Levél Kertész Ákosnak

Nem ismerjük egymást, az idősebb jogán mégis tegezlek. Mondd, kérlek, hogy jutott eszedbe ilyen ocsmány módon szemen köpni a saját nemzetedet? Tessék, hogy te nem vagy magyar? Akkor vajon mi? Hogy zsidó? Miért, hát a zsidó nem lehet magyar? Jó, jó, de hát mindenki magyarrá lesz, aki itt a Kárpát-medencében magyar nyelven beszél. Gondold meg, mennyi Németh, Tóth, Román családnevű honfitársunk van. Zsidó családnevet is találsz eleget. Vagy te talán faji alapon regisztrálod a honfitársaidat? Ejnye. Nem illik. Mondhatnám úgy is: történelmi bűn.

Ha már a bűnnél tartunk… Szemére hányod népednek (népünknek), hogy nem érez bűntudatot. Hogy nem baktat leszegett fejjel, nem veri a mellét vinnyogván: mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. De hát mondd, miért is tenné? Vajon mi terveztük, mi hajtottuk végre a holokausztot? Nem! Megszállt, leigázott nép voltunk a második világháborúban. Ha a német parancsnok sípja szólt, a magyar mozdonyvezetőnek bizony el kellett indítania azt a vonatot, különben ott helyben agyonlövik.

Ákos, van egy mondatod, ami szinte mellbe vágott. Azt írtad, “a magyar genetikusan alattvaló”. Hm. Nem hinném, hogy rajongója volnál a kefebajszú bohócnak, aki annak idején nem fejezte ki magát olyan művelten, mint te. Mert csak ennyit mondott a magyarságra: Sklavenvolk (szolganép).

Rossz néven veszed szolgalelkűségünket, ugyanakkor elvárnád jajongó bűnbánatunkat apáink vélt vagy valós bűneiért. Nos, nem vagyok hajlandó pökhendi parancsszóra bűnbánatot tartani. Nem vagyunk bűnösök! Ezt jegyezd meg magadnak.

Hadd kérdezzem meg: a Gyurcsány-kormány idején miért nem jutott eszedbe, hogy pocskondiázd a népedet? Miért csak most, az Orbán-kormány idején? No persze, provokálsz. Akárcsak barátod az őszödi beszédével. És még ijesztgetsz is. Azt írod, a diktatúra (a mai, Orbán-kormány?) pocsolyájában dagonyázunk, és mit sem törődünk azzal, hogy le fognak szúrni. (…)

Ha most dühtől fuldokolva visszavesszük tőled az ilyen-olyan díjakat, akkor ugye antiszemiták, fasiszták, soviniszták vagyunk! Erre megy a játék, ugye? “Ögyes” – ahogy Kohn bácsi mondaná ott, a hetedik kerületben…

Mert tudnod kell, Ákos, hogy én, aki nem vagyok zsidó, ott nőttem fel a hetedik kerületben. Közelebbről az István út 17. számú ház egyik szoba-konyhás lakásában. Az U alakú ház gangjáról le lehetett látni a zsidó imaházra. A ház huszonöt lakásából talán ha ötben laktak keresztények. Az a ház tehát sárga csillagos ház lett – mégsem vittek el onnan senkit. Hogy miért? Mert ott szegény zsidók éltek, szoba-konyhás lakásokban.  

Édesanyám felvidéki parasztlány volt, édesapám vasöntő. Mindketten magyarok. Intelligens, dolgos, törekvő emberek.

Tudnod kell, hogy ún. dongalábbal születtem. Aki járóképessé tett,egy neves zsidó orvos: Zinner Andor. Az ostrom után vérhasban megbetegedtem. Aki az életemet megmentette, az is egy zsidó orvos volt. Soltész Elek. Első munkahelyemen, a Hungária Könyvkiadóban főnököm a zsidó Bródy András volt. Ő biztatott először az írásra. Minden okom megvan rá, hogy mosolyogva, barátsággal nézzek a zsidóságra. S eszem ágában sincs azzal vádolni titeket, hogy ( Marx, Kun Béla, Rákosi Mátyás zsidók lévén) a zsidóság öntötte az emberiség, köztük a magyarság nyakába a kommunizmus gyilkos, vörös iszapját! Az általad annyira leszólt magyar nép szülte a világra Petőfit, Aranyt, Móriczot, Heltait, Karinthyt, Szép Ernőt, Mándy Ivánt. Ha őket olvasom, eszembe sem jut azon morfondírozni, hogy ki köztük a zsidó és ki nem! Ákos, te és a barátaid, hagyjátok már abba ezt a sanda szenvelgést. Senki sem tagadja, hogy a második világháború során a zsidóság történelmi súlyú, iszonyú szenvedést élt át… De ugye nem akartok egy egész népet náciként rabszíjra fűzni? Ilyesmit még a Wiesenthal-központ sem forgat a fejében. Pedig hát kereshetnék, ugye, Amerikában vajon kik nem engedték annak idején kikötni a zsidó menekültekkel teli hajót?

Egyébként megmaradt bennem egy mondatod az önéletrajzodból: “Gyermekkorom eseménytelenül telt el. Túléltem a második világháborút.” Eseménytelenül? Aha, akkor hát te is megúsztad, akárcsak az István úti ház lakói. Isten éltessen!

                                                                                                                                                                                    Rónaszegi Miklós

                                                                                                                                                                                    (Magyar Nemzet, 2011. szeptember 8.)

Szakmai elfoglaltságom okán nem volt – és most sincs – időm érdemben válaszolni a rengeteg, “Miheztartás végett” sorozat írásaira érkezett “komment”-re. A válaszokból féltucatnyit volt időm átfutni, ebből mindössze két sommás – természetesen, mint minden, ez is vitatható – megállapításom született: az egyik az, hogy – eddig is tudtuk – a labdarúgáshoz minimum tíz millió magyar ért; a másik, hogy a nemzetpolitikához is értő levélíróim - ez nagyjából 6 és fél millió magyar - csaknem egybehangzóan és tévedhetetlenül alkalmazzák a KETTŐS MÉRCÉT. Arról beszélek, amit nyilván Ők, Önök is látnak és tudnak: a “történet” arról szól, hogy hazánkat, népemet Kertészek és labdarúgó-szurkolók lenézhetik, gyalázhatják és ócsárólhatják, de ha valaki – jelen esetben szerény személyem – “politikailag nem korrekt módon” arra vetemedik, hogy felveszi a virtuális kesztyűt és a sértésre válaszol, akkor az “szalon-zsidózás”, “nem keresztényi”, meg “gyalázkodó”, stb… és a tettest agyagba kell döngölni (a satöbbit majd egyenként, tételes válaszok formájában, amint lesz időm).

Mi ez a farizeus KETTŐS MÉRCE? Miért szabad (vagy nem szabad?) Jupiternek azt, amit nem szabad (vagy szabad) az ökörnek? Miért nem “keresztényi” az, ha a gyalázatra válaszolván megkísérelem megvédeni nemzetem? Világért se szeretném történelmi nagyságokhoz mérni magam, de mi lett volna Erdélyországból, ha – az amúgy horvát származású – Fráter György áhítattal zsolozsmázik, miközben a török Gyulafehérvárat, meg Nagyenyedet dúlja? Vagy Ő sem volt keresztény(i), pláne katolikus, hisz’ fegyvert ragadott?

Azért tartunk ott, ahol, mert a rendszerváltásnak nevezett aktus óta belekényszerítettek minket az öncenzúra, az önkorlátozás, az eufemizmusok álszent mókuskerekébe…és íme, itt az eredmény: a ránk erőltetett – és mára már belénk ivódott - KETTŐS MÉRCE szellemi kataklizmája: kiszabadítani Barrabást! Lehet, hogy mégiscsak a Kertészeknek és Hitler Adolfnak lesz igaza: valóban szolganép vagyunk? Akkor EZ a magyar átok, nem a turáni! Amennyiben pedig valaki – bárki – soraimból fajgyűlöletet bír “kiolvasni”, akkor illetővel nem ugyanazt a nyelvet beszéljük.

Ígérem, hogy nem fognak eltántorítani: ha aknavetőkkel lőnek rám, nem fogok kenyérrel visszadobni, ha Uzi – puskatussal ütnek le, másik orcámat nem tartom oda. Ígérem továbbá, hogy – bár eddig csak névteleneket találtam - minden arra méltó elektronikus levélre válaszolok. Addig is engedjék meg, hogy felvessek egy, az imént, a KETTŐS MÉRCE tematikáját illetően eszembe jutott - szerintem nem csak – számomra érdekes témát:

Önök szerint Stohl András tettéért miért kapott lényegesen kisebb büntetést, mint ha azt közönséges halandók (Ön, vagy én) követték volna el?

Önök szerint Stohl András miért kapott lényegesen nagyobb büntetést, mint csaknem 10 évvel ezelőtt Császár Előd (beceneve: Copkiller, forrás: Wikipédia), aki – mellesleg – azóta is televíziótársaságoknál alkot és keresi a milliókat?

KETTŐS MÉRCE vagy valami más?  

A vitából mindnyájan okulunk. Köszönöm, ha megtisztelnek válaszukkal.

XIII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia 2011. szeptember 8-10.

A Konferencia ma, szeptember 8.-án 10 órakor kezdődött Balatonfüreden. Nem sűrűn szoktam reggel, Budapesten keresztül-kasul autózni, ezért erőteljesen meglepett, hogy – miután négy héttel ezelőtt keletről-nyugatra mintegy 35 perc alatt szeltem át - ma reggel a XVII. kerület északkeleti csücskétől Budaörsig ( az Üllői út, a Petőfi híd, a Bocskai út érintésével) – nem öreg Fordom csökkent teljesítménye, hanem a hihetetlen mennyiségű gépjármű miatt - másfél órán át tartott az út…mindenkinek figyelmébe ajánlom, aki - akár jómagam - kevés “városi” tapasztalattal hasonló kalandra vetemedik. Az érdi lejtőn újabb dugó: korlátjavítás, fék-gáz újabb 10 percen keresztül, így lehetett már negyed tíz, mire valóban autópályán éreztem magam. Bár általában igyekszem a közlekedési szabályokat betartani – és a késés borítékolva volt -, óvatosan megkíséreltem a rengeteg elvesztegetett időt behozni – őszintén remélem, hogy erről a független magyar rendőrség nem bír képi dokumentációval… Az első előadás természetesen már megkezdődött, mire sikerült helyet foglalnom az első sorok egyikében.

A Járóbeteg Szakellátási Konferencián azért próbálok évről-évre megjelenni, mert első kézből igyekszem a XVII. kerületi Szakrendelő számára értékelhető információkat gyűjteni – ugyanis az előadók között a Minisztérium, az OEP, az ÁNTSz elöljárói egyaránt megtalálhatók. Ma jelen volt és előadást tartott például Cserháti Péter helyettes államtitkár, Éger István, a MOK elnöke, Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke és Sinkó Eszter, a SOTE Menedzseképzőjének programigazgatója is.

Az egészségpolitikai vita terjedelme meghaladná jelen kereteket, ezért csak néhány fontos momentumot emelnék ki.

Dr. Éger István például meglehetősen feldúltan mondta el, hogy – másfél évvel az országgyűlési választások után – egészségügyért felelős politikusoktól egy héten belül másodszor hallja, hogy “az egészségügyre nincs és két éven belül nem is lesz pénz…” Dr. Rácz Jenő higgadtabb elemzése végén közölte, hogy a rezidens-megtartási programot önkormányzatuk segítségével meghosszabbítják: az öt évig terjedő, állami finanszírozású, fejenként havi 100000 forinthoz az öt év leteltével újabb öt évig saját erőből nyújtanak a náluk maradóknak újabb havi 100000-et (nota bene: már 2 /kettő/ “friss” rezidensük van!). Dr. Sinkó Eszter elmondta, hogy az Egészségbiztosítási Alap eddig, idén, közel 40 milliárd pluszt “termelt”, amire – ahogy fogalmazott – “közös erővel rá kellene tennünk a kezünket”, különben elvész.

Ezt követően került sorra az az előadás, mely számunkra, XVII. kerületiek számára a legizgalmasabbnak ígérkezett (különösen annak fényében, hogy az intézményi összevonások tervei között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet egynél több telephelyének megszüntetése /!/ is szerepel) és melyet Dr. Szentes Tamás, Budapest szociális és egészségügyi főpolgármester-helyettese ”Fővárosi intézményi betegellátás jelene a ‘Budapest koncepció’ tükrében” címmel tartott. Az előadó – némi meglepetésre – a hallgatóságtól már a legelején elnézést kért, amiért a jövőt illetően nem fog konkrétumokkal szolgálni. Még meglepőbb volt az, hogy ezt maradéktalanul be is tartotta…

Ami minket illet, Riz Levente Polgármester Úrral abban mindig egyetértettünk, hogy a Ferihegyi úti Szakrendelőt önkormányzati kezelésbe kell venni; ebben többnyire a Bajcsy-Zsilinszky Kórház korábbi vezetésének nem megfelelő hozzáállása, később pedig - az új Igazgató, Dr. Kálmán Sándor konstruktivitása ellenére - a gazdasági krízis akadályozott meg minket.

A mai előadások viszont felkiáltójelként értékelendők: a XVII. kerületi Szakrendelő önkormányzati működtetésének lehetőségeiről többször elkezdett - tulajdonképpen félbeszakadt – tárgyalásokat a Bajcsy Kórház vezetésével és a Fővárossal is sürgősen folytatni kell. Amíg nagyobb baj nem lesz.

Az idézőjelbe tett két szó nem Kertész Á., sőt nem is Imre Kertész és nem Kertész (Kornis) Mihály (egyik “kommentelőm” szerint: a Gartnerek) írói munkásságából kiragadott – amúgy szokványosan – fajgyűlölő “bon-mot”, hanem alig fél órája, a Chisineu-i fotball-stadion moldáv szurkolótáborának közepén kifeszített transzparensen volt olvasható. Ez az a labdarúgópálya, ahol percekkel ezelőtt ért véget a Moldova-Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés, melyet a magyar válogatott kiváló játékkal 2-0-ra megnyert.

A mérkőzésnek számos taglalni való érdekessége kínálkozik, én itt és most nem a sportbélit, hanem a nehezen feldolgozhatót: a moldovaiak által készített és “Gyűlölünk titeket” feliratot viselő, 7-8 méternyi vászonra festett üzenetet venném – néhány mondatos, “kis felbontású” – górcső alá. (Nota bene: képzeljük el ugyanilyen méretben ugyanezt a kifeszített feliratot egy valamikori, tegyük fel, Stuttgartban megrendezett, Németország – Izrael labdarúgó-mérkőzésen… hány millió euró pénzbírságra lenne kötelezve, hány évig lenne eltiltva a német válogatott a nemzetközi ligamérkőzéseken, Európa- és világbajnokságokon való szerepléstől ?… és hány évig lesz eltiltva, milyen büntetésre számíthat Moldova?… vagy a magyarokkal EZT meg lehet és meg szabad csinálni? … igaza lenne a Kertészeknek és mégiscsak genetikailag alattvalók vagyunk?)

Először is: mi is ez, ki fia-borja a Moldovai Köztársaság és mi közünk hozzájuk nekünk, magyaroknak? Nagyjából annyi, mint Lappföldnek a beduinokhoz, azaz sommásan: semmi. Mire fel mégis, ma este – még 0-1-es részeredmény közepette - a “Gyűlölünk titeket”? 

Tudni illik, hogy a Moldovai Köztársaság egy – a mai, 91 éves Romániánál lényegesen patinásabb - önálló, nem kitalált, hanem valós történelemmel rendelkező tájegység és ország volt, amíg hagyták. Oroszország, Ukrajna, majd az agyafúrt románok tették rá szabálytalan időközökben a kezüket a geopolitikailag kulcsszerepet betöltő régióra. Így osztozik ma nyelvén és kultúráján - a Romániától való függetlenségét féltve óvó ország - az elenyésző százalékban ősi gagauz, neophyta román, orosz és ukrán nemzetiség. 

Akkor, mégis, mi okból, e moldovai stadionból világgá kürtölt magyargyűlölet? Mindenféle összeesküvés-elmélettől mentesen nem lehet-e felfedezni valamilyen egyeneságú rokonságot a szlovákok hisztériás kettős-állampolgárság-ellenes (re)akciója, a Kertészek rasszista írásai és az elrománosodott Moldávia fotball-stadionjának mai transzparens - attrakciója között? Nem az lenne-e – számukra rendkívül fájó módon - a baj, hogy – minden gyilkos szándék ellenére – Magyarország, az ősi ellenség, a valamikori Monarchia motorja és éléskamrája öntudatra ébredt és erősödik?

A magyar labdarúgó-válogatott játékában ma este – 16 év óta először – két dolgot véltem újra felfedezni: határozottságot és fantáziát. 

Mi nem gyűlőljük a moldávokat és a románokat, mi nem foglalkozunk a – chisineui transzparens-szerzőkéhez mérhető szellemi szintet képviselő, de összehasonlíthatatlanul kártékonyabb - Kertészekkel (Imrével, Ákossal, Mihállyal), hisz’ ők hernyóknak sem valódiak.

A sértést pedig meg kell torolni. Miheztartás végett.  

 …a Laborczban is a 2011.-12-es tanévet. Megható volt, ahogy -az első sorban az elsősök – a vártnál kevésbé lévén zavarban – alig lankadó figyelemmel követték a további  életük alakulását tekintve sorsdöntő eseményeket…

Az iskola 50. születésnapján ünnepi tortában is részesült:

GRATULÁLUNK és további sok sikert!!

Barátom, B.B. tette szóvá, hogy előző beírásomban sorjázott idézeteket – bár nem azt ígértem – végül szó nélkül hagytam, nem kommentáltam.

B.B.-nek igaza van: az újságcikk olvasását követő felindulásom nem engedte meg, hogy keresztényi szellemben, nyomdafestéket és internetet is tűrő módon viszonyuljak Kertész Á. kénbarlang-szagú, gyilkos szavaihoz. Tegyék inkább ezt azok, akiknek a betűvetés - és nem a gyógyítás - a tanult mesterségük. Bár a magyarországi magyar írott és elektronikus sajtó figyelmét az általam taglalt Kertész-írás valami miatt egyelőre ”elkerülte”, az esetlegesen, majdan megjelenő válaszokból készséggel idézni fogok.

Addig is – “kommentárként” – álljanak itt Madách Imre sorai (Az ember tragédiája, VI. szín):

“…hogyha a vész ajtódon kopog

Ha Istennek hatalmas ujja érint

Gyáván hunyász, rútul kétségbeeső (…)

Nézz csak, nézz körül!

A város pusztul, durva, idegen nép

Tiporja arany vetésidet,

Szétbomlik a rend, senki sem parancsol, s szót nem fogad.

A rablás, gyilkolás

Emelt fővel jár a békés lakok közt

Utána a halvány gond, rémület

S égből, földről se részvét, sem segély…”

  – miheztartás végett…

Írásaimban - a magyar egészségügy bajaitól eltekintve – országos dolgainkkal elvétve, faji kérdésekkel pedig egyáltalán nem szoktam foglalkozni. Most kivételt teszek.

Bizonyos Kertész Ákos - Kossuth-díjas magyar író, Budapest díszpolgára - tollából ugyanis egy külföldi magyar nyelvű napilapban augusztus 29.-én megjelent egy újságcikk, melyet szó nélkül hagynom merőben ellentétes lenne hitvallásommal, vérmérsékletemmel, eddigi életemmel. Következzenek a Kertész Ákos- idézetek, kommentár nélkül.

“A magyar genetikusan alattvaló…

…A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít, mindig másra mutogat, boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire…

Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”

Írásaimban országos dolgainkkal elvétve, faji kérdésekkel egyáltalán nem szoktam foglalkozni. Most kivételt tettem. Miheztartás végett.

Néhány perccel ezelőtt ért véget a Magyarország – Svédország Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzés. Figyelemre méltó, hogy futballistáink utóbbi időben mutatott teljesítményéhez képest szokatlanul nagy és lelkes, több száz magyar zászlót lobogtató tömeg – és Magyarország miniszterelnöke - gyűlt össze a – lebontásra ítélt – Puskás Ferenc stadionban.

A fiatal, tartalékos magyar csapat igen izgalmas mérkőzésen, megérdemelten győzte le a svéd válogatottat. (Örömmel állapítottam meg, hogy a svéd labdarúgók csaknem mind svédek, a magyarok mindnyájan magyarok voltak… ehhez képest elképzelem a váratlanul feltámadó Racine-t, Voltaire-t, Rousseau-t, vagy Vian-t, amint szembesül a szín- és génmanipulált francia labdarúgó – válogatottal)…

Magyarország válogatottja számára a következő próbatétel szeptember 6.-án, kedden következik: Moldova – szintén GMO- mentes – csapata. Amennyiben Szabicsék agyát nem borítja el a mai siker okozta önbizalom, ott is győzünk.

Írásom címe plágium: azt feldúlt állapotomban a Hírhozó c. kerületi újságból ollóztam. 

Feldúltságom oka: a keresztúriak múlt heti, XII. nemzetközi találkozójának első délutánján a Szövetségünkhöz éppen most csatlakozott pici, Kolozs megyei település, Ördögkeresztúr nehezen összekuporgatott pénzéből az alkalomra bérelt autóbuszát a XVII. kerület központjában feltörték, kifosztották, a delegációnak egy pár papucsa sem maradt…

A keresztúriak szövetségét annak idején a katasztrofális bodrogközi árvizet követő segítségnyújtás ”hívta életre”; kézenfekvő – de más kultúrkörben nem feltétlenül természetes - volt tehát az, hogy a mostani, rákoskeresztúri találkozó résztvevői magyaros fürgeséggel egy nap alatt több, mint 150.000 forintot “kalapoztak” össze a szerencsétlenül járt erdélyieknek, melyet Ők nehezen, könnyek közepette, de végül a szeretet és szükség okán elfogadtak.

Magyarország Erdélynek – 2004. december 5. után másodszor is – bemutatkozott.

Az akkori csorbát az Orbány-kormány 2010-es beiktatását követően villámgyorsan kiküszöbölte. A mostanit – az aljas, mocskos betöréses lopás elkövetőit - a Rákosmente rendőrségének élére frissen kinevezett Csányi kapitány csapatának kellene – szintén villámgyorsan - felkutatnia éa hatástalanítania… feltéve, hogy a XVII. kerületi Rendőrkapitányságon ezt legalább annyira fontosnak tartják, mint a vasárnapi szent misére a Pesti úton 52 km/órával száguldó 40 éves Trabant, vagy a Reflex Patika előtt “tilosban” parkoló Zsiguli tulajdonosának ”szövődménymentes” és példás megbüntetését.       

Se stáb, se fotós, se TV, se heti- vagy havilap nem állt rendelkezésemre ma, amikor a Ferihegyi út 110. szám alatt élő Kara Józsefnét 90. születésnapja alkalmából volt alkalmam felköszönteni.

Egy gyönyörű virágcsokor és Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnökének aláírásával ellátott emléklap birtokában csöngettem Kara Józsefné rákoskeresztúri otthonában.

Bebocsáttattam. A harmadik emeleti lakásban az ünnepelt lánya fogadott, majd egy-két perces várakozást követően megjelent a meghatottságát nehezen leplező, megdöbbentően fiatalos, 90 éves Mária néni – nem Mária néni, hanem Marika – karcsúan, élénken,  gyönyörű, hosszú, vállig omló hajával. Először is megköszönte, hogy – én és a hatóság – vele ily figyelmesek vagyunk, majd elmondta, hogy Ő immár húsz éve – “mert nem ismert mást és nem lévén más lehetőség” – mindig elment szavazni és mindig a Fideszre szavazott… (“A legnagyobb Fidesz-fun” – tette hozzá lánya)… Megnyugtattam, hogy – bár nem vagyok Fidesz-tag – a szükséges alkalommal jómagam is hasonlóképp cselekedtem. Átadtam a XVII. kerületi Önkormányzat és Orbán Viktor ajándékát, majd mobil-telefonommal elkészítettük a mellékelt, kifogásolható minőségű, de minden kétséget kizáróan emlékezetes fotót:

Isten éltesse, Marika!