Iskolázott szocialisták a magyar Parlamentben 2019. február 18.-án

Röhej…vagy röhely?

(fotó: MTI)

Miniszteri látogatás

Önkormányzati képviselői minőségemben most először adatott meg, hogy egyéni választói körzetemben az Emberi Erőforrások Minisztere tegyen látogatást. Ezúttal ez a Csicsergő Óvoda közösségének, illetve vezetőjének, Nagyné Szabó Etelkának az érdeme: munkájuk elismeréseként prof. dr. Kásler Miklós Őt, Őket, minket tartott érdemesnek arra, hogy látogatásával megtiszteljen. A találkozón oktatásért felelős Bódis József professzor, államtitkár, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester és dr. Piláth Károly önkormányzati képviselő, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke is részt vett.

A csaknem háromnegyed órás találkozáson az óvodások nagyszerű műsorának örülhettünk:

Miniszter úrral a “hivatalos” programot követően folytattunk zártkörű megbeszélést, melynek során hangsúlyos szót ejtettem a XVII. kerületi Szakrendelő – jelenleg is az egészségügyért felelős államtitkárság asztalán fekvő, a Bajcsy Kórház főigazgatója, Dr. Bodnár Attila és polgármesterünk, Riz Levente által benyújtott – fejlesztési tervéről, illetve annak az Állami Egészségügyi Központ által is támogatott módosított javaslatáról. Kásler miniszter úr határozottan ígérte, hogy – amúgy az EBP részét képező – projektünknek azonnal utána néz.

Köszönjük, Miniszter úr!

BÚÉK!

Minden kedves barátomnak és ismerősömnek, Erdélytől Izlandig, Fokföldtől Lappföldig, Brazíliától Kamcsatkáig, az Úz völgyétől az Orinoco torkolatáig, a magyar pusztától a japán felhőkarcolókig, Bali szigetén nyaralóktól a Bajcsy műtőjéig sikerekben és egészségben gazdag BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT kívánok!

A magyar beteg (116.)

Előző jegyzetemben (“Rendcsinálás avagy A magyar beteg 115.”) érintettem egy igen érzékeny témát, jelesül arra tértem ki, hogy a magyarországi egészségügyi ellátó rendszer (háziorvostól a sürgősségi betegellátó részlegekig)  abnormális terhelésének elodázhatatlan csökkentése hosszú távon nem első sorban szervezéstani kérdés, hanem hihetetlen fontos szerep jut a már otthon megkezdett és az iskolában-egyetemen stb… folytatott EGÉSZSÉGNEVELÉSRE. Megjegyzendő, hogy a betegjogok és – lehetőségek, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének logisztikája, a saját testünk ismerete és aktuális panaszanyagunk mérlegelése nem csak és kizárólag IQ, hanem tanulási folyamat, ergo műveltség kérdése is. (Itt és most oldalakon keresztül tudnék írni a “ha kell, ha nem”, rendszerint soron kívül orvoshoz/szakorvoshoz forduló páciensek eseteiről, de azt talán majd később, talán majd felkérésre)… Sokkal hasznosabb viszont a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete által készített kb. 10 x 20 cm.-es, négy oldalt kitevő színes brosúra, melyhez nagyszerű háziorvosom jóvoltából jutottam hozzá. Az EGÉSZSÉGNEVELÉS célzatú tájékoztató szórólap készítői csupán annyit tűztek maguk elé, hogy “x” tünet és “y” panasz esetén a kedves páciensnek kit (gyógyszertárat? háziorvost? körzeti ügyeletet? sürgősségi betegellátót?) érdemes felkeresnie. A tájékoztatóból a járóbeteg-szakellátókat dicséretes módon kihagyták, ugyanis a poliklinika a brosúra készítői szerint sem a sürgősségi betegellátás helye. (Nota bene: Magyarországon kizárólag a járóbeteg-szakellátóknál realizált orvos-beteg találkozók száma – egészen abszurd módon – meghaladja az évi 70 milliót!!).

Íme tehát a “Válasszon okosan” címet viselő, igen figyelemre méltó tájékoztatóról általam készített fotók:

Kérem, “lapozzák” figyelemmel! Az oldalakra kattintva a lapok kinagyíthatók.

Rendcsinálás avagy A magyar beteg (115.)

Előfordul, hogy dolgozószobámban a rendcsinálásnak az iratok, újságok között történő, időről időre óhatatlanul bekövetkező kényszere hónapokkal ezelőtt született tudósítói gyöngyszemeket vet ki magából. Így történt ez az újévi megtisztulás jegyében, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel realizált iratmegsemmisítés közepette is: egyik kormánypárti napilapban három hónapja megjelent , hatalmas jelentőségű cikkre bukkantam:

Fenti szalagcím némileg vitatható tényével, miszerint “szakrendelő” – mint olyan – az orvosi szakmán túl is található és a cikk érdemi részével (v.ö.: magyarországi konferencia az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetéséről) sem óhajtván foglalkozni, a tapasztalati logika mezsgyéjén maradva engedtessék meg alábbi megállapításokat tennem:

ad 1. A betegeknek a területileg/kerületileg illetékes szakrendelőbe való mielőbbi bejutásának az ég egy adta világon semmi köze a bevezetett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működéséhez; az – jelen állás szerint – a szakrendelő dolgozóinak munkáján, az előjegyzési rendszer logikus és ésszerű igénybe vételén és a szakrendelő vezetőjének szervezési képességein múlik.

ad 2. Egészen addig, amíg a családokban, valamint az elemi iskoláktól kezdve a gimnáziumokon át a szakiskolákig, a főiskolákig, az egyetemekig NEM LÉTEZIK a szülők, illetve elvárható felkészültségű pedagógusok által bemutatott EGÉSZSÉGNEVELÉS, nem lévén tisztában azzal, hogy mikor, milyen panasszal, hova kell fordulni, senki nem fog “hamarabb bejutni a szakrendelőkbe”.

ad 3. Hatékony, működőképes és teljesítményorientált háziorvosi rendszer nélkül a “hamarabb bejutunk majd…” elv és elképzelés illuzórikus. Ma a háziorvos nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel, ráadásul nem feltétlenül motivált abban, hogy a beteget tetőtől talpig kivizsgálja és”szűrő” szerepet viseljen az ellátó-rendszerben.

ad 4. Addig, amíg a körzeti ügyeleteket nem a területileg illetékes háziorvos kollégák, hanem – tisztelet a kivételnek – kellő kompetenciával és tapasztalattal nem mindig rendelkező, a területet és a beteganyagot nem ismerő szakorvos-jelöltek, vagy (horribile dictu) szakápolók viszik, ne várjuk azt, hogy csökken a szakorvosi rendelők, vagy a sürgősségi betegellátók terhelése.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Tér megvalósítását elrendelték és megvalósították,  a rendszer által támasztott elvárásoknak igyekszünk megfelelni, de szeretném, ha senki (SENKI!) nem válna abbéli illúzió áldozatává, hogy – a néhány hónapja megjelent újságcikk utalásainak megfelelően – eljő a várva-várt Kánaán, most aztán már mellőzhetjük a háziorvost, a patikát, a gondolkodást, meg a paraszti logikát és mindenki, azonnal, rögvest, amint kitalálta, szakorvosi szinten lel gyógyírt másfél hónapos köhögésére, két hónapos derékfájására, hónalj-viszketésére, lúdtalpára, vagy egy éve észlelt vérzési rendellenességére. Nem. Az EESZT nem erről szól.

Karácsony a kórházi ügyeleten

Tegnap, december 26.-án Dunai Mónika országgyűlési képviselő társaságában – ajándékokkal felszerelkezve – meglátogattuk a Bajcsy Kórházban éppen szolgálatot teljesítőket: a sürgősségi részlegen, a fül-ott-gégén, a szülészeten… Képviselő asszonyt Dr. Bodnár Attila főigazgató és Dr. Révai Róbert orvosigazgató urak kalauzolták és látták el számos, új információval – az új sürgősségi betegfelvételi rendszerről, a X. és XVII. kerületi szakrendelők fejlesztésének aktuális helyzetéről egyaránt.

Karácsony

Mindnyájuknak áldott, békés ÜNNEPET kívánok!

Vigyázat!

“Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás” (Tóta W. Árpád, 2003.)

Figyelem!
Ezek itt és most Macedóniát, Ukrajnát, Majdan-teret akarnak!

A magyar beteg (114.)

Rendcsinálás közepette leltem rá egy múlt havi (2018. november 16.), a Magyar Idők c. napilapban megjelent cikkre. Az írás “Az orvostársadalom közérzete” címet viseli és Berkő Péter professor emeritus, a Miskolci Akadémiai Bizottság alelnöke jegyzi. Azon túl, hogy számos, általam is vallott gondolatot közöl, akár vitaindító is lehet.  A terjedelmes írás legfontosabb megállapításaiból alább idézek:

“Annak, hogy a magyar lakosság körében az utóbbi évtizedekben az egészségügy egészével kapcsolatban meglehetősen kedvezőtlen vélemény alakult ki, és hogy romlott az orvosok és egészségügyi szakdolgozók hangulata is, több oka van. (…) Rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, kormányok jöttek és kormányok mentek,, ebben az országban az egészségügy nem tartozott a nemzetstratégiailag kiemelten fontos ágazatok közé. Pedig lett volna rá ok, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota és halálozási adatai Európában a legrosszabbak közé tartoznak. Ehhez jött hozzá, hogy a 2010 előtti években hazánk a csőd közelébe sodródott és súlyosan eladósították. Ezt az állapotot az egészségügy is nagyon megsínylette.

Ebből a helyzetből kitörni és egyből az európai élmezőnybe kerülni irreális elvárás. Mégis, a jelenlegi kormány politikai ellenzéke a mostani kormányon az általuk elképzelt ideális állapotokat kéri számon. Ezzel a hozzáállással, az észlelt hiányosságok és működési zavarok szándékos eltúlzásával a lakosság egészségüggyel kapcsolatos elégedetlenségét fokozzák. (…) A szólás -és sajtószabadságba belefér, mégis tisztességtelen dolognak tartjuk az éppen szakrendelésre vagy kórházi befekvésre készülő, aggodalommal és félelemmel teli betegeknek lépten-nyomon azt hazudni, az sulykolni, hogy a magyar egészségügy csődben van. Ez súlyos felelőtlenség a sorsukat az orvosokra bízó, gyógyíthatóságukban reménykedő betegekkel és az orvosokkal szemben is. (…) A rendszerváltozás után hosszú időn át semmit nem változott, semmit sem javult az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése. El kell ismernünk, hogy az utóbbi egy-két évben a bérezésben jelentős és kedvező irányú változások történtek. Ezt köszönjük is a jelenlegi kormánynak. De tudni kell azt, hogy a béreknek még most sincs elégséges közérzet-javító és megtartó erejük. Még most is sokan távoznak a gazdagabb európai országokba, sokan vándorolnak át a korlátok nélkül felvirágozni hagyott magánszférába. Mindezek eredményeként egyre nagyobb a belső orvos-és nővérhiány, egyre nő a hiányszakmák száma, egyre nő a betegek várakoztatási ideje, de az állami egészségügyben maradók leterheltsége is. (…) A magyar egészségügyi intézmények legtöbbjében a kor elvárásainak megfelelő színvonalú az ellátás. Nem ezzel van a baj. A betegek gyakran hallható elégedetlenségének fő oka az orvosi és szakorvosi rendelők zsúfoltsága miatti sok várakozás és a vizsgálati és műtéti előjegyzések hosszú időtartama. Ezeknek a következők az okai: 1. a magyar emberek többségének alacsony az egészségkulturáltsági színvonala, körükben túlzottan gyakoriak az életmódzavarok és mivel anyagilag sincsenek érdekeltté téve abban, hogy óvják az egészségüket, túlzottan sok a beteg.   2. a háziorvosi rendszernek nagy az orvoshiánya, az “áteresztő képessége”, ez növeli a szakrendelések zsúfoltságát. 3. jelentős a szakorvoshiány 4. az egészségügy finanszírozásának hiányosságai miatt bevezették a volumenkorlátozást (ezzel korlátozzák pl. a havonta elvégezhető műtétek számát) és ez kikényszeríti a várakoztatást.(…)


Az egészségügyben egyre inkább elterjed és rombolja a klasszikus orvosi gyógyítómunka tekintélyét egy világjárvány: az “emberi jogokkal” és ezen belül a “választás szabadságával” való visszaélés divatja, a választás szabadságának mindenek fölé rendelése. Vélhetően ezzel függ össze, hogy meggyengítve az orvosok ősi időktől biztosított jogát, a gyógyítás szabadságát, túlzottan felerősítették a betegjogokat. A beteg tájékoztatását követően (!) a gyógyítás módjának megválasztását alapvetően az interneten kiművelt vagy éppen összezavarodott beteg jogává tették. Így néz ma ki a gyógyítás szabadsága. A betegjogi képviselői rendszer bevezetése felbátorította az elégedetlenkedő betegeket és hozzátartozóikat, felerősítette a panaszáradatot és a feljelentések szabadságát. /Megj. tőlem: ezzel komoly lökést adtak a pályát és/vagy az országot elhagyó egészségügyi dolgozók tömegeinek, ezzel még nehezebb helyzetet teremtve a szakmában, itthon maradottaknak…/ (…) Nagyon meg kellene hát gondolni, hogy meddig szabad támogatni és a betegek, illetve az állampolgárok érdekében hol kell határt szabni a betegek “választási szabadságának”. Elvégre a piros lámpán, a leeresztett sorompón, országhatáron sem lehet csak úgy, az emberi szabadságjogokra hivatkozva átballagni. (…) Nagyok az elvárásaink az új egészségügyi kormányzattal szemben…és nagyon várjuk egy biztató és megtartó erejű jövőkép felvázolását és az ennek megvalósulását célzó új egészségügyi reformtervet. Az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége készen áll az együttműködésre.”


Fidesz, KDNP, Fidelitas

Dunai Mónika országgyűlési képviselő társaságában írtuk alá a családvédelmi nemzeti konzultáció kérdőívét: