Iménti hír:

Történt volt, hogy sokadik munkaórájánál tartva egy mentőegység mintegy 110 másodpercig leparkolt valamilyen menet közben elfogyasztható tápanyag beszerzése céljából. Az “incidenst” egy, az árussal szemközt lakó állampolgár mobiltelefonjával megörökítette

majd klaviatúrát ragadott és az egységet szabályszegés okán az OMSz igazgatóságán feljelentette. (fotó: OMSZ)

Arról, annak idején számos városi legenda keringett, hogy a második világháború alatt és azt követően a Gestapo-hoz, majd az ÁVH-hoz lakosságarányosan Magyarországról érkezett a legtöbb állampolgári feljelentés.

(Kerületi rendőrőrs, 1947, fotó: fortepan)

Túlságosan büszke magyar voltam ahhoz, hogy mindezt elhiggyem. Most viszont, hogy a közelmúltban – a világjárvány elleni védekezés kellős közepén – az országos tisztifőorvost, mai napon pedig a – nem akármilyen – munkáját végző, éhségüket másodpercek alatt kielégíteni óhajtó – mulasztást ezzel el nem követő – bajtársakat is feljelentik, első megrendülésemben William Shakespeare 66. szonettjének soha el nem évülő sorai jutottak eszembe: “…az érdem itt koldusnak született/ és árulás sújt minden szent hitet/ és becsületet rút gyanú aláz…“

…és már csak egy halk, kétségbeesett fohászt tudok elrebegni:

“Istenem, óvd drága Hazámat…!”