Ma a Kaszálón évtizedek óta közmegelégedésre működő Csicsergő Óvoda jubileumi, egész napos műsorára voltam hivatalos.

Tanult mesterségem gyakorlása okán az ünnepi megnyitón megjelenni nem volt lehetőségem; “kárpótlásul” a délutáni bábelőadás szünetében az óvoda vezetőjével, Nagyné Szabó Etelkával cseréltünk hosszasan eszmét.

Szó esett a csoportonkénti gyermeklétszám kényszerű növeléséről ( Budapest egyetlen olyan kerülete vagyunk, melynek lakossága és azon belül a gyermekek száma is folyamatosan növekszik), a kisgyermekekre a környezetükből érkező fokozódó “nyomásról” és még sok mindenről; Nagyné Szabó Etelkával abban is egyet lehetett érteni, hogy 20-25 évvel ezelőtt az óvodások makroklímája okozta stresszhelyzetek egészen mások voltak, mint manapság. Jómagam – nem lévén szakember – ezt úgy látom, hogy a szülőkre háruló, fokozódó mennyiségű feladat a gyermekekkel való törődés rovására megy; a munkahely – vagy munkanélküliség – feszültsége rajtuk csapódik le, jobb esetben úgy, hogy “belökik” őket a TV elé, ahol az “Öreg néne őzikéje” helyett ömlesztve kapják az ocsmány és agresszív animációs- és rajzfilmek tömkelegét. Ehhez társul – már óvodás korban! – az egészségtelen szellemi (internet!) és testi (festékes, sós, édes műanyag) táplálék, később a krónikus mozgáshiány. Óriási tehát az óvónők felelőssége, de véleményem szerint a gyermek egyéni fejlődése – a járni tanulástól az általános iskoláig – mégiscsak a család szeretetén és odafigyelésén múlik.

Megtudtam azt is, hogy a Csicsergő 25. születésnapjára egyéni képviselői keretemből – tehát közpénzből – szánt emeletes udvari játék beszerzése késik, üzembe helyezése a szeptemberi évnyitón várható. Izgatottabban várom, mint egy csicsergős kiscsoportos…

Előfordul, hogy nem tölt el boldogsággal, amikor egy bizonyos kérdésben hangoztatott állításunk beigazolódik.

Alábbi – a Magyar Nemzet c. napilapban megjelent – hír akkor nyer igazán értelmet, ha Nyájas Olvasóm “fellapozza” f. év január 21.-én és 26.-án, “Európa, vigyázz” címen közzé tett, az Európai Unió és az Európa Parlament Magyarországgal kapcsolatos – bízvást mondhatjuk: áldatlan – tevékenységével foglalkozó bejegyzéseimet.

Íme, a M.N. minapi “széljegyzetének” lényege egyetlen mondatban:

“A megkérdezetteknek csupán 28 százaléka vélekedett úgy, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia - derül ki a YouGov brit közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből…”

Engedtessék meg közre adnom a britek – fent ecsetelt – közvélekedése és a napokon belül eszkalálódó görög helyzet nyomán, az Európai Unióval kapcsolatban (is) megfogalmazódott egyetlen mondatnyi magánvéleményemet:

Az a szervezet, melybe bizonyos feltételek teljesítése esetén be lehet lépni, de melyből kilépni tilos, (u.i. ebben az esetben az egész összeomlik), nos, az a szervezet (unió, rendszer stb.) rossz.

Mai újsághír:

“Vörös zománcfestékkel öntötte le kedd éjszaka dr. Dániel Péter fővárosi ügyvéd Horthy Miklós Kereki községben felállított egész alakos szobrát.(…)  ’Így már teljesen korrekt és kifejező lett a szobor, igazi drámai karaktert kapott’ – közölte Dániel Péter”.

Az óbudai ügyvéd “performance”- a első sorban azért figyelemre méltó, mert rávilágít gyengeségünkre: arra a kóros tűrőképességre, arra az önpusztító toleranciára és a szellemi immunitás hiányára, amely megengedi egy bizonyos, Magyarországon büntetlenül működő körnek, hogy bármikor, bármilyen mértékben következmények nélkül belénk taposhasson. Élt, él és élni fog egy bizonyos réteg, melynek tagjai büntetlenül lophatják meg, büntetlenül ócsárolhatják, nemzetközi fórumokon büntetlenül jelenthetik fel szülőhazájukat, Magyarországot. Ez az a bizonyos kör, mely ragyogóan megél a hazaárulásból, hisz’ van rá igény az Unióban és az Államokban egyaránt. Mindezen – és egyéb, kevésbé szalonképes – gondolatok kavarogtak bennem, amikor felötlöttek William Shakespeare közel fél évezrede született és a mai magyar valóságot is illető mellbevágóan igaz sorai. Íme, a 66. szonett néhány részlete:

“Az érdem itt koldusnak született / És hitvány semmiségre pompa vár / És árulás sújt minden szent hitet / És becsületet rút gyanú aláz / És szűz erényt a gaz tiporni kész / És tökéletest korcs utód gyaláz / És érc-erőt ront béna vezetés / És egyszerű kap együgyű nevet / És Rossz-kapitány rabja lett a Jó…”

Évtizedek óta hiányzik Rákosmente központjából egy kulturált, jó konyhájú étterem. Örömmel töltött el, amikor választói körzetem – a négyes számú – rehabilitációs programjának részeként sikerült tervbe venni egy, a Polgármesteri Hivatal mellett – a valamikori garázs helyén – megépítendő vendéglátóipari egységet. Szó szót, tervet terv követett, majd – eléggé hosszas procedúra nyomán – mai nap délutánján megvalósult régi álmunk: megnyílt a Keresztúr Vendéglő és Vinotéka.

Íme, az átadást megelőzően

és azt követően készült képek, hogy a nagyszerű létesítményt és az alkalomhoz illő káprázatos étkeket a vendégsereg végre birtokba vehette :

Az kétségtelen, hogy az épület oly mértékben impozáns, hogy a Patak Sörözőben edzett és Ferihegyi úti talponállóban szocializált egyszerű halandó a létesítménnyel kapcsolatban eleinte inkább óvatos, mint lelkes, de bízvást állíthatom, hogy a polgárosodás egyik útja ilyen: liba-tepertő friss parasztkenyérrel és lila-hagymával, egy húsgombóc-csorba, egy pacal-pörkölt, kettő és fél deciliter tokaji hárslevelű és egy Gundel-palacsinta elfogyasztása, egy jóízű beszélgetés, egy nagyszerű találka egy normális vendéglőben… (egyébként kétfogásos napi menüt – egyelőre egy, jövő héttől kettő félét – is kínálnak, igen barátságos, 990 forintos áron)…

Ne ódzkodjanak tehát: jöjjenek és használják ki e nagyszerű helyet: az étel jó, az árak átlagosak, a kiszolgálás villámgyors… amikor tehetem, én is ott leszek többek között azért, hogy az eddigieknél is gyakrabban találkozhassak Önökkel… és úgy is, mint területileg illetékes önkormányzati képviselő erőteljesen mérlegelem, hogy f. év júliusi fogadóórámat már a Keresztúr Étteremben tartom…:-)

Így nézett ki a frissen megérkezett hidegfront a Pesti út 160. X. emeletéről.

Minden szomorúságok közül a legnagyobb szomorúság, minden bánatok közül a legnagyobb bánat, minden fájdalmak közül a legnagyobb fájdalom az, amikor egy gyermek súlyos beteg.

Ma délután a rákoskeresztúri Evangélikus Templomban Dozsák Adrienn, a Laborcz Ferenc Általános Iskola nyolcadikos tanulójának megsegítésére szervezett jótékonysági koncertre gyűltünk össze. Adrienn a sokadik műtéten, kemoterápián és sugárkezelésen van túl – negyedik éve kezelik az Országos Onkológiai Intézetben -, de így is derűsen mosolyogva ott ült, a hajó bal oldalán, a fellépők közvetlen közelében.  A koncertet a Laborcz és – az Általános Iskolát rövidesen működtető – keresztúri Evangélikusok közösen szervezték, a belépés díjtalan volt, a kislány családjának adományt lehetett nyújtani.

A templom padsorait csaknem megtöltő sokadalom igen színvonalas műsornak örvendhetett: a “laborczos” kicsinyek és nagyobbacskák énekkarát és furulyásait követően a Kalevala kórus, majd a Tungsram Kodály Zoltán férfikar lépett fel. Utóbbi – Pálinkás Péter, a Magyar Kultúra Lovagja vezetésével – a Templom nagyszerű akusztikáját messzemenően kihasználva magyarok szívéhez lélegzetelállító szenvedéllyel szóló féltucatnyi kórusművet adott elő.

Akkor, amikor az igazán nagyszerű műsor végeztével iskolások, tanáraik, művészek és közönség együtt, felállva énekeltük a Szózatot, végre kisütött a nap és az utolsó percben a Márk evangélistát ábrázoló színes ólomüveg-ablak fölött belopakodó fénycsóva végigsimogatta, majd megállt Dozsák Adrienn kezén.

Avítt, de megbízható szolgálati maroktelefonomra néhány órával ezelőtt szöveges üzenet érkezett. Íme:

“A kormányokon átívelő megszorítások ellen tart vonulásos tüntetést a Jobbik máj. 12-én 15 órától az MSZP-, majd a Fidesz-székháznál. Indulás az Oktogon mellől.” Jobbik.hu

Nyilvánvaló, hogy a Jobbik első XVII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltjeként – immár 6 éve – “bennragadtam” a párt adatbázisában. Sebaj, emiatt világért sem óhajtanám bántani Őket arra való különös tekintettel, hogy a valamikori Jobbik elöljáróiban – emlékeztetőül: Kovács Dávid, Nagy Ervin, Molnár Tamás, etc…- kiváló elméket, nagyszerű embereket ismertem meg.

A párt jelenlegi vezetése, eszmerendszere, munkája és stílusa felett sem tisztem pálcát törni, ezért – mivel a jobbik.hu címre nem lehet – fenti sms-re válaszként itt és most hadd idézzem a legnagyobb – talán még Vona Gábornál is nagyobb – magyart:

“Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal…” (gróf Széchenyi István: Magyarország kiváltságos lakosihoz)

Plágiumgyanú elhárítása végett időben közlöm: beírásom Albert Camus hasonló című nagyszerű regényével semmilyen szempontból nem egyezik.

A 2012. május 5.-i Magyar Nemzet 4. oldalán “Tömeges közöny a magyar belvárosban” címmel, “Sokkoló statisztikát készített az UNICEF” alcímmel három hasábos, fényképpel is illusztrált tudósítás jelent meg egy, fenti, New-York-i székhelyű gyermekjogi szervezet által Budapest V. kerületében április 24.-én véghezvitt akcióról.

Az (iszonyú) “Gyerek, de joggal” című, az amerikai szervezet helyi képviselői által is “gerilla-akciónak” nevezett “happening” során egy, a budapesti Deák-téren gyermeksírástól hangos, lepedővel letakart gyerekkocsi mellett elhaladókat filmezték mintegy két órán keresztül. A felvétel készítői “elborzadva” konstatálták, hogy alig néhány járókelő vette a fáradságot, hogy az egyértelmű képi- és hangjelzést adó objektumról fellibbentse a fátylat ahhoz, hogy tudomásul vehesse: egy hangszóró sír a kocsiban.

Eddig a tények. A vérlázító az, ami ezután következett: a szervezet magyarországi képviselői a világhálón örvendeznek azon, hogy gerilla-akciójuk mily mértékben “verte ki a biztosítékot” a honi média és populáció berkeiben, mint ahogy azon is, hogy eddig több, mint hetvenezren (!) tekintették meg a magyarokat – ismételten, súlyosan, tendenciózusan – lejárató felvételt.

Az – természetesen – az UNICEF magyarországi kommunikációs igazgatóját kevéssé zavarja, hogy hasonló kísérletbe az azt realizálók az Egyesült Államokban már negyven évvel ezelőtt belebuktak (több, magatehetetlennek álcázott embert a new-yorkiak fél napon keresztül kerülgettek másfél hektárnyi sétatéren)…

Az UNICEF – lejáratásban érdekelt – magyarországi koordinátorai viszont valami miatt nem tartják fontosnak példának okáért a 28-as villamoson vagy a 161-es buszon utazni és megtapasztalni azt, amikor jól táplált – és nem feltétlenül magyar – tizenéveseknek eszük ágában sincs helyüket átadni a kisgyermekes anyukáknak, hisz’  ”Közöny” címen ilyen felvételt saját országukban naponta egymilliónyit készíthetnének.

Itt és most az UNICEF viszont figyelmen kívül és kommentár nélkül hagyja a modern kori televíziózás egyik mételyét, a gyermekeket felettébb szórakoztató és “nevelő” “kandikamerás” felvételek közösségromboló hatását.

És nem mellesleg: vajon hallott-e Romet-Balla Ágnes, a szervezet magyar kommunikációs igazgatója Szögi Lajosról, akit 2006-ban Olaszliszkán – gyermekei szeme láttára – akkor vertek agyon, amikor gépjárművéből kiugorva egy sérültnek vélt kislányon akart segíteni? ( Ennek megfelelően itt és most megkérdezem: a gyilkosságot követően mikor, hogy, milyen módon és milyen összeggel segítette a három árván maradt tiszavasvári gyermeket az UNICEF?)

Attól teljesen függetlenül, hogy meggyőződésem szerint az UNICEF által realizált és a Magyar Nemzet című napilap által (is) nyilvánosságot kapott, “elhagyott gyermekkocsis”, súlyosan dehonesztáló gerilla-akció nálunk, Rákosmente Fő terén elképzelhetetlen lenne (valami miatt nem hozzánk jöttek…), engedtessék meg elmondanom : kandikamerás provokációból a magyar néplélek állapotára vonatkozó internet-képes és nyomdafestéket is tűrő következtetéseket levonni több, mint nemzetellenes… és ezt (nomen est omen) Vona Adrienn-nek, a Magyar Nemzet újságírójának is érzékelnie kellett volna.

Az idei Majálisnak is Rákosmente központja – választói körzetem, a 4. számú – adott otthont. Bár a gokart crosspálya levegővel töltött kerítése és boltíve áramkimaradás okán az autóval körbejáró gyermekekre néhányszor balesetveszélyes módon rácsukódott, az események és műsorok csaknem mindegyike rendkívül jól sikerült. Mivel óvodás gyermekemmel a színpad előtt, a tűző napon nem bírtunk álldogálni, nálunk ezúttal a képzeletbeli pálmát a – Laborcz Ferenc Általános Iskola udvarán állomásozó, majd az érdeklődőket városnéző körúttal megajándékozó – Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület

és a Rákosmente Oldtimer Egyesület járművei vitték:

A fotókat ifj. Fenke Ferenc készítette (!).

A Ferihegyi út páratlan oldalán, választói körzetem – Rákosmente 4. számú egyéni választói körzetének – délkeleti részén található a Laborcz Ferenc nevét viselő Általános Iskola, mely iskola éves kulturális szemléjén ezúttal is páratlan teljesítményt nyújtott.

Köszönet érte a gyermekeknek, a felkészítő tanároknak, tanítóknak, Igazgatónőnek egyaránt.

Alábbi fotó a közel négy órás előadás szünetében, az Iskola névadójának lányai – Laborcz Flóra és Mónika -, Erdészné Nagy Éva igazgatónő, valamint az iskolát idén ősztől működtető Evangélikus Egyház képviselőinek társaságában készült.