Nem tudhatjuk, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – csillagászati összegeket elérő keresetéből mennyit áldoz saját szülőfaluja, saját egyháza épülésére, nem tudhatjuk azt sem, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – Magyarországon mennyi adót fizet, nem tudhatjuk, hogy segít-e jövedelméből nyírségi iskolát, csángó templomot, székely sportolókat, támogat-e szeretetotthont, karitatív alapítványt, gyermek-menhelyeket?

Tudjuk viszont, hogy minap huszonéves D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – nem először, aktuálisan éppen szülőfaluja közelében bírta totálkárosra alakítani a tulajdonát képező, mintegy 100.000.000 (egyszázmillió) forintos értéket képviselő személygépjárművét.

Egyszerű magyar dolgozó – A magyar beteg és a magyar orvos – zsebében nem csak azért nyílik ki naponta a bicska, mert D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – és a csillagok jelen állását ragyogóan kihasználó hasonszőrűek havonta keresnek másfélszer annyit, mint egy huszonöt évig tanuló, éjt nappallá téve robotoló magyar rezidens egész aktív életében, hanem annak okán, hogy e mellbevágó aránytalanság ellen cselekedni vajmi kevés az állami indulat. Félreértés ne essék: nem hazánknak dicsőséget hozó aranylábú ifjaink és az ő tehetségük okán általuk zsebre tett apanázs, hanem a szellemi teljesítmény döbbenetes és méltánytalan értékvesztése ellen próbálok szót emelni.

Örülünk, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – ép bőrrel megúszta a nem tudni, ki által okozott közúti balesetet és némi éllel szeretnék rámutatni arra, hogy a D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – által minap “amortizált” Lamborghini típusú személygépjármű ára a 32 éve az egészségügyi pályán erejét megfeszítve A magyar beteget szolgáló asszisztensnőm 100 év alatt megkereshető nettó jövedelme. Ez utóbbi tény felett engedtessék meg nem szemet hunynom és azt a mai magyar valóság erősen természetellenes jelenségének tekintenem.

Mi, keresztúri képviselők ma Rákoskert 80. “születésnapja” alkalmából “szomszédoltunk”.

A nagyszerűen szervezett ünnepségen volt színházi előadás

volt kirakodóvásár, volt lovaskocsizás

volt mászóvár, volt nagyszerű bográcsgulyás az Állomáson – közben vonatnézés és robogó vonattal történő fényképezkedés

majd – végül – rákoskerti képviselőinket: Fohsz Tivadart és Hatvani Zoltánt is sikerült közös lencsevégre kapni:

A születésnapi ünnepség nagyszerűen sikerült. Köszönet érte a támogatóknak és a szervezőknek!

Tegnap választói körzetem nagyszerű gimnáziumának két nagyszerű tanára részesült állami kitüntetésben:

Dr. Kiss Gáborné, a Balassi tanára Németh László díjat, Bartal Lajos igazgatóhelyettes pedig Eötvös József-díjat vehetett át Balog Zoltán miniszter úrtól.

A kitüntetetteknek további eredményes munkát kívánva őszinte tisztelettel gratulálok!

Közel két éve, 2011. szeptemberében írtam hasonló címmel jegyzetet.

Annak idején azt mertem szóvá tenni, hogy egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen (Moldávia-Magyarország), a lelátón bukaresti román “szurkolók” által elhelyezett kb. 2 x 20 méteres “transzparensek” hozták a művelt világ tudomására, hogy “Gyűlölünk titeket” “szar Magyarország”. Írásom vezérmotívuma az volt, hogy fenti tettet szankcionálni kell (nem szankcionálták), illetve az, hogy amennyiben hasonló eset példának okáért Izrael válogatottjának fellépése kapcsán fordulna elő, azt, úgy-e, szankcionálnák? (Igen, előfordult és szankcionálták, egy nem tudni mi okból és kik által Budapestre szervezett Magyarország-Izrael mérkőzésen néhány “szurkoló” által bemutatott ostobaságot követően a nemzetközi szövetség döntése nyomán éppen Románia ellen voltunk kénytelenek “zárt kapus” világbajnoki selejtezőt játszani. Az eredmény ismert.) Fent említett írásomat és az abban megfogalmazott vélekedésemet egy ismert baloldali internetes portál – és annak medwe fedőnevű blogbetyára – “kapta fel” és tette közhírré. Jegyzetem a balliberális percemberkék körében “kiverte a biztosítékot”, a mindenhez értő “kanapé-kommentelők” közel 50 – többségében mellbevágóan primitív – beírását azóta sem töröltem.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a székely hegymászó, Erőss Zsolt tragikus halálát követően, főként a meggyőződéses balliberális szavazók által használt internetes felületeken (Népszabadságonline, index.hu) közzétett megjegyzésekkel szembesültem. A beírások zöméből árad a kegyeletsértő ostobaság, az agresszivitás, az irigység, a rosszindulat. Miheztartás végett íme, néhány szemelvény:

“Mi a lépfenének ment oda? Mászná meg a Kékest, talán abba nem pusztulna bele! Szerencsétlen balek, kinek akar bizonyítani?”

“Pökhendi kivagyiságból megint felment egy tök értelmetlen útra.”

“Mióta magyar állampolgár? Bevándorló ‘nemzeti’ celeb, mint Vidnyánszky. Menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Havat rá!”

Fenti idézeteket azért teszem közzé, hogy minden kedves olvasóm “világosodjék meg” –  amennyiben eddig nem lett volna tisztában azzal, hogy kikkel állunk szemben. Attól függetlenül, hogy a szociálliberális indulatok egy szerencsétlenül járt alpinista halála kapcsán “szökkentek szárba”, miheztartás végett tartom fontosnak utalni arra, hogy mi vár ránk, amennyiben 2014-ben az a politikai formáció jutna hatalomra, melynek szekértábora – ne legyenek illúzióink: 99 %-ban – országos, nemzeti és emberi kérdésekben ugyanúgy érez, mint fenti gondolatok tulajdonosai.

Tisztelt Dr.Fenke Ferenc úr!

Földi Csaba vagyok,42 éves rákosmenti sportember,hosszútávfutó.

Mély megrendüléssel értesültem arról, hogy a kiváló hegymászó Erőss Zsolt és fiatal társa Kiss Péter eltűntek, életüket vesztették hegymászás közben. Nagyra értékelem a hegymászók elszántságát, akaraterejét és küzdőképességét.

Tiszteletemet szeretném kifejezni a két sportember részére félmaratoni táv teljesítésével.

Emlékfutás Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére

Ideje:2013. június 1.szombat,rajt déli 12 órakor

Helyszíne:Budapest,Margit-sziget,Hajós Alfréd uszoda elől

Táv:21 km

Amennyiben lehetősége van rá,akkor kérem Önt,hogy legyen szíves értesíteni az eseményről a médiát.

Üdvözlettel és köszönettel:

Földi Csaba

Barátságtalan időben, barátságos emberek körében, a Vigyázó Művelődési Ház szervezésében és parkolójában került sor az idei gyermeknapi ünnepségre.

A színháztermi természetfilm-vetítésen túl volt szabadtéri perecevő-verseny

kukorica-morzsolás és – darálás

(utóbbi Derczbach Istvánné volt önkormányzati képviselő, lelkes rákosmenti hagyományőrző, jelenleg a szlovák nemzetiségi önkormányzat vezetője soha el nem évülő érdemeként és segítségével), valamint bűvésztrükk-bemutató, lovaglás, nyuszinézés, táncbemutató és kirakodóvásár egyaránt.

Köszönet érte a szervezőknek.

Kedves Erőss Zsolt!

Nem tudhatom, jelenleg hol lehetsz és azt remélhetem csupán, hogy ott, ahol vagy, békédet megtaláltad. Amennyiben valóban úgy van, ahogy mondják, az egyetlen Hozzád méltó helyen leltél örök nyugalomra: az éghez közel, a Világ tetején.

Isten Veled, Hópárduc!

Az itt élő közösség – és a Csicsergő Óvoda vezetőjének és munkaközösségének – erőfeszítése nyomán újabb, választói körzetemben lévő játszótér újult meg. Az átadási ünnepségen az óvodások nagyszerű műsorának örülhettünk:

Nagyné Szabó Etelka óvodavezetővel a jövő hónapok beruházásairól – így például a “Csicsergő” udvarán található pancsoló felújításának lehetőségeiről – cserélünk eszmét:

Környezetbarát és “eurokonform” az új játszótér. Kérve kérem a környékbelieket: vigyázzanak rá!

Erőss Zsolt hegymászónak és 27 éves társának másfél nappal ezelőtt a Himaláján, a Kancsendzönga csúcs alatt, annak megmászását követően, valahol nyolc kilométeres magasságban nyoma veszett.

“Ha szegről-végről nem is, de csíkszeredai származásunk és felmenőink okán bizonyos mértékben mégiscsak rokonok vagyunk” – állapítottuk meg Erőss Zsolttal, amikor – öt, vagy hat éve – a Csaba Házban sikeres Himalája-expedíciója vetített-képes beszámolóját követően beszélgettünk hosszasan.

Néhány hónap múltán – talán 2010 őszén – a Magyarország történetében egyedülállóan sikeres székely csúcsmászó a Felvidéki hegyekben fatális balesetet szenvedett: nyílt lábszártörését követően jobb lábát amputálták.

Arra pedig, hogy ennek ellenére Erőss Zsolt – egy négy, és egy egyéves gyermek édesapja – a hegymászást mi okból tartotta fontosnak folytatni, egy interjúban felesége válaszolt: “Ő ebben egyedülállóan jó és én ezt elfogadtam”.

Kedves Zsolt! Kedves Hópárduc!

Amikor egy héttel ezelőtt – valami miatt – felmentél a Kancsendzöngára, pontosan tudtad, hogy azt túl is kell élned, hisz’ két apró gyermeked vár Rád otthonotokban. Tudjuk, hogy megmásztad a csúcsot, tudjuk, hogy jössz lefelé, tudjuk, hogy mérhetetlenül fáradt vagy, ezért nem adtál eddig hírt magadról. Gyermekeid, feleséged és mi mindannyian – székelyek, magyarok – várjuk, hogy jelentkezz…arról szó sincs, hogy nem fogod túlélni, hisz’ túl kell élned…úgy-e, túl akarod élni…különben miért csináltad…?! Kérünk tehát, hogy mielőbb jelentkezz!

Az ügyeleti beosztást készítő kollégák Pünkösd alkalmából rendszeresen “megtalálnak”. Tiltakozni nem lehet, mert alig van orvos. Ennek megfelelően a Bajcsy Kórház Urológiáján sikerült “elnyernem” a május 18.-i ügyeletet.

Ocsúdni sem volt időm: “szolgálatba helyezkedésem” 10. percében beteg jő: őt “mára rendelte vissza befekvésre a tegnapi ügyeletes urológus orvos”.

A kijelentés merőben szokatlan, saját kialakult szakmai rendünkkel és a szokásjogunkkal ellentmondást sejtető volt. Mint pár perc múlva kiderült, joggal éltem a gyanúperrel: az történt ugyanis, hogy a területileg illetékes urológus szakorvos kolléga 17.-én, pénteken reggel fent említett, köves veselezáródás okán veszélyeztetett 50 éves nőbeteget a szakma szabályai szerint sürgősséggel kórházba utalta, az ügyeletes kolléga ennek megfelelően azonnali kórházi felvételt tartott szükségesnek… a döntést viszont a kedves páciens felülírván otthonába távozott, majd 18.-án, szombaton reggel döntött úgy, hogy “engedi magát gyógyíttatni”.

Első ügyeleti perceimben szembesültem tehát alábbiakkal: az “alapszituáció” az, hogy egy páciens öntörvényű módon viszonyul saját magához, betegségéhez, az egészségügyi rendszerhez és az egészségügyben dolgozókhoz egyaránt… az orvos pedig valójában “kiszolgáltatott”, ugyanis ebben a helyzetben nem reagálhat adekvát módon, mert ha ezt tenné, vétene esküje és az erkölcs ellen. Az orvos tehát tudomásul veszi a méltatlan eseményt: a helyzetet és a beteget szubjektív ítéletétől és magánvéleményétől elvonatkoztatva kénytelen kezelni. (A “történethez” hozzá tartozik, hogy említett páciens munkanélküli és egy nappal korábban nem azért távozott saját felelősségére osztályunkról, mert elintézésre váró országos ügyei adódtak volna.)

Fentieknek megfelelően a beteget – szíves engedelmével – osztályunkra felvettük, gyors kivizsgálásnak és erőteljes gyógyszeres, infúziós stb. kezelésnek vetettük alá. Az intenzív kezelés ellenére – és várakozásunknak megfelelően – a beteg veséjét és életét megmentendő sürgős műtét vált szükségessé. A beteget a szakma szabályainak megfelelően 18.-án éjszaka megoperáltuk, azóta köszöni szépen, jól van és vélhetően, ha elmagyaráznám, se értené, hogy “mi volt vele a probléma”?

Ma már – magasan kvalifikált jogászainknak hála – a “betegjogok” paragrafusainak elképesztő mérvű tárháza áll rendelkezésünkre. Az viszont, hogy a páciensek, az egészségügyi ellátást igénybe vevők milyen mértékben, meddig és miként packázhatnak az ellátást nyújtó személyzettel, valami miatt a mai napig sincs szabályozva – és ebben az “ex lex” állapotban, a szabályozatlanságban,  szabályozhatatlanságban iszonyú nagy a (jobb- és baloldali) sajtó felelőssége.