Nem vagyok a Magyar Orvosi Kamara Elnökének szimpatizánsa, most mégis – rövid időn belül immár másodszor – tartom fontosnak egyik nemrég megjelent cikkéből idézni… és nem csak azért, mert alábbi gondolatok zöme 2001 és 2014 között sajtótájékoztatóimon már elhangzott és írásban is megjelent… hanem azért, mert a veszély valós és jómagam – mint politikus, humanista és a magyar egészségügy aktív szereplője – sem kívánom, hogy a végképp kizsigerelt, végletesen frusztrált és kétségbeesett egészségügyi dolgozó a politika “királycsinálója” legyen. A teljes írás az “Orvosok Lapja” 2015/4. számának első oldalán olvasható.
“Az elmúlt egy év során – valós gondjaink néven nevezését sosem mellőzve – igyekeztem inkább pozitív, bizakodó, helyenként kifejezetten támogató hangot megütni ágazatunk beígért történéseit illetően. Tehettem ezt, mert kamaránk a szakmapolitikai vezetésben jó partnerre lelt, a kitűzött célok könnyen támogathatónak mutatkoztak. Mára azonban a helyzet alig követhető irányban változik és a nagy üggyel-bajjal, lassan és nehézkesen, de kitartóan építgetett jövőkép veszélyben van.
A beteg üdve a legfőbb törvény és ezért számos alkalommal a betegérdekek középpontba állításával próbáltuk és próbáljuk megvilágítani az egészségügyben dolgozók nehéz helyzetét, igyekszünk tenni kollégáinkért. Meggyőződésem, hogy ez csak így lehet helyes, dacára annak, hogy némelyek kellő szűk látókörűségtől terhelten szidnak miatta, pedig a társadalom és nem utolsó sorban a politika figyelme – hogy szimpátiájáról ne is álmodjunk -, ha nehezen is, de kizárólag ezen az úton kelthető fel. Csak a betegellátás egyre növekvő objektív nehézségei – melyek egyértelműen az immár tudatosan fenntartott alulfinanszírozottság és a következményes szakemberhiány számlájára írandók – kényszeríthet(né)nek ki érdemi pozitív elmozdulást. Ennek érdekében láttuk és reméltük igen jó megközelítésnek azt a népegészségügyi szemléletet, amely a hazánk gazdasági fejlettsége és lakosainak egészségügyi állapota közötti súlyos ellentmondásra apellálva igyekezett megnyitni a bugyellárist. Hiszen “Magyarország jól teljesít”, csak a 3,5%-os GDP növekmény bő 1000 milliárd forintot jelent, nem beszélve az adózási fegyelem megszigorítását célzó intézkedések folytán több százmilliárddal megnövekedett állami bevételekről. Volna tehát honnan, miből. Mondtuk, reméltük. De ez most veszélyben van. (…) Bíztunk abban, hogy a keserű tapasztalatok végre a felelősök számára is kellő indítékul szolgálnak érdemleges gazdasági lépések megtételére. Úgy látjuk, ez is veszélyben van. Nem tudunk egyetérteni a paraszolvencia jogszabályi legalizálásával, mert annak igen rossz üzenete van. Elfogadhatatlannak tartjuk az újra meg újra felröppenő híresztelést, hogy az esetleges (?!) béremelést netán bármiféle feltételhez kötnék, hiszen kollégáink sokszorosan megdolgoztak azért az évtizedek óta ki nem fizetett bérért, melyet akár egy komolyabb fizetésemeléssel sem lehetne meg nem történtté tenni és amely a gyógyításban dolgozókat Magyarország jelentős hitelezői közé emelik.(…) Azzal, hogy a többség áthágva a munkaügyi szabályokat saját magát kegyetlenül kizsákmányolva esztelen mennyiségű túlmunkát vállal, a menedzsment pedig szemérmesen szemet huny felette…mindezt puszta megélhetési érdekből… Hol van itt már az európai polgár pihent orvoshoz való joga? (…) Békében, tisztes megélhetésünket garantáltan látva, a hozzánk fordulók bizalmára támaszkodva csak gyógyítani szeretnénk. Eredményesen, közmegelégedésre. Mindez most tényleg nagyon nagy veszélyben van!” (dr. Éger István)
(fotó: Bene Zsolt)
Legutóbbi hozzászólások