Világért sem feltételezném, hogy bármely politikai oldalhoz köthető napilap(ok) szerkesztői honlapomat olvasnák, mégis, a tegnapi – tehát február 28.-án közzétett – bejegyzésem után néhány órával a kormányellenességgel aligha vádolható Magyar Hírlap első oldalán “Európa hátsó udvarában járunk a megalázóan alacsony fizetésekkel” címmel, fent említett írásom mondanivalójához erőteljesen hasonlítható publicisztika látott napvilágot. A szerkesztőségi cikk lényege egy statisztika, melyből az derül ki, hogy Európa “fejlettebb országaiban” nagyságrendekkel (Luxemburgban: hatszor) nagyobb a minimálbér, mint Magyarországon, ahol az a 300 eurót sem éri el. Ennél csak a volt Szovjetunió balti államaiban, Romániában és Bulgáriában kevesebb, viszont az eurómilliárdokkal segített, évek óta az államcsőd közelében lavírozó Görögországban kereken háromszor annyit (!) keresnek a minimálbérből élők, mint Hazánkban.

Az egészségügyben a helyzet ennél lényegesen súlyosabb. Azon túl, hogy a kezdő magyar kórházi orvos fizetése a hivatalos magyarországi létminimummal (!!) egyenértékű, tudni kell, hogy ugyanez Németországban a magyar orvosénak kilencszerese, Franciaországban és Olaszországban tízszerese, Dániában tizenegyszerese, Belgiumban tizenkétszerese, Hollandiában tizenháromszorosa! Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a francia beteg élete tízszer, a dán orvosé meg tizenegyszer annyit ér, mint a magyar beteg és magyar orvos élete… és – mielőtt bármely nemzeti liberális széplélek utóbbi mondat okán felkapná fejét – elmondanám, hogy nem én vagyok demagóg, hanem azon döntéshozók, akik a hippokratészi esküre meg a paraszolvenciára mutogatván most is, tegnap is és ma is hárítják a felelősséget.

Szócska államtitkár eufemizmusait és a Fidesz-frakcióvezető virágnyelvét kölcsönözvén hadd fogalmazzak magam is ekként: az egészségügyben regnáló tarthatatlan, nemzetgazdasági hatásai folytán kifejezetten káros bérképzés korrigálásának halogatása mindnyájunk érdekében azonnali hatállyal felfüggesztendő.

Érthetőbben: az utolsó utáni órában vagyunk; saját maga sokadik újraélesztésére a magyar egészségügy – és a magyar társadalom – már képtelen. Ma még – valószínűleg utoljára – kétharmados többségünk van. Abban a reményben, hogy még nem késő, MOST kell tehát cselekedni. A halogatás: bűn.