E csodás felvétel tavalyelőtt ősszel készült, Dobai Tivadar küldte nekem a Földműves utcából és a – nemrég felújított – Tanuszoda előtti utcaszakaszt – Rákosmente 4. sz. egyéni választói körzetének délkeleti részét - ábrázolja:

Mindnyájunk nevében köszönet érte!

A Keresztúr nevű települések XII. nemzetközi találkozója ma – a rákoskeresztúri evangélikus templomban tartott ökumenikus istentisztelettel – véget ért.Találkozó legközelebb 2012.-ben az 1700 lelket számláló Sajókeresztúron. Nevünk és szívünk összeköt.

Keresztúriak XII. találkozója alkalmából ma, 2011. augusztus 26.-án 11 órakor, mindazoknak, akik ott lehettek, megrázó élményben lehetett részük: közel 100, a trianoni határokon kívül rekedt nemzettársunk a magyar állampolgárság felvételének megtisztelő aktusában részesülhetett.

Ennek kapcsán, itt és most nem tisztem polgármesterünk, Riz Levente vagy Vizi Elek Szilveszternek, az Akadémia volt elnökének az ünnepélyes percek - az eskütétel - előtt elmondott beszédét méltatni.

Tisztem viszont elmondani, hogy milyen torokszorító élmény volt látni karonülő gyermekével a színpadon megjelenő, végtelenül egyszerű, de ünnepi székely lájbiba öltözött fiatalasszonyt, aki a magyar állampolgárságát igazoló okiratot kezéhez véve zokogva borult férje nyakába… Tisztem és kötelességem elmondani, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a nyolcvan éves délvidéki családapát, aki ötödmagával, díszmagyarban érkezett az ünnepélyes eskütételre… mint ahogy azt az áldott állapotának nyolcadik hónapjában lévő kismamát sem fogom elfelejteni, aki mosolyogva és szemrebbenés nélkül “abszolválta” az állampolgársági eskü helyszínére vezető, 40 fokos, kíméletlen napsütésben megtett, közel másfél kilométert… 

Kötelességem elmondani, hogy összefogásunk csodákra lesz képes… 

Köszönet a XVII. kerületi jobbikosokonak, hogy eljöttek és köszönet az emeszpés és itthonrákosmentés képviselőknek, hogy nem jöttek el ünnepelni. Így volt szép.

Mai - látszólag össze nem tartozó - hírek és azok kommentárjai a napi sajtóban.

“Azok a megható megnyilatkozások, amelyeket azok a magyarok tesznek, akik átveszik magyar útlevelüket (…) bántóan szembenállnak azzal a könnyedséggel, amellyel fiatal emberek a hazát elhagyni készülnek. Egyes fiatal orvosok, “rezidensek” idegenben való munkavállalásáról van szó. (…) Ezek a fiatal orvosok valóban megalázóan kevés fizetést kapnak. Megélni nem lehet belőle, a családalapításra végképp nem elég. Helyzetük több mint kilátástalan. (…) Sajnálom az elvándorló rezidenseket, mert nem lesznek boldogok. Az a nemzetköziség, amely most ígéret számukra, nem fog bekövetkezni. Hazavárjuk őket kint született gyermekeikkel… (Magyar Fórum, 2011.augusztus 25.)

“Tömeges felmondásra készülnek a ‘megalázóan alacsony bérért dolgozó’ orvosok Szlovákiában” (Magyar Nemzet, 2011. augusztus 25.)

Hangsúlyoznám, hogy a szlovákiai kórházi orvosok fizetése kettő és félszerese a magyarországiakénak.

Hangsúlyoznám azt is - nyolcadik éve hangsúlyozom – hogy bármely országnak a nemzeti össztermékből az egészségügyre fordított hányada nem az adott ország gazdasági fejlettsége, hanem politikai döntés függvénye. Amennyiben a magyar kormány ezt a politikai döntést nagyon rövid időn belül nem hozza meg, a magyar egészségügy rá fog borulni a 68 %-os parlamenti többségre.

Én szóltam.

Holnap, 2011. augusztus 26.-án közel 100 - a 91 éve, Párizs mellett, Trianonban született döntés nyomán Magyarország jelenlegi határain kívülre szorult - nemzettársunk tesz magyar állampolgársági esküt a XVII. kerületben.

Vakációztunk – gondtalanságunkat nem mindig volt indíttatásom a napi sajtó nehezen emészthető információival terhelni. Így történhetett, hogy imént került kezembe a Magyar Nemzet című – baloldalisággal és kormányellenességgel aligha vádolható – napilap egyik múlt heti száma, melynek itt és most, hirtelen felindulásból, második és ötödik oldaláról idéznék – csak és kizárólag – kettő darab szalagcímet:

“Települések védőnő nélkül”

“Orvosképzés: az oktatók is külföldre mennek”

Nyájas Olvasó!

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ezek nem a Népszabadság írásai, nem is újlipótvárosi Szanyi Tibor sajtótájékoztatóján hangzottak el, nem is a Jobbik zagyvasága, nem az LMP zöldsége, nem az Orvosi Kamara uszítása, nem a rezidensek újabb zsarolási kísérlete, hanem a Magyar Nemzet c. napilapban olvasható cikkek… és ahhoz, hogy a “kép összeálljon”, javasolom korábbi (A magyar beteg 1.-9.) sorozatom újraolvasását… legalább Önök számára – talán már - érthető lesz, hogy – immáron nyolcadik éve - miről beszélek.

A képet II. Fenke Ferenc készítette IV. Fenke Ferencről 2011. augusztus 23.-án, a III. Magyar Köztársaságban.

Rákoskeresztúr új Főterén augusztus 26.-án, 10 órai kezdettel, a Keresztúr nevű települések világtalálkozója alkalmából a trianoni határokon kívül rekedt magyar testvéreink tesznek állampolgári esküt. Kérem, tiszteljék meg jelenlétükkel a mindnyájunk számára felemelő, ünnepélyes perceket!

Amint tegnapi bejegyzésemet közreadtam került kezembe egy, a www.szekelyhon.ro portálon olvasható írás, mely elképesztő módon rímel augusztus 10.-i bejegyzéseimre.

A “történet” helyszíne az erdélyi Nyárádszereda, melynek – az állítólagos 2500 éves (!) “román” jelenlét dacára – még a környékén sem, még véletlenül sem, gyermekkoromban egy fia megveszekedett románnal se találkoztam. Íme, az írás lényege:

Levelet intéztek Traian Basescuhoz a nyárádszeredai ortodox vallásúak (sic ! – F.F.), akik az elnöktől kérnek segítséget… Az államfőhöz intézett levelükben a hívek és lelkészük támogatást kérnek, hogy szabadon élhessenek hitük gyakorlásának alkotmányos jogával. Úgy érzik, hogy a kis nyárádszeredai román közösséget (és most tessenek szorosra fűzni biztonsági öveiket! – F.F.) az erőszakos magyar beolvasztás veszélye fenyegeti. (…) A térségben mindenütt székely zászlók lengenek a polgármesteri hivatalok homlokzatain, a kétnyelvű helységnévtáblákra, az emlékművekre, de még a közlekedésjelző táblákra is székely jelképeket ragasztanak ( székely jelképeket Székelyföldön ?! … vérlázító! – F.F.), s mindezek a román hatóság és közösség iránti lebecsülést fejezik ki. Ami pedig az ortodox templomépítési engedély megszerzését illeti, a helyi tanács tagjai folyamatosan és indulatosan megakadályozzák azt, mivel nem akarnak román jelképet a magyar települések központjában – panaszolják az ortodoxok. 

Kérdéseim:

1. lehet, hogy még sem lehet bárki, bármikor román szent Romániában?

2. szabad-e csodálkoznunk a négy millió magyart megörökölt trianoni utódállamok politikusain, amikor – a rabolt terület védelmében - legnagyobb nemzeti kisebbségüket fontosnak tartják naponta “agyagba döngölni” ?

3. szabad-e gondolkoznunk a magyar állampolgárság megadásán mindazon magyaroknak, akik azt kérik ?

4. hazaárulást követett-e el Gyurcsány Ferenc, valamint az MSzP és az SzDSz vezérkara 2004. őszén, a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen viselt kampány során? Ha nem, miért nem? Ha igen, ki és mikor fogja emiatt nevezetteket felelősségre vonni?

Szeretném felhívni a figyelmet előző bejegyzésemhez szervesen kapcsolódó, arra meglepetésszerűen rímelő, az “Archívum”-ban közzétett, fenti vezérmotívummal jegyezhető írásra. Hangsúlyoznám, hogy mindaz, ami abban olvasható, nem vicc, hanem a skrupulusokkal nem terhelt román nép – nem vallási, hanem - aktuálpolitikai “performance”-a. Aki nem hiszi, járjon utána és/vagy olvassa el gróf Wass Albert “Kard és kasza” című, ezredévet átfogó, elképesztően időszerű regényét.   

A Keresztúr nevű települések (világ)találkozója, melynek megrendezését ezúttal – egyéni választói körzetemet is magába foglaló - Rákoskeresztúr vállalta, adott alkalmat arra, hogy dr. Horváth K. József, a Tizenhetedik c. havilap szerkesztő-tulajdonosa eszmecserére invitáljon: házigazda Parrag Emil festőművész, helyszín a Művész otthona, téma a Keresztúr központjában e hó végén, ünnepélyes körülmények között, a világtalálkozó alkalmából a trianoni határokon túli magyarok számára szervezett közös állampolgársági eskütétel.

Színészek, írók és képzőművészek között nőttem fel, ezért (is) különös megilletődöttség kerített hatalmába, amikor beléptem a Parrag Emil nappalijában berendezett ideiglenes “stúdióba”. A beszélgetés, melyet sem a Művész Úr, sem a szerkesztő-riporter nem óhajtott elvont nemzetiség-történelmi elméletekkel terhelni, a www.tizenhetedik.hu portálon – vágatlanul – megtekinthető.