Farkas Árpád erdélyi költő fenti címet viselő verse 1968-ban született, midőn még mindnyájan úgy tudtuk – hisz’ úgy tanították és igaz is lehet – hogy Petőfi Sándor Segesvár mellett biztosan elesett és holttestén át “fújó paripák” vágtattak “a kivívott diadalra”. Nemzetünk Ünnepén e verssel köszöntöm Önöket:

Látod Sándor: úgy szopja koponyádat e föld, mint cseresznyét az unott kisgyerek.

Mélyében forradalmak hálnak, s gondolja – addig is – még eljátszik Veled.

Fogai között forgat, s mint tört cseresznyeszárak merednek mennybe fénylő csontjaid -

csak inged hófehér világa rothad a mélyben: férgeket vakít.

Bolond egy föld ez, látod: örül, hogy Veled játszhat s csak tépi magát: szeret, nem szeret?

Erdély hegyei közt az árva árnyak: meg-meglazuló idegrendszered.

Hálónk. Vergődünk benne némán, s szavaid is, a cikkanó halak

nőnek az álmok morzsa-maradékán s szunnyad a nép villámos ég alatt.

Ne bántsad érte, Sándor! Elég kín így is az, hogy szomorú fű nő Segesvárnál a koponyádból

s még dúl a mélyben AZ a háború.