Pánik avagy A magyar beteg (58.)

A járóbeteg-szakellátás újragondolása, területi felosztásának racionalizálása a Minisztérium, az államtitkárság, a szakmai szervezetek bevonásával közel két éve zajlik. Rákosmentén mégis döbbenet és pánikhangulat uralkodott el az ÁNTSZ minapi döntése nyomán, mely szerint a Pesti út 177. alatt 15 éve működő HT Medical Center (ingyenes) ellátási kötelezettségi köréből a XVII. kerület lakosságának nagyobb részét kivonják.

A döntést vitatni nem vagyok hivatott, de ahhoz – nem csak tájékoztatás végett – fontosnak tartok néhány megjegyzést fűzni.

Említett Medical Center 1998-ban – Budapesten páratlan módon – a Horn-kormány regnálásának utolsó hónapjaiban jutott működési engedélyhez és OEP-finanszírozott szakrendelői óraszámokhoz. Az üzleti vállalkozás külső szemlélő számára önmagában sajátos rizikót hordozott, hisz’ az a Bajcsy Kórház kötelékébe tartozó Ferihegyi úti Szakrendelő közvetlen szomszédságában terül el. A HT Medical Center, profit-termelőként csak és kizárólag úgy működhetett tehát, ha a területileg illetékes Bajcsy Kórház Főigazgatójának engedélyével rendelési óraszámot nyer (az orvos-kamarai elöljárók hathatós közreműködésével elnyerte) és ezzel párhuzamosan a Ferihegyi úti Szakrendelő fejlesztését visszafogják (visszafogták). A Szakrendelő leépítésével párhuzamosan a HT Med. Center felfejlődött és mára a kerület lakosai és háziorvosai számára “nélkülözhetetlenné” vált.

A Medical Center területi ellátási kötelezettségének csökkentése – a nem feltétlenül indokolt pánikreakción túl – sürgős és jelentős feladatokat ró a Bajcsy Kórház frissen kinevezett és a problémával most szembesülő igazgatására: a XVII. kerületi Rendelőintézetben elmaradt fejlesztéseket, a röntgen- és labor-kapacitás mielőbbi bővítését, az érvényes engedélyekkel rendelkező emelet-ráépítést, a rendelő környezetének rendezését kell mielőbb megoldania… példának okáért a Szakrendelőnk által anno “megtermelt” vizitdíjból, aminek ezideig egyetlen fillérjét sem láttuk, ugyanis valamilyen oknál fogva azt teljes egészében a Bajcsy Kórház “nyerte el”…

Ugyanakkor erőteljesen ellenzem a HT Medical Center szolgáltatásainak (a hetekre – hónapokra előjegyzett betegek ellátásának) az ÁNTSZ-döntés okán való felfüggesztését. Abban igyekszem majd közbenjárni, hogy a már előjegyzett betegek – ingyenes – ellátása szövődmény- és zökkenőmentes legyen. Hosszú távon viszont Rákosmente járóbeteg-szakellátása nem lehet üzleti vállalkozás-függő.

.