“…a média uszító kampánya meghozta gyümölcsét…” – írta néhány hónappal ezelőtt EpEr nevű olvasóm annak kapcsán, hogy egy, a Bajcsy Kórház ellátási területén kívüli - kvázi szívességből, a szakma szabályai szerint hibátlanul ellátott - beteg hozzátartozója valami miatt fontosnak tartotta az ellátó orvost (engem) a Kórház Főigazgatójánál – pontosan azóta sem tudni, mi okból - feljelenteni. Akkor ígértem, hogy előző - majd XVII. kerületi - életem néhány orvos-szakmai esetét ecsetelvén próbálok a magyar egészségügyben szerepelő MAGYAR BETEG – és az ŐT ellátó ORVOS - jelen helyzetére is érvényes következtetéseket levonni. Mielőtt azonban az utóbbi 20 évben, Rákosmentén szerzett orvos- és beteg-etikára vonatkozó gondolataimat osztanám meg Önökkel, hadd mondjam el, hogy EpEr (l. fent) meglátásai helytállóak, de merőben korszerűtlenek, ugyanis a média orvosellenes ”uszító kampánya” a sztálinizmussal egyidős: ma ugyanaz /?/ a média jogfolytonosan ugyanazt büntetlenül műveli. 

Az orvosellenes hangulatkeltés B.A.Z. Megyében, a nyolcvanas években töretlen volt – korábban erről is írtam. Mielőtt rátérnék tehát a XVII. kerületben megtapasztaltakra, elmondanám egyik 1983-as, a szó szoros értelmében mellbevágó, miskolci esetemet.

Két műtét között délelőtti villám-vizitet tartottam az Urológiai Osztály általam patronált első emeleti 11. sz. kórtermében, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik, néhány napja operált - zárójelentésre váró – 45 év körüli, jól megtermett férfibeteg szürkén, mozdulatlanul, verítékezve fekszik ágyában. Odaléptem - erős bal oldali mellkasi szorító fájdalomra panaszkodott. “Szívinfarktus” – volt azonnali kórismém, de időm sem volt a nővérszoba telefonkészülékéig elrohanni és a szívgyógyászokat alarmírozni: a beteg keringése és légzése néhány másodperc múlva leállt. A pácienst az éppen szolgálatot teljesítő nővérrel kéztől-lábtól fogván ágyáról a földre vetettük, rikoltottam egyet a folyosón lévőknek, hogy azonnal hívják az újraélesztő részleget és nekifogtunk a szívmasszázs – mesterséges légzés ritmusos kivitelezésének… igaz ugyan, hogy a mellkasára mért erőteljes nyomás következtében részleges bordasérülés árán, de a beteget sikerült életben tartanunk.

A páciens – nyilván, ügyvéd javaslatára, kártérítést követelve - egy év múlva jelentett fel “mély belégzést követő mellkasi fájdalmai” miatt.      

Két olyan tudósítást szemléznék, mely e hónapban volt olvasható-hallható.

Az első - a “webdoki” internetes portálé - szóról szóra összecseng egy hét évvel (!) ezelőtt írt, valami miatt a Magyar Nemzet c. újságban akkor meg nem jelenhetett, jelenleg Archívumomban olvasható elemzésemmel (“Válasz Seszták Ágnesnek”).

A – reményeket keltő – második a Magyar Rádióban volt hallható.

“Az egészségügyi kiadások teljes összege (beleértve az állami és a privát kiadásokat is) 2009-ben a hazai GDP 7,4 %-át tette ki, amely elmarad az OECD-országok 9,5 százalékos átlagától. A gazdaság méretéhez viszonyítva messze az Egyesült Államok költi a legnagyobb összeget egészségügyre (17,4 %), amelyet Hollandia (12 %), Franciaország (11,8 %) és Németország (11,6 %) követ – derül ki az OECD idén készült tanulmányából. Magyarország az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében is jócskán elmarad az OECD átlagtól: 2009-ben, vásárlóerő-paritáson számítva összesen 1511 dollár jutott egy főre, szemben az OECD átlag 3223 dollárjával.”

                                                                  WEBDOKI, 2011. szept.

(Nota bene: az elemzés nem tér ki arra az “apró” részletre, hogy a magyarországi egészségügy GDP- finanszírozásának – az OECD-államokban jellemző 1-3 %-hoz képest – több, mint 30 %-a MAGÁNTŐKÉBŐL származik, ergo az egészségügyre fordított ÁLLAMI kiadás ma már az általam 2004-ben leírt 6 %-nál is kisebb !)

“Idén a tavalyihoz képest 46 százalékkal több, 980 hallgató kezdi meg ősztől a tanulmányait a felsőfokú egészségügyi képzésben. A gyógytornász mellett az ápolói szak a legnépszerűbb – mondta az egészségtudományi kar dékánja. Bethlen József a kiugróan magas érdeklődést mindenekelőtt azzal indokolja, hogy a magyar diploma külföldön sokat ér, ám szerinte egyre többen ismerik fel azt is, hogy hosszú távon az egészségügy a nehézségek ellenére is biztos megélhetést kínál.”

                                                                     Magyar Rádió, 2011. szept.

Utóbbi hírt – mint mindenkori ”kommentelők álmát” – büntetőjogi felelősségem tudatában nem kommentálom.

Most, hogy gyalázatosan magyarellenes, rasszista kijelentései miatt Budapest Főváros Közgyűlése Kertész Ákos nevű írót megfosztotta Díszpolgári címétől, felfokozott kíváncsisággal várom, hogy mindazok a bátor, MAGYAR, névtelen “kommentelők”, akik szeptember 6.-tól többnyire alpári stílusban, “fajgyűlöletemet”, meg “szalonzsidózást” emlegetve tucatszám árasztották el honlapomat nehezen minősíthető stílusú, nemzetem melletti  kiállásomat becsmérlő véleményükkel… szóval a Közgyűlés mai döntése után mindezen szerzők közül hány bátor, magyar, névtelen bloggernek fog eszébe jutni ELNÉZÉST KÉRNI tőlem ?… számolom, jegyzem és honlapomon egyenként, őszinte elismerésemmel, név szerint feltüntetem majd Őket. Másfél tucatnyi bocsánatkérést várok a bátor, karakteres, labdarúgáshoz és nemzetpolitikához egyaránt kiválóan értő, index.hu-n nevelkedett blogíróktól.

…és ha mégsem? 

…akkor mégiscsak Kertész Ákosnak van igaza?!…   

Szeptember 20.-án, kedden a Vigyázó Sándor Művelődési Központban – teltház előtt - tájékoztatót tartottunk a XVII. kerületben rövidesen bevezetésre kerülő human papilloma vírus elleni, a XVII. kerületi Önkormányzat által támogatott védőoltásról.

A tájékoztatót követően számos, az előadáson megjelent szülő az oltás végett regisztráltatta gyermekét.

Az oltás “logisztikáját” Rákosmente Egészségügyi Szolgálata nyújtja, lényegét a mellékelt közlemény részletezi. 

Közlemény-HVP oltás méhnyakrák ellen

90. születésnapja alkalmából ma délután Horváth Mihálynét volt megtisztelő alkalmam felköszönteni Pesti út 142. sz. alatti otthonában.

Isten éltesse, kedves Irma néni!

Honlapomon 12 napja olvasható, hogy - bizonyos Kertész Á. magyargyalázó nyílt levelével összefüggésben – külön bejegyzéssel emlékeztem meg a szeptember 6.-i moldáv-magyar válogatott labdarúgó mérkőzésen tapasztaltakról. Mint botcsinálta, naív blogírót nem a “Miheztartás végett” c. sorozatom 3. bejegyzésére érkezett válaszok mennyisége (l. ott), hanem azok minősége vágott mellbe. A reakciókat feldolgozandó honlapom huszonéves mentorához fordultam, aki arról tájékoztatott, hogy egy bizonyos balliberális internetes portál (index.hu) jeles alkalmakkor (fentebb említett labdarúgó-mérkőzés ilyen volt) szemléz kedvenc bloggerei aktuálisan figyelemre méltó “műveiből”…így kerültem ”egy igazi medwe” és az index.hu célkeresztjébe én, az amatőr.

Mentorom felvilágosító szavait követően voltam kénytelen szembesülni azzal, hogy milyen egyenlőtlen, virtuális “küzdelem” zajlik a magamfajta, nevét és véleményét vállaló - emiatt gyakorta konfliktusokkal terhes életű – közszereplő és az ismeretlen, bárkit, bármikor hitelteleníteni kész blogbetyárok között. “Az igazi medwe” írásából is kiderül, hogy – bár pontosan tudja, hogy szeptember 6.-i bejegyzésemnek minden szava igaz – a deheroizálást rabbinikus kényszerként éli meg és – horribile dictu! – téveseszmerendszerének alátámasztásaként a Bibliát invokálja!

Itt és most idézhetnék fent említett főállású bloggernek címzett számos levelet (pl. Gyömbéres Kacsa írta:” eddig azt hittem, hogy csak a gasztronómiához vagy teljesen hülye…”), de kénytelen vagyok ismételten beismerni, hogy az internet blog-szubkultúrájában tájékozatlan, ezáltal a névtelen, ”igazi medwe”-típusú bátrak, nagyképűek, genetikailag felsőbbrendűek beszólásaival szemben – magyar sors? - továbbra is védtelen vagyok.  

“Az igazi medwéről” (nyilván, azért “igazi”, mert hogy is nézne ki egy “műmedwe”) egyébként két dolog jutott eszembe, mindkettő gyermekkori élmény:

Karácsony Benő (Klermann Bernat), minden idők egyik legragyogóbb erdélyi írója a helyzetükkel, népükkel, hazájukkal soha ki nem békülő semmirekellőket nevezte “műhernyóknak” – “mert ők hernyóknak sem valódiak”.

Másik emlékem (megbocsássanak!) egy – nem feltétlenül kereszténydemokrata, de mindenképpen jelen helyzetet jellemző - vicc:

Lucifer látogat a Pokolba. Az ügyeletes végigvezeti és megmutatja az éppen rotyogó üstöket. Az első üst mellett gépfegyveres őrök, a következő mellett táblák, felirattal, a harmadik mellett se őrök , se tábla.

- Hogy lehet ez? – kérdi a Főördög.

- Tisztelt Lucifer! Az első üstben  oroszok főnek. Ha kimásznának, ördögeink gépfegyvertüze fogadja őket. A másodikban a németek; az üst mellett, táblán a felirat: “Kimászni tilos!”. A harmadik üst mellett pedig azért nincsenek őrök, meg felirat sem, mert ott a magyarok vannak: amint valamelyikük kikászálódna, a többi rögvest visszahúzza!    

IV. Fenke Ferenc szédítő sebességgel közlekedik a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézet parkolójában felállított csúszdán, a Rákoskeresztúron idén is megrendezett Autómentes Nap alkalmából.

Tisztelt Szülők!

Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzésére. Anyagi forrásaink függvényében gondoskodunk az egészségügyi, a szociális ellátásról, a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokról, az egészséges életmódra nevelés közösségi feltételeinek megteremtéséről. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete ebben az évben is kiemelt figyelmet fordít egészségügyi programjára, ennek eredményeként

 méhnyakrák megelőző programot

indít a XVII. kerület érintett lakosai számára.

A méhnyakrák még ma is a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 év alatti nők körében Európában. Ez a daganatos betegség ma már védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető, azonban a védőoltás sok családnak olyan anyagi terhet jelent, amit nem tudna önerőből felvállalni. Ezért Önkormányzatunk úgy döntött, hogy anyagilag is támogatni kívánja a Rákosmentén élők védőoltását.

A program keretében Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata az 1999.-ben született, XVII. kerületben állandó lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen a kerületben élő 2011. szeptember 1.-i nyilvántartás szerint Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezményben részesülő leánygyermekek méhnyakrák elleni védőoltását támogatja. A programban résztvevő leánygyermekek 3 adagos oltásának költségét teljes egészében az Önkormányzat finanszírozza.

A méhnyakrák megelőző védőoltási program kapcsán önkormányzatunk szülői tájékoztató fórumot tart a betegségről, annak megelőzéséről. A programmal kapcsolatos tájékoztatóra

2011. szeptember 20.-án 18 órai kezdettel a Vigyázó Sándor Művelődési Házban (1173 Bp., Pesti út 113.) kerül sor.

Szeptember 9.-én este Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára volt a XIII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia vendége és egyik előadója. 

Államtitkár úr elnézést kért, amiért némi késéssel – egyenesen egy hajdúszoboszlói előadásról – érkezett. Rövid expozéjában tájékoztatta a szép számban jelen lévő orvosokat, hogy a Minisztérium megfeszítve dolgozik a rájuk (ránk!) hagyott siralmas örökség kijavításán, de az egészségügy számára a közeljövőben plusz pénzt nem ígér. A kormányzat a rezidensek – fiatal orvosok - itthon tartása érdekében  485 millió forintot “talált”, de minden további, helyi forrást – mint például a Rácz Jenő által is korábban említett veszprémi modellt – üdvözöl és támogat. A tervek szerint a kórházakkal együtt a rendelőintézetek is – nota bene: a XVII. kerületi is – “államosíttatnak”, az ügyeletek szervezését az Országos Mentőkre bízzák. Államtitkár úr biztosított arról, hogy folyamatosan dolgoznak és a katasztrofális helyzet ellenére igyekeznek helyt állni. 

A hallgatóság kérdései következtek.

Egy – magamfajta, idős – kolléga kérdezte: az rendben van, hogy a rezidenseknek pénzt juttatnak, de mi lesz velünk, öregekkel, akik 25-30 éve “a semmiből” működtetjük a magyar egészségügyet? Államtitkár úr válaszát cinikusnak a világért sem merném nevezni, de annak lényege nagyjából az volt, hogy náluk, gyermekkorában az volt a szokás, hogy például Karácsonykor a legszebb ajándékot vagy az egyetlen finom falatot a legkisebb (v.ö.: a “rezidens”) kapta; az analógia lényege: ma a magyar egészségügyben az “öregek” válságtűrő képessége és túlélési taktikái (v.ö.: paraszolvencia) a fiatalokénál széleskörűbbek, boldoguljanak tehát, ahogy tudnak…

Némi – frusztrán – vitát követően kértem szót. Két kérdést vetettem fel. Az első, amit Államtitkár úr egy 2010-es konferencián a következőképpen fogalmazott meg: a jelenlegi finanszírozási rendszerben a háziorvosok nem érdekeltek abban, hogy szakorvosi rendelőbe kivizsgált állapotban küldjék a beteget. Tekintve, hogy a helyzet azóta romlott (még több kivizsgálatlan beteg érkezik a kórházi ambulanciákra és a járóbeteg – szakellátásba), megkérdezném, hogy Államtitkár úr által tavaly, nagyon helyesen jellemzett kérdéskörben milyen intézkedés történt? Államtitkár úr válasza: gyakorlatilag semmi, de oda fog figyelni.

Második kérdésem valamivel bonyolultabb volt, ugyanis nem átallottam elmondani, hogy közel 10 évvel ezelőtt, egyik kereskedelmi TV által szervezett választási kampányműsorban az egészségügy akkori miniszterével, Mikola Istvánnal folytatott vitámban a siralmas helyzet kapcsán Miniszter úr azzal érvelt, hogy az egészségügyre fordítható pénz az ország gazdaságának fejlettségi fokától függ – amire én azt mondtam, hogy ez nem igaz: a nemzeti összterméknek az egészségügyre fordítható százalékaránya nem a gazdasági teljesítmény, hanem politikai döntés kérdése. Mindez – tíz év távlatából – szerintem ma is igaz és a jelenlegi miniszter és államtitkárok érdekérvényesítési képességének függvénye.  

“Kérem Államtitkár urat, győzzön meg állításom ellenkezőjéről“- fordultam Szócska Miklóshoz, aki ezt követően megkért engem és a sajtó jelen lévő munkatársait, hogy válaszát ne tolmácsoljuk szó szerint, de annak lényege nagyjából az volt, hogy szavaimból – és a szavaimat követő, a hallgatóság soraiból felcsattanó tapsból - arra következtet, hogy őt egy tehetetlen végrehajtónak tartom (tartjuk). Ugyanakkor egyetlen szavamat sem cáfolta.  

Meggyőződésem, hogy Államtitkár úr sértődöttségén előbb-utóbb felülemelkedik, hisz’ egy hajóban evezünk. Azt csak remélni tudom, hogy azonos irányban.

(U.i.: Tényleg, ilyenkor hol van a sajtó?)  

Egyik korábbi bejegyzésemre érkezett, nehezen feldolgozható mennyiségű “komment” kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy nekem eszembe nem jutna bárkinek – soha, senkinek – névtelen(ül) levelet küldeni…

- Akkor meg azonosíthatatlan személyek névtelen leveleire miért válaszolsz? – kérdi erre szellemi teljesítményét tekintve kifogástalan, 40 éve Németországban élő, 82 éves Apám.

Igaza van?

Igaza van.