A választói körzetemben lakók – nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül – képviselői munkám során rengeteg segítséget nyújtanak. A gáncsoskodás, a rosszindulatú hozzáállás, a provokatív attitűd mondhatni elenyésző. Csaknem mindenki – jól felfogott érdekből is – saját környezetéhez hozzáadni és abból nem elvenni akar.

Fentieket nagyszerűen példázza a Kaszáló 46 közössége: gondjaikat, kéréseiket, javaslataikat, aggályaikat – és örömüket is – gyakorta megosztják velem. Példának okáért korábban nehezen kezelhető “élmény” volt, hogy – közmegrökönyödésre – a tömbtől délre, a Pesti út felé eső trafóház környékét (ön)kritikai érzékkel meg nem áldott hajléktalanok (?) nyilvános illemhelyként, a közelben elhelyezkedő kifőzde pedig szeméttelepként tartotta célszerűnek “hasznosítani”.  A területet – az ott elhelyezett, mára részben visszataszítóvá, részben életveszélyessé vált, korábban játszótér minősítést nyert terepelemek megszüntetésével – sikerült már szanálni, de az alkalmatlankodók és a szemétkupacok – valamint az időnként ottfelejtett nyesedék – visszatérnek. A trafóház mögötti terület jelenleg tiszta és “mosolygós”…

…és remélem – az ott lakók, a Közterület-felügyelet és a Polgármesteri Hivatal segítségével – így is marad…

“Nap mint nap erősödik Európa őslakóiban az a gondolat, hogy sorsfordító események zajlanak a kontinensen és ha nem állunk ki önmagunkért, akkor elveszíthetjük mindazt, amitől európaiak vagyunk. A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása pedig a puszta létünket, a biztonságunkat is fenyegetheti, könnyen másodrangú állampolgárokká válhatunk saját földünkön.

A több, mint egy éve invázióvá erősödött illegális bevándorlás és annak következményei minden kétséget kizáróan igazolják a veszély valós voltát, illetve mértékét. A bajt tetézik az Európai Bizottság egyre arrogánsabb tervei migránsok uniós tagállamok közötti szétosztására. Életszerűtlenek és embertelenek is az elképzelések. Egyrészt a schengeni határokon belül szabad a mozgás (…) másrészt semmibe veszik a migránsok emberi méltóságát, úgy terelgetnék őket egyik országból a másikba, mintha állatok lennének. (…)

Magyarországot a béke szigetének is nevezik, ami annak köszönhető, hogy tavaly ősszel a kormány lezárta a déli határszakaszt, kerítést építettek és jelentős rendőri, katonai erőket vezényeltek a térségbe. Azóta minimálisra csökkent a határsértők száma, amit még tudnak kezelni a hatóságok. Nem véletlen, hogy végül olyan országok is fizikai határzárat építettek ki, amelyek korábban gyakorlatilag lefasisztázták emiatt az Orbán-kormányt. (…) Az intő jeleket sokan még mindig nem veszik komolyan Brüsszelben, a demokrácia lényegéről megfeledkezett vagy azt szándékosan figyelmen kívül hagyó politikusok olykor hajmeresztő kirohanásokra képesek. (…) A megrögzött internacionalisták és a nemzetállamok keretein túl gondolkodó gazdasági érdekcsoportok hagymázas elképzeléseiket a választópolgárok feje fölött próbálják megvalósítani, mert az önfeladáshoz talán még nem elég “progresszív” a nép. (…) A vaskancellárnak igaza volt a maga idejében, amikor azt mondta: a kor nagy kérdéseit nem beszédekkal és többségi határozatokkal döntik el, hanem vérrel és vassal. Ma viszont van még esély arra, hogy Európa és hazánk jövőjéről a szavazóurnáknál döntsünk. Csak legyünk ott!” (Kis Ferenc , Magyar Idők) fotó: alon.hu

Tegnap délután májusi eső és az azt követő szivárvány aranyozta be Rákoskeresztúr egét:

A II. Országos Betegbiztonsági Konferencia egyik visszatérő motívuma a “humán-erőforrás krízis” – azaz a fiatal, hadra fogható, szakképzett és valami miatt még mindig mélyen alulfizetett egészségügyi dolgozók Magyarországról történő elvándorlásának drámai következménye – volt. Egyik előadó megállapítása, hogy egy külföldi kongresszus regisztrációs díja osztályvezető főorvosaink havi bérét meghaladja, ennek (és nem csak ennek) okán – paraszolvencia reményében és a betegbiztonság szemszögéből aggályos módon – kénytelenek pl. fülorrgégész professzorok orrsövényt és mandulát operálni.

A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség előadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a poliklinikai rendszer egyik kockázati tényezője éppen az orvos-beteg találkozások rövid – és egyre rövidülő! –  ”kontakt”-ideje. A háziorvos ugyanis hetek-hónapok-évek óta ismeri, ismerheti betegét, míg a – például a Ferihegyi úton rendelő – szakorvos a “sürgősen” ellátásra szoruló beteget többnyire először látja és a helyes diagnózis felállítására hellyel-közzel néhány perc áll rendelkezésére. A kórházi kezelésre beutalt beteget megint csak kellő ideig tarthatja megfigyelés alatt az osztályos orvos, a helyes döntésre megfelelő intervallum adott tehát. (Megjegyzem, hogy a XVII. kerületi járóbeteg-szakellátásban a “helyzet fokozódik”, ugyanis már most, május elején úgy tűnik, hogy a Ferihegyi úti Rákosmente Szakrendelőben 2016.-ban betegforgalmi rekordokat döntünk.)

A Betegbiztonsági Konferencia második napjára meghirdetett, a kortárs magyar írott és elektronikus sajtó prominens képviselőit felvonultató “Kerekasztal” minden bizonnyal a rendezvény  fénypontjaként lett volna hivatott tündökölni. Résztvevők: a Heti válasz, a Figyelő, az Origo, a 168 óra, a Világgazdaság, a Népszabadság újságírói. A közmédia sehol, a jobboldali – horribile dictu “kormánypárti” – sajtó képviselői sehol. Nem hívták meg őket, avagy nem jöttek el, nem tudni. Tény, hogy a közel egy órás fórum végén a közönség soraiból szólásra emelkedő – politikailag függetlennek fenntartással sem nevezhető – Kökény Mihály, a Medgyessy-kormány egészségügyi minisztere erőteljesen dicsérte a fórumon szerepet vállalt “független egészségügyi szakújságírókat”…

Nyájas olvasóm alábbiakban a II. Országos Betegbiztonsági Konferencia néhány további, közfigyelemre méltó megállapításával szembesülhet:

Nem egy előadó fejtette ki azt a nehezen cáfolható tényt, hogy a magyarországi egészségügyi rendszerben komoly kockázatot rejt az, hogy a magánkórházak és -rendelők problémás esetei visszakerülnek az állami szektorba. (Megj.: erre a XVII. kerületi járóbeteg-szakellátásban is számos példa adódik.) Kérdés persze az, hogy – miután a “magánszektor” szövődményes eseteit ismételten az állam, a társadalom, végső soron az egyén /Ön is, kedves ártatlan olvasó/ fizeti – a magánellátás költségeit mi okból terheli rá a rendszer ismételten az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra? A finanszírozás kérdésköréhez szorosan kapcsolódik a (jelenleg gyakorta tetten érhetetlen) felügyeleté, meg a jelentési kötelezettségé is, például a Rákosmentén működő, államilag finanszírozott, járóbeteg-szakellátást végző magán-szolgáltatóé is. Az előadások során nem egy alkalommal hangzott el az, amit jómagam évek óta – mindeddig eredménytelenül – szorgalmazok: elengedhetetlen a magánellátók feltételeinek és ellenőrzésének szigorítása.

A konferencia egyik előadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a világon ma már 387 millió (!) a cukorbeteg és ez a szám 20 éven belül megduplázódhat. Megjegyezném, hogy Magyarországon közel egy millió a diabéteszes, a betegség tehát a lakosság 10 %-át érinti. A kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az a cáfolhatatlan tény, hogy ma már az iskolás gyerekek közel 50%-a túlsúlyos, vagy kövér… és ez egészen döbbenetes.

A “humán erőforrás-krízis” (a kifejezés nem más, mint az egészségügyi pályát elhagyó dolgozók okozta űr újmagyar eufemizmusa) okozta betegbiztonsági kockázat az egész konferencia egyik vezérmotívuma volt. A “krízis” oka nem csak a megalázóan alacsony fizetés – de abban mindenki egyetértett, hogy az egészségügyben haladéktalanul növelni kell a jövedelmet és ezáltal a létszámot, különben a rendszer záros határidőn belül összeomlik.

Minap – a Bajcsy Kórház támogatásával – alkalmam volt részt venni a II. Betegbiztonsági Konferencián. Itt és most senkit sem fárasztanék a két és fél naposra tervezett – ergo grandiózus – országos találkozó részletes ismertetésével, de engedje meg Nyájas Olvasó, hogy – a szerzők nevének és titulusainak mellőzésével – közöljem a 95 (!) előadás néhány fontosabb (közfigyelemre méltó) megállapítását és az azokkal kapcsolatos egy-két szubjektív gondolatomat.

Az egyik előadás példának okáért az étrend-kiegészítők robbanásszerű, ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen és ma még felmérhetetlen károkat okozni képes piacát vette górcső alá. Magyarországon évente 600 – 850 sürgősségi esetben játszanak szerepet a felügyelet nélkül szedett fogyasztószerek és táplálékkiegészítők! (Megjegyzendő, hogy gyakorló orvosként – mivel nem gondolunk rá – általában meg se kérdezzük a pácienstől, hogy szed-e valamilyen kínai piacon kapható, vagy interneten vásárolható csodaszert?)

Két előadás is foglalkozott a betegek egyre gyakoribb agresszivitásával. Megállapítást nyert, hogy nem minden agresszív beteg “pszichiátriai eset”. Tízezer orvos-beteg találkozásra közel 4 agresszió jut. (Nota bene: Magyarországon a járóbeteg-szakellátók évente 70.000.000 orvos-beteg találkozót abszolválnak, ami megítélésem szerint bizonyos értelemben irreális, döbbenetesen magas szám. Ezt alapul véve az egészségügyi személyzet /CSAK a járóbeteg-szakellátásban!/ évente összesen közel 2800 kisebb-nagyobb mérvű, verbális, vagy de facto támadásnak van kitéve – és többnyire joga és lehetősége sincs védekezni! – pótolandó joghézag, vagy rosszul értelmezett betegbiztonság?)

Ami  a joghézagokat illeti, nem egy előadás kapcsán merült fel az a nehezen kezelhető tény, hogy valami miatt a – területileg illetékes, tehát példának okáért a Rákosmentén praktizáló – háziorvosoknak nincs ügyeleti ellátási kötelezettsége. (Ez nem csak jogszabályi hiba, hanem komoly betegbiztonsági kockázati tényező, hisz’ a kerületi beteganyagot és -habitust hellyel-közzel ismerő, nagy tudású és tapasztalt kollégák helyett többnyire fiatal bérmunkások látják el – ha ellátják – az ügyeleti tevékenységet.)

A cukorbetegség, a magánkórházak és a humán-erőforrás-krízis ( utóbbi a lassan katasztrofális méreteket öltő orvos- és nővérhiányra alkalmazott újmagyar kifejezés) okozta betegbiztonsági kockázatokról lélegzetvételnyi szünet után, következő bejegyzésemben olvashatnak. (fotó: convention.hu)

Ők tanítják gyerekeinket

2016. április 9., reggel. Gyermekem 9-től 10 óráig Zsolt bácsival és csapatával az Újlak utcai uszodában, ergo egy röpke órám adódik bevásárolni  a keresztúri piacon. 11 éves Volkswagen Golf típusú gépjárművemmel az Uszoda utcából indulok tehát a Flamingó felé. Az Újlak és a Füstifecske utca sarkán – kerületünk egyetlen, süllyesztett villogó fényjelzéssel ellátott gyalogátkelőhelyén – kb. középtájon halad lassú léptekkel egy idős úr. Szemből, a Flamingó felől nagy sebességgel gépjármű közeledik. Vezetője – egyenes úton, emelkedőről érkezvén – pontosan észlelheti a szituációt, mégsem fékez, a kijelölt gyalogátkelőn araszoló férfit ívben kikerüli, majd a zebra után csikorogva fékez és gépjárművéből kiugorván öklét rázva, határozott léptekkel indul a meghökkent öregúr felé. Ekkor érek a zebrához, az idős úr segítségért integet. Megállok, kiszállok. Konstatálom, hogy jó helyen, rosszkor az úttesten való átkelést némi szerencsével végrehajtott rákosmenti állampolgár egyik volt betegem. A gépjármű 20 év körüli, spanyol gyártmányú, viseltes sötétkék autó, tulajdonosa 30 év körüli, psziho-szocio-ökonomikusan mérsékelten hátrányos helyzetű, magyarul beszélő, éppen testileg készül fenyíteni a nála alig ötven évvel idősebb ártatlan férfit. Ebben váratlan felbukkanásom akadályozza meg. Közlöm a delikvenssel, hogy most már nyugodtan visszaülhet autójába és elhajthat; rendszámát megjegyeztem. Az idős urat két tőmondattal megnyugtatom, majd folytatom utamat Keresztúr felé és elgondolkodom…

Közel 30 év telt el a magyarországi “rendszerváltás” óta. A magyar utakat akkor kezdték elárasztani a nagy teljesítményű, használt nyugati  és távol-keleti autók – újdonsült tulajdonosaik számára a lóerőkkel IQ-t nem szolgáltattak. Ma már három-négy havi átlag-keresetből vásárolható egy – imént csaknem balesetet okozotthoz – hasonló gépjármű. Ebbe ül bele randalírozni egy, a bűnügyi krónikákban “úriemberként” aposztrofált, nagyapám háromlábú horgászszékének szellemi és érzelmi nívóját alulról súroló tekintet nélküli állampolgár ahhoz, hogy szívinfarktus határára üldözzön egy jobb sorsra érdemes, hazafelé igyekvő, Újlak utcai lakost…akkor, amikor lassan úgy tűnhetett, hogy hazánkban (is) kezdték már megszokni azt, hogy a vastag, párhuzamos fehér vonalakkal az úttestre felfestett elem a gyalogosok felségterülete…

Az esetlegesen érdeklődő, területileg illetékes rendfenntartók számára a csaknem (szándékosan) bajt okozó gépjármű forgalmi rendszáma rendelkezésre áll.

“…betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat hordozá és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van és az Ő sebeivel gyógyulánk meg…” (Ézsaiás 53 3-5 /Károli G.) fotó: Matthias Grünewald oltárképe

Nemzeti ünnepünk alkalmából 2016. március 15.-én 10 órai kezdettel ünnepi megemlékezést tartunk az 513. utcai Honvédsíroknál. Beszédet mond Dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja.