A magyar beteg (46.)

Az egészségügyben – végre – szárba szökkent béremelések kapcsán született, A magyar beteg (45.) címet viselő írásomhoz szorgalmas “kommentelőm”, D. Magdi fűzött megjegyzést. A béremelés mértékét kvázi elégtelennek ítélő véleményemet felvezető blogbejegyzésemet kritizálva írja D. Magdi: a szerző “fanyalog”.

A feddés okán bőrét nem először és nem utoljára “vásárra vivő” kormánypárti politikusként akár el is szégyellhettem volna magam. Ebben a – szintén kormánypárti – Magyar Nemzet c. napilap – korábban közzétett véleményemet sajnos, alátámasztó – ma megjelent két írása akadályozott meg. Részletek a publicisztikákból:

“Hiába a béremelés, sok orvos és ápoló külföldre utazik”

“Közel ezer orvos és ápoló kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt az év közepéig. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint 2012. június 30.-ig összesen 984 egészségügyi dolgozó részére állítottak ki igazolást, míg tavaly ugyanebben az időszakban 759 szakember kért ilyen dokumentumot”.

/Magyar Nemzet 2012. augusztus 3. péntek, 5. oldal/

“Magyarországon az orvosi egyetemeken végzettek több mint fele külföldre távozik a megalázó bérviszonyok miatt”

/Magyar Nemzet 2012. augusztus 3. péntek, 6. oldal/

Szeretném hangsúlyozni, hogy azzal maximálisan tisztában vagyok, hogy – bármennyire az lenne a kívánatos – képtelenség egyik percről a másikra 6-8-szorosára emelni az ágazatban dolgozók bérét. De azt mégiscsak vérlázító látnunk, hogy ma is, most is halmozottan hátrányos helyzetű színesfémgyűjtők luxus-gépjárműveikkel haladnak az illetékes Hivatalba segélyért és miközben kényszernyugdíjazásunkat iktatják törvénybe, volt kommunisták és vérbírák élvezik nem csekély mértékben kiemelt nyugdíjukat. Posztkommunisták és szocialisták hordták a százezer milliárd forintnyi nemzeti vagyont külföldi cégekbe, mi pedig ma azzal vagyunk elfoglalva, hogy lehet-e, szabad-e, tudjuk-e a baleseti sebész főorvos bérét 30000, vagy Ica nővér fizetését 15000 forinttal emelni? Magyarországra beléptetett millió tonnányi olajjal teli komplett vasúti szerelvények tűntek el a kilencvenes évek elején… képletesen, de a valóságban is: az egészségügyben ma is dolgozók fizetésével!

Amiről korábbi jegyzetemben említést tettem, amiről a mai Magyar Nemzet két cikke ír: az egészségügyiek béremelése szorosan összefügg az elszámoltatandók tettenérésével, “unortodox” elszámoltatásával és az elsíbolt nemzeti vagyon külföldi bankokban, off-shore cégekben, külföldi ingatlanokban elhelyezett és visszaszerzendő milliárdjaival. Ez az egyetlen, amin – ha nem tesszük meg – elúszhat 2014.-es választási győzelmünk.

És ez sem fanyalgás.

5 hozzászólás

  1. D.Magdi szerint:

    Nahát!Milyen népszerű vagyok Önnél, itt a ‘neten.
    Szóval:
    Ez mind igaz Tisztelt Képviselő Úr, én csupán arra hívtam fel szíves figyelmét, hogy építő jellegű kritikára van szüksége Orbán Viktornak és kormányának.!
    Az, hogy 1990 óta nem történt az eü-i ágazatban struktúraváltás, nem történt béremelés, eltekintve M.P.me.-nek a magyar gazdaságot megrengető, de az eü-ben dolgozók bérét már egyáltalán nem megrengető béremelésétől! 2012-ben elkezdődött egy folyamat. Én próbálok tájékozódni – tv, rádió, internet, újságok – és nekem úgy tűnik, hogy az eü reform véghezviteléhez nincs elegendő szakember! Mert hát, legyen ugye orvos, közgazdász, jogász, statisztikus, matematikus és menedzser is egyben, aki képes átlátni a rendszert. No és hát ami még kell: a nexus! És a lobbi! És még ki tudja mi van a háttérben, hogy immár húsz éve nem sikerül rendet csinálni. “Rend”. Szinte összerezzenek a ” rend” szó kapcsán, hisz a média által úgy szocializálódtam, hogy ez a jobb oldali pártok eszmeiségéhez kötődik. “Rend”, mely kapcsán némi áthallás van a II. vh., ordas eszmékkel. Lehet, hogy ezért nem mert és nem tudott eddig bármely magyar kormány rendet tenni?! Én elismerem, hogy igaza van, de tartom azt a véleményemet is, hogy a jelenlegi kormány egészségpolitikáját támogatni kell, és megértettem, hogy a lelkesedés még korai.

    • dr. Fenke Ferenc szerint:

      Kedves D. Magdi!
      Mást se csinálok, mint támogatom a jelenlegi kormányt és egészségpolitikáját. Kritikai megjegyzéseim – e támogatás szerves elemei – nyilván, nem az interneten történő üzengetést képeznek, hisz’ meglátásaimat a nálam illetékesebbeknél is rendszerint jelezni igyekszem.
      Jót és jól akarunk tenni és hiszem, hogy Istenünk nem hagy el.
      Üdvözlettel
      dr Fenke Ferenc

  2. Varga József dr. szerint:

    Dr. Fenke Ferenc
    Főorvos Úr részére
    Rákosmente Választókerületi Képviselőjének

    Budatest XVII. kerület

    Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Kollega Úr!

    Az ismeretlenség homályából felbukkant vidéki olvasója vagyok, a Tizenhetedik Online újságnak, amit régi rákosligetiként böngészek. A közelmúltban baráti levélváltás kapcsán is hallottam Önről, bár személye és közéleti tevékenysége nem ismeretlen teljesen számomra, az említett hírlevélnek köszönhetően.

    Ma örömmel fedeztem fel az Ön honlapját, melyet elolvasva számos dologban megismertem Önt. Elsősorban „A magyar betegre” kattintottam, de “kiolvastam” ami elérhető. Honlapját tanulmányozva megtudtam azt is, hogy orvos kollégák vagyunk, és nézeteink, véleményeink, érvelési rendszerünk igencsak hasonló, hacsak nem azonos,akárcsak politikai hovatartozásunk.

    Nem akarom rabolni amúgy is kevés idejét, de szerettem volna kifejezni abbéli örömömet, hogy az Ön személyében van „Tizenhétker képviselőm”, – nemcsak az „Elágnál” – még ha nem is vagyok a választókerület tagja!

    Bevezetőmben röviden céloztam egy baráti levélváltásra, mely egy osztálytársi és egy közös iskolai ügy tervezése kapcsán zajlik. Ha ez a tervünk megvalósul, remélem személyesen is megismerhetem Önt.

    Ennek reményében búcsúzok, és mint egy detektívregényben, a végén egy bővített mondatban megírom “az elkövető “kilétét, ha már az elején a bemutatkozást elmulasztottam.

    Varga József orvos vagyok, Rákosligeten éltem 1970-ig, lényegében kisebb megszakításokkal az egyetemi évektől Szegeden élek, sebészetből és szülészet-nőgyógyászatból szereztem szakképesítést, utóbbi gyakorlom 1980 óta, jelenleg nyugdíj mellett is dolgozok szakorvosi rendelőben és intézetben.
    Ennyit magamról!
    Kívánok további sok sikert munkájához hivatásában, közéleti tevékenységében, boldogságot a családja körében.

    Kollegiális üdvözlettel:

    Varga József dr.
    Szeged

    • dr. Fenke Ferenc szerint:

      Tisztelt Varga József doktor úr!
      Először is elnézését kell kérnem, amiért levelére napokig nem válaszoltam; mentségem: szabadságon voltam és igyekeztem minden percet nejemmel és gyermekemmel tölteni, hisz’ meglehetősen ritkán látnak, amikor dolgozom.
      Köszönöm, hogy időt szánt a levélírásra, köszönöm elismerő szavait.
      Örömömre szolgálna, ha felkeresne, amint legközelebb Rákosmentén jár ( levélcímem is fellelhető a honlapon).
      Őszinte tisztelettel
      dr. Fenke Ferenc

  3. Varga József dr. szerint:

    Tisztelt Képviselő Úr ! Kedves Kollega Úr!
    Én is remélem, hogy személyesen is megismekedünk, köszönöm az invitet és élek vele, ha ” otthon”járok. Addig is jó munkát, boldog családi életet kívánok.
    Tisztelettel és üdvözlettel:
    Varga József dr.