Ezerkilencszázhatvankettőt írtunk, tehát nyolc éves voltam, amikor marosvásárhelyi lakásunk teraszán, júniusi éjszakán, gyertyafény mellett, egy Stern típusú, recsegve is élvezhető rádió és Szepesi György révén áhítattal hallgattuk a chilei labdarúgó-világbajnokság közvetítését. Ott, akkor, a nappal még forró és sáskák járta, hajnalra hűvös-harmatos, tücsökzenés teraszon hallottam először Albert Flórián nevét.

1966-ban tévében, 10 év múlva élőben is láthattam. Példaképnek tartottam Őt, ezért  Végh Antal deheroizáló írásait értelmezni sem tudtam; Albert Flórián az maradt számomra, aki: A Császár.

Isten nyugosztaljon, Flóri!