Rákosmentén névjegyükkel eddig több, mint tízezren támogatták a rezsicsökkentés megvédéséért indított aláírásgyűjtésünket. Tekintve, hogy rendelői és kórházi munkám – tanult mesterségem – végletesen leköt, kérem mindazokat, akik közös szándékunkhoz aláírásukkal csatlakozni szeretnének, jelezzék ezt – és elérhetőségüket – honlapomon is fellelhető címemen. Jómagam és/vagy segítőim felkeresik.

Tegnap – a hosszúra nyúlt telet búcsúztatandó – nejemmel és gyermekemmel a Rákos-patak mentén épített bicikli – úton tettünk roller- és gyalogtúrát.

A zord idő ellenére számos elszánt futó, gyalogosan és kerékpáron túrázó ifjú – és kevésbé ifjú – honfitársunk döntött úgy, hogy “elég a télből”; négylábú kedvenceiket is sokan hozták világot látni. Szívet- lelket melengető volt a háromkerekű, futurisztikus küllemű gyermekkocsiban helyet foglaló kisdeddel gügyögő fiatal anyuka, metál-pisztácia színű kerékpárján a kilométerekkel – és kilóival – küszködő fiatalember és a kézen fogva sétáló idős házaspár látványa éppúgy, mint a patak partján fontoskodóan tipegő, tavasz-váró gácsér hormondús hápogása.

Mérhetetlenül zavaró volt viszont az, hogy egy psziho-szociálisan “halmozottan hátrányos helyzetű”, életét szemmel láthatólag bodza- és színesfémgyűjtésből tengető, kigyúrt egyed egyértelműen provokatív módon vérfagyasztó küllemű harci kutyáját szájkosár és póráz nélkül a bicikliző, kocogó emberek és szaladgáló gyermekek között “sétáltatja”… a “jelenséget” kellő tisztelettel ajánlom a XVII. kerületi Rendőrkapitányság szíves figyelmébe.

Sétánkat befejezendő választói körzetem közvetlen közelében, a bicikliút mellett létesült “tó” partjáról, vízimadár-távlatból készült képével búcsúzom:

Rákoskeresztúr központjában április 5.-én, pénteken délután is gyűjtöttük az aláírásokat a rezsicsökkentésért – ezúttal Koszorúsné Tóth Katalin képviselőtársam és kis csapata. Teltek-múltak a félórák és akárcsak az utóbbi hetekben minden alkalommal, az aláírásgyűjtés annak rendje és módja szerint, a törvény diktálta keretek között zajlott…

…míg feladatát teljesítő képviselő asszonyt és segítőit szóban, majd tettleg provokálni nem kezdte egy, az aláírásgyűjtést nehezményező állampolgár…

Demokráciában élünk, tehát véleményét, eseményekkel, tevékenységekkel, trendekkel és szándékokkal való egyet nem értését bárki, különböző helyeken, alkalmakkor és fórumokon következmények nélkül kifejtheti. Az viszont, hogy egy – itt és most keresztényi szellemben jellemezhetetlen – XVII. kerületi egyed férfiasságát és politikai meggyőződését védtelen nők sérelmére kivitelezett ökölcsapásokkal kísérli meg kiélni, elfogadhatatlan. Vajon, mi lehet az oka annak, hogy egy kétséget kizáróan minden magyar számára kedvező, hangsúlyozottan nem politikai, hanem népjóléti – rezsicsökkentési – akció egy (?) kommunista, vagy szocialista módon beprogramozott fejben gyilkos indulatokat kelt? ŐK EZT – a rezsicsökkentést –  NEM AKARJÁK, csak azért, mert nem ők “találták ki”? És- mivel nem ők találták ki – ölni akarnak?

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi játszódhat le egy élete delén már túljutott, javakorabeli férfi (?) fejében, midőn úgy dönt, hogy ököllel, erőből egy védtelen nő arcába csap? Érdemes elgondolkodni azon, hogy azok a magyarellenes politikai formációk, melyek mérhetetlenül dühösek a Fidesz és a KDNP rezsicsökkentési akciója miatt, ezrével bírják olyanok bizalmát, mint az a javakorabeli férfi, aki aláírásgyűjtőinket ütötte le. Érdemes elgondolkodni azon, hogy – mi, magyarok és keresztények – mitévők legyünk, ha újra szárba szökken Ron Werber, a szocialisták izraeli kampány-stratégájának korábban már bevált ötlete: az előemberi életérzés keresztezése a tekintet nélküli agresszióval?

Rákosmente, ébresztő!

Ha nem vigyázunk, nem csak aláírásgyűjtőink, hanem mindnyájan az újkori bolsevizmus áldozatai leszünk!

Rákosmente, ébresztő!

…és Ő feltámadott…

Áldott Ünnepet, Mindnyájuknak!

Március 29.-én és 30.-án egy Duna-parti szálloda egyik előadótermébe szervezett infektológiai továbbképző tanfolyamon vettem részt.

(Már a helyszínre történő megérkezésem is hozott némi meglepetést. Azt nem firtatom, hogy nem szállóvendégek számára egy sokcsillagos hotel mi okból szab ki személygépjárművenként, óránként 320 forint parkolási díjat, azt viszont – az éppen regnáló XIII. kerületi városvezetés “színétől” teljesen függetlenül – igen erőteljesen szóvá teszem, hogy 15 méterre a szállodától, a panelrengeteg kellős közepén, sőt, a tízemeletesek szomszédságában frekventált helyen működő, magyar érdekeltségű üzlet parkolójában is miért kell óránként 440 forintot fizetni a parkolásért ?!)

Visszatérve a kongresszusra: az infektológia – valamint a tanfolyam fő témájául választott antibiotikum-terápia – az orvostudománynak a fertőző betegségekkel és a fertőző betegségek által sújtott betegek ellátásával foglalkozó szakága, ezáltal témaköre csaknem minden szakmát ( a tüdőgyógyászattól az ortopédián, a hasi sebészeten, az urológián át a gyerekgyógyászatig) érint, így várható volt a szakmai továbbképzés iránti nagy érdeklődés… ennek megfelelően az előadóteremben mintegy kétszáz résztvevő – háziorvosok, gyermekorvosok, szakorvosok – foglaltunk helyet. (Egyetlen XVII. kerületi háziorvost bírtam felfedezni.) Ami számomra egészen döbbenetes volt, az a hallgatóság – a kongresszuson résztvevő orvos-kollégák – “korfája”: a jelenlévők 80 %-a – velem együtt – a nyugdíj-közeli vagy a nyugdíjkorhatárt már kevéssel, vagy jóval meghaladott korosztályt képviselte, ehhez képest – a kétszázból – mindösszesen 10 – 15 negyven év alatti (!!) kollégát láttam… Orvoskollégáim közül nem egy az előadóterembe – kora és általános állapota okán – bottal és/vagy járókerettel, vagy segítséggel érkezett és onnan segítséggel távozott…

Lehet, hogy ifjú orvosaink vallásos meggyőződés okán nem hajlandóak nagypénteki szakmai találkozón részt venni?… nem, nem erről van szó. Fiatal orvoskollégák – legyen az bármilyen, szakmákat átölelő konferencia – azért nem vesznek rajta részt, mert már nincsenek, pontosabban alig-alig vannak. Még pontosabban: fiatal magyar orvoskollégák vannak Írországban, dolgoznak hétvégén Angliában, vannak Norvégiában, Svédországban, Németországban, Ausztriában… Magyarországon már nincsenek. Vannak viszont a magamfajta, nyugdíj előtt állók, meg a kormányzati döntések nyomán nyugdíjba – ezáltal egzisztenciális vészhelyzetbe – kényszerített orvosok, akik a megmagyarázhatatlanul szigorú és az ésszerűség nyomát is nélkülöző továbbképzési “kreditpont-rendszer” áldozataiként talpalnak kongresszusról kongresszusra, hogy 65-70-80 évesen szakmai “szalonképességüket” bizonyítandó még egy-két évig betegeik ellátása és családjuk fenntartása végett dolgozhassanak. Fenti állításomat alátámasztandó kéretik utánanézni éppen 9 évvel ezelőtt, az uniós csatlakozás előtt megejtett sajtótájékoztatómnak, ahol kristálytisztán érvelve mondtam el, hogy – amennyiben nem rendezik a szakmai, erkölcsi, etikai, biztosítási viszonyokat, valamint a béreket – 2004. nyarától a magyar egészségügyben mi várható. Kérem nyájas olvasót, higgyen nekem: úgy is, mint a második Orbán-kormány KDNP-s koalíciós partnere, nem túlzok akkor, amikor – nem csak az imént ecsetelt kongresszusi tapasztalatok nyomán – állítom, hogy – az eddigi, jelentős béremeléstől függetlenül – Magyarországon az orvos-elvándorlás okán hónapokon belül népegészségügyi vészhelyzet ütheti fel a fejét.

Kedves Tarlós István!

Kéretik a Fővárosban RENDET csinálni! A zabrálás Újlipótvárosban se legyen engedélyezett!

Kedves Magyar Kormány!

Egy év múlva országgyűlési, másfél év múlva önkormányzati választások lesznek. Mi, magyarok újra nyerni szeretnénk, de ez az egészségügyiek bérének végleges és megnyugtató rendezése, valamint a kényszer-nyugdíjaztatás visszavonása nélkül – félek – nem fog sikerülni. A nemzeti össztermékből az egészségügyre fordított hányad nem a gazdaság teljesítőképességének, még csak nem is az Európa Parlament kénye-kedvének függvénye, hanem politikai döntés kérdése. Kéretik figyelni ránk!

Ma, március 28.-án 14 órakor voltam hivatalos a Ferihegyi út 98. harmadik emeletén Zolnai Jánost 90. születésnapján köszönteni.

Megérkezésemkor, már a lépcsőházban az ünnepelt lánya – fiatal nyugdíjas óvónő – fogad és a harmadik emeletre történő evickélésünk közepette meséli el, hogy Édesapja legfőbb bánata, hogy mozgásszervi betegsége okán hónapok óta nem tud az utcára menni (lift nincs az épületben), amúgy szellemileg korához képest a lehető legjobb állapotnak örvend.

Fentiek igazságtartalmáról perceken belül jómagam is meggyőződhettem;

miközben átadtam az Orbán Viktor miniszterelnök úr által szignált emléklapot és a nagyszerű, Balaton-melléki száraz vörösbort, derült ki, hogy Zolnai János mozgása valóban nem, de szelleme csaknem tökéletes: ragyogó küllemű, igen fiatalos nejével egymás szavába vágva hosszasan ecsetelték közeli és távoli múltjukat. Az ünnepelt Tiszaalpáron született, évtizedekig fűtetlen és hűtetlen villamos-kocsiszínben lakatosként dolgozott. Pest-Szentlőrincről költöztek az akkor még csak néhány tömbből álló Rákoskeresztúrra, de ma is szerencsésnek ítélik akkori döntésüket és ma már kiváltképp büszkék arra, hogy itt és ilyen körülmények  között laknak… azóta különösen, hogy hatalmas terasszal rendelkező nagyszerű lakásukat külföldi rokonok is irigylésre méltónak találták. Rendkívüli teljesítménynek tartják, amit a kerület vezetése az utóbbi években Rákosmentéért tett és Polgármesterünket támogatásukról biztosították.

Találkozásunkra a házigazdák különös gonddal készültek: nem csupán afelől voltak kifogástalanul tájékozottak, hogy egyéni önkormányzati képviselőjüknek mi a foglalkozása és hol tevékenykedik, azt is pontosan tudták, hogy kik a szülei és honnan származik… Az a joghurtos-tejszínes banán-torta pedig, melyet az ünnepelt lánya ez alkalomra készített, nemzetközi elismerésért kiált!

Kérdésre vendéglátóimnak elmondtam: az ilyen, együtt töltött fél- háromnegyed órák a képviselőségnek az igazán “napos oldalai”… a többi nem feltétlenül ennyire kellemes… de azt is megígértem, hogy legközelebb, 10 év múlva az akkor is polgármester Riz Leventével jövök majd a 100 éves Zolnai Jánost köszönteni.

“Magyarország nem hagyja magát!” címmel Rákosmentén is útjára indult a Fidesz aláírásgyűjtése. A kezdeményezést a Fő téren az alábbi időpontokban tudják aláírásukkal támogatni.

A rezsicsökkentés megvédéséért tegnap, 23.-án, szombaton délelőtt a régi piac egyik bejáratánál, dermesztő hidegben, néhány óra leforgása alatt közel 400 aláírást gyűjtöttünk. Köszönet érte mindazoknak, akik saját – és mindnyájunk – érdekében nevüket és aláírásukat adták, köszönet érte rendíthetetlen segítőimnek, kik a – nem feltétlenül március végét idéző – időjárással dacolva állták a rohamot (az aláírásra várók időnként sorállásra is kényszerültek).

Most, hogy már az ENSz is napirendjére tűzte a “magyar ügyet” létfontosságú, hogy kiálljunk Hazánkért, családunkért, magunkért, Magyarországért!

Az aláírásgyűjtést folytatjuk.

Magyarország nem hagyja magát!

“Magyarország nem hagyja magát” jelszóval Rákosmentén is elkezdtük a rezsicsökkentés megvédéséért indított aláírásgyűjtést. Erről tegnap – a zord időjárás ellenére – a Fő téren Dunai Mónika választókerületi elnök és Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, a Képviselő-testület teljes Fidesz- és KDNP- frakciójának részvételével tartott sajtótájékoztatót:

Az aláírásgyűjtést azonnal meg is kezdtük,

ma délután öt óráig a régi piac mellett Várbíró Anita képviselővel és segítőivel folytatjuk, kicsiny, de lelkes csapatom és jómagam pedig holnap, szombaton délelőtt várja ugyanott az országos akcióhoz csatlakozni kívánó rákosmentieket.

Hangsúlyoznám, hogy a rezsicsökkentést a multinacionális szolgáltatók bíróságon támadták meg, így annak több tíz- vagy százezer aláírással való megvédése nem önkormányzati, nem párt- vagy kormányzati ügy, az minden magyar család érdeke!

(Fotók: Horváth Tibor)

Alábbi fénykép nem trükkfelvétel, nem “photoshop”, nem akciófilm-jelenet. Alábbi fotó maga a rögvalóság. A fénykép egy, a gyermekem által a Naplás-tó feletti erdőben ma délelőtt 11 óra magasságában készített és déli-délkeleti irányban nagy erővel elhajított, Édesanyja által bravúrosan megörökített repülő hógolyót (!) ábrázol,

mely alkalmasint bal vállamon landolt… (Ezt követően IV. Fenke Ferencnek a megtorlás elől történő, koloratúr-szopránban visítva kivitelezett menekülését annak gyorsasága okán lefényképezni már nem sikerült…)

Ez lenne a tavasz?!

Igen, ha a szintén ma, napfelkeltét követően készített fényképet – és nem az erdő légterében közlekedő hógolyót – veszem alapul, mindnyájunkat megnyugtathatom: minden kétséget kizáróan itt a tavasz.

Alábbi felvétel azt a pillanatot ábrázolja, amint a dolgozószobám falán függő, Kórházunk Rozi nővére által számomra készített gobelin-címerre vetül a kora reggeli napsugár:

Igen. Tavasz van. Magyar tavasz.