Hangsúlyoznám, hogy alábbiak nem jelen alanyi blogíró, hanem egyik legkiválóbb magyar politológus nem is a közelmúltban, hanem három éve (!) született gondolatai:

“Téved, aki azt hiszi, hogy a jelenlegi támadássorozat kiváltó oka Orbán Viktor stílusa és állítólagos kompromisszum-képtelensége. A Magyarország elleni támadások lényege más érdekcsoportok politikai-gazdasági térfoglalási és zsákmányszerzési kísérlete. Az Orbán-kormány valódi bűne a tradicionális európai értékek és a nemzeti érdekek védelme, ideértve a nemzeti szuverenitás megőrzésére irányuló törekvéseket is. Aki ezt a konfliktust nyíltan felvállalja, az nemkívánatos személy az Európai Unió számára, ugyanis a nemzeti érdekek védelme az EU-t ténylegesen irányító nagyhatalmak kiváltsága. A kis országoknak nem osztottak lapot. De ez nem ok az önfeladásra! (Tóth Gy. László, 2012)

Íme, 2014. december 25.-én, Karácsony első napján délelőtt Rákoskeresztúr központjában, a gondosan karban tartott ágyások és a kerület, a városrész, a 4. számú egyéni választói körzet és számunkra a Világmindenség közepén virágzó árvácskák:

Minden kétséget kizáróan különös december…

Ma délelőtt gyermekem tévedhetetlen érzékkel egy kaukázusi jegenyefenyőre – mint egyedül üdvözítő karácsonyfára – mutatott rá: lett lészen ünnepünk része. A szót a gyermeki akarat előtti meghajlás és tett követte: angyalváró társunk mostantól a nappaliban a gyönyörű nordmann fenyő. Megérkezését üdvrivalgás, a hálóból történt kibontását visszafogott áhítat övezte, majd a kirobbanó öröm és akarat: “Apa! A gyermek Jézust máris tegyük a csúcsra!”… Mit volt mit tenni tehát, a születésnapját  ünneplő Megváltó miniatűr mását még a többi dísz érkezése előtt a gyönyörű fenyő legtetejére helyeztük:

Engedjék meg, hogy e képpel és ezúton kívánjak sok-sok szeretettel mindnyájuknak áldott, békés Karácsonyt!

“Csaknem minden társadalmi osztályban a jó cimborákat, a hitvány hízelgőket kedvelik…” (Honoré de Balzac, 1836)

2014. december 11.-én, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum-termében éjszakába nyúlóan zajlott a XVII. kerületi Képviselő-testület közmeghallgatása. A csapadékvíz-elvezetéstől a hajléktalan-kérdésen és piaci konfliktusokon át a reptéri zajig minden volt aznap este, mi szemnek és fülnek ingere, jómagam itt és most mégis csak Polgármester úrnak feltett, de főként nekem címzett kérdésekre reflektálnék.

Rákosmente lakosságát – arra való tekintet nélkül, hogy jelen állás szerint Önkormányzatunknak a Bajcsy Kórházhoz és csatolt intézményeihez financiálisan és szervezéstanilag sincs köze és ezt Polgármester úr is számos alkalommal hangoztatta – rendkívüli mértékben foglalkoztatja a területileg illetékes járó- és fekvőbeteg-ellátás módszertana és színvonala egyaránt. Ebben a felfokozott érdeklődésben (utóbbi 12 évben zajlott közmeghallgatásokon elvétve fordult elő az egészségüggyel kapcsolatos kérdés) nagy valószínűséggel szerepet játszik a járóbeteg-szakellátásért felelős, fél éve kinevezett vezető személye – jómagam – és az irántam támasztott elvárás és várakozás egyaránt.

Itt és most nevek említése nélkül kísérelném meg reprodukálni a közmeghallgatáson feltett kérdéseket és az azokra adott válaszaim lényegét.

Sz.R. kérdezte, hogy mi okból kell a Ferihegyi úti Szakrendelőben négy hónapot várni egy hasi ultrahang-vizsgálatra? Elmondtam, hogy amikor “elnyertem” a XVII. kerületi járóbeteg-szakellátás vezető főorvosi tisztségét, ezzel két dolog nem járt: pénz és munkáltatói jogkör. Ezekkel akkor bírunk majd, amikor – Polgármester úr és saját reményeim szerint is – magunk urai leszünk. Válaszomban alkalmam nyílott azt is ecsetelni, hogy Magyarországon 2003.-ban tartottak népszavazást az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Mi, magyarok – emlékezetem szerint – azt közel 80%-ban megszavaztuk. A csatlakozást követő tíz évben hozzávetőlegesen 10.000 orvos és egészségügyi dolgozó hagyta el Magyarországot. Az eredmény ismert. Nincs min tehát csodálkozni, meg háborogni. Megmaradt dolgozóink – az ultrahang-vizsgálatokat abszolváló röntgen-orvosok is – hivatásuknak és esküjüknek megfelelően erejüket megfeszítve igyekeznek helyt állni. Bár elképesztően nagy számú az alapellátásban dolgozó kollégák hasi ultrahang-vizsgálat iránti igénye, amióta átvettem a Ferihegyi úti intézmény vezetését, délutáni ultrahang-vizsgálatokat is végzünk, így a várólista négy hónapról másfél hónapra csökkent, ez az Unió államait tekintve a közfinanszírozott ellátásban rekordnak számít ( ez a várólista Görögországtól Angliáig háromtól nyolc hónapig terjedő terminusokat jelent!). Alkalmam volt azt is megemlíteni, hogy – orvosok és/vagy asszisztensnők hiánya okán – a röntgen-részleghez képest a bőrgyógyászat, a tüdőgyógyászat és az urológia is sokkal rosszabb helyzetben van.

Kérdésként merült fel a Bajcsy Kórházban abszolválható látótér-vizsgálatokra történő várakozás is. Megnyugtattam a kedves pácienst, hogy a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézetben a napokban alakítjuk ki a számítógépes látótér-vizsgálatra alkalmas, világszínvonalú készülék befogadását szolgáló helyiséget; ezt követően nyitjuk az új, reményeink szerint igen kedvező időpontokkal operáló várólistánkat…addig icipici türelmet kérek.

Hiába rendelkezünk az ország egyik legkorszerűbb berendezésével, a mammográfiás vizsgálatokkal kapcsolatos kérdésre nem tudtam megnyugtató választ adni, ugyanis a Bajcsy Kórház azt egy külsős cégnek “bérbe” adta, mely vállalkozás munkájára és előjegyzési rendszerére – kórházunk Főigazgatóját és Orvosigazgatóját kivéve – hatásunk és rátekintésünk sincs.

Mindazon kérdésekre, melyekről a közmeghallgatás alkalmából idő, vagy szándék híján nem ejthettünk szót, honlapomon szívesen válaszolok.

Egy népszavazás margójára

Egy tíz éve Magyarországon történt népszavazásra emlékezem. Arról szavaztunk, hogy lehetőséget adunk-e a trianoni határokon túl rekedt, valamint a világszerte, szórványban élő nemzettestvéreinknek a magyar állampolgárság felvételére. Az eredmény ismert. Magyarország és a modernkori Európa történelmének legszennyesebb, legalávalóbb, legmocskosabb politikai kampánya nyomán az “anyaország” megtagadta véreit: Rákosmentén 64842 szavazópolgárból 50653, azaz 78 % (!) maradt távol, vagy szavazott nemmel a határon túli testvéreink honosítási lehetőségének megadására. A külhoni magyarok orcáján 2004. december 5.-én elcsattant pofon emberöltőkön át fog még visszhangozni a Kárpát-medencében. Hosszan tudnám ecsetelni, hogy 2004. októberében, novemberében miként, hogy és hányszor könyörögtem szocialista és szabaddemokrata képviselőtársaimnak, napirend előtt, után, közben, helyett, hogy ne agitáljanak a magyarok ellen…de Őket cseppet sem érdekelte, hogy kampányukkal egy életre vérig sértik a kint rekedt magyarokat:
… járókeretes székely nagymamáktól féltették a nyugdíjukat. Az érzelmi fogyatékos szemlőhegyi sztárproletár szájából mint kénbarlangból a bűz áramlottak az összes csatornán az ocsmány szavak…és lettek követői…és vannak követői: ma valamilyen koalíciónak, meg rendszerváltóknak, meg ilyen-olyan szakszervezeteknek, hálózatnak, érdekképviseletnek, civileknek, meg fórumoknak, alapítványoknak és alapoknak hívják őket…végül is mindegy: lényeg a destabilizáció. A magyar politikai élet e csoportja ma is a széthúzásban érdekelt. Ez az a csoport, mely nem hogy a határon túli magyarokat nem akarja, de a Trianon utáni Magyarország is a kelleténél nagyobb számukra: túl sok ez a 93 ezer négyzetkilométer és a közel 10 millió lakos ahhoz, hogy nyugodtan manipulálhassa és tartósan uralkodhasson rajta. Miattuk képtelenség megállapodni a nemzeti minimumban, Ő miattuk – mint egyik jeles képviselőjük fogalmazott – “nem lesz itt nyugi”. Ez az a csoport, mely a destabilizálás szándékával időlegesen maga mellé tud állítani jogos elégedetlenség vagy vélt sérelem okán mobilizálható kisebb-nagyobb magyar tömegeket is. Ezek a közelmúlt és a közeli jövő tüntetői, a fejük felett 2,3 milliárd forintnyi világító okostelefont lóbáló “protest-fiatalok”, akik vélelmezhetően a kelleténél kevesebbet tanultak a népbiztosokról, Szamuely Tiborról és Kun Béláról és el sem tudják képzelni azt, hogy jelenlegi szónokaik a Tanácsköztársaság vezéreinek köpönyege alól bújtak elő – pedig csak G. Balázs és V. Zsolt jellegzetes fizimiskáját kellene alaposabban szemügyre venni.

Tisztelt képviselőtársak, kedves vendégeink!

1920 júniusa és 2004. december után 2014. decemberében – ismét külföldi segítséggel – nyílegyenesen haladunk a harmadik Trianon felé. El kell döntenünk, hogy hagyjuk-e magunkat újfent eltiporni, vagy képesek vagyunk-e, hajlandóak vagyunk-e közösen fellépni és megállítani a reinkarnálódott Lenin-fiúkat? Engedjük-e, hagyjuk-e, hogy Fő terünk, vagy a Kossuth-tér Majdanná változzék?

Engedjék meg, hogy a 10 évvel ezelőtt zajlott népszavazásra emlékezvén felszólalásomat Sütő András marosvásárhelyi író azon mondataival fejezzem be, melyekkel 2004. december 16.-i képviselő-testületi ülésen elhangzott gondolataimat zártam: “Ha porból lettünk is, emberként meg nem maradhatunk az alázat porában. Meg nem maradhatunk.”

December 10.-én adtuk át a Diadal út 40. szám alatti új, XXI. századi igények szerint felszerelt háziorvosi rendelőt:

(fotók: Ivanov Barbara)

Mit mondhat erre saját háziorvosának alanyi blogíró és alkalmi beteg?…Használják egészséggel!

Alábbi fénykép 2014. december 5.-én 13.05 és 13. 30 között, a XVII. kerület Pesti út 165. előtti parkoló mellett, a Polgármesteri Hivatal valamikori bejárata előtt készült. A fotó azt a pillanatot ábrázolja, amint alanyi blogíró a rendelkezésére bocsátott isteni gulyáslevesből egy közepes kapacitású merőkanállal célirányosan és értelemszerűen szolgál ki egy hölgyet, az általa e célból rendszeresített fagylaltos-doboz igénybe vételével. Amire érdemes figyelni, az a mozdulatnak az állóképből is kikövetkeztethetően harmonikus íve, a rendíthetetlen, feszült figyelemmel, csaknem tökéletes szögállásban kivitelezett mozdulat. Nem elhanyagolható a végrehajtó által párját ritkító eleganciával viselt, zöld alapon lila szívecskés – virágos kötény és a – valami miatt – fesztelenül viselt gumikesztyű látványa sem. Mindezeket megkoronázandó kéretik kiemelt figyelemmel lenni a bármelyik divatház stylist-jaiért kiáltó neoreneszánsz síkucsmára is:

A XVII. kerületi Önkormányzat kezdeményezése nyomán 2014. december 5.-én délután immár sokadszor osztottunk ételt a rászorulóknak. Fő szervező ezúttal is az Adományház volt; a gulyásleves Szabó Tiborné frakciótársam zsenialitásának terméke, közreműködött a Vöröskereszt XVII. kerületi szervezete, segítettek a Podmaniczky János Evangélikus Iskola diákjai, a helyi Polgárőrök vigyáztak ránk. Köszönet érte, a hajléktalanok, a nagycsaládosok, a nincstelenek, a már reményüket vesztettek, a kilátástalan élethelyzetben lévők és mindazok nevében, akiknek elképzelhetetlenül nagy ajándék Mikulás-nap előestéjén egy tál meleg gulyásleves. (fotó: RákosmenteTV)

Rendkívül népszerűek voltunk – mármint asszisztensnőm, jómagam, meg a nyújtott szolgáltatás – november 29.-én, a cukorbetegek rákosmenti szervezete által rendezett egészségnapon. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum-termében felállított standunkat prosztata-rákszűrés végett csaknem annyian keresték fel, mint utóbbi két évben összesen, jellemzően olyan páciensek, akik korábban vonakodtak – és most is vonakodnak – urológiai szakrendelőt felkeresni. Kedves férfitársaimat igyekeztem felvilágosítani, hogy a tőlünk kapott vérvételi eredmény – legyen az bármennyire is negatív – csak a fizikális vizsgálattal, vizeletvizsgálattal, esetleg ultrahang-vizsgálattal együtt egységes egész, így szíveskedjenek azt évente egy alkalommal nem elmulasztani. Volt viccesnek mondható epizód is: egy szemmel láthatóan bizalmatlan érdeklődő távolról szemlélte az eseményeket…majd közelebb merészkedett, óvatosan megkérdezte asszisztensnőmtől, hogy mi is zajlik itt tulajdonképpen, mire a nagyszerű teremtés rávágta, hogy “prosztata-rákszűrés”… “Na, akkor már itt sem vagyok” – így a páciens… “Nem, nem, ujjal nem bántjuk…” – bök széles mosoly kíséretében, mutatóujjának félreérthetetlen mozdulatával a levegőbe munkatársam… “Azt hitte kend, hogy a színpadi függöny mögött intim-sátrat állítottunk…?” – kérdem én. “Azt hát” – válaszolja immár vigyorogva a páciens. Megnyugtattuk, hogy erre nem kaptunk ÁNTSz-engedélyt, tehát jöjjön nyugodtan, nyújtsa ujjbegyét a vérvételre, 10 perc múlva mondjuk az eredményt…

Rákszűrés közepette a diabetes és az urológia találkozási pontjait érintő előadást is tartottam.

Azon túl, hogy esetleírásaimmal hellyel-közzel sikerült szegény cukorbeteg honfitársaimat halálra rémisztenem, az előadás abból a szempontból, hogy a kedves páciensek szíveskedjenek bizonyos – akár életveszélyes folytatást generáló – tüneteket komolyan venni, minden kétséget kizáróan hasznos volt. A RÁCUK szervezése hagyományosan kiváló, az érdeklődés a standok és az előadások iránt nagyobb volt, mint valaha. Jövőre, Önökkel, ugyanitt! (fotó: Szakács Zsuzsa)

Tovább »Cukorbetegek világnapja