A Magyar Kormány illetékes Minisztere 2009. őszén a Magyar Közlönyben megjelentetett Rendeletben módosította az egyes gyógyászati segédeszközök – ennek megfelelően bizonyos, az urológia tárgykörét is érintőek - felírhatósági szabályait. Bár minden kerületi házi- és szakorvos e rendelet birtokában van (illetve: kellene, hogy legyen), fentiek a legváltozatosabb indokokkal és kérésekkel utalják otthonukban ellátandó, mozgásképtelen vagy szállíthatatlan betegeiket – pontosabban: azok hozzátartozóit – urológiai-sebészeti ellátás /”látatlanban” történő vényfelírás/ céljából – véletlenül sem a TB-finanszírozott Pesti úti profitorientált magánintézménybe, hanem – a Bajcsy Kórház Ferihegyi úti Szakrendelőjébe.

Korábban említettem volt, hogy Rákosmente népe - és ez itt már megint a reklám helye – mily’ ragyogó intellektussal felvértezett: 20 éves szakrendelői munkám során (160.000 orvos-beteg találkozás!) mindössze féltucatnyi “nehezen kezelhető” konfliktus részese voltam…

Többek között fentiek okán bántó, amikor – feltéve, hogy nem hibáztam - munkámat igazságtalanul bírálják.

Történt volt, hogy 2011. november 15.-én területileg illetékes rákosmenti polgár hozzátartozóját - előzetes bejelentés, egyeztetés, előjegyzés nélkül – sürgősségi ellátás céljából a Bajcsy Kórház XVII. kerületi Szakrendelőjének Urológiájára vetette fel. A bejelentkezés indoka: a páciens gyógyászati segédeszköz rendelésére vonatkozó – két éve, a XVII. kerületi Urológia által kiadott – engedélye néhány nap múlva lejár. 

Az Urológiai rendelőbe a páciens (hozzátartozója) “sürgős” ellátás céljából csekély idő múltával bebocsáttatik, így alkalma van elővezetni kérését, miszerint megújítani óhajtaná hozzátartozója számára szükséges, a háziorvos által felírandó, egy bizonyos gyógyászati segédeszköz rendelésére vonatkozó javaslatot.

Személyemben a területileg illetékes urológus a kérést meghallgatja, a jelen nem lévő páciens hozzátartozóját - amennyire a sürgősségi bejelentkezés időkorlátai megengedik – tájékoztatja mindarról, amire a Magyar Közlöny e témában 2009-ben minket utasított, az ide vonatkozó passzus másolatát – miszerint jelen esetben a gyógyászati segédeszköz felírhatóságára vonatkozó javaslat nem képezi már az urológia tárgykörét - a hozzátartozónak átadja, majd kellő türelemmel felvilágosítja arról is, hogy betegvizsgálat nélkül az OEP ma már egy hurkapálcikát sem enged felírni, mint ahogy arról is, hogy  ki és miként tudna jelenlegi bajban segíteni.

Páciens hozzátartozója – bár a nálam elért eredménnyel szemmel láthatólag elégedetlen –  másnap az általunk javasolt utat járja: az ügyben illetékes szakrendelőben – ahova “természetesen”, mint jogaival élő ”előkelő idegen” szintén nem kér előjegyzést, időpontot és nem egyeztet - hozzájut a hozzátartozója számára kért segédeszköz-felírási javaslathoz. Ettől a pillanattól “a dolog” a szakma és az etika szabályai szerint elintézettnek lenne tekinthető, amnnyiben a “hálás” hozzátartozó nem írt volna egy – fentiek ismeretében – igen ellenszenves üzenetet legutóbbi, a rákosmenti gasztronómiai csodákról szóló, “A magyarok asztala” című blog-jegyzetemhez (l. ott).

Hadd ismételjem büszkén: 20 éves rákosmenti szolgálatom során féltucatnyi, humán-etológiailag ”nehezen kezelhető” esettel találkoztam. A fent olvasható az egyik ilyen.