Egyre érdekesebbnek tartom – de amúgy senkinek sem tűnik fel -, hogy a magyar Országgyűlésben, valamint az önkormányzatok többségében is helyet nyert “radikális” párt mellbevágóan rasszista dolgai – “zsidó- és cigánybűnözés”, stb… – ma a világ “közvéleménye” és az amerikai szenátus köreiben sem “verik ki a biztosítékot”.  Valami miatt EZT NEKIK SZABAD, valakik, valahol úgy döntöttek, hogy a bankadót az Orbán-kormánynak nem, de a cigányozást és zsidózást a Jobbiknak MEGENGEDIK… legalábbis H. Clinton a “fékek és egyensúlyok magyarországi hiánya”, D. Cohn-Bendit pedig a Fidesz-KDNP kormány politikája okán az utcára ma már ki sem merészkedő hitsorsosai (!) és nem a fekete bakancsos – mellényes rasszista fenyegetés miatt  aggódik szinte folyamatosan… A nyíltszíni és parlamenti zsidózás okán nem tiltakozott R.S. Lauder , nem kapott szívszélhűdést B. Obama és valami miatt a Knesszet ülését sem hívták össze.

Alább olvashatóak viszont azok a mondatok, melyek 21 évvel ezelőtt arra indítottak egy Magyarországon született, Lantos nevű amerikai országgyűlési képviselőt, – ugyanazt, aki a nyolcvanas évek közepén a Ceausescu vezényelte romániai nemzetiségi politikát méltató tanulmányt tett le az amerikai Szenátus asztalára – hogy a Magyarországot akkoriban kormányzó párt alelnökének 1992 augusztusában megjelent tanulmánya okán összehívja a Hazánkat elítélni hivatott illetékes Bizottságot. Lássuk, olvassuk, ízlelgessük az Egyesült Államok és a nemzetközi tőke számára – akkor – oly veszélyes mondatokat arra való különös tekintettel, hogy az abban foglaltak mit sem veszítettek aktualitásukból:

“…a szemfüles KISZ KB-s reformkommunisták kisajátították maguknak a nyugati üzleti kapcsolatokat, s a bankszférával szoros szövetségre lépve olyan feltételeket teremtettek a magyar gazdaság és egyben a jövendő akármilyen magyar kormány számára, amely semmiféle gyökeres gazdasági változást nem tett lehetővé. Pénzügy, bankrendszer, Nemzeti Bank, a nemzetközi hitelező rendszerhez tartozás, illetve az attól való függőség ebben az utolsó reformkommunista szakaszban vált olyan meghatározó elemévé a változásnak, amin nem lehet változtatni. (…)

Egy társadalmat és egy gazdaságot semmiképpen nem lehet a finanszírozó szándéka ellenére kialakítani, márpedig finanszírozó ez esetben az IMF, hiszen aláírása nélkül a világ egyetlen nagybankja sem áll szóba semmilyen magyar kormánnyal sem. (…) Ha pedig nem tud fizetni, s nem kap hitelt, térdre rogy. S ami egyenértékű: megcsappan a külföldi beruházók érdeklődése, nem jön be a gazdaságba tőke. (…)

A rendszerváltozás a magyar pénzügyi szféra számára gondtalan helyen maradást, zökkenőmentességet és az összes befolyás megtartását jelentette. Rálátás a folyamatokra, a nyugati tőkével való kapcsolatok megőrzése és gyümölcsöztetése, az elvtársi átmentés segítése és az elrejtenivalók további elrejtése. (…) 45 év múltán a bankrendszer és a pénzügy tett olyan jelentőségre szert, mint annak idején a rendőrség és ennek megőrzése jelentette a Kádár-korszakban kialakult hatalmi elit, nómenklatúra számára azt a biztosítékot, amit annak idején a politikai rendőrség. Akkor a kommunista pribékek, gyilkosok és körömletépők mögött a Szövetséges Bizottság és a Vörös Hadsereg, a váltáskori pénzügyi elit mögött pedig az IMF állt.”

(Csurka István: “Néhány gondolat…” 1992. augusztus 20.)

Fenti mondatokra nem néhány perces colosseumi lámpaoltás, hanem az amerikai kongresszus azonnali összehívása volt a válasz. A rendkívüli ülést az akkori “közszolgálati” magyar televízió egyenesben, majd felvételről többször közvetítette. Ma már tudjuk, hogy ekkor nyomták rá a “Forbidden” pecsétet a magyar demokráciára.

Egy éve hunyt el az MDF alelnöke, a MIÉP elnöke, Csurka István író-politikus.