan küllemű és választékosan öltözködő Mária néni az Akácvirág 14. alatti otthonában, családja körében fogadott. Elmondta, hogy elmúlt 100 éve boldogságban telt – hangja csak akkor csuklott el, amikor második világháborúban elveszített fia emlékét idézte fel.

Mária néni pár perccel később töretlen humorérzékéről is tanúbizonyságot adott:

“-Úgy-e, nem kell az egészet megennem?” – kérdezte, amikor átnyújtottuk a 100. számot formázó égő gyertyákkal díszített születésnapi tortát:

(Képek: tizenhetedik.hu)

27 milliárd forint többletforrás az egészségügynek

2012. utolsó napjaiban az úgynevezett „kasszaseprés” keretében, összesen közel 27 milliárd forintot osztott szét a betegellátásban résztvevő intézmények között az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Közlemény.

Az egészségügyi szolgáltatók konszolidációs támogatásban részesültek 2011. év végén a lejárt beszállítói tartozás enyhítése érdekében. A kapott támogatást a szolgáltatók egy része nem tudta felhasználni, így az átutalt összeget vissza kellett fizetniük. A szolgáltatók visszautalásai nyomán 2012. december 10-ig 3,3 milliárd forint folyt be az Egészségügyi Alapba. Ennek felhasználásáról a kormány a 2012. december 12-i ülésén döntött, így ez az összeg is a kasszasöprés részeként került felosztásra. Emellett a tavalyi év kiadásai után a gyógyító-megelőző kasszában 11,2 milliárd forint maradvány mutatkozott. Ennek célzott felhasználása kiemelten szükséges az egészségügyi ellátások év végi finanszírozásához és az ellátórendszer működőképességének fenntartásához. Az összeg nagy részének felosztása teljesítmény arányosan, illetve a GYEMSZI által fenntartott intézmények körében a szolgáltatók likviditási szempontjait is figyelembe véve történt meg.

A kormány 2012. december 18-án megjelent határozatában további 12,6 milliárd forinttal emelte meg az összevont szakellátás 2012 évi előirányzatát. Ennek az összegnek a szétosztása is a teljesítmény, illetve a részben likviditási szempontok szerint történt. Ebből 200-200 millió forint az Országos Mentőszolgálatnak és a betegszállítóknak jutott az üzemanyagköltségek növekedésének kompenzálása érdekében.

(Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

(kormany.hu)

2011 Karácsonyán gyermekemet – amúgy felettébb túlterhelt és válság sújtotta – Jézuska egyebek között “A világ állatai” című, spanyolból magyarra fordított, valami miatt Kínában gyártott, háromszáz oldalas kiadvánnyal ajándékozta meg. A könyv, az abban tetten érhető számos, az abszurd határát súroló képi megjelenítés, a magyartalan fordítás időnként megmosolyogtató, néha mellbevágó visszásságain 2011. decemberében két beírásban is élcelődtem… Mint kiderült, hasztalan…  Jézus Krisztus 2012. születésnapja alkalmából ugyanis ezúttal nem spanyol szerzőtől született, kínai műhelyben készült, hanem magyar kiadvánnyal lett gazdagabb csemetém: a füzet “echt ungarisch”, miskolci gyártmány. Címe: “Állatok a falun”, célja pedig a kreatív kézimunka: háziállatok karton-ábráinak kivágása és térbeli összeillesztése. A mű (disznót, kutyát, ludat, tyúkot ábrázoló) rajzainak együgyűségén – kicsinyeknek szóló kiadványról lévén szó – a jámbor szülő rövid mérlegelés után hajlandó túltenni magát… a sokkot nem ez okozza.

A sokkot a hetedik háziállatként kivágandó és felépítendő tehén-modell kísérő szövege okozza, melynek itt és most kulcsmondatai következnek, de azok elolvasása előtt kéretik a célszemély-kiskorúaknak jó éjszakát kívánni, a 12 éveseknek pedig a szöveg elolvasásához nagykorú felügyeletét biztosítani. Az olló és ragasztó nélkül, öntevékenyen összeállítható, miskolci származású karton-tehén írásos jellemzése ugyanis ekként szól: “Egyes fajták a tejükről, mások a kitűnő húsukról híresek. A tehén legelterjettebb háziállatunk. Nagy jászolokban, illetve a legelőkön nevelkedik.”

…és rendkívül kínos, amikor érkezik egy kormány, egy kormányfő, egy miniszter és egy államtitkár, akik eléggé el nem ítélhető módon megkísérelnek rendet teremteni az oktatásban…

Kedves rákoskerti barátom tegnap parlamenti látogatásra invitált. Lévén, hogy eddigi életem során sajnálatos módon Magyarország Házának csak az előcsarnokáig jutottam, kis családommal kapva kaptunk az alkalmon és némi fogvacogtató várakoztatást, valamint szigorú biztonsági ellenőrzést követően bebocsáttattunk a csodák csodájába: Parlamentünk megítélésem szerint a világ egyik legkáprázatosabb épülete:

…és egészen elképesztő belegondolni, hogy anno Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Kádár János, Marosán György, Biszku Béla, Aczél György, majd Horn Gyula és Pető Iván alkottak törvényeket és ítélkeztek e helyen a magyarok felett…és arra még mindig várni kell, hogy “a magyar Kormánynak magyar legyen az ellenzéke”…

Jómagam bízom abban, hogy e Házban jövőre is az igazság, Hazánkban pedig a béke honol. Ebbéli reményemben, alábbi, a káprázatos kupolát ábrázoló, tegnap készített parlamenti fotóval kívánok mindnyájuknak derűlátást és sikerekben gazdag Új Évet!

Barátaimnak és felebarátaimnak, minden kedves ismerősömnek és ismeretleneknek, híveimnek és olvasóimnak Aachentől Csíkszeredáig, Porto Alegretől Budapestig szeretetteljes, áldott Karácsonyt kívánok!

Rákosmente egyik legnagyszerűbb – négyes számú – egyéni választói körzetének képviselőjeként december 19.-én, szerdán, a körzet “Kaszáló” nevű kistérségében ünnepség részese lehettem: a városrehabilitáció részeként több, mint 1,1 milliárd forintos ráfordítással korszerűsítettük és akadálymentesítettük a Gólyafészek bölcsődét, realizálnunk sikerült továbbá az “önkormányzati bébiszitterként” működtetendő nyitott bölcsődei csoportot is. Az ünnepélyes átadás a “nagy testvér”, a Csicsergő óvoda 25. születésnapjára esett, lett tehát nagy ünneplés, majd eszem-iszom és dínom-dánom…

Jelen alanyi blogíró – kiscsoportos labdavirtuóz – Polgármesterünk társaságában a bölcsőde új játszószobájában próbálkozott a gyermekek és szülők elkápráztatásával:

A létesítmény felújítása nagyszerűen sikerült – már most érzékelhető a fűtés hatékonysága; a nyílászárók cseréjének költsége néhány téli szezon nyomán megtérül! Jó hír továbbá az is, hogy az ünnepélyes átadás során nem találkoztam duzzogó óvoda-pedagógusokkal, demonstráló dadusokkal, fenyegetőző óvónőkkel, értetlenkedő óvodásokkal és ülősztrájkot tartó túlkoros bölcsisekkel sem…

Marosvásárhely, 1969.  Kőkemény középiskolai felvételi vizsga nyáron a Bolyai Farkas Líceumba, vélhetően – akkor – Középkelet-Európa legkeményebb, magyar nyelvű – négy éven keresztül angol és francia nyelv oktatását ígérő – reáltagozatára. 80 helyre 161-en jelentkeztünk, maximális pontszámmal első lettem.

1969, szeptember 15.: első tanítási nap. A bejutott 80 diákot – humán és reál tagozatosokat – a tanárok, az igazgató kíséretében, osztályaikban látogatják meg. Igazgató úr közli, hogy a magyar humán tagozat első számú idegen nyelve a francia, a második az angol, a reál-tagozaté az orosz (!) lesz. Döbbent csend. (Megjegyzendő: Romániában a Ceausescu-diktatúra virágkorát éljük!). Elsőként én, a hetedhéthatárban ámulatot keltő eredménnyel vizsgagyőztes ocsúdok. Szót kérek. Határozottan, erőteljesen, az izgatottságtól némileg remegő hangon szólok: ” Igazgató úr! Mi nem csak világhírű reáltagozata miatt felvételiztünk a Bolyaiba – és nem kizárólag ezért vagyunk itt -, hanem annak okán is, hogy idegen nyelvként az angol és a francia – és világért sem az orosz – oktatását helyezték kilátásba. Amennyiben Önök ehhez – az orosz nyelvhez – mégis ragaszkodnak, mindazok, akik Önök iskolájába felvételiztünk és most itt vagyunk, szedjük a sátorfánkat és öt perc múlva már itt sem vagyunk”… Egyetértő mormogás a hátam mögött lévő sorokból, állak leesése a tanári kar részéről… Az igazgató néhány perc tanácskozási szünetet kért, majd – a helyzet komolyságára való tekintettel – mintegy ötven perc múlva vonul be újra osztálytermünkbe – ahol egyébként annak idején Bolyai János is koptatta az iskolapadot – és közli, hogy – sajnos – igazunk van, orosz nyelv helyett tehát a reál – és a humán-tagozat egyaránt angolt és franciát fog tanulni.

Fenti történet a minapi diák – és gimnazista-lázongások okán jutott eszembe. Párhuzamot vonni nem könnyű, ugyanis nekem, ott és akkor, 1969-ben, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban 100%-ig igazam volt, a rendszer “sajátosságai” okán mégis megtorlásra számíthattam, a mostani, magyarországi tiltakozó diákoknak nincs igazuk, de a demokrácia okán megtorlástól nem kell tartaniuk és ezt (is) pontosan tudják…

Íme végül két fotó, mely azokat a pillanatokat ábrázolja, amikor percek alatt átfagyott, de minden kétséget kizáróan kiváló emberségről tanúbizonyságot mutató rákosmenti gimnazisták a mai ételosztás előkészítésében segédkeznek:

Nem, nem. Ők nem “ülősztrájkolnak”, nem demonstrálnak, nem tüntetnek, nem vonulnak transzparensekkel a Margit-körúton. Dolgoznak.

A Pál Apostol, a Balassi, a Kőrösi diákjainak segítségével ma is közel 300 adag ételt osztottunk a rászorulóknak.

2012. december 7.-én közel másfél óra leforgása alatt négy hatalmas kondérnyi – megszámlálhatatlan adag – meleg ételt osztottunk a Rákosmentén élő rászorulóknak. Az “ételmű” frakciótársam, Szabó Tiborné munkáját dicséri, de az akcióból derekasan kivették részüket a Polgármesteri Hivatal, a Katolikus Karitász, az Adományház, a Vöröskereszt munkatársai, valamint a Pál Apostol Katolikus Iskola és a Kőrösi diákjai is. A nagyszerű, lencsével “bolondított” gulyásleves csaknem 100%-át sikerült saját kezűleg kiadagolnom:

Ételosztás közben – a hatalmas érdeklődés okán – beszélgetni nem nagyon maradt idő, mégis, az elejtett mondattöredékek iszonyúan nehéz, konvektorral vagy cserépkályhával fűtött lakásban ücsörgők számára elképzelhetetlen életeket hoztak testközelbe. Vendégünk volt több, 4, vagy 8 gyereket nevelő kulturált küllemű, ételhordóval érkező anyuka, valamint pityókos, borostás fiatalember éppen úgy, mint – visszatérőként – az az úr, aki – nyomdafestékért nem feltétlenül kiáltó – néhány tőmondatban ecsetelte, hogy milyen érzés mínusz négy fokban az erdőben aludni…

Soha nem próbáltam, nem éltem meg a fedél nélküliséget, mégis az az érzésem, hogy Ők, a hajléktalan rá, – illetve ránk szorulók – bár általában szabadnak érzik magukat – saját sorsuk rabjai… Racine szavai jutottak eszembe: “Ki rab, mindig borús, magának is kietlen”.

Nagyszerű érzés segíteni.

Jézus eljövetelére való készülődés jegyében ma, Keresztúr Fő terén keresztény egyházaink képviselői mondtak igét:

Annak idején, amikor önkormányzati képviselőként a városközpont rehabilitációjával kapcsolatos tehetetlensége okán számos alkalommal éles hangú kritikát fogalmaztam meg a 2002 és 2006 között regnáló MSzP és SzDSz uralta városvezetést bírálva nem hittem, hogy valaha megérem azt, hogy a XVII. kerület központjában – ott, ahol alig néhány hónapja még autóbuszok végterméke tette lehetetlenné a szövődménymentes légvételt – ma, a gyönyörű, új, közösségi célokat szolgáló téren (nem utolsó sorban: választói körzetem kellős közepén) advent alkalmából több százan mondanak imát és énekelnek egyházi éneket.

A szertartást követően a tömeg a héten felállított szépséges – szintén Rákosmentéről származó – karácsonyfa előtt lévő, az adventi koszorút tartó emelvényhez vonult, ahol Riz Levente polgármester és országgyűlési képviselő – az eső okán elázott kanóccal a létra magasában vívott közel negyedórás hősies küzdelmet követően – meggyújtotta az első gyertyát:

“Ég a gyertya ég, el ne aludjék…” Íme, Keresztúr első – az esővel dacolva égő – adventi gyertyája, háttérben a Pesti út 164. fényei:

Az adventi, a karácsonyi ünnepségek helyi szervezői – Rákosmente Polgármesteri Hivatala, a Rákosmente TV, a Rákosmente Kft – Rákoskeresztúr Fő terét már napok óta “birtokba vették”. Áll már Rákosmente karácsonyfája, az adventi koszorú, állnak az árusok takaros faházai, leterítették már a műjégpálya alapját… (egészen hihetetlen, de 2 – azaz kettő – nap múlva már korcsolyázhatunk is Fő terünkön!) Képünk a ma kora délutáni állapotot ábrázolja:

Holnap, december másodikán délután 4-kor pedig advent első gyertyáját gyújtja meg személyesen polgármesterünk. A tér, a látvány, az alkalom nagyszerű: kérem, aki teheti, jöjjön el!