Múlt év október 31.-én, A magyar beteg (20.) címmel született bejegyzésemben ígértem a rákoscsabai muzeológussal kapcsolatos esetleírásomat. Íme:

Alig három éve a Ferihegyi úti Rendelőintézetnek néhány napra megbízott igazgatója voltam. Rendelési idő közepe táján, rövid, de erőteljes kopogást követően fehérköpenyes dolgozó hatol be rendelőmbe és – zokogva -következőket adja elő:

Középkorú hölgy háziorvosa által elrendelt vérvételre annak rendje és módja szerint, beutalóval a Rendelő laboratóriumába érkezett. A procedúrát az erre a célra kijelölt asszisztensnő a szakma szabályainak megfelelően elkezdte. A vénás kanül bevezetését követően viszont a páciens a vérvétel okozta és általa elviselhetetlennek ítélt fájdalom okán – nem kis riadalmat keltve – a tűvel a karjában mocskolódva és átkozódva rohant ki a rendelő folyosójára…

Empátiás készségem legmélyebb bugyraiba ásván igyekeztem fenti történet elszenvedőjét megnyugtatni, mely végül sikerült. Az – akkor még pontosan nem tudni ki által – vérig sértett fiatal asszisztensnő távozott és folytatta munkáját.

Az esetet követően egy óra sem telt el – éppen egy veseköves beteget vizsgáltam – amikor megszólalt a telefon. Asszisztensnőm jelezte, hogy – bár be nem mutatkozott – a vonal másik végén valaki engem óhajt. Önöket itt és most csak és kizárólag a telefonbeszélgetésnek a nyomdafestéket tűrő részleteivel ajándékozom meg. A “beszélgetés” nagyjából ekként hangzott:

- Jó napot! Ön az igazgató?

- Üdvözlöm. Jelenleg én vagyok az, Fenke doktor – mondom. Kivel beszélek?

- Az nem lényeges. Önök nekem hihetetlen fájdalmat okoztak és Ön egy disznó. És az az intézmény, amit ön vezet, egy disznóól és punktum.

A hívó fél a beszélgetést – a fent ismertetett előzmények dacára – e váratlan fordulatnál félbeszakította.

Utánanéztem: fenti “beszólás” “elkövetője” egy, a környezete által zárkózottnak ismert, magasan kvalifikált, többdiplomás rákoscsabai humán értelmiségi hölgy.

Különös kegyetlenséggel elkövetett cselekedete mindnyájunkban nyomot hagyott.

Ma délelőtt a Vigyázóban ragyogóan tehetséges ifjú és kevésbé ifjú művészek lehetetlennek tűnő feladatot oldottak meg: az irodalmi Nobel-díjas Selma Lagerlöf Nils Holgersson c. regényének színpadra állítását. A Fogi Színház – a mesét játékká író – színészei gyermekek és felnőttek számára egyaránt élvezhető produkciót nyújtottak.

Az előadást követő riportot a www.tizenhetedik.hu készítette.

Kortárs orvos fürdőszobájában csőtörés következik be, vízszerelőt kell hívnia.

Kortárs vízszerelő kiszáll, percek alatt elvégzi a munkát, majd közli annak árát: 30.000 Ft.

Kortárs orvos elképed:

- Ne haragudjon, de ez hajmeresztő! Óránként ennyit még én sem keresek!

- Tudom! – válaszol a vízszerelő – Én sem kerestem ennyit, amíg orvos voltam!

Várbíró Anita és óvodás gyermekem társaságában a patakparton, a bicikliút mellett, majd a Népkert sűrűjében rekordidő alatt egészen elképesztő mennyiségű hulladékot – rengeteg műanyag flakont és zacskót, edzőcipőt, magnókazettát, farostlemezt, kardigánt, videoszalagot, mellényt, virágvázát, pulóvert, kerítésdarabokat – bírtunk összeszedni.

A szemetelőket egyszerűen nem bírom megérteni.

Kortárs magyar előadók felvételei között keresgéltem a világhálón, amikor – teljesen véletlenül – alábbi (őszintén mondom: mellbevágó) zeneszámra akadtam. A felvétel – számomra – nem csak azért nagyszerű, mert Rúzsa Magdit az utóbbi évek legtehetségesebb könnyűzenei előadójának tartom… A “dolog” azért is különleges, mert az énekesnő – amúgy – egészségügyi dolgozó, akárcsak én, ráadásul a trianoni Magyarország határain túlról érkezett, akárcsak jómagam.

A felvételt mindazonáltal azért (is) tartom lélegzetelállítónak, mert a dalt, amint majd látni és HALLANI fogják – Rúzsa Magdival szinkronban – egy szép és csinos JELTOLMÁCS leányzó is előadja. (Utánanéztem: Weisz Fanni siket fotómodell – nem hallja, de a testével, a bőrével, a hajával érzi és – tolmácsolja Rúzsa Magdi dalát…!)

Magyarországon jelenleg 60000 siket és további több, mint 60000 súlyosan halláskárosult honfitársunk él. Nem elég, de minden kétséget kizáróan reményeket keltő az, ahogy az utóbbi években segíteni próbáljuk őket.

Mosolyogjon bár meg mindenki, akinek ez ma már “természetes”, de be kell vallanom, hogy amikor először (majd másodszor és harmadszor is) láttam és hallottam, alábbi felvétel könnyekig meghatott… és őszintén remélem, hogy ehhez hasonlót minél többet fogunk majd látni. És hallani.

Ezúttal sem tettem idézőjelbe a valamikori MDF – 1990-ben országgyűlési választási győzelemhez vezető, talmi – jelszavát, hisz’ örömmel teszek eleget abbéli kötelességemnek, hogy tudassam: holnap, 9 órai kezdettel Rákosmente-szerte össznépi szemétszedést hirdettünk! A helyszínek a Polgármesteri Hivatal honlapján fellelhetőek. Jómagam – Várbíró Anita és Petrőczy Dániel képviselőtársaim társaságában – a Népkertet vesszük célba.

Ezúttal csak takarítunk. A szemetelők összeszedése még várat magára.

Alábbi két idézet születése között kereken száz év telt el.

Az idézetek szerzői franciák – akárcsak Daniel Cohn-Bendit – és szocialisták – akárcsak Göncz Kinga.

Az első idézet az ezernyolcszáznegyvennyolcas, a második az ezerkilencszázötvenhatos szabadságharcunk vérbe fojtását követően született.

Az idézetek szerzői – Victor Hugo és Albert Camus – világhírű írók.

Fent említett másik “francia” foglalkozását tekintve anarchista-marxista szociológus (!?), a Tilburgi (Hollandia) Katolikus (!) Egyetem (!) díszdoktora (!), a nagy támogatottságú magyarországi “zöld” párt (l.még LMP) lelkes támogatója, az a Cohn-Bendit, aki – akkor, amikor 1968-ban a 700 éves francia egyetem (Sorbonne) díszelőadójának katedrájára tartotta fontosnak üríteni székletét – még nem volt az Európa Parlament zöld frakciójának vezetője.

Fent említett másik “magyar” “politikus”, bizonyos Göncz Kinga foglalkozását tekintve elmegyógyász.

Mindketten – Cohn és Göncz – saját országuk legkártékonyabb politikusai közé tartoznak. 2012. januárjában, a Hazánkkal “foglalkozó” EP ülésen ők ketten támadták legalpáribb, legaljasabb módon Magyarországot és a 2010-ben beiktatott magyar Kormányt… feltételezhetően annak okán, hogy – bár magasan kvalifikált baloldali “értelmiségiek” – nem olvastak Hugo-t és Camus-t.

Végül, íme, a két idézet:

“Magyarország a hősiesség megtestesülése. Magyarország nem halt meg és nem halhat meg. Ez a kiváló nemzet majd kitör sírjából, onnan, ahová az önkény fektette.” (Victor Hugo, 1856)

“A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét… A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztozunk, miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk.” (Albert Camus, 1957)

A tizenhetedik.hu engedélyével.

“…van feltámadás a mi számunkra is… A halál nem az utolsó szó az ember életében… ez pedig az életünk dolgainak, eseményeinek, tetteinek egy egészen más programot, másik távlatot ad.”

Erdő Péter bíboros, prímás, budapest-esztergomi érsek (Magyar Rádió, 168 óra)

MINDNYÁJUKNAK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPET KÍVÁNOK !

Aki ismer, tudja: gyengébb pillanataimban hajlamos vagyok összeesküvés-elméletek virtuális áldozatává válni.  Amennyiben viszont legutóbbi (április 2., 5.) jegyzeteim valóságtartalmát illetően bárkiben kétségek merültek volna fel, kérem, olvassa el alábbi néhány mondatot – de mielőtt ezt megteszi, kiskorú hozzátartozóit küldje el lefeküdni, kösse szorosra biztonsági övét és élénken figyeljen; az idézendő írás mai keltezésű, szerzője talán bizonyos Kósa Balázs (?), a blog “El Mondo”-é. Íme az internetes szubkultúra – fent említett bejegyzéseim mondanivalóját szerencsétlen módon, egyben ragyogóan alátámasztó – ünnepi “gyöngyszeméből” kiragadott néhány mondata:

“A húsvétról, csak hogy megértsük egymást

Nagypéntek van, az Isten meggyilkolásának napja – a keresztények szerint. Javaslom, szotyolázzunk. És ha már így letelepedtünk, csevegjünk is talán. Te egyébként nem is csevegsz majd, csak én. Te hallgatsz. És ha elkattintasz, lelövöm a kutyád.”

Jézus keresztre feszíttetett. Őérettük is.