Amint pontot tettem az utolsó mondatra, majd közreadtam és utólag elolvastam tegnapi bejegyzésemet jöttem rá, hogy kimaradt a honvágy elleni slusszpoén: felejthetetlen ex-miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc már klasszikussá vált mondása: “…ha nem tetszik, el lehet menni !”…

A mondattal Gy.F., a Szemlőhegy géniusza - akinél ártalmasabb politikus az újkori magyar történelemben talán csak egy, G.Á. valamikori köztársasági elnök lehetett - ”nem adott mást, csak mi lényege”. A felszólítás óta eltelt – az egészségügy bérrendezése szempontjából frusztrán – évek során 4000 (!) orvos hagyta el – ideiglenesen, vagy végleg – Magyarországot és a nővérekről, ápolókról, szakassszisztensekről még nem is beszéltünk! Csak a kormányváltás óta eltelt évben külföldi munkavállalás céljából 1110 orvos kért okleveleiről hatósági igazolást. Lehet a “jobboldali” sajtóban (is) Szalay-féle orvosellenes, vitriolos glosszákat megjelentetni, de ettől még a tény az tény marad: egy magyar kórházi főorvos fizetése tudománydoktori fokozattal nettó 500 euró, míg Ausztriában egy panzió mosogatónője minimum 950 eurót keres… és 2004. december 5. óta a magasan kvalifikált erdélyi magyar egészségügyi munkaerőre sem számíthatunk. Az elvándorlásért pedig, kedves Szalay újságíró, nem az egyénnek kell szégyenkeznie, hanem az adott ország politikai elitjének, amiért nem tudja saját népét, nemzetét az országban tartani!

Jómagam – nyilván – röghöz kötöttként, nyugdíj előtt néhány évvel nem fogok kivándorolni; amikor megtehettem volna (Apám, lakás és munkahely várt Nyugatnémetországban), úgy döntöttem, hogy hivatásom erdélyi magyarként magyar embereket gyógyítani – ha Ceausescu miatt Erdélyben nem lehet, akkor Magyarországon … (de Erdélyben, talán, már újra lehetne… elkerülendő az ilyen és ehhez hasonló mondatokat: “Lehet, hogy az éjszakai ápolónőre húsz-huszonöt beteg jut, köztük talán haldoklás előtti állapotban, de apró kis odafigyeléssel minőségileg lehetne megjavítani az állapotukat… például fölírni, melyik betegnek milyen gyógyszer jár és nem cipőfűzőárusként kínálni a portékát, válasszon a beteg kedve szerint.” /Szalay Károly, Magyar Demokrata, 2011. március 16./)