Ma, február 4.-én, szombaton délelőtt a Bajcsy Kórház Urológiai Osztályának orvosi szobájában – két riasztás között – megkíséreltem a lehetetlent: szekrényemben rendet csinálni. Régi tudományos munkák dossziéi mögött, egy anatómiai atlasz és egy Hrabal-regény közt megbújva egy több, mint 12 éves Magyar Fórumot találtam. Nem álltam meg: beletekintettem a hetilap vezércikkébe.

A dátum: 1999. szeptember 2. A szerző: Csurka István. Íme, az írás ”néhány gondolata”:

(…)” Igen, a világ a senki által nem választott, senkinek felelősséggel nem tartozó bankárok és bankok összefonódott önzése következtében a szakadék felé hajt és a kocsiban bent ülnek bénán vagy cinkosként az európai Nyugat államférfiai, a sztráda menti motelekben pedig ott bujálkodik a maffia. A G8 tehát a pénzhatalom eszköze. Egyetlen szerencsénk, hogy általában nem tudnak megegyezni, és mindegyik résztvevő számára mindig nyitva hagynak egy-egy kiskaput. (…) A globális konszenzus a halál békéje. Maga a vég. De hát ezt mindenki tudja. Legjobban azok, akik azt ki akarják erőszakolni. Mert irtózatosan sok pénzt – kamatot – lehet összeszedni addig, amíg ki nem derül, hogy maga a gondolat is képtelenség. Az ember különbözésre, egyénnek és megismételhetetlennek van teremtve. A népekre is csak erőszakkal lehet ráborítani a globalizmus nagyharangját. (…) Micsoda képtelenség az, hogy a mi restriktív, saját pénz teremtésétől irtózó és eszelősen tartózkodó költségvetésünk abban a szellemben fogan, amelyik úgy ad dollármilliárdokat az amerikai és a német adófizetők pénzéből Oroszországnak /is!…megj. tőlem/, hogy tudván tudja, a pénz nagy része a bűn útján újabb kártételre visszatér a kiindulóállomásokra és végső soron a szegénységet növeli az egész világon. Mi most szegények vagyunk, akármit mondunk is. Ez a rendszer szegénységünket, önállótlanságunkat konzerválja. Bekerülhetünk, kikerülhetünk /v.ö: az Unióba/, a globalizmus kis telephelye maradunk. (…) A több, mint ezer év óta őshonos, államalapító magyar nemzet nem képes kivívni függetlenségét? (…) A magyarságnak fel kell ébrednie. Gyáván, sunyin alkalmazkodva még az engedményes hódoltságot, a legnyomorúságosabb önrendelkezést sem lehet kivívni. 

Harcba szállni a globalizmus katonai és pénzügyi erejével értelmetlenség volna. Legalább akkora, mint az a feltétlen engedelmesség, mint amivel most fordul feléjük a külpolitikánk és a Nemzeti Bank vezette pénzügyi oligarchiánk. (…) Van más út is, igaz, rögös: a magyar.”

Ügyeleti szekrényem mélyéről ma délelőtt, megsárgult lapokon “előkerült”, 13 éve született döbbenetes gondolatok – különösen azon eseménysor ismeretében, mely utóbbi hónapokban Hazánkkal történt!

Nagyjából idáig értem az olvasásban, amikor dél lett. Bekapcsoltam a közszolgálati TV Híradóját, ahol bemondták: meghalt Csurka István író, politikus.

A VÁTESZ visszaadta lelkét Teremtőjének. Isten nyugosztalja, Elnök úr!

Ha nekem valaki – akár egy évvel ezelőtt – azt mondja, hogy gyermekemet Rákoskeresztúr központjában fogom korcsolyázni tanítani, feltételezhetően a térdemet csapkodtam volna a nevetéstől. Mégis, lőn: 2012. januárjában – a Rákosmente TV kezdeményezésére, vállalkozói pénzből, saját választói körzetemben – megnyílt a csoda: műjég a Fő téren, ahol már megtettük az első lépéseket a magyar gyorskorcsolya hírnevének öregbítése felé:

A koripálya egyre népszerűbb; ma délután egy korcsolya-élvédőnyi szabad terület sem adódott, de az ifjú rákosmenti titánok nem adták fel:

Van egy olyan érzésem, hogy – amennyiben a február végéig működő piciny műjég rentábilis lesz – jövő télen nem ártana azt kibővíteni. Működhetne a jégpálya példának okáért a karácsonyi vásárt követő héttől március közepéig, a Szent Kereszt patikától a Ferihegyi úti buszmegállóig…

Egy kezemen meg tudnám számlálni, hogy jómagam műjégen hány alkalommal siklottam; nem volt rá szükség, ugyanis a földrajzi-időjárási sajátosságok okán Székelyföldön - ahol születtem és felnőttem - a korcsolyázás a téli hónapok csikorgó hidegében, már novemberben befagyott természetes vizeinken természetes volt. Emlékszem arra, amikor életemben először togyogtam csavaros korcsolyámmal a jégpálya szélére és harsányan kurjantottam: “Nagymama!” – és a vásárhelyi jégen önfeledten korcsolyázó fiatalok abbahagyták a “bógenezést”, rám figyeltek és várták, amint segélykérésem nyomán odatipeg bottal, átalvetővel és fekete kendővel NAGYMAMA, aki ehelyett miniszoknyában és egy dupla leszúrt rittbergerrel érkezett unokáját a bajban megsegíteni – a hidegtől és a látványtól elhűlt szemtanúk nem tudták – bár tudhatták volna – hogy Nagymamám páros műkorcsolyában a harmincas évek közepén Romániában ezüstérmes volt. 

Emlékszem arra, amikor korcsolyázni elképesztően tudó – válogatott jégkorongozó - Édesapámat végre, egyszer sikerült kicsábítanom VELEM KORCSOLYÁZNI a vásárhelyi pályára.  

Emlékszem arra, amikor - ”fiatalság, bolondság” - a Maros vastag, rianásos jegén, koromsötét éjjel, egyedül korcsolyáztam a szomszéd falu, Gernyeszeg határáig és vissza, Marosvásárhelyre.

Február végéig működik még Keresztúr központjában a műjégpálya. Gyermekek és felnőttek! Használják, használjátok ki!

Magamfajta alkalmi betűvetőt megnyugtathatja, ha korábban közzétett gondolatait – néhány nap különbséggel – kiművelt fők írásaiban látja viszont. Fenti, számomra örvendetes – a közgondolkodás megváltozását dícsérő - ”jelenség” legmarkánsabban a mai Magyar Demokrata c. hetilap 38. oldalán megjelent, Tóth Gy. László – a miniszterelnök volt főtanácsadója – által jegyzett, “Strasbourg, 2012. január 18.” címet viselő írás elolvasásakor érhető tetten. A kiváló politológus gondolatainak szemlézése előtt javasolnám január 21.-i (“Európa, vigyázz!…) bejegyzésemet “fellapozni”… és ha ez megtörtént, íme Tóth Gy. László gondolatai:

“Aki látta az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáját, az valószínűleg egy életre kiábrándult az európai intézményekből. Aki eddig az Európai Unió meggyőződéses híve volt, annak most van oka a kétségbeesésre, az unió ellenzői pedig igazolva láthatják korábbi fenntartásaikat. Az emberek nagy többségének már régen nincsenek illúziói a politikával kapcsolatban, de amit múlt héten szerdán láthattak, az valóban sokkoló volt. (…) A felszólalók nagy része kóros élénkséggel beszélt össze-vissza, ami nyilvánvalóvá tette erkölcstelenségüket és alacsony intellektuális színvonalukat is. A női hozzászólók felületessége felülmúlhatatlan, a férfiak megnyilvánulásai pedig minősíthetetlenek voltak. (…) A felszólalók a magyar bírókat, a nemzeti bank elnökét, a tűzoltókat és a médiamunkásokat sajnálták. Összefüggéstelen töredékeket hallottunk demokráciáról, Európáról, értékekről, nyugdíjkorhatárról, alkotmányról , cenzúráról stb (…) Megszólalt Európa politikai bohóca is, a pedofil hajlamokkal megáldott egykori szélsőbaloldali ámokfutó, aki ma, mint zöld politikus, az LMP példaképe. Az identitászavarban szenvedő Daniel-Cohn Bendit arról kérdezett, hogy Magyarországon miért félnek a hajléktalanok, a zsidók és miért kelt félelmet az új alkotmány? (…)

Ezek után sokan joggal kérdezik: ha az Európai Unió ilyen, akkor mi mit keresünk ott?”

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a globális hatalom döntéshozói nem “szálltak még le” rólunk; flaszterzsargonban: Magyarországot egészen egyértelműen “ki akarják csinálni”. Mondom ezt többek között annak okán, hogy – belföldi és külföldi balliberális sajtótermékekben – a január 21.-i békemeneten jelen lévőkről elindult egy egészen különleges számháború, mely a tüntetésen felvonuló tömegről hivatott számszaki minősítést kiállítani.

Elmúlt 25 évben számos – akár többszázezer embert vonzó - rendezényen volt alkalmam részt venni, ezért rendelkezem némi fogalommal arról, hogy ”nagyjából” hány főt számlálhat az előttem – mögöttem – mellettem lévő tömeg. Ennek megfelelően tárgyi bizonyítékok hiányában, de erkölcsi felelősségem tudatában állítom, hogy a “NEM VAGYUNK GYARMAT” vezérmotívumot viselő, 2012. január 21.-i rendezvényen több, mint félmilliónyian vettünk részt. 

Az – természetesen – nem lep meg, hogy a “magyar” politikai baloldal sajtótermékeiben a felvonulás súlytalanként van feltüntetve. Az viszont mérhetetlenül visszatetsző, hogy “véleményvezér” nyugati újságok és internetes portálok tüntetésünkről született írásaikban – legyünk megértőek – “félretájékoztatnak”.

Kérem Nyájas Olvasót, ne legyenek kétségei: a nyugati döntéshozók a nyugaton megjelenő, saját újságjaikból – és nem a helyszínen – tájékozódnak Magyarországról, újságíróik pedig a magyarországi baloldal “megmondóembereitől” szerzik információikat, akárcsak 1920-ban (l. még: Trianon) és 1956-ban (l. még: magyar forradalom és szabadságharc), lévén, hogy ez, így ”politikailag korrekt” és lévén, hogy ez áll érdekükben. Volt például Németországban tegnapi, nagy példányszámban megjelenő napilap, mely a szombati kormánypárti tömeget hetvenezerfősnek (?!) látta; a ”legjobbindulatú” francia és belga lapok 100000 felvonulóról írtak. A luxemburgi külügyminiszter pedig újfent kijelentette, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni, az IMF pedig – attól teljesen függetlenül, hogy a kormány szimpatizánsaiként hány milliónyian vonulunk fel - a bankok helyett a lakosság megsarcolását tűzte ki a hitelfelvétel feltételéül.   

Alábbi fénykép a “Békemenet” kezdete előtt közel fél órával, a Hősök terén készült, ahol már ekkor több, mint százezren vagyunk.

Isten, áldd meg a magyart!

Kipróbáltuk. Nagyszerű!

Tegnap, január 21.-én jómagam is felvonultam az – inkább kormánypárti, mint unióellenes – békemeneten. Lenyűgöző látvány volt az összegyűlt tömeg – utoljára ennyi magyar embert egy helyen a csíksomlyói búcsúban láttam. Torokszorító volt, amikor a Hősök terén, délután négykor többszázezren énekeltük a magyar és a székely himnuszt.

Arra – természetesen – számítottam, hogy a nyugati sajtó bagatellizálni fogja a kormány melletti szimpátiatüntetést (magyarul: úgy általában hazudik majd róla), de arra nem, hogy a magyar közszolgálati televízió aznap esti híradójába EGYETLEN, a tömeget valósan bemutató vágókép, snitt se “fér bele”. Nem csak a tömeg maradt “rejtve”; nem láttuk a külföldről – Németországból, Kanadából, Erdélyből, Délvidékről – érkezett csoportokat, nem láttuk-hallottuk a himnuszokat, a Szózatot is csak részben, mondhatni ímmel-ámmal. Elmondták viszont, hogy a Belügyminisztérium szerint “közel négyszázezren” voltunk ( ez magyarra fordítva  mintegy háromnegyed millió), készítettek semmitmondó, “közelképes” interjúkat, felvételeket a “felvonulókkal” (mint a régi szép időkben), majd híradósomék, mint akik jól végezték dolgukat, mintegy három perc alatt “lezavarták” a képernyőről minden idők legnagyobb magyarországi tüntetését és következett 9 (kilenc) perc MSzP, LMP és Jobbik. Gratulálunk!      

Hátborzongatóan szép, amikor meglett férfiember gyermekkori emlékei és álmai ötvözetét látja megvalósulni – ez történt velem ma, január 21.-én délelőtt: Rákoskeresztúr újjáépült, ragyogóan szép központjában – választói körzetemben - műjégpályát avattunk! A pálya megvalósításához egyetlen forint közpénzt sem használtam (használtunk), ehhez képest a létesítményt üzemeltető vállakozók igen méltányos belépti díj fejében teszik lehetővé a kicsik és nagyok számára is a korcsolyázást. A jégpálya február végéig működik; az erről szóló mozgóképes tudósítás a www.tizenhetedik.hu oldalon látható.

…írta – 100 éve sincs – Thomas Mann. A zseniális német írónak ez a “felszólítása” jutott eszembe, miközben a január 18.-i, Strasbourgban, hazánk megregulázása céljából megrendezett “európaparlamenti” ”vitát” próbáltam figyelemmel követni. Három nap kellett hozzá, hogy a vita sokkjából felocsúdván írni merjek róla - nem sokat, csupán néhány, kellően visszafogott mondatot… azt is csak azért, mert “Itt állok, másként nem tehetek”…

Engem ismerő Nyájas Olvasó nyilván emlékszik arra, hogy 2004.-ben igen erőteljesen kampányoltam – majd szavaztam - Magyarország ”európaiuniós” csatlakozása ellen. Érveimet a csatlakozást követően az egészségügyben óhatatlanul bekövetkező összeomlás várható tényei köré csoportosítottam. Gyakorta elmondtam azt is, hogy a csatlakozással újra elvész hazánk oly régen áhított függetlensége. Arra azonban magam sem számítottam, hogy a magyar orvosok elvándorlása megállíthatatlan lesz, belügyeinkbe pedig olyan brutális kegyetlenséggel szólnak bele, mint ahogy azt az Unió (ezúttal nem a Szovjet, hanem az Európai) teszi.

Az a minden képzeletet alulmúló stílus és teljesítmény, amit a Magyarországról szóló január 18.-i vitában az Unió szocialista, zöld és liberális képviselői mutattak, nem csak a 2004.-ben megfogalmazott, az Unióval kapcsolatos - a “profik” által akkor “lesajnált” - véleményemet támasztja alá, hanem az Unió, mint intézmény létjogosultságát kérdőjelezi meg. Itt nem első sorban az elmebaj egészen nyilvánvaló tüneteit mutató – az 1968-as párizsi diáklázadás motorjaként ismert, székletét annak idején a Sorbonne egyik előadótermének katedrájára ürítő, ma környezetvédő - D. Cohn-Bendit-re, hanem a mélységes elfogultságról és súlyos tájékozatlanságról tanúságot tévő többi, frusztrált és szellemileg elaggott uniós karrierdiplomatára célzok.

“EURÓPA, VIGYÁZZ !”, mert sorsodról EZEK döntenek. EZEK, akiket néhány napja egyenes adásban láttunk a magyarok miniszterelnökével vitázni, EZ az a “Parlament”, melyhez képest a magyar Országgyűlés maga a Parnasszus, EZEK azok a képviselők, kikhez képest Szanyi Tibor egy Cicero, Zagyva Gyula pedig maga Petronius, az “arbiter elegantiae”.

EURÓPA, VIGYÁZZ, mert EZEK a január 18.-án Magyarországot sárba tipró, tekintet nélküli és súlyos mértékben tájékozatlan ”európaparlamenterek” olyan pártok képviselői, mely pártoknak - akkor még más színekben - nem egyszer sikerült már romba dönteni a világot. 

EURÓPA, VIGYÁZZ !! 

Fenti címen, vasárnaponként jelenik meg egy skót hetilap, melynek tegnapelőtti szerkesztőségi cikkéből egy elektronikus újság szemlézett. Íme, az írás legérdekesebb részletei:

“Amikor az EU, az ENSz, a baloldali kommentátorok, Hillary Clinton és mások együttes támadást indítanak, az elég jól jelzi, hogy valaki, valahol különlegeset alkotott. Ez a helyzet a január elsején hatályba lépett magyar alkotmánnyal, amelyet az említettek kórusban ítélnek el, holott  (…) a nyugati nemzetek hosszú ideje nem álltak elő ilyen kultúrális és intellektuális, morális és egészében véve is nagyszerű teljesítménnyel, mint a magyar alaptörvény” .(…)” A huszonegyedik század erkölcsi sivatagában ijesztő lehet szembesülni a tradicionális értékek, a hazafiság és a szabadság ilyen drágakövével.” (…)

A Scotland on Sunday több részt idéz az alaptörvény preambulumából, a Nemzeti Hitvallásból: ” Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között” és ”valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet” és “elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. Ezek a szavak magasan felette állnak az uniós egyezmények “szócséplésének”, a kereszténység és a család szerepének emlegetése pedig ”nyilvánvalóan szembemegy az EU frankfurti marxistáival”…mint ahogy az is, hogy a magyar alaptörvény a házasságot egy nő és egy férfi egyesüléseként írja le…

A magyar alkotmány egy új “kultúrális és morális ébredés” jele, amely szemben áll a Brüsszel irányította integrációval és “politikai korrektséggel”. “Egy örökségét és önállóságát visszakövetelő, civilizált nemzet szellemi terméke”, amelynek inkább inspiráló hatással kellene lennie Európa többi részére, amely “a politikai passzivitás és az erkölcsi relativizmus levében pácolódik”.

Fentiek tehát egy – magyarországi internetes portál által szemlézett és általam kivonatolt – skót hetilap minapi vezércikkében olvashatók.

Akárcsak mi, magyarok – Európa szerencsésebb nemzeteivel ellentétben - a skótok is pontosan tudják, hogy mit jelent az évszázadok óta vágyott, de meg nem élt függetlenség; fenti, nem kevés empátiáról tanúskodó írás ebből az alapérzésből merít. 

Amiről viszont a Scotland on Sunday nem tesz említést, az a mérhetetlen ellenszenv, amit a cikk szerzője által az első bekezdésben felsorolt, Magyarországot veszettül támadó nyugati véleményvezérek és döntéshozók generálnak a “Nyugat” és az Unió ellen nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte. Vajon tisztában vannak-e azzal, hogy mit cselekszenek? 

Választói körzetemből az új év első fogadóóráján egy – önhibáján kívül – kilátástalan helyzetbe került asszony keresett meg, akinek történetét - nekem címzett levele alapján – név nélkül, az Ő engedélyével osztom meg Önökkel. Alább a levél lényegi részei olvashatók:

Tisztelt Dr. Fenke Ferenc!

Alulírott (…) azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy segítsen a számláim vagy étkezésem kifizetésében. Sajnos 2007. december 12.-én felvettem kölcsönt, hogy a leányomon segítsek és unokáim lakáshoz jussanak. De mivel 2010. júniusában megbetegedtem, megszűnt az állásom. Jelenleg is munka nélkül vagyok. Tavaly volt egy jobboldali nyaki érműtétem – január 5.-én kell kontroll-vizsgálatra mennem. Rokkant-nyugdíjam 38.895 Ft – az a CIB Bankba megy. De a törlesztő részletem 65.000 Ft lett. Igaz, hogy kötöttem mellé hitel-fedezeti biztosítást, de eddig még nem fizettek semmit. 60 évet betöltöttem, tisztességesen dolgoztam és még szeretnék is. Nem akarok utcára kerülni. Kérem szíves megértését és előre is köszönöm a segítséget.

Tisztelettel

(…)

2012. január 2. 

Fenti történethez tartozik az a “mellékes” körülmény is, hogy nevezett első emeleti panellakása, annak külső felújítása közben megrongálódott – az ajtókeret körül megrepedt a fal, a villanyvezetékek meglazultak -, felelős “természetesen” nincs. Ráadásul a csaknem kezelhetetlen élethelyzetbe került asszony már az önkormányzati segítségnyújtás összes forrását kimerítette. 

Hasonló és ennél kétségbeejtőbb szituációkkal 2006 és 2010 között, a Szociális- és Lakásügyi Bizottság elnökeként heti rendszerességgel szembesültem. A Bizottságban a Képviselő-testület és a pártok delegált “külsős”, kiváló képességű, jobb- és baloldali reprezentánsai dolgoztak és ha nem is az általunk óhajtott mértékben, de számos esetben volt alkalmunk és lehetőségünk segíteni a rászorulókon. Kérdés, hogy a jövőben mi módon és milyen mennyiségben tehetjük meg ugyanezt ?