Előző bejegyzésem (“Jókor, jó helyen”) kapcsán egy tizenöt éve, kertünkben élt feketerigó-család története jutott eszembe.

Az Elektromos Művek a kábeleit zavaró – és az énekes madarak fészkeit rejtő -, a kelleténél magasabbra nőtt faágak radikális metszését valami miatt évek óta makacs következetességgel a költési időszak kellős közepére tartja fontosnak időzíteni. Így történt ez valamikor az új évezred kezdetének egyik ragyogóan szép tavaszán is: a frissen kikelt feketerigó-fészekaljából egyetlen- éppen repülni tanuló – fióka ért sértetlenül földet. A látvány önmagáért beszélt: a területileg illetékes kandúr másfél perc leforgása alatt szagot és hangot fogott – kutyám

és jómagam viszont hála Istennek otthon – és résen – voltunk. Egyetlen taktussal előztük meg a macskát: vizslámat kiparancsoltam a kertbe, felszólítottam, hogy a ragadozót tartsa távol és a kétségbeesetten csipogó rigófiókát ne veszítse szem elől… kutyám a kicsi, ijedt, szürke gombóctól egy méterre ugrásra kész “vigyázzfekvésben”, a macska a látványtól megszeppenve tisztes távolságból várta be, amíg jómagam térülök-fordulok és egy párnahajjal térek vissza a kertbe… a huzatot óvatosan a sipákoló fiókára terítettem, abba bebugyolálva vizslám őrző tekintetétől követve teraszunkra vittem, ott inni kapott, majd magához térvén hangosan csipogva kezdte hívni anyját…

Következő napokban teraszunkon a tojó, kutyám és jómagam felváltva őriztük a fiókát. Édesanyja jelenlétünket elviselte, tisztességesen és gondosan etette gyermekét, mígnem egyik kora délután arra érkeztem haza, hogy vizslám a teraszon szokatlanul “megnyúlt” orrával a levegőbe szimatol… rigófiókánk pedig édesanyja aggódó tekintetétől övezve a mellvédről lendületet vesz, alászáll, majd sikeresen landol a szomszéd gesztenyefáján…

Következő év tavaszán – akkor utoljára – kertünk megmentett fiókánk népes családjától volt hangos… Hogy azóta hová lettek a feketerigók, nem tudom.

A Ferihegyi úti Szakrendelőn belül egy sajátos építészeti megoldást: négyzet alapú, belső zárt udvart találunk. Az udvar felől hatalmas, fémkeretes ablakokon jut fény és – tavasztól őszig – a kánikulai meleg a Rendelő folyosóira. A fémkeretek már rég deformálódtak, azok zömét csavarokkal voltunk kénytelenek a kerethez rögzíteni annak érdekében, hogy a nyílászárón ne tátongjon folyamatosan ujjnyi rés  - ergo az ablakok a fény bebocsátásán túl rendeltetésüknek már rég nem felelnek meg.

A Rendelő emeletén található Igazgatóság belső udvarra néző ablakai közül is mindössze egy nyitható, a szellőzést ez biztosítja…illetve biztosította egészen tegnapelőttig. Hajnali háromnegyed nyolckor felhőtlen derűvel érkezvén ugyanis munkahelyemre tapasztalám, hogy titkárnőm és főnővérünk összegörnyedve settenkedik az egyetlen – éppen nyitott – ablakunk felé, majd hangtalanul intenek, hogy kövessem Őket… A munkatársaim merőben szokatlan, pantomim-szerű mozdulatainak láttán borzalmas gondolatok tolultak agyamba és szorították görcsbe szívemet: elmémen néhány másodperc alatt terror-támadástól meteor-becsapódáson át ÁNTSZ-ellenőrzésig a lehető legváltozatosabb villám-elméletek futottak végig… munkatársaim lassú, óvatos léptekkel a belső udvar ablakához vezettek… alig hallhatóan motyogtak, majd mutattak valamit… és ekkor látóterembe került a természet egy párját ritkító csodája: az általam “veréb-wellnessnek” aposztrofált belső udvarunk egyik faágán egy gyönyörű, végtelen körültekintéssel elkészített, elképesztően szabályos fészekben egy feketerigó-leány üldögélt és rezignáltan tekintgetett az oktalanul rácsodálkozó három darab mihaszna egészségügyi dolgozóra… lassan nyúltam mobiltelefonomért… de mire azt némi nehézségek közepette zakóm belső zsebéből sikerült előkaparnom és szolgálatba helyeznem, a tojó a fészket unottan elhagyta… és íme, az öt darab gyönyörű rigótojás:

Az ablakot becsuktuk, a tojó kényelmesen visszaröppent a bázisra, az Igazgatóság egyetlen nyitható ablakára rögvest kitetettem egy “Kinyitni tilos!” táblát (azt kérem, ne kérdezzék, hogy miként fogunk szellőztetni, ha “kitör” a korai nyár…). A Rendelő felújítása reményeink szerint záros határidőn belül – de mindenképpen röptetés után – elkezdődik. Addig szépséges rigóinkat távolról, ablakon keresztül szemléljük, mint repülőgépből a napfelkeltét…

Miközben – hozzáteszem: jogosan – forrong a magyar egészségügyben dolgozók társadalma, Rákosmentén nagyszerű gyógyító egységeket adunk át a köznek, egyiket a másik után. A közelmúltban a Diadal úti felnőtt háziorvosi rendelőt, majd – párját ritkító műszerezettséggel – a Ferihegyi úti gyermekfogászatot, ma pedig az alapellátás Naplás úti gyermekgyógyászati rendelőjét

Riz Levente polgármester, Horváth Tamás és dr. Piláth Károly képviselő urak társaságában volt alkalmunk “felavatni”. Jómagam – szerencsére ritkán – több, mint két évtizeden át jártam e rendelőbe, háziorvosomhoz, így pontos képem van a döbbenetes átalakulásról, mely a területileg illetékes önkormányzati képviselőkön túl Rákosmente Önkormányzatának munkáját dicséri. A ” belcsín és a külbecs” azonban mit sem érne a rendelőben dolgozó nagyszerű gyermekorvosok áldozatos munkája nélkül; közülük a rendelő átadásakor Tengelyi Zsuzsanna doktornő vágta át a nemzeti színű szalagot.

Tisztelt Kolléganők! Jó – de csak a legszükségesebb – munkát kívánom Önöknek e nagyszerű rendelőben!

(fotók: Ivanov Barbara)

Az egészen bizonyos, hogy nálam lényegesen magasabban kvalifikált tudorok: szociológusok, pszichológusok, publicisták és egyéb gondolkodók írtak és beszéltek már – nem keveset – az internetes közösségi oldalaknak a társadalomban betöltött szerepéről. Jómagam világ életemben igyekeztem a – virtuális helyett – valódi közösség része lenni, de… politikával is foglalkozó barátaim és ismerőseim állítják, hogy “aki nincs a Facebookon, az nem is létezik…” Ezen érvelés hallatán jómagam szép emlékű Hegedűs tanár urat idézem, aki talán két évtizede a közszolgálati televízióban az egyik frissen magyar nyelvre fordított világhírű enciklopédiát valahogy ekként reklámozta: az “ami a Larousse-ban nem szerepel, az nincs is…” Kellő óvatossággal megemlíteném, hogy a székely, mint népcsoport – ellentétben például a maszájokkal -, a Larousse-ban nem létezik…

Fenti gondolataim akkor érettek szóvá, midőn – egyik elektronikus újságban – azt olvastam, hogy a néhány napja, Nyugat-Magyarországon meggyilkolt fiatal trafikos lány barátja “Facebookon búcsúzott kedvesétől“… Nyilván, elviselhetetlen fájdalmunkat internetes portálon közzé tenni ízlés dolga…én meg nem ítélek, mert nem ítélhetek, mint ahogy azt megítélni sem vagyok hivatott, sem alkalmas, hogy “megosztott” adatainkat, lelki világunkat, érzéseinket valakik, valamikor milyen módon és milyen mértékben képesek , vagy lesznek majd képesek ellenünk, vagy szeretteink ellen fordítani. Arra kérem csak az Origo-, Index-, Facebook-, Iwiw-, Instagram-, Twitter-, stb…-fanokat, hogy egy rövid gondolatsor erejéig vizsgálják meg ezen “üzenetküldők”, “ismeretségi hálózatok” és “portálok” kitalálóinak, üzemeltetőinek szociális hátterét és gondolják végig, hogy egy valódi krízis-helyzetben (gazdasági összeomlás, súlyos politikai válság, energiapiaci krízis, vagy akár háború) fentiek mely célt szolgáló oldalon állnának ?

Egyébiránt a kérdést fel nem tettnek is tekinthetik, hisz’ nem vagyok a Facebookon, tehát nem is létezem…

A 2015. április 16.-i képviselő-testületi ülésen, a Ferihegyi úti Szakrendelő önkormányzati kezelésbe- és tulajdonba vételével kapcsolatos döntést megelőző felszólalásom alább olvasható.

Tisztelt Polgármester úr, képviselőtársak, kedves vendégeink!

Amikor a Rendelő átvételével kapcsolatos előterjesztést olvastam jutott eszembe a kb. 20 éve készült, az Apollo 13 űrhajó csaknem tragédiával végződött történetét feldolgozó nagyszerű film. Ennek zárójelenetében – amikor már tudni lehet, hogy az űrhajósok megmenekültek -, a kimerült földi repülésirányítót alakító Ed Harris a mindvégig rajta lévő sötétszürke mellényt ünnepélyes mozdulattal ezüst színűre cseréli… Ez a jelenet jutott eszembe, amikor ma reggel ünnepélyesen elővettem és felkötöttem a 10 évvel ezelőtt, a szocialista többségű önkormányzati vezetéstől karácsonyi ajándékként kapott, Rákosmente-címeres nyakkendőmet…ez egyben szimbolikus jelentőségű is, hisz’ az előterjesztés, amelyről most szavazni fogunk, nem KDNP-s, nem fideszes, nem szocialista és nem jobbikos ügy, hanem mindnyájunkat érintő KÖZÖS ÜGY. Olyan közös ügy, amit nem azért tartok fontosnak, mert már 2001-ben született országgyűlési képviselő-jelölti programomban is szerepelt, olyan előterjesztés, melyet nem azért fogok megszavazni, mert nem szeretem a Bajcsy Kórházat – hisz’ az sokáig csaknem második otthonom volt -, hanem azért, mert a bizonytalanságot szeretném bizonyosságra, a kiszámíthatatlant biztosra változtatni.

Az elmúlt hetekben nem egyszer volt alkalmam Bodnár Attila főigazgató úrnak a Bajcsy Kórház helyzetével kapcsolatos tájékoztatóját végighallgatni; beszéltem az ÁNTSZ járóbeteg-szakellátásért felelős vezetőjével, az OEP finanszírozási főosztályvezetőjével, Zombor Gábor államtitkár úrral is azt megtudakolandó, hogy “merre van az előre…?” Elmondanám, hogy nem kaptam megnyugtató válaszokat. Nem látom a hónapokkal ezelőtt az ágazat számára megígért 60 milliárd forintot, nem látom az adósság-konszolidációt, nem látom a tervezett kórház-összevonások és feladat-megosztások végét, ráadásul úgy tűnik, hogy a Bajcsy Kórházat olyan intézménnyel szándékoznak összevonni, melynek jelen tudásom szerint havi 200 millió forint a vesztesége…

Közel 15 éve írtam volt, hogy a magyar egészségügyet a benne dolgozók fanatizmusa, a hippokratészi eskü és a paraszolvencia működteti…mindezekből mára csak az eskü maradt. Valami miatt az elmúlt 25 évben regnáló kormányok egyikének sem “sikerült” a nemzeti összterméknek az egészségügyre fordított hányadát európai szintre emelni, nem “sikerült” az ellátás egy főre jutó összegét megemelni, nem “sikerült” a döbbenetesen magas magánfinanszírozás arányát csökkenteni…

A Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézetben az elmúlt évtizedekben két jelentősebb beruházás történt: az egyik egy lift volt, melyet Demszky Gábor akkori főpolgármester nagy csinnadrattával adott át a népnek és amely liftbe nem fér be hordágy, így fekvőbeteg szállítására alkalmatlan… a másik a laboratórium felújítása volt, ahol viszont reggel fél 10.-től érdemi munka évek óta nem folyik, ugyanis az asszisztensnők 11 órától kénytelenek a Kórházban tevékenykedni… Ábrándos tekintetű Horváth Ágnes minisztersége idején az intézményünk által beszedett vizitdíj se nálunk landolt, ugyanis az általunk megkeresett több, mint 52 millió forintból a Bajcsy Kórház vásárolt ágyakat…

Beruházások kellenek tehát, melyet a jelenlegi helyzetben a Kórház részéről nem látok biztosítottnak. Nem cél a leválást követően a Bajcsyhoz való szakmai kapcsolaton változtatni; az a kiszolgáltatottság megszűnésével még szorosabbá is fűzhető. Cél viszont, hogy a Rendelő önkormányzati kezelésbe vételével megszűnjék annak veszélye, hogy közel 90 ezres kerületünk járóbeteg-szakellátása profitorientált magánbefektető kezébe kerüljön.

Ma, 2015. április 16.-án 10.45 – kor a XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 21 igen szavazattal – egyhangúlag – úgy döntött, hogy felkéri és felhatalmazza Riz Levente polgármester urat, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Ferihegyi út 95. szám alatt található Szakrendelő önkormányzati tulajdonba, fenntartásba és működtetésbe vételének előkészítése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, vegye fel a kapcsolatot az illetékes szervekkel és kezdeményezze az intézmény átvételét.

(Munkácsy Mihály: Ecce homo)

Mindnyájuknak kívánok Áldott Ünnepet!

Tájékoztatás a tüdőszűrésről

1. Tüdőszűrés OEP-finanszírozással, beutaló nélkül csak 40 év feletti lakosok által vehető igénybe, évente egyszer, a lakóhely szerint illetékes Tüdőszűrő Állomáson az alábbi feltételekkel:

X. és XVII. kerületi állandó, vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezők és/vagy X. és XVII. kerületben praktizáló háziorvosok betegei

2. 40 évnél fiatalabb személyek esetén kizárólag beutaló alapján, a jogszabályban részletezettek kivételével térítés ellenében

Beutalót adhat:

- foglalkozás-egészségügyi orvos munkaköri alkalmassági vizsgálatra – térítés ellenében végzendő

- háziorvos személyes hygienes alkalmassági vizsgálatra – térítés ellenében végzendő szűrés

Kivételek:

- hajléktalanok

- hajléktalanok nappali melegedőjének és éjjeli menedékhelyének dolgozói

- utcai szociális munkát végzők

- népkonyha formájában nyújtott étkeztetésben foglalkoztatottak

- heti legalább 16 órában hajléktalanokkal foglalkozó önkéntesek

- a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottakkal közvetlenül foglalkozó dolgozói

- egészségügyi dolgozók jogszabályban rögzített csoportja

- anyatejet leadó nők

- iskolaorvos által indikált, a továbbtanuláshoz szükséges alkalmassági vizsgálat térítésmentes (18 éves kor alatt szülői hozzájárulás szükséges)

I. Betegbiztonsági Konferencia

Fenti rendezvény 2015. március 19.-21. között, a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának szervezésében, Budapesten zajlott.

A számos – és nem csupán orvosi – szakterületet érintő összejövetel alkalmából a szervezők kettő és fél nap alatt több, mint 100 (azaz egyszáz) előadást vonultattak fel; a résztvevőnek igencsak résen kellett lennie, hogy megtalálja az értékes tű(ke)t a grandiózus “szénakazalban”.

A Bajcsy Kórházból “A sebészeti csekklistákról” Benedek Zsófia, a volt bajcsysok közül Budai Erika doktornő a diagnosztikus tévedésekről, mint a betegbiztonság szempontjából legnagyobb veszélyről tartott figyelemre méltó előadást.

A debreceni Gődény professzortól megtudhattuk azt is, hogy az egészségügy világviszonylatban is az egyik legveszélyesebb “üzem”: jelen statisztikák szerint a hegymászás és a bázisugrás számít kockázatosabbnak; a bányászat és a repülés például lényegesen biztonságosabb. A magyarázat egyszerű: a túlhajszolt, frusztrált, naponta agressziónak kitett, alulfizetett egészségügyi dolgozó – bármennyire is szereti szakmáját és a betegeket, bármennyire is igyekszik esküjének és az iránta támasztott elvárásoknak megfelelni – nem feltétlenül veszélytelen.

Fentiekkel szemben Mayer Ákos doktor, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség tagja azt az álláspontot képviselte, hogy a járóbeteg-szakellátás (bár az ott dolgozók és a beteg között a háziorvosi és a fekvőbeteg-ellátáshoz képest rendkívül rövid a “kontakt”-idő) a legkevésbé veszélyes. Fent említett, gyakorta egyszeri, “rapid” találkozások a járóbeteg-szakellátó számára komoly kommunikációs kihívást és az egyéb ellátási formákhoz képest egészen más “logisztikát” jelentenek úgy, hogy ezen találkozások alkalmával az ellátó szakmai önállósága, de a betegek autonómiája is nagyobb. A jelen szabályozás alapján a járóbeteg-szakellátók számára esetenként előírt helyszíni konzíliumokat előadó (nota bene: akárcsak jómagam) szükségtelennek és aránytalanul kockázatosnak tartja.

A konferencián előadást tartott Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet Magyarországi Irodájának vezetője is, akinek sajnos nem tehettem fel – példának okáért – azt a kérdést, hogy most, 6 év távlatából mennyiben tartja betegbiztonsági szempontból megnyugtatónak és járványügyileg indokoltnak a 2009.-es, országunk számára mai napig ismeretlen mérvű – és a mindenkori országos tisztifőorvos által azóta is elhallgatott – anyagi teherrel járt sertésinfluenza-oltóanyag-bizniszt?

Hetek óta gondolkozom századik, jubileumi “magyarbeteg”-jegyzetemen. Gondolkoztam és vártam az írással: az egészségügy “átalakításával” és annak várható – főleg a pesti kórházakat és szakrendelőket érintő – következményeivel kapcsolatos kétségbeejtő hírek közepette nem igazán akaródzott bejegyzést közreadnom. Segítségemre végül dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, az Orvosok Lapjának februári számának első oldalán megjelent, higgadt írásával “sietett”. Elnök úr egész oldalas cikkének legfontosabb passzusait alább olvashatjuk:

(…) Rendkívül sajnálatos az a folytonos bizalmatlanság, amellyel a pénzügyi döntéshozatal az egészségügyre tekint. Következik belőle egy már-már javíthatatlan késedelem, ami ágazatunk finanszírozását illeti. (…) A szakmai és gazdasági evidenciákra törekvő (megj.: egészségügyi) ágazatvezetés e sok-sok éves késedelem miatt igen beszorított helyzetben van. Evidenciákra és konkrét adatokra alapozva lenne kénytelen bizonyítani a fehérre, hogy az valóban fehér, azaz – amint azt már évek óta szajkózzuk – az ágazatra fordított GDP-részarány nemzetközi összehasonlításban példátlanul, a működést tekintve pedig lehetetlenül alacsony. A bizonyítékok feltárása és egységes rendszerbe szervezése lenne az a remélt kulcs, amely talán végre megnyithatná a kasszát. (…) Az egyre képtelenebb – helyenként 8-10 ezer orvos és szakdolgozó elbocsátását, tízmilliárdok ágazatból történő kivonását vizionáló – újságírói kérdésekre higgadt türelemmel és a vad állítások iránti kétkedésből indítva újra és újra kitartóan hangoztatjuk a szerintünk sürgető teendőket, különösen a kétségbeejtő munkaerőhelyzet okán haladéktalanul szükséges további bérfejlesztést , a túlmunkadíjak, mozgóbérek befagyasztásának azonnali feloldását. (…) Senki ne higgye, hogy nem vagyunk tisztában a betegellátás folyamatos ellehetetlenülésével. (…)

Eddig az idézetek. Amennyiben nyájas olvasónak lenne még türelme, kérem, lapozzon archívumomban vágatlanul szerepelő, 2004. január 10.-i sajtótájékoztatóm alapanyagát adó, szintén “A magyar beteg”, és a Magyar Nemzetben valami miatt meg nem jelentethetett, “Válasz Seszták Ágnesnek” címet viselő – szintén 2004. januárjában kelt – írásokhoz. Akkor gondolataimra sem az egészségügyért felelős vezetők, sem a “szakma”, sem az Orvosi Kamara, sem a sajtó nem reagált… és bizonyos értelemben mélyen lesújtó az, hogy 11 éve napvilágot látott írásaim egyetlen mondatán sem kellene ma sem – és félek: holnap sem – változtatnom.