Nyárádszentlászló, Pásztortűz panzió

Az 1973-ban, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végzett XII. D. osztály 40. érettségi találkozójának következő helyszíne a festői fekvésű Nyárádszentlászlón nagyszerűen megépített Pásztortűz panzió.

A falu lakossága – magyarországi szocialisták és romániai radikálisok által aligha értelmezhetően – színmagyar. A Pásztortűz panzió – mint vállalkozás – zseniális: a közel négyszáz hektáron épített ingatlan közepén jurta-szerű vendéglátó-helyiség, mellette háromszáz főt befogadni képes konferencia-terem, köröskörül pedig tucatnyi, egyenként háromszobás, emeletes faházikó található, szemközt, a domboldalon pedig a közel kétszáz éves református templom:

E nagyszerű környezetben emlékeztünk és mulattunk… előbb rekkenő hőségbenmajd párját ritkítóan szépséges zivatarban

és az azt követő, soha nem látott “dupla” szivárványban gyönyörködvén…

Az ellátás kifogástalan volt, de azzal, hogy a “csapat” – reggel négyig – inkább táncolt,

mint táplálkozott, komoly gondot okoztunk az amúgy példásan helyt álló személyzetnek…

Végül pedig, másnap délelőtt, a “kemény mag” búcsúkoccintása: jövőre, Veletek, ugyanitt:

Osztályfőnöki óra

A Bolyai Farkas Líceum 1973-ban végzett diákjaiként – 1969 szeptembere óta – most tartottuk az első, osztályfőnök nélküli osztályfőnöki órát.

Az óra előtt a katolikus temetőben virágot helyeztünk el tavaly elhunyt osztályfőnökünk, Kirsch Márta és egyetlen, Marosvásárhelyen eltemetett volt osztálytársunk, Várterész Mária sírján.

Gyülekezés a temető bejáratánál

XII. D. : csoportkép a Bolyai udvarán

Az “oszióra” megtartása végett – a korábbi évektől eltérően – sikerült elnyernünk saját, régi osztálytermünket. (E terem falai között, a székely Bolyai János által, Einstein előtt közel 100 évvel született meg a relativitás-elmélet). A katedra perceken belül az “illetékesek”, azaz a Vásárhelyen maradt “kemény mag” által előre elkészített finomságoktól roskadozott.

Osztályfőnökünk hiányában az órát – melyből végül közel három óra lett – Székely Ilona osztálytársunk (Székely János, Erdély talán legragyogóbb költő-drámaírója és Varró Ilona írónő gyermeke) “moderálta”. Említettem volt, hogy osztályunkat egytől egyig kivételes képességű tanulók alkották: az elmúlt négy évtizedben Erdélyben, Magyarországon, Németországban, Franciaországban intézményvezetők, osztályvezetők, főorvosok, politikusok kerültek ki (pad)sorainkból, bár igazi hősöknek én változatlanul azokat tartom, akik szülőföldünkön megmaradtak: a marosvásárhelyi sérült gyermekek intézményét vezető gyermekorvost, a marosvásárhelyi patikust, a székelyföldi háziorvost, a csíkszeredai erdészmérnököt, a homoródi tanítónőt, a Bukarestben dolgozó mérnököt, a vásárhelyi önkormányzati-, a Nyárád-menti országgyűlési képviselőt…

Beszámolót hallgatok… háttérben Gaál Ilona (Csíkszereda) és Makkai Éva (Marosvásárhely)

Székely Ilona

egymás után, névsor szerint szólította az osztálytársakat… padtársammal, Borbély Lacival, a román kormány volt miniszterével, az RMDSz politikai alelnökével együtt

a megmaradt harmincnyolcból huszonnyolcan voltunk jelen

és ahogy az ilyenkor szokás, mindnyájan beszámoltunk utóbbi évtizedeinkről, sikereinkről, bosszúságainkról, örömünkről, bánatunkról…és bár most, először: betegségeinkről is…alig egy-két beszámoló “sikeredett” könnyesre…

Az osztályfőnöki óra után szálláshelyünkre távoztunk, majd néhány órányi pihenőt követően tucatnyi gépjárművel kivonultunk Nyárádszentlászlóra, a Pásztortűz panzióba, ahol a 40. érettségi találkozó hátralevő részét nagyszerű körülmények között volt alkalmunk eltölteni.

Fapados kaland 2.

A Malév kiiktatása nyomán a Magyarországon (is) üzemelő fapados légitársaságok végtelenül elszemtelenedtek és ma már monopol-helyzetüket kihasználván korábban elképzelhetetlen dolgokat enged(het)nek meg maguknak.

2013. június 20.-án tehát – magyar résztulajdonú “fapados” légitársaság gépével – az immár Liszt Ferenc nevét viselő repülőtérről 40. érettségi találkozónkat megünnepelendő Marosvásárhelyre repülnék. A reptérre érkezvén a “Felszállás”-t abszolváló teremben már maga a tömeg is mellbevágó (vélhetően kisebb létszámú adminisztratív személyzet használata végett a járatok indítását azonos órákra igyekeznek koncentrálni), de hát ez legyen az én gondom. A “csekkolás” okán történő sorban állás ilyetén módon több, mint húsz percet vesz igénybe. Ezt követően a saját járatukra sikeresen felvett boldog utasokat karámba terelik, melynek végén – további kőkemény sorállást követően – személyi, majd irat-ellenőrzés következik. A váróteremből való kijutás újabb háromnegyed órás ácsorgást követel, majd nemre, fajra, vallásra, bőrszínre, életkorra és mozgáskészségre való tekintet nélkül az aszfalton, a napon álló, kb. 60 C fokra hevült autóbuszba szállunk, melyben mintegy húsz percet várakozunk ahhoz, hogy az majd kiszállítsa a nagyérdeműt a – valahol a felszállópálya közelében veszteglő – repülőgéphez, ugyanis a fapados légitársaság nem használja a reptéri váróval összeköttetésben lévő légkondicionált folyosókat, azaz nem fizet a dokkolásért.

Miután az utasokat a géphez szállító autóbusznak sikerül az Airbus közelében leparkolnia, a kellő mértékben megfőtt, párolt, sült, grillezett, flambírozott, lángolt (nem kívánt törlendő) és úgy általában elalélt utasok felvánszorognak a gép oldalához tolt lépcsőn, az ablak melletti ülésekért vívott rövid kézitusát követően mindenki elfoglalja kivívott helyét, majd a légikisasszonyok menekülőutakat, mentőmellényt és oxigénmaszkot bemutató pantomim-játékát követően, mintegy 40 perc késéssel a ferihegyi betonról a gép sikeresen felszáll. A Marosvásárhelyig történő repülés ideje 45 perc. Az út során a gépen helyet foglaló nagyszámú gyermek minden gyomorforgató légörvényt hangos visítással díjaz: nekik repülő Vidámpark… végül is szoktatás kérdése…

A fapados légitársaság pilótája által a vidrátszegi repülőtéren végrehajtott, tehénlepény deponálását modellező landolás – némi gasztronómiai képzavarral élve – már csak hab volt a tortán: megérkeztünk.

Fapados kaland 1.

A magyar résztulajdonú – volt szocialista miniszter révén állítólag a Malév tönkretételében is szerepet játszó – fapados légitársaság viselt dolgairól, kellő mennyiségű információ hiányában, valamint büntetőjogi felelősségem tudatában itt és most nem írnék véleményt. Azáltal pedig, hogy az általam frekventált útvonalakon monopolhelyzetet nyertek el, honlapjuk furfangjait, a jegyfoglalás internetes fifikáját és “apróbetűs” cseleit, az “észrevétlenül” hozzáadott költséget és azt, hogy mindez miként terheli a repülni vágyó gyanútlan polgár büdzséjét, hiába is taglalnám. Mindezek helyett röviden elmesélem a Bolyai Farkas Líceum XII. D. osztályának 35. érettségi találkozója alkalmából Budapest- Marosvásárhely útvonalon megejtett, határozottan fapadosnak nevezhető repülésem történetét.

2008. áprilisában, tehát 1973-ban érettségizett osztályunk 35. éves találkozója előtt két hónappal, elképesztően magasan kvalifikált számítógépes tudásomnak köszönhetően sikerült lefoglalnom egy “oda-vissza” utat Budapest Ferihegy 1 – Marosvásárhely viszonylatában. A magyar érdekeltségű fapados repülőtársaság által a visszaigazolás, illetve az utazás értékének megfelelő forint-összegnek a bankszámlámról történő leemelése annak rendje és módja szerint megtörtént.

Alig két hónap telt el tehát, amikor naivan és gyanútlanul megérkeztem az – akkor még működő – Ferihegy 1 nevezetű objektum várótermébe. Derűsen, majd némileg elbizonytalanodva, utóbb kissé hitetlenkedve kémlelem az érkező és induló repülők hirdetőtábláját…és nem találom a Budapest-Marosvásárhely járatot…helyette (?) azt olvasom, hogy “Ferihegy 1 – Cluj-Napoca“.

Guruló bőröndömet magam után vonszolva hatolok az információs pulthoz, ahol az esélyes nyugalmával lobogtatom két hónapja kinyomtatott repülőjegyemet, melyen nem az áll, hogy Ferihegy-Kolozsvár, hanem egészen egyértelműen: “Budapest Ferihegy 1- Marosvásárhely.”

- Tisztelt uram! – szól az itt éppen szolgálatot teljesítő hölgy okvetetlenkedő jegymutogatásomra válaszolva - a repülőtársaságnak jogában áll a menetrenden változtatni...

- Na de, hölgyem, az úgy-e egészen nyilvánvaló, hogy a társaságnak ebben az esetben – rendelkezvén @-címemmel és mobil-telefonszámommal – a változtatásról kötelessége szólni a kuncsaftnak ?!

- Nem uram, a repülőtársaságnak jogában áll…stb., stb… Egyébként amennyiben válaszom nem kielégítő, szíveskedjék a “Jegyeladás” pultnál reklamálni.

A “Jegyeladás” pultnál jegyemet újfent lobogtatva röviden felvezetem sérelmemet, mire az ott szolgálatot teljesítő, 30 körüli, melírozott hajú fiatalember elkezdi, illetve elkezdené “a repülőtársaságnak jogában áll...” kezdetű szöveget, de félbeszakítom és némi türelmetlenséggel a hangomban határozottan megismételem: “Uram, az én jegyem nem Kolozsvárra, hanem Marosvásárhelyre szól!”… mire ő, a melírozott: “Ezek szerint Önnek kolozsvári leszállás nem felel meg?”

Ekkor – mint utólag kiderült, helyesen – “bekeményítettem” és következőképpen válaszoltam: “Ne haragudjon, fiatalember, de ha Önnek ma délután hatkor egy gyönyörű tizenéves, hosszú combú lánnyal van találkája és helyette ‘Szia, Szivi’ köszöntéssel egy ötven körüli, kétes nemi identitású férfi jelenik meg a randevún, az Önnek elfogadható?”

E mondatot követően látni lehetett, ahogy “beindul” a fiatalember képi fantáziája. Egy perc elteltével a pult mögül kinyúlva kezembe nyom egy papírfecnit: a fapados légitársaság magyarországi központjának telefonszámát.

Nosza, nekiveselkedek, bepötyögöm a számot, a “vonal” végén fiatal női hang, a felvezetett szöveg (“ a repülőtársaságnak joga van…blablabla…“) ugyanaz, mire én:

- Kedves Hölgyem! A helyzet a következő: ad egy: azáltal, hogy a változásról, a Marosvásárhely helyett Kolozsvárra áthelyezett leszállásról nem értesítettek, Önök súlyos mulasztást követtek el, ad kettő: a marosvásárhelyi repülőtéren ekkor és ekkor a román kormány miniszterei várnak rám (nota bene: ez véletlenül igaz volt), ad három: határidőre kell Budapestre visszaérnem, ad négy: mindezek alapján az Önök cégét fel fogom jelenteni.

A vonal másik végén csend. Fiatal hölgy némi erőteljes lélegzetvételt sejtető hosszú szünetet követően szólal meg: “-Doktor úr, türelmét kérem...” majd mintegy három perc múlva az éterbe visszatérvén ekként szól: “Doktor úr, a repülőgép Marosvásárhelyen fog leszállni.”

“-És a pilóta tudja?”- kérdem én.

” -Most már igen” – válaszolja Ő.

Másfél óra múlva a magyar résztulajdonú fapados légitársaság Airbus 310 típusú légi járműve szövődménymentesen landolt a Marosvásárhely közelében lévő Vidrátszeg repülőterén.

Az Akácvirág utca végében, a – székely honfitársamról – Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett iskola előtti téren fenti címen zajlik a remélhetőleg minél több embert megmozgató lakótelepi összejövetel.

Most már évente több alkalommal igyekszünk az elmúlt évtizedek elhidegülését félretetetni, a lakótelepen élőket különböző programokkal (l.: Szomszédünnep) felrázni, az elidegenedést sutba dobni.

Petrőczy Dániel, területileg illetékes önkormányzati képviselő rövid, de velős megnyitóját követően a program első felvonásaként a Piccolino fúvószenekar szórakoztatta a nagyérdeműt,

de közben a gyermekek már kedvükre használhatták az ugrálóvárat, az én gyermekkoromban is népszerű, de ritka, lábbal hajtható “versenyautókat”, Szabó Tiborné és kis csapata pedig a nagyszerű ebédet igyekezett “formába önteni”.

Késő estig tartanak ma is a programok.

Szükségünk van egymásra, szükség van arra, hogy Keresztúron – is – a lakóközösség igazi baráti társaság legyen. Azon vagyunk, hogy legyenek rendszeresek és legyen ünnep minden hasonló lakótelepi összejövetel.

Prológus

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, 1973.-ban végzett, XII. D. osztály története mindenképpen figyelemre méltó, ugyanis az erdélyi közoktatás történetében azóta is egyedülálló módon a 40 (azaz negyven) tagú középiskolai osztályból harminckilencen végeztünk főiskolát vagy egyetemet, ami – magyar tannyelvű osztályról lévén szó – a Ceausescu-rezsim vezette és a Securitate által felügyelt Romániában tudomásom szerint azóta is rekordnak számít.

Már a “kezdet” is sajátos volt, ugyanis – szintén egyedülálló módon – a Bolyaiba, az 1969-73-as ciklus magyar tannyelvű tagozatának 80 helyére 160-an jelentkeztünk, tehát már ott és akkor kétszeres túljelentkezés volt…

A felvételi vizsgák – 1969. júliusában – annak rendje és módja szerint lezajlottak és éppen szabadtéri, háztömbök közti gombfoci-bajnokság elődöntőjének legizgalmasabb pillanatát “használta ki” – a Bolyaiból éppen hazatért, érettségi vizsga előtt álló – szomszédom, hogy közölje: ” – Gratulálok az első helyedhez…!” “- Bocsánat, Árpi, de ez még csak elődöntő…- válaszolom”. ” – Nem, nem a gombfociról: a felvételi vizsgáról beszélek!…Első lettél!…”- mondja ő. “Nem, Árpi, ez nem lehet igaz!…”- így én…majd gombokat, focilabdát és a szalonképesség látszatát is mellőzve kezdtem eszeveszett rohanásba…tömbházunk közel három kilométerre volt a Bolyaitól…céklavörös fejjel, erőteljesen lihegve érkeztem az iskola bejáratának huzatos árkádjai alá, a hirdetőtáblákhoz. Percekig kellett keresgélnem, de végül szembesültem az addig elképzelhetetlen valósággal: az 1969-70-es tanévben, az iskola történetének addigi legmagasabb pontszámával, elsőként jutottam be Közép-Kelet Európa legpatinásabb és talán legerősebb reál-tagozattal bíró líceumába, a Bolyaiba…

Négy év telt el: 1973-ban érettségiztünk. Mint említettem, végzős osztályunkból, a XII. D.-ből egy kivétellel mindnyájan egyetemet vagy főiskolát végeztünk, ami első sorban párját ritkítóan kiváló tanári karunk, kiváltképp – Isten nyugosztalja – osztályfőnökünk,

Kirsch Márta

matematika-tanárnő

érdeme.

Ilyen előzményekkel folytatom majd “Érettségi találkozó” című karcolataimat, de előbb a 40. találkozó marosvásárhelyi tetthelyének megközelítése, azaz a fapados kaland következik.

Romániában

A Fő teret övező hat darab tízemeletes korszerűsítésével folytatjuk a szociális célú város-rehabilitációt Rákosmentén…

…az pedig, hogy e munkát Rákosmente érdekében 2014. után is folytathassuk, Önökön múlik!

Tájékoztató nyári diákmunka lehetőségéről

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal koordinálása mellett a fővárosi kormányhivatal munkaügyi központjai részvételével munkaerő-piaci programot indít „A nyári diákmunka elősegítése” elnevezéssel.

Ennek keretében az önkormányzat 2013. július 1. napjától augusztus 31. napjáig foglalkoztathat (minimum egy, maximum kettő hónapra)

- nappali tagozaton tanuló diákokat, akik

- a program kezdő időpontjában idősebbek 16 évesnél, de a program befejezésekor nem töltik
még be a 25. életévüket,

- foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A foglalkoztatás történhet az önkormányzatnál, illetve az önkormányzati fenntartású, alap feladatok ellátását szolgáló intézményekben.

A foglalkoztatás munkaviszony keretében történik, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben teljes  munkaidőben (napi 8 órában), szakképzettséget igénylő munkakörökben napi 7 órás részmunkaidőben.

A bruttó bér a minimálbérnek megfelelő összeg, szakképzettséget  nem igénylő munkakörökben 98.000-Ft, szakképzettséget igénylő munkakörökben napi 7 órás részmunkaidőben 99.750-Ft.

A nappali tagozatos diáknak

- személyes okmányaival (személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, Adóazonosító
jel), illetve

- érvényes diákigazolvánnyal, vagy iskolalátogatási igazolással (ezek valamelyikével igazolja nappali tagozatos jogviszonyát) kell a munkaviszony kezdete előtt a Munkaügyi Kirendeltségre befáradnia (Budapest XVI: ker. Vívó u. 2.) annak érdekében, hogy kérjék közvetítést kérőként nyilvántartásba vételüket. Ezt követően Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (Budapest, XVII. ker. Pesti út 165.) Jegyzői Iroda Humán Csoportjában (földszint 24.) Domján Aladárnét kell felkeresni.

2012. májusában, e felületen lelkendeztem a Keresztúr Étterem megnyitása alkalmából. A megnyitást követően további egy-két alkalommal kíséreltem meg az éttermet “felpróbálni”, a kísérletek a konyha főztjének korlátozott élvezhetősége okán fulladtak kudarcba. Az étterem látogatottsága – ez év elejéig – minimális volt.

Valamilyen oknál fogva 2013. tavaszán tévedtem be újra – szerencsét próbálni – eredetileg a Fő tér – választói körzetem –  egyik ékességének szánt vendéglátó helyre. Könnyű levest és rántott húst rendeltem rizibizivel. A gasztronómiai élmény – a korábbiakhoz képest – ha nem is frenetikus, de határozottan pozitív volt.

A következő hetekben – a korábban kiváló Bajcsy-kórházi koszt minőségének hanyatlásával párhuzamos ritmusban – elkezdtem “rájárni” az igen jutányos áron kínált, villámgyorsan szervírozott és minden kétséget kizáróan javuló minőségű Keresztúr-menüre. Az örvendetes, minőségi és mennyiségi javulás okairól kedden délben magát az üzemeltetőt, Oroszlán urat sikerült megkérdeznem. Interjú-alanyomnak a virtuális nyomdafesték tűrőképességét feszegető, amúgy számomra rokonszenves mondatait nem óhajtanám szó szerint idézni, de lényegében a konyhának és a vendéglőnek a közelmúltban lezajlott teljes személyzet- és szemlélet-váltását, annak szükségszerűségét ecsetelte. Megnyugtattam, hogy a váltás és annak immár érzékelhető eredménye minden szempontból kedvező volt.

Miközben Oroszlán úrral beszélgettünk, többször huszonöt-negyven fős éhes gyermeksereglet érkezett, ebédelt, majd távozott és cserélődött a Keresztúr Vendéglőben.