Ünnepi köszöntő Lengyelországból

Farkas Árpád erdélyi költő fenti címet viselő verse 1968-ban született, midőn még mindnyájan úgy tudtuk – hisz’ úgy tanították és igaz is lehet – hogy Petőfi Sándor Segesvár mellett biztosan elesett és holttestén át “fújó paripák” vágtattak “a kivívott diadalra”. Nemzetünk Ünnepén e verssel köszöntöm Önöket:

Látod Sándor: úgy szopja koponyádat e föld, mint cseresznyét az unott kisgyerek.

Mélyében forradalmak hálnak, s gondolja – addig is – még eljátszik Veled.

Fogai között forgat, s mint tört cseresznyeszárak merednek mennybe fénylő csontjaid -

csak inged hófehér világa rothad a mélyben: férgeket vakít.

Bolond egy föld ez, látod: örül, hogy Veled játszhat s csak tépi magát: szeret, nem szeret?

Erdély hegyei közt az árva árnyak: meg-meglazuló idegrendszered.

Hálónk. Vergődünk benne némán, s szavaid is, a cikkanó halak

nőnek az álmok morzsa-maradékán s szunnyad a nép villámos ég alatt.

Ne bántsad érte, Sándor! Elég kín így is az, hogy szomorú fű nő Segesvárnál a koponyádból

s még dúl a mélyben AZ a háború.

Márciusi fogadóórámra az első két rákosmenti polgár – szokatlan módon – választói körzetem határain túlról érkezett.

Egyikük szabálytalan kutyatartás kapcsán, szomszédjával a közelmúltban vívott szóbeli csörte kivizsgálásában kérte segítségemet. Megtettem, amit megtehettem, de ehhez is – mint minden hasonló, ebtartási történethez – hozzá kell fűznöm, hogy sem Rákosmentén, sem országosan nincs működőképes, betartható, betartatható és számon kérhető ebrendelet; az érvényben lévő törvényeknek való megfelelés pedig nem a mezőőrökön, még csak nem is a közterület-felügyelőkön, hanem a kutyatulajdonosok kénye-kedvén, IQ-ján és szociális érzékén múlik.

Következő segítségkérő egy idős asszony volt, aki gyámság alá helyezésének szabálytalan voltát ecsetelte és a folyamat felülvizsgálatát kérte. Elmondtam, hogy kérése kompetenciámat messze meghaladja, de a szociális iroda segítségével utánanézek a dolognak, az eredményről pedig két héten belül értesítem.

Ezt követően a kerületi mozgáskorlátozottak képviseletében megjelent hölgy kérte számon szervezetüket támogatandó, tavaly megígért és – feledékenységem, vagy adminisztrációs hiba folytán – egyéni képviselői keretemből számukra át nem utalt pénzösszeget. (A hiba kijavítása és az ígért anyagi támogatás átutalása folyamatban van.)

Egy, a Ferihegyi út tízemeleteseinek egyikében élő hölgy a szomszédságukban működő vendéglátóipari egység által nap mint nap generált – éjszaka különösen nehezen viselhető – akusztikai környezetszennyezés miatt emelt panaszt. Elmondtam, hogy “az ügy” – jelen állás szerint – egyféleképpen kezelhető: a csendháborítás tényéről, tettenérés végett a területileg illetékes – amúgy “látótérben” lévő – rendőrség ügyeletesét AZONNAL kell tájékoztatni. A “központit” kikerülendő van a XVII. kerületi rendőröknek “direkt” telefonszáma is: 2532312.

Májusban esedékes 25. születésnapi ünnepségét megkoronázandó a Csicsergő Óvoda vezetője kérte anyagi segítségemet új, udvari mászóka telepítéséhez. Újfent döbbenten tapasztaltam, hogy néhány négyzetméteres, ütéscsillapító gumitéglával szerelt “eurokonform” játszóeszköz ár(ajánlat)a háromnegyed millió forintnál kezdődik…határ a csillagos ég… ( Bizonyára eretnek gondolat, de – velem együtt – jó néhány generáció felnőtt egyszerhasználatos pelenka, biciklis bukósisak, görkorcsolyás könyökvédő, isofix gyermekülés, MP3 lejátszó és eurokonform ütéscsillapító gumitégla nélkül…) Sebaj, kértem egy kis időt, hogy e tárgyban képviselő-társaimmal is egyeztethessek, felvázoltam a születésnapi mászókára egyéni képviselői keretemből fordítható virtuális összeget és óvodavezető asszonnyal megbeszéltünk egy, a soron következő fogadóórám alkalmából abszolválandó ismételt találkát, amikor is – új, kedvezőbb árajánlat(ok) reményében – “formába önthetjük” a képviselői támogatást.

Fogadóórám utolsó percei kissé “viharosra” sikeredtek: megszólalt mobil-telefonom és – ügyeletes lévén – tanult mesterségem gyakorlása végett azonnali hatállyal a Bajcsy Kórház Urológiai Osztályára hívtak.

Vlagyimir Putyin ismételt elnökké választásának kapcsán a Magyar Fórum március 8.-i számának első oldalán Csorja Gergely tollából figyelemre méltó gondolatok láttak napvilágot. Íme, néhány részlet:

…” Európa különösen szenved a középszer hatalmától, a felelősség és valódi cselekvési szabadság nélküli, a gazdasági és pénzügyi hatalmaktól ezer szálon függő bábvezetőktől. Az Európa államait vezető középszerű politikusok és különösen az Unió, az Európai Bizottság, vagy az Európa Tanács bürokratái utálják a felelős vezetőket és valamiféle szürke masszába próbálják beleforgatni az államok vezetését. A politikailag korrekt vezető, elképzelésük szerint lényegében hatalom nélküli. Szürke, és valamiféle adminisztrátorként szolgálja ki a pénzügyi és bizonyos baloldali politikai-gazdasági körök érdekeit.

Orbánt elsősorban azért támadják, mert megvan benne Putyin gyakorlatiassága, ugyanakkor összehasonlíthatatlanul magasabb rétegekre is fogékony. Képes felvázolni egy új, a Nyugat eredeti értékeit megújító keresztény/keresztyén Európát. Ez a multikulturalizmus panírjában megforgatott, a pénzügyi rendszer tűzhelyén kisütött európai rendszer készítőinek, illetve az azt felzabálni igyekvő befektetők ízlésének nem felel meg.”

Az előkészületek már előző nap elkezdődtek: első számú anyagbeszerzőként Horváth Tamás alpolgármester szerzett múlhatatlan érdemeket; mindent – a közel 400 adag ételhez a kb. 12 kg húst, 24 kg krumplit, 5 kg lencsét és mintegy 30 kg kenyeret – helyi termelőktől vásároltunk. A sátorállítás aktusa többek között Csorba Béla KDNP-elnök, dr. Balla László, a XVII. kerületi KÉSz elnöke és dr. Piláth Károly önkormányzati képviselő munkáját dicséri, tevőlegesen részt vettek még benne az IKSZ (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) és a Fidelitas fizikai erőfeszítésre nálam alkalmasabb képviselői. Az étel Szabó Tiborné képviselőasszony szellemi és fizikai termékeként, az Ő vezényletével Rákoshegyen, a Közösségi Házban készült el, a “bevetésre”, szombaton délben a két gépjármű-hölgytulajdonos (Krupánszky Teréz és Szabó Kati) Suzukijának és Daewoo típusú gépjárművének csomagtartójában, hatalmas kondérokban érkezett. Jómagam

nem az asztalterítésnél, nem az osztásnál, hanem a kenyérszeletelés és zsíroskenyér-készítés embert próbáló folyamatában vállaltam szerepet, melynek során megállapíthattam, hogy a kertinél a műtőasztal azért kényelmesebb, mert 1. emelhető, 2. neki lehet dőlni…a páciens pedig közben alszik, a sorban álló viszont reklamál, amennyiben a lilahagymás zsíroskenyérre nem a mindnyájuk által elvárt sebességgel szórom a pirospaprikát…

Az akció összességében sikeres volt, azt a KDNP, az IKSz és a KÉSz igyekezni fog megismételni. Addig is jövő héten szombaton fenti helyszínen a XVII. kerületi egyházak közreműködésével újabb ételosztásra számíthatnak a rászorulók.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett mai ételosztás előtt a Naplás-tóhoz kanyarodtam. Már messziről lehetett látni, hogy ma, a tó, valami miatt különleges. A part kissé felázott talaján sikerült szövődménymentesen leparkolnom, majd öreg Fordomból kipattanván olyan festői látvány tárult elém, mely még alsó-középkategóriás mobil-telefonommal megörökítve is élvezhető. Alábbi állóképhez hozzátartozik még a pergamenné vékonyodott jégtáblán magabiztosan totyogó gácsérok hívogató “háp-háp” -ja…a kisvártatva meghódítandó tojók közömbösséget mímelvén az ingó jégről a 4 fokos vízbe csobbannak, felszedik, ami még a vízszint alól felszedhető, majd némi balettiskolai képzés után kiáltó, de kétségtelenül vonzó kacsa-erotikus esetlenséggel evickélnek a szemközti jégtáblára…

Jelentem: itt a tavasz.

A hatvanas években, Erdélyben, a “suvadásos dombok” között nőttem gyermekből fiatallá. A szó szoros értelmében vett nélkülözésre nem, de arra egészen pontosan emlékszem, hogy – főétkezésekkor – anyai és apai székely nagyanyám szava szent volt: evés közben magyar ember nem beszél, étellel nem játszunk, ételt nem dobunk ki! Minden kétséget kizáróan kulturális kérdés (is), de a Ceausescu-i évek erdélyi nélkülözése ellenére éhség okán óvodás, majd iskolás kor- és osztálytársaim egyike sem “fordult ki a padból”.

Magyarországon – mai internetes- és újsághír – kétszázezer honfitársunk éhezik. Hozzáteszem – és ez nem újsághír -: ma, Magyarországon tízből kilenc gyermek otthon nem kap reggelit (“nincs rá idő” – mondja Toyota Yarisával az óvodába repesztő pengeszájú anyuka, majd negyed óra múlva ott ül a Pesti út páros oldalán közmegelégedésre működő műkörömépítő székében…) EZ civil kultúra kérdése, mint ahogy az is, hogy – szintén mai újsághír – “évente 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik Magyarországon, a lakosság négyszázezer tonna  élelmet dob ki a szemetesbe (!)”, tehát – ha jól számolom – fejenként évente negyven kilogramm élelmiszert dobunk ki – ez, forintban számolva több százmilliárd nagyságrendű pazarlás…

…és az éhezők?…velük mi lesz?…

2012. március 3.-án 13 órától Rákosmente Polgármesteri Hivatala előtt, a parkolóban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (K.É.Sz.) meleg ételt oszt az arra rászorulóknak. Főszakács: Szabó Tiborné, a XVII. kerület  Képviselő-testületének KDNP-s tagja. Kukták és sátorverők: Rákosmente ifjú (“IKSz”) és kevésbé ifjú kereszténydemokratái. Kérem, adják tovább!

Világért sem feltételezném, hogy bármely politikai oldalhoz köthető napilap(ok) szerkesztői honlapomat olvasnák, mégis, a tegnapi – tehát február 28.-án közzétett – bejegyzésem után néhány órával a kormányellenességgel aligha vádolható Magyar Hírlap első oldalán “Európa hátsó udvarában járunk a megalázóan alacsony fizetésekkel” címmel, fent említett írásom mondanivalójához erőteljesen hasonlítható publicisztika látott napvilágot. A szerkesztőségi cikk lényege egy statisztika, melyből az derül ki, hogy Európa “fejlettebb országaiban” nagyságrendekkel (Luxemburgban: hatszor) nagyobb a minimálbér, mint Magyarországon, ahol az a 300 eurót sem éri el. Ennél csak a volt Szovjetunió balti államaiban, Romániában és Bulgáriában kevesebb, viszont az eurómilliárdokkal segített, évek óta az államcsőd közelében lavírozó Görögországban kereken háromszor annyit (!) keresnek a minimálbérből élők, mint Hazánkban.

Az egészségügyben a helyzet ennél lényegesen súlyosabb. Azon túl, hogy a kezdő magyar kórházi orvos fizetése a hivatalos magyarországi létminimummal (!!) egyenértékű, tudni kell, hogy ugyanez Németországban a magyar orvosénak kilencszerese, Franciaországban és Olaszországban tízszerese, Dániában tizenegyszerese, Belgiumban tizenkétszerese, Hollandiában tizenháromszorosa! Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a francia beteg élete tízszer, a dán orvosé meg tizenegyszer annyit ér, mint a magyar beteg és magyar orvos élete… és – mielőtt bármely nemzeti liberális széplélek utóbbi mondat okán felkapná fejét – elmondanám, hogy nem én vagyok demagóg, hanem azon döntéshozók, akik a hippokratészi esküre meg a paraszolvenciára mutogatván most is, tegnap is és ma is hárítják a felelősséget.

Szócska államtitkár eufemizmusait és a Fidesz-frakcióvezető virágnyelvét kölcsönözvén hadd fogalmazzak magam is ekként: az egészségügyben regnáló tarthatatlan, nemzetgazdasági hatásai folytán kifejezetten káros bérképzés korrigálásának halogatása mindnyájunk érdekében azonnali hatállyal felfüggesztendő.

Érthetőbben: az utolsó utáni órában vagyunk; saját maga sokadik újraélesztésére a magyar egészségügy – és a magyar társadalom – már képtelen. Ma még – valószínűleg utoljára – kétharmados többségünk van. Abban a reményben, hogy még nem késő, MOST kell tehát cselekedni. A halogatás: bűn.

Katona-Szilágyi tollából a mai Magyar Nemzet 2. oldalán egészen érdekes tudósítás olvasható. Íme az írás vastagbetűs, felvezető szövege:

“A Fidesz-frakció tegnapi ülésén támogatta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár fejlesztési terveit. Ennek alapján az egészségügyben véget vetnek a privatizációnak, felülvizsgálják a magánosítás eddigi lépéseit, a fejlesztési forrásokkal erősítik az állami szerepvállalást, és a bérrendezést sem halogatják tovább.”

Fenti összetett mondatok végére érvén hajszál híján szövegértelmezési képességembe vetett hitem hagyott cserben, ezért újra meg újra elolvasni kényszerültem a “felvezetőt”. Esendőségembe már-már belenyugodván az újságcikk következő passzusánál, Lázár János Fidesz-frakcióvezető idevágó gondolatait követően ért az igazi sokk:

“- Az idén nem lehet tovább halogatni az orvosok, a rezidensek, az ápolók és a szakszemélyzet bérviszonyainak rendezését – utalt az államtitkári beszámolóra a frakcióvezető.”

Tehát: amit fent olvashatunk, egészen pontosan arról szól, hogy – bár a Minisztérium és az Államtitkár is pontosan tudta, hogy az arcpirító, megalázóan alacsony bérek miatt évente 1100 egészségügyi dolgozó hagyja el Magyarországot, az ez ellen bevethető egyetlen lehetséges eszközt, a bérrendezést halogatták – nyilván, abban a reményben, hogy majd csak történik valami és/vagy “működésbe lép” a hyppokratesi eskü…úgy, hogy közben az állami jövedelem és a paraszolvencia csapjait előre megfontolt szándékkal módszeresen elzárni igyekeztek. És most, hogy már mintegy 4000 dolgozó hiányzik a rendszerből, “nem halogatják tovább” a bérrendezést?… ugyan már, kedves Szócska Miklós, ugyan már, kedves Fidesz-frakcióvezető! Méltóztassanak elolvasni azt, amit e témában nemzetét féltőn óvó gyakorló orvosként – honlapomon tetten érhetően – tizedik éve szajkózok.

Az újságcikk azon kitétele, miszerint a kormány felül kívánja vizsgálni “a magánosítás eddigi lépéseit”,  reménykeltő – a XVII. kerületben különösen.

Következzék végül az írás utolsó előtti bekezdése:

“…tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok, miután Szócska bérrendezési javaslata csak a kórházakban és szakrendelőkben foglalkoztatott szakdolgozókra és orvosokra vonatkozik.”

10 éve, egy újságcikkben óvatosan utaltam az Antall-kormány által megvalósított egészségügyi reform nyomán a privatizációt sikerrel abszolvált háziorvosok, illetve a létminimumért kétnaponta éjszakázó rezidensek és a kórházi szakorvosok jövedelmi viszonyai között kialakult drámai különbségre. Tekintve, hogy akkori írásom – ma is aktuális – mondanivalója miatt fegyelmi eljárás terhe mellett a XVII. kerületi (házi)orvosi kamara vezetése nyilvános bocsánatkérésre és penitenciára kötelezett, itt és most a Magyar Nemzet fent idézett mondatát nem kommentálom.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellátási területéhez tartozó osztály- és részlegvezető főorvosok minden év január hónapjának végén “éves beszámoló” címén kötelesek a Kórház vezetését munkájukról, az előző év tapasztalatairól tájékoztatni. E beszámolókban nyilván nem a statisztika a vezérlőelv – azt az illetékesek az erre a feladatra szakosodott “controlling”-részlegtől kimerítő pontossággal, napra készen bármikor megkaphatják – ennek megfelelően jómagam sem erre, hanem – kevés sikerrel – a visszatérő hiányosságokra ( alulfinanszírozottság, elavult eszközpark, túlzott adminisztráció stb.) hívom fel évről-évre a kórházvezetés figyelmét. (A “történethez” hozzátartozik, hogy a Bajcsy Kórház direktóriuma jó ideje a sebészet területéről származó, szakterületükön bizonyítottan kiváló képességű gyakorló orvosokból áll: Főigazgatónk nőgyógyász, Orvosigazgatónk – aki a XVII. kerületi Szakrendelő igazgatásáért is felel – hasi sebész, a Műtőblokk Igazgatója urológus főorvos). A rendelő működtetésére rendelkezésre álló pénz viszont egyre kevesebb; a tőlünk megszokott és elvárható színvonalat egyre nehezebben tudjuk biztosítani. Üdítő kivétel, hogy 2011. január 3.-tól mindkét, a Bajcsy Kórház ellátási területéhez tartozó (X. és XVII. kerületi) szakrendelőben bevezetett előjegyzési rendszer a betegek kényelméhez és komfort – érzéséhez minden kétséget kizáróan hozzájárult. E megállapításommal pl. az a Szárny, vagy Vízhordó utcai 67 (57 vagy 77?) éves hölgy, aki anno mondjuk, a péntek délelőtti rendelésre háromnegyed egykor, bevásárló utánfutóval csattogott be a Szakrendelő Urológiájára, “…nézze már meg a vizeletemet, kedves, mert hetek óta fáj a derekam” szöveg kíséretében, feltehetőleg nem ért egyet, mint ahogy az a jelenség is megszűnőben, miszerint másfél éve észlelt merevedési zavarral, hirtelen felindulásból, háziorvos által meg- és kivizsgálatlanul érkezik beteg. ( Az megint más kérdés, hogy – korábban idéztem – Szócska Államtitkár úr szerint /is/ a jelen finanszírozási rendszerben a háziorvos nem érdekelt abban, hogy korrekt módon kivizsgált beteget küldjön járóbeteg-szakellátásra.) Előjegyzési rendszerünk – a borúlátó jóslatok ellenére – kellő hatékonysággal működik, nálunk ultrahang-vizsgálatra és az urológiára jelenleg két héten belüli a várakozás úgy, hogy sürgősséget – természetesen – soron kívül ellátunk. Néhány magyar beteg ugyan mérhetetlenül fel van dúlva, amint (mondjuk holnap, február 27.-én délben) kiderül számára, hogy áttekintő hasi ultrahangra példának okáért március 8.-i dátummal tudom küldeni, de e tekintetben – is – messze jobbak vagyunk, mint annak az Uniónak legtöbb állama, mely Unióhoz közel nyolc éve eszement módon igyekeztünk csatlakozni: friss adatokkal ugyan nem rendelkezem, de néhány éve az itáliai állami egészségügyben ultrahang-vizsgálatra négy, Dániában vesekőzúzásra hat, Angliában a “sima” (nem daganatos) prosztata-műtétre nyolc hónapot ( még egyszer: nem hetet, hónapot!) kellett várni… Ami az előjegyzési rendszerrel kapcsolatos  ”borúlátó jóslatokat” illeti, utalnék egy, közel másfél éve valamelyik kereskedelmi rádióadón egy magasan kvalifikált egészségügyi menedzser szájából elhangzott véleményre, mely szerint – a művelt világ többi államával ellentétben – a magyarok habitusa okán Hazánkban a járóbetegek szakellátását képtelenség előjegyzés alapján megoldani. Az állítást 2011. évi beszámolómban, valamint itt és most cáfolom. A Bajcsy Kórház diszpécser-központjának (“call-center”) telefonszáma változatlanul: +361/4329606, -07, -08.