“Folyamatban van az előkészítése és februárban meg is születik az a kormányrendelet, amely alapján mentesülhetnek a kötelező nyugdíjazás alól az érintett orvosok és szakápolók…”

“…egyedi engedéllyel – a kormány véleményének kikérése után – maradhatnak az érintettek.”

“Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt héten egyeztetett az egészségügyi dolgozók szakmai szervezeteivel. A megbeszélést követően kijelentette: hat-hétezer főre tehető azoknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárással folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért.“ (Magyar Nemzet, 2013. január 16.)

Úgy-e, érti Nyájas Olvasóm fenti sorok lényegét? Nem? Jó, akkor elmondom: a magyar egészségügyi ellátás rendszeréből jelenleg (is) hiányzik mintegy 4000 – javarészt uniós csatlakozásunkat követően nyugatra távozott – orvos és asszisztens. Az egészségügy működését jelenleg még biztosító itthon maradottak mintegy 20 százalékának – ez lenne az a bizonyos 7000 – életkora meghaladja a Kormány által a közalkalmazottak számára kötelezően előírt “nyugdíjba-meneteli” korhatárt. Példának okáért munkahelyemen, a Bajcsy Kórház Urológiai osztályának 11 orvosából jelenleg 3 nyugdíjas, további három a kormányzati szándék szerint – velem együtt – a következő három évben vonul nyugdíjba. Utánpótlás nincs, a maradék öt orvossal pedig a – szintén kormányzati rendelet nyomán hozzánk rendelt – mintegy félmillió lakost ellátni nyilvánvalóan képtelenség. Fájdalom: a példa nem egyedi, a példa általános és valami miatt a döntéshozók döntéseik meghozatalakor – a ma még zömében kormánypárti érintettekkel – elmulasztanak konzultálni.

Még pontosabban: én, Fenke Ferenc a magyar egészségügyben éhbérért teljesített 33 év után “egyénileg, szervezett eljárással folyamodhatok a nyugdíjazás alóli felmentésért” – azaz még néhány év kegyelemkenyérért – akkor, amikor mindenki tudván tudja, hogy a nyugdíj előtt álló és a nyugdíjas orvos munkája nélkül 24 óra alatt összeomlana a magyar egészségügyi ellátás. Hangsúlyoznám, hogy az illetékes döntéshozók nem 40 éves, általános testi gyengeség okán kényszernyugdíjazott luxus-kommandósokkal, hanem a munkájukba tisztességben, fizikailag és szellemileg belerokkant, ámbátor jelen állás szerint NÉLKÜLÖZHETETLEN, magasan kvalifikált egészségügyiekkel kapcsolatban hoztak, vagy hoznak majd döntést.

Még egyszer, még pontosabban: ÉN KÉRJEM SZÉPEN, MI KÉRJÜK SZÉPEN, hogy még egy picit dolgozhassunk akkor, amikor egészen nyilvánvaló, hogy nélkülünk, nyugdíjas és nyugdíj előtt álló orvosok tömegei nélkül a rendszer egész egyszerűen összeomlik…? Kimondani is szörnyű, de létezik olyan szakorvosi rendelőintézet – nem csak Kelet-Magyarországon ! – melyben AZ ÖSSZES szakorvos életkora meghaladta a nyugdíjkorhatárt! Ők nem csak azért dolgoznak (még mindig), mert ha nem teszik, egyik napról a másikra komoly egzisztenciális gondokkal szembesülnének, hanem azért (is), mert sehol nem döngeti több tucatnyi, a nyugdíjasok helyét átvenni képes, ragyogóan képzett fiatal szakorvos a hivatal ajtaját…nem.

Tisztelt Minisztérium! Tisztelt Államtitkár úr!

Én maradnék – de ne én kérjem!