Elöljáróban a tőlem méltán elvárható szerénységgel megemlíteném, hogy 9.900.000 honfitársammal ellentétben nem értek a labdarúgáshoz.

A címben idézett kinyilatkoztatás egy 2011. szeptemberében, Chisinau-ban megrendezett Moldávia – Magyarország, Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés alkalmából, a stadion lelátóján magasra emelt, mintegy 20 méteres ” transzparensen” – kifeszített, festett lepedőn – látott napvilágot:

Moldávia a románok által közel 150 éve “belakott”, de jelen állás szerint – Erdéllyel ellentétben – még el nem foglalt ország, ezért magyarként mellbevágó volt a labda rúgásának közepette a számomra megmagyarázhatatlan moldáv (?) gyűlöletbeszédet látnom. Eme érzésemnek “Gyűlölünk titeket avagy Miheztartás végett” címmel 2011. szeptember 6.-i írásomban adtam hangot (l. ott).

Arról is írtam akkor, hogy egy ilyen mérvű sértést Magyarország nem hagyhat szó nélkül, azt a diplomácia eszközeivel igenis meg kell torolni – úgy, ahogy hasonló helyzetben mások teszik. Írásom egyik alapgondolata ugyanis az volt, hogy képzeljünk el egy hasonló szituációt (“Gyűlölünk titeket” feliratú óriásplakáttal és/vagy rasszista bekiabálásokkal), amikor példának okáért Izrael válogatottja valahol idegenben – mondjuk Németországban – játszik.

Az a szélsőséges reakció, ami fent említett bejegyzésemet követte, külön oldalakat igényelne. A felmutatott IQ, a “hozzáadott szellemi érték” szempontjából lesújtó volt az, amit a valamikor Andrassew Iván által fémjelzett index.hu, illetve bizonyos Zuckerberger tulajdonában lévő Facebook magyar (!) látogatói rám zúdítottak. A Nyájas Olvasó számára ma is tanulsággal szolgáló hozzászólások fellelhetőek, azokat szándékosan nem töröltem.

“Váteszi” képességekkel ugyan nem rendelkezem, tehát nem láthattam előre, hogy az izraeli labdarúgócsapat egy bizonyos külföldi szereplésével kapcsolatos prejudíciumom éppen egy 2012. augusztusában Hazánk ellen, Budapesten vívott barátságos mérkőzés kapcsán fog bekövetkezni. Ami rendkívüli módon tanulságos, az nem a Puskás Ferenc stadionban megjelent, kritikátlanul viselkedő tucatnyi, szellemileg alultáplált “szurkoló” – világszerte és naponta előforduló – rasszista felhangokkal terhes bekiabálása, hanem az azt követő, 2011. szeptemberi jegyzetemben foglaltakat messzemenően igazoló “nemzetközi” reakció, ugyanis a nácivadász Simon Wiesenthal központ feljelentése nyomán a FIFA döntését követően a márciusi magyar-román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött rendezik! (A döntésből – attól teljesen függetlenül, hogy kétes hírű Efraim Zuroff és az MSzP, valamint az LMP politikusai üdvözlik azt – mint rókalyukból a bűz, árad az igazságtalanság). Azt persze nem várom, hogy a moldáv-magyar mérkőzésen tapasztaltakat kommentáló írásom nyomán honlapomon mocskolódók most, hogy kiderült: igazam lett, elnézést kérjenek. Azt viszont igen erőteljesen elvárom, hogy (ha azt már 2011. szeptemberében el is mulasztotta) az MLSz és – horribile dictu! - a magyar diplomácia tegyen meg Magyarország és a - végre – éledező magyar labdarúgás érdekében legalább annyit, mint a hiperaktív Wiesenthal központ tesz saját legitimációja védelmében! Ismétlem: nem értek a labdarúgáshoz, de az mégiscsak tűrhetetlen, hogy néhány provokátor miatt éppen a Románia elleni sorsdöntő selejtező mérkőzést közönség nélkül, zárt kapuk mögött bonyolítsák!

Végül földrajzi tudásom eléggé el nem ítélhető hiányosságait szemlesütve elismervén itt és most kellő tisztelettel, az antiszemitizmus vádjától – annak rám vetülő árnyékától is -, valamint a minden bizonnyal egy egész életen át tartó és visszafordíthatatlan megbélyegzéstől hideglelősen tartva, tehát halkan, magunk közt, suttogva és lábujjhegyen megkérdezem: miként kerültek Izrael csapatai az európai bajnokságokba és – egyáltalán – mit keresnek ott?