A hatvanas években, Erdélyben, a “suvadásos dombok” között nőttem gyermekből fiatallá. A szó szoros értelmében vett nélkülözésre nem, de arra egészen pontosan emlékszem, hogy – főétkezésekkor – anyai és apai székely nagyanyám szava szent volt: evés közben magyar ember nem beszél, étellel nem játszunk, ételt nem dobunk ki! Minden kétséget kizáróan kulturális kérdés (is), de a Ceausescu-i évek erdélyi nélkülözése ellenére éhség okán óvodás, majd iskolás kor- és osztálytársaim egyike sem “fordult ki a padból”.

Magyarországon – mai internetes- és újsághír – kétszázezer honfitársunk éhezik. Hozzáteszem – és ez nem újsághír -: ma, Magyarországon tízből kilenc gyermek otthon nem kap reggelit (“nincs rá idő” – mondja Toyota Yarisával az óvodába repesztő pengeszájú anyuka, majd negyed óra múlva ott ül a Pesti út páros oldalán közmegelégedésre működő műkörömépítő székében…) EZ civil kultúra kérdése, mint ahogy az is, hogy – szintén mai újsághír – “évente 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik Magyarországon, a lakosság négyszázezer tonna  élelmet dob ki a szemetesbe (!)”, tehát – ha jól számolom – fejenként évente negyven kilogramm élelmiszert dobunk ki – ez, forintban számolva több százmilliárd nagyságrendű pazarlás…

…és az éhezők?…velük mi lesz?…

2012. március 3.-án 13 órától Rákosmente Polgármesteri Hivatala előtt, a parkolóban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (K.É.Sz.) meleg ételt oszt az arra rászorulóknak. Főszakács: Szabó Tiborné, a XVII. kerület  Képviselő-testületének KDNP-s tagja. Kukták és sátorverők: Rákosmente ifjú (“IKSz”) és kevésbé ifjú kereszténydemokratái. Kérem, adják tovább!