Katona-Szilágyi tollából a mai Magyar Nemzet 2. oldalán egészen érdekes tudósítás olvasható. Íme az írás vastagbetűs, felvezető szövege:

“A Fidesz-frakció tegnapi ülésén támogatta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár fejlesztési terveit. Ennek alapján az egészségügyben véget vetnek a privatizációnak, felülvizsgálják a magánosítás eddigi lépéseit, a fejlesztési forrásokkal erősítik az állami szerepvállalást, és a bérrendezést sem halogatják tovább.”

Fenti összetett mondatok végére érvén hajszál híján szövegértelmezési képességembe vetett hitem hagyott cserben, ezért újra meg újra elolvasni kényszerültem a “felvezetőt”. Esendőségembe már-már belenyugodván az újságcikk következő passzusánál, Lázár János Fidesz-frakcióvezető idevágó gondolatait követően ért az igazi sokk:

“- Az idén nem lehet tovább halogatni az orvosok, a rezidensek, az ápolók és a szakszemélyzet bérviszonyainak rendezését – utalt az államtitkári beszámolóra a frakcióvezető.”

Tehát: amit fent olvashatunk, egészen pontosan arról szól, hogy – bár a Minisztérium és az Államtitkár is pontosan tudta, hogy az arcpirító, megalázóan alacsony bérek miatt évente 1100 egészségügyi dolgozó hagyja el Magyarországot, az ez ellen bevethető egyetlen lehetséges eszközt, a bérrendezést halogatták – nyilván, abban a reményben, hogy majd csak történik valami és/vagy “működésbe lép” a hyppokratesi eskü…úgy, hogy közben az állami jövedelem és a paraszolvencia csapjait előre megfontolt szándékkal módszeresen elzárni igyekeztek. És most, hogy már mintegy 4000 dolgozó hiányzik a rendszerből, “nem halogatják tovább” a bérrendezést?… ugyan már, kedves Szócska Miklós, ugyan már, kedves Fidesz-frakcióvezető! Méltóztassanak elolvasni azt, amit e témában nemzetét féltőn óvó gyakorló orvosként – honlapomon tetten érhetően – tizedik éve szajkózok.

Az újságcikk azon kitétele, miszerint a kormány felül kívánja vizsgálni “a magánosítás eddigi lépéseit”,  reménykeltő – a XVII. kerületben különösen.

Következzék végül az írás utolsó előtti bekezdése:

“…tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok, miután Szócska bérrendezési javaslata csak a kórházakban és szakrendelőkben foglalkoztatott szakdolgozókra és orvosokra vonatkozik.”

10 éve, egy újságcikkben óvatosan utaltam az Antall-kormány által megvalósított egészségügyi reform nyomán a privatizációt sikerrel abszolvált háziorvosok, illetve a létminimumért kétnaponta éjszakázó rezidensek és a kórházi szakorvosok jövedelmi viszonyai között kialakult drámai különbségre. Tekintve, hogy akkori írásom – ma is aktuális – mondanivalója miatt fegyelmi eljárás terhe mellett a XVII. kerületi (házi)orvosi kamara vezetése nyilvános bocsánatkérésre és penitenciára kötelezett, itt és most a Magyar Nemzet fent idézett mondatát nem kommentálom.