2012. december 7.-én közel másfél óra leforgása alatt négy hatalmas kondérnyi – megszámlálhatatlan adag – meleg ételt osztottunk a Rákosmentén élő rászorulóknak. Az “ételmű” frakciótársam, Szabó Tiborné munkáját dicséri, de az akcióból derekasan kivették részüket a Polgármesteri Hivatal, a Katolikus Karitász, az Adományház, a Vöröskereszt munkatársai, valamint a Pál Apostol Katolikus Iskola és a Kőrösi diákjai is. A nagyszerű, lencsével “bolondított” gulyásleves csaknem 100%-át sikerült saját kezűleg kiadagolnom:

Ételosztás közben – a hatalmas érdeklődés okán – beszélgetni nem nagyon maradt idő, mégis, az elejtett mondattöredékek iszonyúan nehéz, konvektorral vagy cserépkályhával fűtött lakásban ücsörgők számára elképzelhetetlen életeket hoztak testközelbe. Vendégünk volt több, 4, vagy 8 gyereket nevelő kulturált küllemű, ételhordóval érkező anyuka, valamint pityókos, borostás fiatalember éppen úgy, mint – visszatérőként – az az úr, aki – nyomdafestékért nem feltétlenül kiáltó – néhány tőmondatban ecsetelte, hogy milyen érzés mínusz négy fokban az erdőben aludni…

Soha nem próbáltam, nem éltem meg a fedél nélküliséget, mégis az az érzésem, hogy Ők, a hajléktalan rá, – illetve ránk szorulók – bár általában szabadnak érzik magukat – saját sorsuk rabjai… Racine szavai jutottak eszembe: “Ki rab, mindig borús, magának is kietlen”.

Nagyszerű érzés segíteni.