A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XVII. kerületi szervezete révén múlt héten háromkúti csángó iskolásokat láthattunk vendégül. A 10 és 14 év közötti gyermekeket egyenként vagy párosával családoknál helyeztük el – hozzánk a 14 éves Csongor került, akit óvodás gyermekem is nagy szeretettel fogadott arra való különös tekintettel, hogy végre van, kinek elmagyaráznia a golyócsúszda és a távirányítós autó csínját-bínját.

A kis csapat egyik tagtársunk jóvoltából balatoni hajókiránduláson is részt vehetett, volt városligeti program – Állatkert, Vidámpark – is, valamint a Parlament épületét is megtekintették. Kilátogattunk az Aranykút Fesztiválra, ahol a fő attrakció – na ná, hogy nem az ír sztepptánc, hanem – a gigantikus vattacukor volt:

Csongort a hazautazás előtti vasárnapi istentiszteletre már nejem és gyermekem kísérte el, ugyanis jómagam aznap – a változatosság kedvéért – ügyeletes voltam.

Őszintén remélem, hogy az összes vendég – a mi Csongorunk is – jól érezte magát és tartalmas napokat töltöttek nálunk.

Íme, a gyermekek és vendéglátóik egy kis csoportja:

Augusztus 31.-én 17 órakor a rákoskeresztúri evangélikus templomba, a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola ( korábban Eszterlánc, ill. Laborcz) ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletére voltunk hivatalosak. Az idei tanévtől kezdve – 64 évnyi kényszerű szünet után – a Magyarországi Evangélikus Egyház Rákosmentén újra óvodát és iskolát működtet.

Az izgatott csöppségek, az óvónénik, a tanítók, a tanárok és a népes publikum – istentisztelet előtt – helyét keresi:

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdet igét:

Nagyné Szeker Éva, a rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkésze a Podmaniczky Jánosról elnevezett óvoda és iskola zászlajával a kezében tartja ünnepi beszédét:

Íme, a Kálvin Kiadó “Mindennapi kenyerünk” című füzetének szeptember elsejére szóló tanácsa: “Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek…”

Tegnap, 2012. augusztus 25.-én este, Petrás Mária és a Muzsikás együttes nagyszerű koncertjét követően a csángó keramikus-népdalénekes művésznővel beszélgettünk.

A felvétel a www.tizenhetedik.hu oldalon látható-hallható.

Zömében Uniós támogatásból, az Új Széchenyi Terv keretében, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház szervezésében ma, 2012. augusztus 25.-én “falunap” Rákoskeresztúron!

Délelőtt, a Művelődési Ház előtt felállított színpadon többek között Gordos Anna és tanítványai adtak elő magyar és szlovák táncokat:

…de a parkolóban és a fák alatt “skanzen” és szabadtéri népi játszóház is “üzemel”:

…este pedig, a színházteremben Petrás Mária és a Muzsikás együttes ad majd sokak által várt koncertet.

Keresztúr, augusztus 25., 12.40

Az egészségügyben – végre – szárba szökkent béremelések kapcsán született, A magyar beteg (45.) címet viselő írásomhoz szorgalmas “kommentelőm”, D. Magdi fűzött megjegyzést. A béremelés mértékét kvázi elégtelennek ítélő véleményemet felvezető blogbejegyzésemet kritizálva írja D. Magdi: a szerző “fanyalog”.

A feddés okán bőrét nem először és nem utoljára “vásárra vivő” kormánypárti politikusként akár el is szégyellhettem volna magam. Ebben a – szintén kormánypárti – Magyar Nemzet c. napilap – korábban közzétett véleményemet sajnos, alátámasztó – ma megjelent két írása akadályozott meg. Részletek a publicisztikákból:

“Hiába a béremelés, sok orvos és ápoló külföldre utazik”

“Közel ezer orvos és ápoló kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt az év közepéig. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint 2012. június 30.-ig összesen 984 egészségügyi dolgozó részére állítottak ki igazolást, míg tavaly ugyanebben az időszakban 759 szakember kért ilyen dokumentumot”.

/Magyar Nemzet 2012. augusztus 3. péntek, 5. oldal/

“Magyarországon az orvosi egyetemeken végzettek több mint fele külföldre távozik a megalázó bérviszonyok miatt”

/Magyar Nemzet 2012. augusztus 3. péntek, 6. oldal/

Szeretném hangsúlyozni, hogy azzal maximálisan tisztában vagyok, hogy – bármennyire az lenne a kívánatos – képtelenség egyik percről a másikra 6-8-szorosára emelni az ágazatban dolgozók bérét. De azt mégiscsak vérlázító látnunk, hogy ma is, most is halmozottan hátrányos helyzetű színesfémgyűjtők luxus-gépjárműveikkel haladnak az illetékes Hivatalba segélyért és miközben kényszernyugdíjazásunkat iktatják törvénybe, volt kommunisták és vérbírák élvezik nem csekély mértékben kiemelt nyugdíjukat. Posztkommunisták és szocialisták hordták a százezer milliárd forintnyi nemzeti vagyont külföldi cégekbe, mi pedig ma azzal vagyunk elfoglalva, hogy lehet-e, szabad-e, tudjuk-e a baleseti sebész főorvos bérét 30000, vagy Ica nővér fizetését 15000 forinttal emelni? Magyarországra beléptetett millió tonnányi olajjal teli komplett vasúti szerelvények tűntek el a kilencvenes évek elején… képletesen, de a valóságban is: az egészségügyben ma is dolgozók fizetésével!

Amiről korábbi jegyzetemben említést tettem, amiről a mai Magyar Nemzet két cikke ír: az egészségügyiek béremelése szorosan összefügg az elszámoltatandók tettenérésével, “unortodox” elszámoltatásával és az elsíbolt nemzeti vagyon külföldi bankokban, off-shore cégekben, külföldi ingatlanokban elhelyezett és visszaszerzendő milliárdjaival. Ez az egyetlen, amin – ha nem tesszük meg – elúszhat 2014.-es választási győzelmünk.

És ez sem fanyalgás.

1980 novemberében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Urológiai Osztályán végzett néhány hetes áldásos tevékenységem nyomán kézhez vett első, 1700 forintnyi általános orvosi fizetésemből ( a borsodi bányászok akkortájt mintegy 10.000 forintot kerestek havonta) egy doboz “Borsodit”, egy doboz Peer típusú cigarettát és egy szál rózsát vásároltam. A rózsát – ifjonti férfi romantika – orvosszállói szobámban lekváros üvegben, vízbe helyeztem, majd a szocreál karosszékben ülve – jobb és bal lábam a nem kevéssé leharcolt egy személyes fekvőhelyen keresztbe téve – kibontottam a sört és rágyújtottam… Szobám ablakából a művese-osztályra és a 2500 ágyas kórház egyik parkolójára lehetett látni.

1980-at írtunk tehát. Ültem a szobámban, kortyoltam a sört, pöfékelve bámultam a jövőt és erőteljesen hittem, éreztem, hogy előbb-utóbb LESZ RENDSZERVÁLTÁS és az egészségügyi dolgozók és a magamfajta “osztályidegenek” sorsa is előbb-utóbb jóra fordul.

Azóta több, mint 30 év telt el. Lett rendszerváltás, de arról szó sincs, hogy az egészségügyi dolgozók és a magamfajta “osztályidegenek” sorsa jobbra fordult volna.

Kórházi osztályunkról napokon belül újabb fiatal szakorvos távozik: egy kis, Svédország nyugati részén lévő urológiai osztályon, havi nettó egy millió forintért fog dolgozni.

Végül – utolsó sorban – a jó hír: a Kormány ígéretének megfelelően szárba szökken a magyarországi egészségügyi dolgozók bérének emelése. Az emelés mértékének méltatását 12 éven aluliak jelenlétében nem ajánljuk.

Itt és most – nem rendelkezvén konkrét információkkal – nem ejtenék szót a “halmozottan hátrányos helyzetűek” által naponta elkövetett bűncselekményekről, a kifosztott és megerőszakolt rakamazi öregasszonyokról, a rettegésben élő és félelmükben a feljelentés gondolatát is elvető taktaharkányi és baktakéki nyugdíjasokról, mint ahogy a naponta letarolt borsodi és szabolcsi gyümölcsösök tulajdonosainak kétségbeesett fohászát sem tudom kezelni…

Konkrétumokat sorolnék.

Szögi Lajos köztiszteletben álló tanárt 2006.-ban Olaszliszkán tucatnyi pszicho-szocio-ökonomikusan halmozottan hátrányos helyzetű magyar állampolgár, vélt sérelme okán, lányai szeme láttára, “Öld meg a magyart” felkiáltással egymást buzdítva – néhányuk nekifutásból – rugdosta halálra. Szögi Lajos halálát és temetését országos részvét övezte. Azóta se esett neki senki lángszórókkal az olaszliszkai cigánysornak, sőt, néhány elkövetőt – zsenge életkorára és fokozott lelki sérülékenységére való tekintettel – a börtönből már kiengedtek.

Marian Cozma román kézilabdázót – a veszprémi csapat és a román válogatott kiválóságát – szintén “halmozottan hátrányos helyzetűek” késelték halálra. Marian Cozmát Bukarestben csendben eltemették. Ezt követően sem a “gój motorosok”, sem az “Új Magyar Gárda” reprezentánsai nem vonultak fel aknavetőkkel az enyingi cigánysoron, viszont a gyilkosságot elkövetők közül a szabadlábra helyezettek már 2010.-ben – rendőrségi biztosítás mellett – hajnalig tartó “szabadulóbulit” rendeztek, majd a 2012. áprilisi bírósági – a gyilkosokat csaknem felmentő – döntést követően a tárgyalóteremben tapsvihar tört ki.

Bándy Katát július 8.-án éjszaka – mivel a nagyszerű leány nem volt hajlandó közösülni vele – egy szintén “halmozottan hátrányos helyzetű magyar állampolgár” pécsi otthona közelében fojtotta meg. A ragyogó küllemű, 25 éves, szekszárdi illetőségű rendőrségi pszichológust ma helyezték örök nyugalomra. Az elkövető(k) lakhelyén, a kelebiai putrisoron valami miatt azóta sincs rendőrségi vízágyú és gumilövedékes “attak”,  a kirendelt ügyvéd és a megélhetési “jogvédők” viszont keresik már a mentségeket.

NEKÜNK MOHÁCS KELL

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: veréshez szokott fajta,

Cigány-népek langy szívű sihederje, verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: én magyarnak születtem.

Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig rángasson minket végig.

Ne legyen egy félpercnyi békességünk, mert akkor végünk, végünk.

(Ady Endre, 1908)

A baktakéki nyugdíjasok megnyomorítói, a rakamazi öregasszonyok megerőszakolói, a taktaharkányiak kifosztói, Szögi Lajos, Marian Cozma és Bándy Kata gyilkosai előbb-utóbb szabadlábon. Tényleg: nekünk Mohács kell?

Bár a Ferihegyi út 50. és 70. szám közötti szakaszát választói körzetemtől a 7. számúhoz csatolták, engedtessék elmondanom, hogy e néhány – a Városközponthoz szervesen illeszkedő – ingatlan egyikében megítélésem szerint igen figyelemre méltó tevékenység folyik… ugyanis néhány hónapja a Rendőrséggel szemben, a Ferihegyi út 52. szám alatt ADOMÁNYBOLT működik.

“Ami Önnek felesleges, az mások számára még hasznos, talán nélkülözhetetlen is lehet. Szívesen fogadunk tiszta ruhákat, cipőket, könyvet, játékot, kisbútorokat, ágyneműt, műszaki cikkeket, konyhai eszközöket, dísztárgyakat és bármit, amit Ön szívesen ad.”

Őszinte, önzetlen és tisztességes kérés.

Ottjártamkor – tegnapelőtt – Barna Erika, az Adománybolt “ügyvivője” vezetett végig a zsebkendőnyi helyiség “sikátorain”, ahol gravírozott üvegbögrén és bólogató ventilátoron kívül a legváltozatosabb gyermek és felnőtt ruhaneműk, kifogástalan állapotban lévő diplomatatáska és babaetető egyaránt található.

A kezdeményezés ragyogó, a rákosmentiek érdekében minden lehetséges eszközzel támogatni fogom.

A közhasznú Alapítvány címe: www.egyuttajobbeletert.hu

3 éve egy veszprémi lokál előtt segélyből és bodzagyűjtésből élő, húszmillió forintos BMW terepjáróval közlekedő, pszicho-szocio-ökonomikusan “halmozottan hátrányos helyzetű” magyar állampolgárok különösebb okok és előzmények nélkül, “l’art pour l’art”, egy román fiatalembert – válogatott kézilabdázót – szúrtak szíven, segítségére siető társait pedig egy életre megnyomorították.

Két hete Pécsett szintén “halmozottan hátrányos helyzetű” előember bestiális módon egy tündéri 25 éves magyar lányt küldött értelmetlen halálba.

Néhány napja Győrött egy négy gyermekes családanyával végzett volt élettársa.

Elmúlt napok eseményei nyomán politikai szerepvállalásom ismeretében számosan – kollégák, betegek, ismerősök – kérdezték, hogy mi a véleményem a halálbüntetés esetleges visszaállításáról. Magánvéleményem helyett hangsúlyoznám, hogy a jogalkalmazás e szegmense Európai Uniós csatlakozásunk óta nemzetközi szabályozás tárgyköre. Arról pedig, hogy a “szemet szemért, fogat fogért” talmudista alapvetés hangoztatásával “keresztény” gyökerű magyar parlamenti párt miként szándékozik az elkövetkezendő országgyűlési választások alkalmából szavazatokat gyűjteni, megint csak nem óhajtanék vitát nyitni.

Az emberélet szándékos kioltását pedig meg kell torolni. Életfogytiglan.

Alig 450 évvel ezelőtt – a világon először – a tordai Országgyűlés deklarálta a vallásszabadságot. Ekkor, Erdélyben alakult az egyetlen magyar gyökerű egyház és világvallás: az unitárius.

Alig 92 éve – a magyarság 1/3-át szolgasorba taszítván – a világ vezető hatalmainak soha el nem évülő bűneként szétszabdalták a történelmi Magyarországot.

Alig néhány napja az unitáriusok – nem óhajtván többé tudomásul venni Trianon megfellebbezhetetlenségét – az erdélyi és a magyarországi Unitárius Egyház egyesítésével megalakították a Magyar Unitárius Egyházat.

Fenti alkalomból tartott ünnepi beszédében Elekes Botond, a magyarországi unitárius egyházkerület főgondnoka ekként nyilatkozott: “Teljesítményünkkel azt üzenjük a magyar társadalomnak, hogy kitartó munkával a leggyalázatosabb cselekedetek következményeit is saját érdekeink szerint tudjuk alakítani.”

Úgy legyen!