Ima avagy A magyar beteg (136.)

Ezúttal Dr. Arbanász Zoltán sebész főorvos “A legrövidebb ima” című csodálatos írását osztom meg Önökkel:

“Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát persze, így könnyű! – s majdnem nevetek. A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot nem nyújt. Egyedül az anesthesiológus kolléga helye biztos, többnyire a beteg feji végénél ül vagy áll. Isten kezében vagyunk, a beteg és a személyzet egyaránt.

A bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi, hogy működésre kész. Kölcsönösen köszöntjük egymást. A nőbeteg 75 feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában. Váratlanul megszólal:

- Mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! Lehet?

- Persze, csak tessék! – mondom bosszúsan.

- Köszönöm, fiam – s belekezd csendesen. – Domine!…Ámen! – mondja e két szót.

- Csak ennyi? – kérdezem meglepetten

- Csak ennyi.

- Uram! Úgy legyen!

- Igen, fiam, ez minden. E két szó közöttieket az Úr úgyis tudja. Tudja, hogy mit mondanék, mit kérnék. Én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom, amit Tőle kapok. Tudom, ma Ő vezeti a doktor urak kezét, így nem hibázhatnak.

Bemosakodva, mereven, feltartott kézzel állunk. Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben, mint korábban.

- Lehet még egy kérésem?

- Igen, természetesen – de már nem vagyok bosszús a késés miatt. Életem legrövidebb és leginkább hittel teli imáját hallottam egy perce. Gondolatban még kitöltöm a két szó közötti helyet.

- Szeretném elénekelni a legszebb énekünket, ha még tudom, mert nagyon álmosodom… – s ekkor remegő hangon belekezd a 42. zsoltár első sorába:

- Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik…

A következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:

- Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik…

A versszakot már öten fejezzük be:

- Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem. Vajon színed eleibe mikor jutok, élő Isten?

A néni mély sóhajjal álomba merül.

- Törlést kérek…a szemüvegemre!

Még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.

- Ha Isten velünk…kezdhetjük…!

Januári reggel

Melegség önti el lelkemet ahányszor arra járok és mindig csodálattal tölt el a festői Naplás-tó kora reggeli látványa. A hajnali fagyban imitt-amott leheletfinom jégréteg alakult (mifelénk úgy mondták: “bebőröződött”), a tükörsima felszínen a párban úszó vadrécék (horribile dictu: tojó és gácsér, azaz egy-egy nőnemű, meg hím egyed!) húznak V alakú barázdát:

Végtelen csend és nyugalom… de alig egy óra múlva a gyönyörűen kialakított part mentén már alig találni parkolóhelyet. A Nap már az erdő felett, a víz tükrén siklanak sugarai:

…és bármily hihetetlen, de mégis vannak, akik számára valóban csupán “térkép e táj”…!

Gy. Németh újratöltve (2.) avagy A magyar beteg (135.)

Hányatott gyermekkoromra és a ragály okozta intézmény-vezetői terhelésemre sem lévén tekintettel, asszisztensnőm hívta fel a figyelmet egy, a XVII. kerületi egészségügyet érintő, valamelyik “számos” (444.hu? 24.hu?) portálon megjelent írásra. A cikk főszereplője nem más, mint Budapest szociális és egészségügyi ágazataiért felelős főpolgármester-helyettes, diplomás úttörő és magasan kvalifikált földrajztanár, a XVII. kerületi Madárdombon székelő Gy. Németh Erzsébet.

Eme – a szituációhoz képest árnyalt – bevezetőt követően íme, az interjú néhány, lényegre törő megállapítása:

“Csak szerdán dél körül jelezték telefonon a Pesti úti idősotthonnak, hogy másnap az intézményben is megkezdődik a koronavírus elleni vakcinák beadása – tudtuk meg Gy. Németh Erzsébettől. A szociális ügyekért is felelős DK-s főpolgármester-helyettes csütörtök reggel az idősotthonba ment, hogy tájékozódjon, mi lehet az oka annak, hogy kevesen jelentkeztek oltásra a bentlakásos intézményben.”

(Zárójel: a területért és ágazatért felelős főpolgármester-helyettesnek pontosan tudnia kellett /volna/, hogy a -75 Celsius fokra hűtött oltóanyag előállításának és szállíthatóságának megfelelő ritmusban érkezik, az elosztás központi és célzott – de erről hadd ne én tartsak itt és most magasan kvalifikált Gy. Németh Erzsébetnek kiselőadást úgy, hogy már december óta kutya kötelessége lett volna minderre felkészülni… mint ahogy a szóban forgó intézménynek is már 2020. decemberében pontos listával kellett volna rendelkeznie a beoltandókról úgy, ahogy minden egyéb, az ügyben érdekelt és/vagy érdeklődést tanúsító rendelő/gondozó/kórház tette. Az pedig, hogy “csütörtök reggel az idősotthonba ment, hogy tájékozódjon” a süvöltő demagógia csimborasszója…ugyanis akkor, amikor alig 9-10 hónappal ezelőtt hetente, havonta tucatjával haltak meg a területéhez tartozó Pesti úti intézményi ápoltak, Gy. Németh Erzsébet az eseményektől előkelő idegenként tartotta magát távol és oly mélyen hallgatott, mint ama kérődző párosujjú patás végterméke a pázsiton…)

Végül a tőlem elvárható visszafogottsággal megjegyzem: főpolgármester-helyettes asszony mintegy tíz percre lakik az ominózus, általa felügyelt intézménytől. Amennyiben valóban segíteni szeretne, avagy – feltételezhetően – ez állt volna, vagy állna szándékában, nem hiszem, hogy bárki megakadályozta volna abban, amit a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézetben megtettünk: december 21.-én összeállítottuk az oltásra jelentkezők listáját…majd amikor újabb vakcina érkezett, frissítettük, majd e hétvégén – a keddi oltásra jelentkezők listáját – ismét jelezzük…ez a mi dolgunk és – l’art pour l’art vádaskodás helyett – ez lett volna főpolgármester-helyettes asszony dolga is.

Örömhír

Levelet hozott a posta. A “levél” a Magyar Közlöny 2020. december 31.-i számában jelent meg és arról szól, hogy Rákosmente közösségének a Magyar Kormány a Ferihegyi úti Szakrendelő fejlesztésére megszavazta az általunk kért 4,3 milliárd forintnyi támogatást! A fantasztikust hírt 2021. január 2.-án 11 órára összehívott sajtótájékoztató keretében, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Horváth Tamás polgármester, dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András alpolgármesterek, valamint dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójának társaságában jelentettük be (a fotón balról jobbra: Sz. Cseri Mariann, az intézmény vezető asszisztense, Dunai Mónika, Horváth Tamás, dr. Füzesi Péter, valamint jómagam):

A Szakorvosi Rendelőintézet rekonstrukciójáról, a terveztetésről, a tervezésről, a struktúraváltásról több, mint három éve komoly egyeztetéseket – és kőkemény vitákat – folytattunk az Állami Egészségügyi Ellátó Központ regionális vezetőivel, Balog Zoltán és Kásler Miklós miniszter urakkal, államtitkárokkal, helyettes államtitkárokkal, az EBP mindenkori kormánybiztosával, mígnem alig néhány órája, Orbán Viktor miniszterelnök úr aláírásával Rákosmentének szóló, gyönyörű újévi ajándék gyanánt megjelent a Magyar Közlöny idevágó passzusa…(és végtelenül sajnálom, hogy Riz Levente polgármester úr e pillanatnak nem lehetett már részese…) Mégis, most, hirtelen, az öröm ambivalens és borzongató érzésével, valamint a mai sajtótájékoztató képeivel – később a látványtervekkel, a konkrét elképzelésekkel/elképzeléseimmel is – jelentkezem!

(fotók: Váradi Eszter)

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!

A brit Vátesz 620 éve született soraival kívánok mindnyájunknak a 2020.-nál sokkal szebb és boldogabb évet, éveket:

“Nem fejtem a csillagok titkait

De úgy tetszik, asztrológus vagyok,

Bár nem tudom, mi sors következik,

Ragály, éhínség, s zord vagy szép napok?”

(William Shakespeare, XIV. szonett)

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Van új a nap alatt?

Alább egy fontos és figyelemre méltó írás néhány szemelvénye következik, kommentár nélkül:

“Orbánnak egy hete van visszavonulni. Az Európai Bizottság szerda délelőtti ülésén úgy döntött, hogy hagy egy kis időt a magyar kormánynak, hogy önként terelje vissza az országot a demokrácia felé. Ha Magyarország nem lép, akkor jövő héten kötelezettségszegési eljárás indul legalább három ügyben. Az ilyen eljárások önmagukban nem szokatlanok, de most különös súlyt ad nekik néhány körülmény. Ezek közül a legfeltűnőbb, hogy a biztosok szerdai állásfoglalásában a demokratikus játékszabályok betartására általában is figyelmeztetik Magyarországot. Ez szokatlan gesztus.  >Minden jogával élni fog a Bizottság, hogy a tagállamok elfogadják és tiszteletben tartsák az EU irányelveit. A jogállamiság, a demokratikus elvek, az alapjogok biztosítása a legkomolyabb eszközök a befektetők és a polgárok bizalmának megtartására.<

Tehát nem is olyan burkoltan az Európai Bizottság ma azt üzente Magyarországnak, hogy a demokrácia lebontása miatt áll anyagilag rosszul az ország. A biztosok január 17.-én térnek vissza arra, hogy kötelezettségszegési eljárást indítsanak-e. (…)

A szerdai bizottsági sajtótájékoztatón egyértelmű volt: a Bizottság magabiztos, hogy jogilag alá tudja támasztani aggályait, de várnak még egy hetet, hátha a magyar kormány önként tesz lépéseket. > Nagyon reméljük, hogy Magyarország a magoldás útjára lép és nem lesz szükség hosszú és nehéz eljárások kezdeményezésére. Azt várjuk, hogy Magyarország tegyen gyors lépéseket, hogy orvosolni lehessen a kialakult helyzetet. Aggályaink nagyon megalapozottak, jelentősek < fogalmazott a Bizottság szóvivője jelezve, hogy nem azért vár a Bizottság még egy hetet, mert ne volna elég érv Magyarország ellen. (…) A bejelentés szerint felfüggeszthetik a kohéziós alapokból Magyarországnak járó kifizetéseket – az ezzel kapcsolatos további döntéseket az uniós jog szerint az Európai Tanácsnak kell meghoznia, a Bizottság javaslata alapján.”

Forrás: INDEX, Magyari Péter, 2012.01.11.

Ragály avagy A magyar beteg (134.)

A XVII. kerületi Szakrendelőben rendkívül szigorúan betartjuk és betartatjuk a Kormány, az Operatív Törzs és a Bajcsy Kórház járvány-ügyi utasításait és javaslatait. Ergo: munkahelyünk nagyságrendileg biztonságosabb, mint bármely, kerületünkben üzemelő multinacionális bevásárló központ.

Mindezek fényében (árnyékában?) akkor is uralnunk kell a helyzetet, ha Szakrendelőnkbe sürgős ellátás igényével igazolt koronavírusos páciens érkezik. (Mi ezen esetekben kiszolgáltatottak vagyunk, és azt a kérdést természetesen fel sem teszem – az ÁNTSz X.-XVII. kerületi intézményének sem -, hogy hasonló szituációban miként jár el a tőlünk 300 méterre lévő, területi ellátási kötelezettséggel felruházott, államilag finanszírozott Pesti úti profit-orientált magánintézmény…?)

Történt volt, hogy “sürgős” jeligével – urológiai ellátás végett – háziorvosaik f. év december 9.-én 2 (azaz kettő) pácienst küldtek intézményünkbe. (Nem, valami miatt nem a Pesti út 177.-be, hanem a Ferihegyi úti Szakrendelőbe)…ugyanis egyik páciens manifeszt COVID-pozitív, a másik egyértelműen koronavírus-gyanús eset. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindkét esetben, mindkét beteg háziorvosa – a szakma írott és íratlan szabályainak megfelelően – a páciensek helyzetéről, állapotáról a beküldést megelőzően telefonon tájékoztatott és kérte betegük soron kívüli ellátását.

Nagyszerűen felkészült asszisztensnőim engem is szkafanderbe kényszerítettek

és rajtuk múlt, hogy a betegek fogadását a megfelelő biztonsági előírások betartásával percek alatt elő tudtuk készíteni.

A páciensek – háziorvosaik előzetes vizsgálatának és jelzésének megfelelően – valóban sürgős ellátást igényeltek, az a szakma szabályai szerint megtörtént. Ezt követően átfogó és alapos fertőtlenítés következett (melyet az amúgy a hetekkel korábban előjegyzett, a folyosón várakozó betegeink sztoikus nyugalommal vettek tudomásul).

Itt és most nem marad más hátra, mint megköszönnöm munkatársaimnak (asszisztensnők, nővérek, adminisztrátorok, műszakiak, biztonságiak, takarítók) a lelkiismeretes és hihetetlenül precíz munkát és mindnyájunknak kitartást kívánnom!

Színház- és Filmművészeti Egyetem (?)

Bizonyára sokakat meglep majd a Szakács Árpád újságíró-szerkesztővel készült, a Pesti Srácok-ban megjelent interjú számos megállapítása. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy abban az utóbbi hetek legfontosabb, publicisztikai értékű beszélgetését olvashatjuk.

Jómagam családi hátterem sajátosságaiból adódóan pontosan tudom, hogy a SZFE-n mire „megy ki a játék”, hisz’ megtapasztaltam Édesanyám, Tanai Bella magyarországi sorsának méltatlan alakulását éppen úgy, mint azt, amikor nevelőapám, Bács Ferenc, a magyar nyelvterület talán legszebb orgánumú és magyarul legszebben beszélő férfi színésze beszédművészetet tanított (volna) a Színművészetin… de nem lévén „brancsbéli”, hetek alatt teremtettek körülötte elviselhetetlen légkört… ezt Ő néhány hónapig bírta.

Az természetesen szintén ide tartozna – és ezt a jelenleg megvezetett színművészetis hallgatók nem tudják – hogy évtizedekkel ezelőtt ugyanez a „SZFE”-társaság, egészen pontosan a „magyar” „kulturális élet” vezetői (v.ö.: Major Tamás, Gobbi Hilda és tettestársaik) miként bántak el több tucatnyi magyar művésszel, többek között Szeleczky Zitával, vagy Bara Margittal, minden idők legnagyszerűbb magyar színésznőivel…

A hivatkozott írást kérem, olvassák el figyelmesen: az utóbbi heteknek a „Színház- és Filmművészeti Egyetem”-mel kapcsolatos eseményeinek kristálytiszta összefoglalása.

Memento