Fapados kaland 2.
A Malév kiiktatása nyomán a Magyarországon (is) üzemelő fapados légitársaságok végtelenül elszemtelenedtek és ma már monopol-helyzetüket kihasználván korábban elképzelhetetlen dolgokat enged(het)nek meg maguknak.
2013. június 20.-án tehát – magyar résztulajdonú “fapados” légitársaság gépével – az immár Liszt Ferenc nevét viselő repülőtérről 40. érettségi találkozónkat megünnepelendő Marosvásárhelyre repülnék. A reptérre érkezvén a “Felszállás”-t abszolváló teremben már maga a tömeg is mellbevágó (vélhetően kisebb létszámú adminisztratív személyzet használata végett a járatok indítását azonos órákra igyekeznek koncentrálni), de hát ez legyen az én gondom. A “csekkolás” okán történő sorban állás ilyetén módon több, mint húsz percet vesz igénybe. Ezt követően a saját járatukra sikeresen felvett boldog utasokat karámba terelik, melynek végén – további kőkemény sorállást követően – személyi, majd irat-ellenőrzés következik. A váróteremből való kijutás újabb háromnegyed órás ácsorgást követel, majd nemre, fajra, vallásra, bőrszínre, életkorra és mozgáskészségre való tekintet nélkül az aszfalton, a napon álló, kb. 60 C fokra hevült autóbuszba szállunk, melyben mintegy húsz percet várakozunk ahhoz, hogy az majd kiszállítsa a nagyérdeműt a – valahol a felszállópálya közelében veszteglő – repülőgéphez, ugyanis a fapados légitársaság nem használja a reptéri váróval összeköttetésben lévő légkondicionált folyosókat, azaz nem fizet a dokkolásért.
Miután az utasokat a géphez szállító autóbusznak sikerül az Airbus közelében leparkolnia, a kellő mértékben megfőtt, párolt, sült, grillezett, flambírozott, lángolt (nem kívánt törlendő) és úgy általában elalélt utasok felvánszorognak a gép oldalához tolt lépcsőn, az ablak melletti ülésekért vívott rövid kézitusát követően mindenki elfoglalja kivívott helyét, majd a légikisasszonyok menekülőutakat, mentőmellényt és oxigénmaszkot bemutató pantomim-játékát követően, mintegy 40 perc késéssel a ferihegyi betonról a gép sikeresen felszáll. A Marosvásárhelyig történő repülés ideje 45 perc. Az út során a gépen helyet foglaló nagyszámú gyermek minden gyomorforgató légörvényt hangos visítással díjaz: nekik repülő Vidámpark… végül is szoktatás kérdése…
A fapados légitársaság pilótája által a vidrátszegi repülőtéren végrehajtott, tehénlepény deponálását modellező landolás – némi gasztronómiai képzavarral élve – már csak hab volt a tortán: megérkeztünk.
Ajánlom képviselő úr figyelmébe az index.hu ” A WizzAir magyarázza a brüsszeli tortúrát” c. MAI (!!) cikkét mivel tapasztalatai elképesztően aktuálisak.
G. Gábor
Hát, én még nem repültem soha, de e sorokat olvasva ez így is marad!
Kedves Gábor, kedves PreziX!
Ne csüggedjenek!
“Navigare necesse est! Vivere non est necesse!” (Pompeius)
Üdvözlettel
Fenke Ferenc