Magyarországon először sikerült megvalósítanunk egy önkormányzati tulajdonban lévő intézményben - a Kaszálón, a Gólyafészek bölcsődében - az idült légúti betegségben szenvedő kisgyermekek kezelésére szolgáló SÓBARLANGot.

Ragyogó új FŐTÉRünkön október 20.-án internetes kávézót avattunk. Kovácsovics Fruzsina szépséges dallal üdvözölte az átadást, a dal a www.tizenhetedik.hu portálon látható-hallható. 

Megtaláltam és honlapom “Archívum”-ában elhelyeztük az “eredeti” “Magyar beteg”- írásomat. Ez szolgált 2004. januári - valami miatt jelentősebb nyilvánosságot a “jobboldali” sajtóban sem kapott - sajtótájékoztatónk alapanyagául. Újraolvasván azzal szembesültem, hogy 8 év (!) távlatából az írásban egyetlen - ma - vállalhatatlan gondolat sem szerepel és megállapításaim – sajnos – időt állóaknak bizonyultak.

…volt annak az előadásnak a címe, melyet október 16.-án a X. és XVII. kerületi ÁNTSz felkérésére világhírű honfitársamról, Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett Kulturális Központban tartottam Kőbányán.

Az önmagában hőstett, ha valaki a vasárnapi ebéd után fontosnak tartja egy urológust meghallgatni - ehhez képest majdnem száz érdeklődő előtt tartottam meg az előadást, mely a www.tizenhetedik.hu internetes újság oldalain tekinthető-hallgatható meg.

…címet viseli az Archívumban elhelyezett, anno a “Magyar Demokrata” főszerkesztője és a “Heti Válasz” között zajlott polémiára írt, nyíltnak szánt válaszom. Amennyiben figyelmes a Nyájas Olvasó, kiderülhet számára az (is), hogy az írás akkor ( a Demokratában) miért nem jelenhetett meg. Ezzel együtt – 8 év után újraolvasva – számomra is meglepő, hogy – a 2006-os országgyűlési választásokat prognosztizáló részre való különös tekintettel - elemzésemben aránylag kevés az azóta cáfolható állítás.

“Említettem volt, hogy véleményem szerint pszicho-szociális szempontból Rákosmente népe minden idők egyik legkiválóbbika: máshol élő és dolgozó orvos-kollegáim munkájuk során nagyságrendekkel több konfliktusról számolnak be, mint amennyit jómagam tapasztalok“… így kezdődött volna “A magyar beteg” c. sorozatom következő darabja, de ide, most, azonnal “importálnom” kell a bekezdést, ugyanis mai, október 3.-i fogadóórám, sajnos, botrányosra sikeredett és Istennek, Rákosmente népének, 185 centimnek, ismertségemnek és - nem utolsó sorban - segítőimnek köszönhető, hogy tumultuózus jelenetek nélkül ért véget.

Történt ugyanis, hogy az Önkormányzat hivatalos lapjának szeptember 22.-i száma 8. oldalán az esedékes, idén ősszel is ingyenes lombzsákosztásról szóló hír – gondatlanságból elkövetett újságírói csíny nyomán - oly módon jelent meg, hogy az mélyebb logikai megfontolásokat mellőzve, könnyed szerkesztői “nonsalansszal”, a körzetek megjelölése és körzethatárokra való utalás nélkül ”egybefésülte” a 14 egyéni választói körzet képviselőinek nevét és lombzsákosztási helyszíneit, valamint időpontjait úgy, hogy a felsorolásra a választói körzetek sorrendje, a zsákosztás időpontja és a névsor alapján a logikai megközelítés halvány árnyéka sem vetül. Balszerencsémre viszont az ingyenesen lombzsákot osztó képviselők 8. oldalon történő felsorolásában ÉN LETTEM AZ ELSŐ. Ergo – mivel A HÍR illetékes választói körzetre NEM UTAL – október 3.-i fogadóórámra úgy érkeztem meg, hogy a Polgármesteri Hivatal III. emeletét már sűrű, tömött sorokban foglalták el a zsákosztásra váró polgárok - nem a 4. számú egyéni v. körzetből, hanem AZ EGÉSZ XVII. KERÜLETBŐL !

Ezt követően – 30 éves orvosi tapasztalatom révén, empátiás készségem legrejtettebb bugyraiba ásván – kellett “kezelnem” a lakosok – méltó – felháborodását. A 4. számú választói körzet ingyenes lombzsákjaival – nyilván – el kellett látnom a POHI harmadik emeletére dagadó lábával felkapaszkodó ( a nemrég telepített lift létezéséről sem tudó) Nemesbükk utcai cukorbeteg nénit, akárcsak az áldott állapotban lévő, rákosligeti fiatalasszonyt és még sok-sok, képviselőtársaim körzeteiből felcihelődött és a Hivatalba, fogadóórámra megérkezvén méltán csalódott rákosmenti polgárt… (az nyilván más kérdés, hogy választóink mi okból nincsenek tisztában azzal, hogy KI az egyéni képviselőjük; ugyanis a ma délután, területemen kívülről nálam megjelentek közül azt SENKI sem tudta. Mellesleg a saját körzetemből érkezők a rám és lombzsákra várakozó iszonyú tömeg méretén voltak – úgyszintén jogosan – felháborodva). A rendkívül kellemetlen “tragikomédia” közepette durvának nevezhető ”epizód” talán csak egyetlenegy fordult elő: egy tagbaszakadt, etilalkohol-kisugárzású egyén – miután sűrű elnézés-kérések közepette világosítottam fel a körzetesített lombzsákosztás nehezen követhető logisztikájáról - harsányan feltette előre borítékolható kérdését: “-Maga kommunista?”… “-Nem – mondom – én Fenke Ferenc vagyok”… “-Jó, akkor biztosan bolsevik…”- hangzott az aktuális szituációból adódóan ott és akkor nehezen megfellebbezhető válasz, majd az egyén – rosszul pótolt fogai között néhány halkabb anyázást kipréselve, a helyszínről vörös fejjel távozott.  

Íme, jó szándékunk – a sors és a XVII. kerületi Önkormányzat lapját szerkesztők szeszélyes játéka folytán - miként fordulhat ellenünk. Hatalmas öngólt rúgtunk. Lécről, a jobb felső sarokba.

Magyarország iszonyú nehéz helyzetben van. A szocialista-szabaddemokrata kormányzás nyolc évében a párnát is kilopták a fejünk alól. Nem lett volna szabad aludnunk. Mivel mindnyájunk számára nyilvánvaló, hogy nem csak minket, hanem egész Európát – helyenként még a miénknél is súlyosabb - válság sújtja, különösen visszataszító, hogy szakszervezeti vezetők és 38 – 40 éves nyugdíjas “rendvédelmisek” a megszorítások okozta elégedetlenség zászlóvivői. Kellő empátiával és visszafogottsággal megkérdezem: mi lenne, ha a tűzcsap-rongálás folytán a Körutat vízzel elárasztó tűzoltóknál nagyságrendekkel kevesebbet kereső nővérek, műtősfiúk és asszisztensnők saját munkaeszközeiket sűrű, tömött sorokban borogatnák az útra a Kossuth-téren?

Több, mint egy éve – amióta honlapomat indítottam – számos alkalommal figyelmeztettem, hogy ha nem vigyázunk, ”a magyar egészségügy rá fog borulni a 68%-os parlamenti többségre”. Az egészségügyben éhbérért dolgozók eddig még önmérsékletet tanúsítottak. Ezért – is - kikérem magamnak jöttment vöröscsillagos potrohos “szakszervezetisek” és “rendvédelmisek” követelőzését.       

A háziorvosi-, vagy szakrendelőt, sürgősségi betegellátót vagy kórházi ambulanciát felkereső páciens - betegsége révén módosult tudatállapota okán – nem mindig viselkedik a szokásos társadalmi normák, írott vagy íratlan szabályoknak megfelelően. (Ebből a szempontból a hozzátartozó még “veszélyesebb”).

(Minden kétséget kizáróan ide tartozik annak a felmérésnek az eredménye, mely másfél évtizede látott napvilágot és melynek lényege, hogy pszihológus hallgatók vizsgálták a különböző házi- vagy szakorvosi rendelésekről távozó betegek információs anyagát /az orvosok – megbeszélés szerint - azonos betegségcsoportoknál azonos szabványszöveggel tájékoztatták a beteget/. A felmérés döbbenetes eredménye: a betegek több, mint 90 %-a egyetlen mondatot sem tudott felidézni abból, amit két-három perccel előtte a rendelőben az orvostól hallott! Úgy-e ismerős a mondat: “Az orvos nem mondott semmit!”)

 Kommunikációjában olykor az orvos is követ el hibát – jómagam ilyen, felismert esetekben, amennyiben van rá lehetőségem, igyekszem azt mielőbb korrigálni, korrigálhatatlan esetben pedig elnézést kérni. A beteg hasonlóra nem kötelezhető, a betegnek jogai vannak. 

Hála Istennek, Rákosmente népe egészen nagyszerű, hisz’ zömében becsületes parasztemberek és azok becsületes leszármazottai lakják: a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézetben – az elképesztő betegforgalom ellenére – elenyésző a személyzet és a betegek közti konfliktusok száma. Magam példájából: az Urológiai Szakrendelő évi 8200 beteg (!) körüli forgalma ellenére két-három évente fordul elő vélt, vagy valós sérelem okán “nehezen kezelhető” betegpanasz. Annál is fájdalmasabb, amikor valamely “kezelhetetlen” konfliktus eredője XVII. kerületi, magasan kvalifikált humán- vagy műszaki értelmiségi, olyan “véleményvezér”, akinek a stílus- és példamutatás eszmei feladata lenne, akitől az IQ-hordozó, a kerületi zászlóvivő szerepét várná el az ember. Róluk legközelebb.

Addig is hadd ajándékozzam meg Önöket egyetemi korszakom egyik – aktualizált – kedvenc urológus-viccével:

A páciens hatalmas hordót görget a Ferihegyi úti Rendelő felé. Szembe jővén szomszédja, kérdezi:

- Mi célból e hordóval a Főtér felé?

- Az urológus azt mondta, hogy évente egyszer vigyem be vizsgálatra a vizeletemet…

Jövő havi fogadóórám alkalmából (okt. 3., 14 ó., Polgármesteri Hivatal, 303. szoba) nyesedékek elszállíttatására alkalmas, környezetkímélő lombzsákok ingyenes kiosztására kerül sor. Első sorban tömbházak felügyelőit, közös képviselőket várok, de lakcímkártya birtokában a 4 . sz. egyéni választói körzetből (a körzethatárokat l. honlapomon) lombzsákot bárki igényelhet.

Nem ismertem személyesen a Művészt, csak azt tudom, hogy hithű, a magyarságot óvó-féltő, mélyen nemzeti gondolatai, ahányszor beszélni láttam-hallottam, magukkal ragadtak. Valahogy ekként fogalmazott: “Azért tart ott, ahol tart a magyarság, mert meghamisították történelmét”… Nem tette hozzá – mert ez nem lett volna Hozzá méltó -, hogy e történelemhamisítást kik, mikor, mi célból tették…

Makovecz Imre minden idők egyik legragyogóbb építésze. Balszerencséje, hogy nem született katalánnak, mint Gaudi, nem született Svájcban, mint Le Corbusier, nem lett nemzetek feletti osztrák, mint Hundertwasser. Balszerencséje, hogy szülőhazája fővárosában – Kádár János, majd Demszky Gábor okán – egyetlen számottevő alkotása sem épülhetett és már nem is épül.

Bocsásson meg nekik és nyugodjék békében, Művész Úr! Mi, magyarok az idők végezetéig megőrizzük emlékét.