Egyre érdekesebbnek tartom – de amúgy senkinek sem tűnik fel -, hogy a magyar Országgyűlésben, valamint az önkormányzatok többségében is helyet nyert “radikális” párt mellbevágóan rasszista dolgai – “zsidó- és cigánybűnözés”, stb… – ma a világ “közvéleménye” és az amerikai szenátus köreiben sem “verik ki a biztosítékot”.  Valami miatt EZT NEKIK SZABAD, valakik, valahol úgy döntöttek, hogy a bankadót az Orbán-kormánynak nem, de a cigányozást és zsidózást a Jobbiknak MEGENGEDIK… legalábbis H. Clinton a “fékek és egyensúlyok magyarországi hiánya”, D. Cohn-Bendit pedig a Fidesz-KDNP kormány politikája okán az utcára ma már ki sem merészkedő hitsorsosai (!) és nem a fekete bakancsos – mellényes rasszista fenyegetés miatt  aggódik szinte folyamatosan… A nyíltszíni és parlamenti zsidózás okán nem tiltakozott R.S. Lauder , nem kapott szívszélhűdést B. Obama és valami miatt a Knesszet ülését sem hívták össze.

Alább olvashatóak viszont azok a mondatok, melyek 21 évvel ezelőtt arra indítottak egy Magyarországon született, Lantos nevű amerikai országgyűlési képviselőt, – ugyanazt, aki a nyolcvanas évek közepén a Ceausescu vezényelte romániai nemzetiségi politikát méltató tanulmányt tett le az amerikai Szenátus asztalára – hogy a Magyarországot akkoriban kormányzó párt alelnökének 1992 augusztusában megjelent tanulmánya okán összehívja a Hazánkat elítélni hivatott illetékes Bizottságot. Lássuk, olvassuk, ízlelgessük az Egyesült Államok és a nemzetközi tőke számára – akkor – oly veszélyes mondatokat arra való különös tekintettel, hogy az abban foglaltak mit sem veszítettek aktualitásukból:

“…a szemfüles KISZ KB-s reformkommunisták kisajátították maguknak a nyugati üzleti kapcsolatokat, s a bankszférával szoros szövetségre lépve olyan feltételeket teremtettek a magyar gazdaság és egyben a jövendő akármilyen magyar kormány számára, amely semmiféle gyökeres gazdasági változást nem tett lehetővé. Pénzügy, bankrendszer, Nemzeti Bank, a nemzetközi hitelező rendszerhez tartozás, illetve az attól való függőség ebben az utolsó reformkommunista szakaszban vált olyan meghatározó elemévé a változásnak, amin nem lehet változtatni. (…)

Egy társadalmat és egy gazdaságot semmiképpen nem lehet a finanszírozó szándéka ellenére kialakítani, márpedig finanszírozó ez esetben az IMF, hiszen aláírása nélkül a világ egyetlen nagybankja sem áll szóba semmilyen magyar kormánnyal sem. (…) Ha pedig nem tud fizetni, s nem kap hitelt, térdre rogy. S ami egyenértékű: megcsappan a külföldi beruházók érdeklődése, nem jön be a gazdaságba tőke. (…)

A rendszerváltozás a magyar pénzügyi szféra számára gondtalan helyen maradást, zökkenőmentességet és az összes befolyás megtartását jelentette. Rálátás a folyamatokra, a nyugati tőkével való kapcsolatok megőrzése és gyümölcsöztetése, az elvtársi átmentés segítése és az elrejtenivalók további elrejtése. (…) 45 év múltán a bankrendszer és a pénzügy tett olyan jelentőségre szert, mint annak idején a rendőrség és ennek megőrzése jelentette a Kádár-korszakban kialakult hatalmi elit, nómenklatúra számára azt a biztosítékot, amit annak idején a politikai rendőrség. Akkor a kommunista pribékek, gyilkosok és körömletépők mögött a Szövetséges Bizottság és a Vörös Hadsereg, a váltáskori pénzügyi elit mögött pedig az IMF állt.”

(Csurka István: “Néhány gondolat…” 1992. augusztus 20.)

Fenti mondatokra nem néhány perces colosseumi lámpaoltás, hanem az amerikai kongresszus azonnali összehívása volt a válasz. A rendkívüli ülést az akkori “közszolgálati” magyar televízió egyenesben, majd felvételről többször közvetítette. Ma már tudjuk, hogy ekkor nyomták rá a “Forbidden” pecsétet a magyar demokráciára.

Egy éve hunyt el az MDF alelnöke, a MIÉP elnöke, Csurka István író-politikus.

Némi – baráti – feddést voltam kénytelen elkönyvelni azt követően, hogy tavaly október 9., 15. és 31.-én (l. ott) “Simor, Braun és a többiek” címen közzétettem a Magyar Nemzeti Bank és Elnökének viselt dolgai és tevékenysége kapcsán született gondolataimat. 2012. október 9.-i írásom némi megütközést kiváltó zárómondata ekként hangzott:

“…minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Simor András személye a “független” “Magyar” “Nemzeti” Bank élén nemzet-stratégiailag rendkívüli mértékben aggályos és nemzetbiztonsági kockázatot jelent.”

…és alig negyed évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kedvenc napilapom 2013. január 31.-i számának 11. oldalán következő mondatokat olvashassam:

“Háromezer milliárd forintra is tehető az a kár, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén Simor András okozott az országnak. Legalább ekkora tehertől szabadíthatta volna meg a költségvetést, ha a monetáris politika alakításában követi a világban lezajlott változásokat – véli Lentner Csaba közgazdász.”

Nocsak! Csak nem?! Vagy mégis?!

Felfüggesztik az újonnan kiadott beutalási rendet.

Budapesten és Pest megyében a korábbi rend szerint kereshetők fel a járóbeteg-szakellátók.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kérésére az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felülvizsgálja a 2013. január 21.-én kiadott határozatát a Budapest és Pest megye területén működő járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók ellátási területének megállapításával. A kiadott határozatok végrehajtása a vizsgálat lezárultáig felfüggesztésre kerül. A Budapesten és Pest megyében működő járóbeteg-szakellátókhoz történő beutalás és a betegellátás során így továbbra is a 2013. január 21.-ét megelőző ellátási területeket kell figyelembe venni, vagyis a korábbi rend maradt érvényben – közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság.

Szócska Miklós az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz intézett erre vonatkozó kérését az államtitkársághoz és az OTH-hoz érkezett szakmai észrevételekkel indokolta.

Fenti mondatok megértése végett Nyájas Olvasóhoz fordulok, ugyanis kellő fantázia okán képtelen vagyok feldolgozni az Államtitkárság szavai nyomán kelt érzéseimet. Lett légyen tehát, hogy egy közel másfél évig készült, a legmagasabban kvalifikált szakemberek által vélhetően kellően átgondolt, ez irányú munkájuk után felvett nem kevés közpénz terhelte döntés-sorozatot – a járóbeteg-szakellátás új térképét – valakik, valamilyen módon, nem tudni pontosan, milyen eszközökkel, néhány óra leforgása alatt felülírnak? Nyilván, Ön, Nyájas Olvasó is szívesen venné, ha megtudhatná, hogy 2013. január 21.-vel kik próbálták botor módon átrajzolni a járóbeteg-szakellátás eddig kialakult szokásjogát, imént kiradírozott terveik elkészítéséért kitől, mikor és mennyi (köz)pénzt vettek fel, valamint azt is, hogy honnan való az erő e “jól felépített” tervek és döntések pillanatokon belül történő megváltoztatására?… Vagy… ez maga a “népi demokrácia”, csak momentán nem annak hívjuk?… Sürgősen írjon, aki meg tudja magyarázni!…

Fennakadás lehet az ügyeleti rendszerben – figyelmeztet az egyik napilapnak adott interjújában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Egy januárban hatályba lépett kormányrendelet értelmében júliustól ugyanis a rezidensek csak szakorvosi felügyelet mellett ügyelhetnek, így az egészségügyi szolgáltatóknak nyárig van idejük arra, hogy módosítsák ügyeleti szabályozásukat és megteremtsék az új rendszer feltételeit. A MOK elnöke hangsúlyozta, jelenleg sincs elegendő szakorvos, így kérdéses, hogy júliustól miként lesznek összerakhatók az “ügyeleti sorok”. Jelen esetben is problémát jelent az orvoselvándorlás, valamint az orvosok jelentős arányát érintő kötelező nyugdíjazás rendszere.

Arról nincs pontos kimutatás, hogy az uniós csatlakozás óta hány magyar és/vagy Magyarországon végzett orvos hagyta el végleg vagy hosszú időre hazánkat (  megítélésem szerint a szám mára már megközelíti a 9 ezret és ennek veszélyére 2004. januárjában, tehát éppen kilenc éve sajtótájékoztatón hívtam fel a figyelmet - l. az Archívumban), de az egy hete, a XVII. kerületi HT Medical Center ügyének kapcsán közzétett, a kerületben évtizedek óta dolgozó egészségügyieket nemes egyszerűséggel “leíró” némely közlemény egyértelműen honvágy ellen hat (a mélypontot képviselő és jelen alanyi blogírót napirend utáni felszólalásra  ösztökélő jobbikos “kommüniké” többek között a tizenhetedik.hu-n olvasható).

tizenhetedik.hu

Néhány órára rá, hogy a közalkalmazott orvosok nyugdíjazásával (is) kapcsolatos “A magyar beteg (57.)” címet viselő írásom honlapomon landolt, jelent meg az egyik napilapban egy terjedelmes interjú Ficzere Andreával, az Uzsoki utcai Kórház élén Golub Ivánt váltó fiatal doktornővel. Igazgatónő gondolatai oly mértékben azonosak azzal, amit két napja leírtam, hogy fontosnak tartom Nyájas Olvasót azok egy részével megajándékozni, íme:

“Értem az elvet, amelynek mentén megszületett a döntés, de aggályos helyzetet teremtett, amíg a levegőben lógott, hogy valamennyi nyugdíjas korú kollégának távoznia kell a rendszerből. Van olyan kórház, ahol az érintettek aránya harminc százalék… Úgy gondolom, döntési helyzetben az adott orvos kvalitása és naprakészsége, továbbá a kórház igénye a fontos, nem pedig a kolléga életkora. Hozzáteszem, az Uzsokiban dolgozó, az intézkedésben érintett kollégák többsége is pótolhatatlan. Nem kérdés, az ágazatot fiatalokkal kellene folyamatosan tölteni, de amíg ilyen égető az orvoshiány, amíg a fiatalok végzés után inkább külföldre távoznak, s nem érkezik a koruk miatt távozók helyett nagyszámú fiatal szakember, addig nem szabad az idősebb, tapasztalt, naprakész kollégákat elküldeni…”

A járóbeteg-szakellátás újragondolása, területi felosztásának racionalizálása a Minisztérium, az államtitkárság, a szakmai szervezetek bevonásával közel két éve zajlik. Rákosmentén mégis döbbenet és pánikhangulat uralkodott el az ÁNTSZ minapi döntése nyomán, mely szerint a Pesti út 177. alatt 15 éve működő HT Medical Center (ingyenes) ellátási kötelezettségi köréből a XVII. kerület lakosságának nagyobb részét kivonják.

A döntést vitatni nem vagyok hivatott, de ahhoz – nem csak tájékoztatás végett – fontosnak tartok néhány megjegyzést fűzni.

Említett Medical Center 1998-ban – Budapesten páratlan módon – a Horn-kormány regnálásának utolsó hónapjaiban jutott működési engedélyhez és OEP-finanszírozott szakrendelői óraszámokhoz. Az üzleti vállalkozás külső szemlélő számára önmagában sajátos rizikót hordozott, hisz’ az a Bajcsy Kórház kötelékébe tartozó Ferihegyi úti Szakrendelő közvetlen szomszédságában terül el. A HT Medical Center, profit-termelőként csak és kizárólag úgy működhetett tehát, ha a területileg illetékes Bajcsy Kórház Főigazgatójának engedélyével rendelési óraszámot nyer (az orvos-kamarai elöljárók hathatós közreműködésével elnyerte) és ezzel párhuzamosan a Ferihegyi úti Szakrendelő fejlesztését visszafogják (visszafogták). A Szakrendelő leépítésével párhuzamosan a HT Med. Center felfejlődött és mára a kerület lakosai és háziorvosai számára “nélkülözhetetlenné” vált.

A Medical Center területi ellátási kötelezettségének csökkentése – a nem feltétlenül indokolt pánikreakción túl – sürgős és jelentős feladatokat ró a Bajcsy Kórház frissen kinevezett és a problémával most szembesülő igazgatására: a XVII. kerületi Rendelőintézetben elmaradt fejlesztéseket, a röntgen- és labor-kapacitás mielőbbi bővítését, az érvényes engedélyekkel rendelkező emelet-ráépítést, a rendelő környezetének rendezését kell mielőbb megoldania… példának okáért a Szakrendelőnk által anno “megtermelt” vizitdíjból, aminek ezideig egyetlen fillérjét sem láttuk, ugyanis valamilyen oknál fogva azt teljes egészében a Bajcsy Kórház “nyerte el”…

Ugyanakkor erőteljesen ellenzem a HT Medical Center szolgáltatásainak (a hetekre – hónapokra előjegyzett betegek ellátásának) az ÁNTSZ-döntés okán való felfüggesztését. Abban igyekszem majd közbenjárni, hogy a már előjegyzett betegek – ingyenes – ellátása szövődmény- és zökkenőmentes legyen. Hosszú távon viszont Rákosmente járóbeteg-szakellátása nem lehet üzleti vállalkozás-függő.

“Folyamatban van az előkészítése és februárban meg is születik az a kormányrendelet, amely alapján mentesülhetnek a kötelező nyugdíjazás alól az érintett orvosok és szakápolók…”

“…egyedi engedéllyel – a kormány véleményének kikérése után – maradhatnak az érintettek.”

“Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt héten egyeztetett az egészségügyi dolgozók szakmai szervezeteivel. A megbeszélést követően kijelentette: hat-hétezer főre tehető azoknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárással folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért.“ (Magyar Nemzet, 2013. január 16.)

Úgy-e, érti Nyájas Olvasóm fenti sorok lényegét? Nem? Jó, akkor elmondom: a magyar egészségügyi ellátás rendszeréből jelenleg (is) hiányzik mintegy 4000 – javarészt uniós csatlakozásunkat követően nyugatra távozott – orvos és asszisztens. Az egészségügy működését jelenleg még biztosító itthon maradottak mintegy 20 százalékának – ez lenne az a bizonyos 7000 – életkora meghaladja a Kormány által a közalkalmazottak számára kötelezően előírt “nyugdíjba-meneteli” korhatárt. Példának okáért munkahelyemen, a Bajcsy Kórház Urológiai osztályának 11 orvosából jelenleg 3 nyugdíjas, további három a kormányzati szándék szerint – velem együtt – a következő három évben vonul nyugdíjba. Utánpótlás nincs, a maradék öt orvossal pedig a – szintén kormányzati rendelet nyomán hozzánk rendelt – mintegy félmillió lakost ellátni nyilvánvalóan képtelenség. Fájdalom: a példa nem egyedi, a példa általános és valami miatt a döntéshozók döntéseik meghozatalakor – a ma még zömében kormánypárti érintettekkel – elmulasztanak konzultálni.

Még pontosabban: én, Fenke Ferenc a magyar egészségügyben éhbérért teljesített 33 év után “egyénileg, szervezett eljárással folyamodhatok a nyugdíjazás alóli felmentésért” – azaz még néhány év kegyelemkenyérért – akkor, amikor mindenki tudván tudja, hogy a nyugdíj előtt álló és a nyugdíjas orvos munkája nélkül 24 óra alatt összeomlana a magyar egészségügyi ellátás. Hangsúlyoznám, hogy az illetékes döntéshozók nem 40 éves, általános testi gyengeség okán kényszernyugdíjazott luxus-kommandósokkal, hanem a munkájukba tisztességben, fizikailag és szellemileg belerokkant, ámbátor jelen állás szerint NÉLKÜLÖZHETETLEN, magasan kvalifikált egészségügyiekkel kapcsolatban hoztak, vagy hoznak majd döntést.

Még egyszer, még pontosabban: ÉN KÉRJEM SZÉPEN, MI KÉRJÜK SZÉPEN, hogy még egy picit dolgozhassunk akkor, amikor egészen nyilvánvaló, hogy nélkülünk, nyugdíjas és nyugdíj előtt álló orvosok tömegei nélkül a rendszer egész egyszerűen összeomlik…? Kimondani is szörnyű, de létezik olyan szakorvosi rendelőintézet – nem csak Kelet-Magyarországon ! – melyben AZ ÖSSZES szakorvos életkora meghaladta a nyugdíjkorhatárt! Ők nem csak azért dolgoznak (még mindig), mert ha nem teszik, egyik napról a másikra komoly egzisztenciális gondokkal szembesülnének, hanem azért (is), mert sehol nem döngeti több tucatnyi, a nyugdíjasok helyét átvenni képes, ragyogóan képzett fiatal szakorvos a hivatal ajtaját…nem.

Tisztelt Minisztérium! Tisztelt Államtitkár úr!

Én maradnék – de ne én kérjem!

Elöljáróban a tőlem méltán elvárható szerénységgel megemlíteném, hogy 9.900.000 honfitársammal ellentétben nem értek a labdarúgáshoz.

A címben idézett kinyilatkoztatás egy 2011. szeptemberében, Chisinau-ban megrendezett Moldávia – Magyarország, Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés alkalmából, a stadion lelátóján magasra emelt, mintegy 20 méteres ” transzparensen” – kifeszített, festett lepedőn – látott napvilágot:

Moldávia a románok által közel 150 éve “belakott”, de jelen állás szerint – Erdéllyel ellentétben – még el nem foglalt ország, ezért magyarként mellbevágó volt a labda rúgásának közepette a számomra megmagyarázhatatlan moldáv (?) gyűlöletbeszédet látnom. Eme érzésemnek “Gyűlölünk titeket avagy Miheztartás végett” címmel 2011. szeptember 6.-i írásomban adtam hangot (l. ott).

Arról is írtam akkor, hogy egy ilyen mérvű sértést Magyarország nem hagyhat szó nélkül, azt a diplomácia eszközeivel igenis meg kell torolni – úgy, ahogy hasonló helyzetben mások teszik. Írásom egyik alapgondolata ugyanis az volt, hogy képzeljünk el egy hasonló szituációt (“Gyűlölünk titeket” feliratú óriásplakáttal és/vagy rasszista bekiabálásokkal), amikor példának okáért Izrael válogatottja valahol idegenben – mondjuk Németországban – játszik.

Az a szélsőséges reakció, ami fent említett bejegyzésemet követte, külön oldalakat igényelne. A felmutatott IQ, a “hozzáadott szellemi érték” szempontjából lesújtó volt az, amit a valamikor Andrassew Iván által fémjelzett index.hu, illetve bizonyos Zuckerberger tulajdonában lévő Facebook magyar (!) látogatói rám zúdítottak. A Nyájas Olvasó számára ma is tanulsággal szolgáló hozzászólások fellelhetőek, azokat szándékosan nem töröltem.

“Váteszi” képességekkel ugyan nem rendelkezem, tehát nem láthattam előre, hogy az izraeli labdarúgócsapat egy bizonyos külföldi szereplésével kapcsolatos prejudíciumom éppen egy 2012. augusztusában Hazánk ellen, Budapesten vívott barátságos mérkőzés kapcsán fog bekövetkezni. Ami rendkívüli módon tanulságos, az nem a Puskás Ferenc stadionban megjelent, kritikátlanul viselkedő tucatnyi, szellemileg alultáplált “szurkoló” – világszerte és naponta előforduló – rasszista felhangokkal terhes bekiabálása, hanem az azt követő, 2011. szeptemberi jegyzetemben foglaltakat messzemenően igazoló “nemzetközi” reakció, ugyanis a nácivadász Simon Wiesenthal központ feljelentése nyomán a FIFA döntését követően a márciusi magyar-román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött rendezik! (A döntésből – attól teljesen függetlenül, hogy kétes hírű Efraim Zuroff és az MSzP, valamint az LMP politikusai üdvözlik azt – mint rókalyukból a bűz, árad az igazságtalanság). Azt persze nem várom, hogy a moldáv-magyar mérkőzésen tapasztaltakat kommentáló írásom nyomán honlapomon mocskolódók most, hogy kiderült: igazam lett, elnézést kérjenek. Azt viszont igen erőteljesen elvárom, hogy (ha azt már 2011. szeptemberében el is mulasztotta) az MLSz és – horribile dictu! - a magyar diplomácia tegyen meg Magyarország és a - végre – éledező magyar labdarúgás érdekében legalább annyit, mint a hiperaktív Wiesenthal központ tesz saját legitimációja védelmében! Ismétlem: nem értek a labdarúgáshoz, de az mégiscsak tűrhetetlen, hogy néhány provokátor miatt éppen a Románia elleni sorsdöntő selejtező mérkőzést közönség nélkül, zárt kapuk mögött bonyolítsák!

Végül földrajzi tudásom eléggé el nem ítélhető hiányosságait szemlesütve elismervén itt és most kellő tisztelettel, az antiszemitizmus vádjától – annak rám vetülő árnyékától is -, valamint a minden bizonnyal egy egész életen át tartó és visszafordíthatatlan megbélyegzéstől hideglelősen tartva, tehát halkan, magunk közt, suttogva és lábujjhegyen megkérdezem: miként kerültek Izrael csapatai az európai bajnokságokba és – egyáltalán – mit keresnek ott?

Imént néhány perces interjút volt alkalmam követni a közszolgálati televízió egyes számú csatornáján a nem tudni, milyen áron az ifjonti Jennifer Love Hewitt aspektusára formázott Lendvai Ildikó szocialista politikus főszereplésével. A valamilyen különös anyagból látványosan újragyúrt főcenzor asszony akként nyilatkozott, hogy fél emberöltőnyi áldásos parlamenti munkáját abbahagyván valahol, valakiknek, valamikor kommunikációt fog oktatni.

Isten, óvd meg a magyart!