Egy népszavazás margójára

Egy tíz éve Magyarországon történt népszavazásra emlékezem. Arról szavaztunk, hogy lehetőséget adunk-e a trianoni határokon túl rekedt, valamint a világszerte, szórványban élő nemzettestvéreinknek a magyar állampolgárság felvételére. Az eredmény ismert. Magyarország és a modernkori Európa történelmének legszennyesebb, legalávalóbb, legmocskosabb politikai kampánya nyomán az “anyaország” megtagadta véreit: Rákosmentén 64842 szavazópolgárból 50653, azaz 78 % (!) maradt távol, vagy szavazott nemmel a határon túli testvéreink honosítási lehetőségének megadására. A külhoni magyarok orcáján 2004. december 5.-én elcsattant pofon emberöltőkön át fog még visszhangozni a Kárpát-medencében. Hosszan tudnám ecsetelni, hogy 2004. októberében, novemberében miként, hogy és hányszor könyörögtem szocialista és szabaddemokrata képviselőtársaimnak, napirend előtt, után, közben, helyett, hogy ne agitáljanak a magyarok ellen…de Őket cseppet sem érdekelte, hogy kampányukkal egy életre vérig sértik a kint rekedt magyarokat:
… járókeretes székely nagymamáktól féltették a nyugdíjukat. Az érzelmi fogyatékos szemlőhegyi sztárproletár szájából mint kénbarlangból a bűz áramlottak az összes csatornán az ocsmány szavak…és lettek követői…és vannak követői: ma valamilyen koalíciónak, meg rendszerváltóknak, meg ilyen-olyan szakszervezeteknek, hálózatnak, érdekképviseletnek, civileknek, meg fórumoknak, alapítványoknak és alapoknak hívják őket…végül is mindegy: lényeg a destabilizáció. A magyar politikai élet e csoportja ma is a széthúzásban érdekelt. Ez az a csoport, mely nem hogy a határon túli magyarokat nem akarja, de a Trianon utáni Magyarország is a kelleténél nagyobb számukra: túl sok ez a 93 ezer négyzetkilométer és a közel 10 millió lakos ahhoz, hogy nyugodtan manipulálhassa és tartósan uralkodhasson rajta. Miattuk képtelenség megállapodni a nemzeti minimumban, Ő miattuk – mint egyik jeles képviselőjük fogalmazott – “nem lesz itt nyugi”. Ez az a csoport, mely a destabilizálás szándékával időlegesen maga mellé tud állítani jogos elégedetlenség vagy vélt sérelem okán mobilizálható kisebb-nagyobb magyar tömegeket is. Ezek a közelmúlt és a közeli jövő tüntetői, a fejük felett 2,3 milliárd forintnyi világító okostelefont lóbáló “protest-fiatalok”, akik vélelmezhetően a kelleténél kevesebbet tanultak a népbiztosokról, Szamuely Tiborról és Kun Béláról és el sem tudják képzelni azt, hogy jelenlegi szónokaik a Tanácsköztársaság vezéreinek köpönyege alól bújtak elő – pedig csak G. Balázs és V. Zsolt jellegzetes fizimiskáját kellene alaposabban szemügyre venni.

Tisztelt képviselőtársak, kedves vendégeink!

1920 júniusa és 2004. december után 2014. decemberében – ismét külföldi segítséggel – nyílegyenesen haladunk a harmadik Trianon felé. El kell döntenünk, hogy hagyjuk-e magunkat újfent eltiporni, vagy képesek vagyunk-e, hajlandóak vagyunk-e közösen fellépni és megállítani a reinkarnálódott Lenin-fiúkat? Engedjük-e, hagyjuk-e, hogy Fő terünk, vagy a Kossuth-tér Majdanná változzék?

Engedjék meg, hogy a 10 évvel ezelőtt zajlott népszavazásra emlékezvén felszólalásomat Sütő András marosvásárhelyi író azon mondataival fejezzem be, melyekkel 2004. december 16.-i képviselő-testületi ülésen elhangzott gondolataimat zártam: “Ha porból lettünk is, emberként meg nem maradhatunk az alázat porában. Meg nem maradhatunk.”

December 10.-én adtuk át a Diadal út 40. szám alatti új, XXI. századi igények szerint felszerelt háziorvosi rendelőt:

(fotók: Ivanov Barbara)

Mit mondhat erre saját háziorvosának alanyi blogíró és alkalmi beteg?…Használják egészséggel!

Alábbi fénykép 2014. december 5.-én 13.05 és 13. 30 között, a XVII. kerület Pesti út 165. előtti parkoló mellett, a Polgármesteri Hivatal valamikori bejárata előtt készült. A fotó azt a pillanatot ábrázolja, amint alanyi blogíró a rendelkezésére bocsátott isteni gulyáslevesből egy közepes kapacitású merőkanállal célirányosan és értelemszerűen szolgál ki egy hölgyet, az általa e célból rendszeresített fagylaltos-doboz igénybe vételével. Amire érdemes figyelni, az a mozdulatnak az állóképből is kikövetkeztethetően harmonikus íve, a rendíthetetlen, feszült figyelemmel, csaknem tökéletes szögállásban kivitelezett mozdulat. Nem elhanyagolható a végrehajtó által párját ritkító eleganciával viselt, zöld alapon lila szívecskés – virágos kötény és a – valami miatt – fesztelenül viselt gumikesztyű látványa sem. Mindezeket megkoronázandó kéretik kiemelt figyelemmel lenni a bármelyik divatház stylist-jaiért kiáltó neoreneszánsz síkucsmára is:

A XVII. kerületi Önkormányzat kezdeményezése nyomán 2014. december 5.-én délután immár sokadszor osztottunk ételt a rászorulóknak. Fő szervező ezúttal is az Adományház volt; a gulyásleves Szabó Tiborné frakciótársam zsenialitásának terméke, közreműködött a Vöröskereszt XVII. kerületi szervezete, segítettek a Podmaniczky János Evangélikus Iskola diákjai, a helyi Polgárőrök vigyáztak ránk. Köszönet érte, a hajléktalanok, a nagycsaládosok, a nincstelenek, a már reményüket vesztettek, a kilátástalan élethelyzetben lévők és mindazok nevében, akiknek elképzelhetetlenül nagy ajándék Mikulás-nap előestéjén egy tál meleg gulyásleves. (fotó: RákosmenteTV)

Rendkívül népszerűek voltunk – mármint asszisztensnőm, jómagam, meg a nyújtott szolgáltatás – november 29.-én, a cukorbetegek rákosmenti szervezete által rendezett egészségnapon. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum-termében felállított standunkat prosztata-rákszűrés végett csaknem annyian keresték fel, mint utóbbi két évben összesen, jellemzően olyan páciensek, akik korábban vonakodtak – és most is vonakodnak – urológiai szakrendelőt felkeresni. Kedves férfitársaimat igyekeztem felvilágosítani, hogy a tőlünk kapott vérvételi eredmény – legyen az bármennyire is negatív – csak a fizikális vizsgálattal, vizeletvizsgálattal, esetleg ultrahang-vizsgálattal együtt egységes egész, így szíveskedjenek azt évente egy alkalommal nem elmulasztani. Volt viccesnek mondható epizód is: egy szemmel láthatóan bizalmatlan érdeklődő távolról szemlélte az eseményeket…majd közelebb merészkedett, óvatosan megkérdezte asszisztensnőmtől, hogy mi is zajlik itt tulajdonképpen, mire a nagyszerű teremtés rávágta, hogy “prosztata-rákszűrés”… “Na, akkor már itt sem vagyok” – így a páciens… “Nem, nem, ujjal nem bántjuk…” – bök széles mosoly kíséretében, mutatóujjának félreérthetetlen mozdulatával a levegőbe munkatársam… “Azt hitte kend, hogy a színpadi függöny mögött intim-sátrat állítottunk…?” – kérdem én. “Azt hát” – válaszolja immár vigyorogva a páciens. Megnyugtattuk, hogy erre nem kaptunk ÁNTSz-engedélyt, tehát jöjjön nyugodtan, nyújtsa ujjbegyét a vérvételre, 10 perc múlva mondjuk az eredményt…

Rákszűrés közepette a diabetes és az urológia találkozási pontjait érintő előadást is tartottam.

Azon túl, hogy esetleírásaimmal hellyel-közzel sikerült szegény cukorbeteg honfitársaimat halálra rémisztenem, az előadás abból a szempontból, hogy a kedves páciensek szíveskedjenek bizonyos – akár életveszélyes folytatást generáló – tüneteket komolyan venni, minden kétséget kizáróan hasznos volt. A RÁCUK szervezése hagyományosan kiváló, az érdeklődés a standok és az előadások iránt nagyobb volt, mint valaha. Jövőre, Önökkel, ugyanitt! (fotó: Szakács Zsuzsa)

Tovább »Cukorbetegek világnapja

“Évtizedek óta elhallgatott tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, messze túllépve hatáskörén a magyar belpolitikát alakító tevékenységet végez, megsértve ezzel a diplomáciában elfogadott be nem avatkozás elvét, valamint az ország szuverenitását. Magyarország független, demokratikus ország, az Európai Unió tagja, ami még elfogadhatatlanabbá teszi a nagykövetség szerepfelfogását. A magyar külügyminiszter által is hangoztatott eszmék és értékek nem jogosítják fel az amerikai nagykövetet és a külügyminisztert arra, hogy rendszeresen kioktassák a mindenkori magyar miniszterelnököt. (…) Az USA a világ sok részén rendszeresen semmibe veszi az emberi jogokat, olajért, ezért-azért diktatúrákat támogat és mindenkor kíméletlenül fellép birodalmi érdekei védelmében. A 2011. december 31.-én elfogadott új honvédelmi törvény értelmében az amerikai kormány bárkit, bárhol megfigyelhet, letartóztathat, és ehhez alaposabb indokolás sem kell.” (Tóth Gy. László, 2012)

“Az amerikaiak nyomásgyakorlásának legújabb okaként a következő évek magyar hadügyi beszerzése is felmerülhet. Ugyanis új helikoptereket, szállító repülőgépeket, harckocsikat, kézifegyvereket és rövidhullámú rádiókat kell vásárolnia az országnak. Elképzelhető, hogy az amerikai hadügyi lobbi nem akar úgy járni, mint az első Orbán-kormány idején, amikor nem amerikai, hanem svéd vadászgépeket választottunk. Ám az a vélekedés is tartja magát, hogy az amerikaiak a Paksi Atomerőmű két új blokkjának orosz megépítése miatt neheztelnek, hiszen korábban amerikai cég is érdeklődött az üzlet iránt. Csehországban állítólag Petr Necas kormányfő tavalyi lemondását ugyancsak az amerikaiak érték el, mivel az oroszok voltak az esélyesei annak a közbeszerzésnek, amelyet az atomerőmű-építésre írtak ki. Az Egyesült Államok nyomásgyakorlásának az Oroszországból induló és Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat földgázvezeték megépítése is oka lehet.” (Magyar Hírlap, 2014. november 19.)

“A jelek szerint egzisztenciális kérdéssé vált a hazaárulás. Ez a fogalom azt jelenti, hogy valaki anyagi ellentételezésért cserébe külföldi érdekeket szolgál. (…) Nem véletlen ugyanis az események láncolata, a kitiltási botrány és André Goodfriend amerikai ügyvivő ténykedése például a demonstrációk tekintetében. Amerika összemossa a tényeket, a nyugati sajtó pedig teret enged ezeknek az értelmezéseknek, mindez egy irányba mutat: számukra elfogadhatatlan az Orbán-kormány, az idei kétharmados választási eredmények pedig egyáltalán nem számítanak. Új vezetést akarnak az ország élére.” (Földi László titkosszolgálati szakértő, 2014. november)

“Nem lesz itt nyugi!” (Heller Ágnes filozófus, 2014. április 8.)

“Az a roppant korrupció, amely az utolsó nyolc évet jellemezte, az álcázott Demszky – Gyurcsány – klán nélkül nem alakulhatott volna ki. A korrupciót a liberális elit szervezte és most ezerszám futkosnak a terepen a kedvezményezettjei. Felsorolni is nehéz, mennyi közbeiktatott személy, iroda, tenderkiíró, tenderbíráló és fővállalkozó, mennyi utazó nagykövet, sztár és celeb élt e liberális újraelosztásban. Nagyszerűen. (…) A ‘kétharmadosság’ egyik feladata a liberális álcázottak beszivárgásának megakadályozása, alapos megszűrése. Nem szabad, hogy ezek ellepjék a nemzetállam fórumait, döntnöki állásait, mert tönkreteszik az egész kezdeményezést. Minden megint belefullad az ő korrupciójukba és az a középréteg, amely hittel, reménnyel kiküzdötte ezt a lehetőséget, a magyar együttműködés rendszerét, elveszti a kedvét. Félrevonul. Leteszi a fegyvert: megint nem sikerült. Ennek nem szabad bekövetkeznie. És nem is következik be, ha felismerjük a helyzetet.” (Csurka István, 2010. november)

/fotó: mno.hu/

Nem ismertük egymást személyesen. Ismeretségünk úgymond “publicisztikai”, ugyanis az egészségüggyel foglalkozó írásaira már több, mint 11 éve, ismétlődően próbáltam válaszolni, de írásaim a Magyar Nemzet mindenkori olvasó-szerkesztőjének “jóvoltából” közlésre alkalmatlannak nyilváníttattak (2004. januári /!/ reflexióm honlapom archívumában ma is olvasható). Történt viszont, hogy valamilyen úton-módon tudomására jutott 2013. május 9.-i blogjegyzetem ( visszalapozva Hálavers avagy A magyar beteg /68./címen honlapomon szintén mai napig olvasható), mely válaszra késztette. A Tőle megszokottan szellemes, csípős megjegyzésekkel teli válaszlevele postafiókomba nem egészen egy hét múlva érkezett. Nem voltam rest, azonnal válaszoltam. Ezt követően kialakult köztünk egy olyan – állíthatom: magas szintű – szellemi kapcsolat, melyre egész életemben büszke leszek. Első levélváltásunkat egy év alatt további, közel 300 követte. Leveleit általában SÁ-ként szignózta. Írta, hogy súlyos beteg, de felajánlott segítségemet soha nem vette igénybe és soha nem engedte, hogy meglátogassam – Ő annál keményebb és büszkébb NŐ volt.

Megítélésem szerint nem számít kegyeletsértésnek, ha e nagyszerű asszonnyal váltott eszmecseréink utolsó darabját közreadom. Alábbi levelemben egy, a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájára ekként reagálok (nota bene: kb. a századik levelünket követően már mellőztük a megszólítást):

“A Demokrata címet viselő hetilap nagyjából 12 éve olvasói levél formájában volt szíves közölni egy írásomat (de jó lenne megtalálni!). A karcolat egy komondor-párról szólt, címe : ‘A fénykép‘. Az ebek – öt éve elhunyt barátom, Babar István, Magyarország egyik utolsó távlovagló-bajnokának néhai díjnyertes fajkutyái – a Kiskunságban megbúvó tanyájuktól, otthonuktól a kelleténél távolabb merészkedtek, minek okán a szomszéd község hivatalban lévő, szakmailag nyilvánvalóan elhivatott és magasan képzett “vadásza” fontosnak tartotta mindkettőt kivégezni. Az írásom tárgyát képező fénykép a szitává lőtt kutyákat ábrázolta. A szuka vemhes volt. Barátom (anyagi) kára közel háromnegyed millió forintra rúgott. Panaszlevelünket a Hivatal laza csuklómozdulattal küldte a papírkosárba. Az ítélet-végrehajtó, a “vadász”, a körzet valamikori “függetlenített párttitkára” nem egészen egy évre rá alkoholos májsorvadással landolt valamelyik kórházi osztályunkon. Mindez “Fuss, mackó, fuss!” című írása kapcsán jutott eszembe, melyhez ezúton gratulálok. Fenke Ferenc”

S.Á. válasza:

“Gondoltam, hogy hetekig fognak hívni a névazonosság miatt /megj: Soltész Miklós államtitkár okán/. Nos, ezt Maga meg fogja érteni: az egész nagy Seszták família Felvidékről származik. A Sesztákok tanítók, kántorok, görög katolikus papok, dorogi püspökök javát adták. Apám éppen a kántor tanítói vonalba “esett bele”. Seszták M. kisvárdai, apám mátyóci, aztán átjött ’19 után. Kívülről fújta ószlávul az ortodox misét, de csak mint “kötelező olvasmányt”… Abban a percben, amikor elkezdett tanítani, elfelejtette az ószláv miséket… Mellesleg soha nem szerettem a vadászokat és nem tudok olyan helyzetet, hogy jobb szemmel nézzek rájuk… de ha egy vékonyka agár szemébe nézek, annak érzem a méltóságát…” S.Á.

Kedves Seszták Ágnes! Nyugodjon békében! … és köszönöm, hogy barátságával megajándékozott.

“Feljöttem én a sírvilágból, lássam, mi történt negyven év után.  A vérem most is kőre folyva lángol, amint sörtűzre lassan elbukám.

Látom, hogy mennyi áruló és hóhér sikálja most is tisztára sírkövem, hiába haltam igazért és jóért, ha minden ily simán megy nélkülem.”

(Szentmihályi Szabó Péter, 1996)

“Megpróbálom azt, amiről úgy hiszem, egyetlen értelme az életnek: szolgálni az embereket” (Márai Sándor: Válás Budán)