Semmelweis-nap
Semmelweis Ignác – 2011-ben az egészségügyi dolgozók számára első alkalommal, országosan szabadnappal jutalmazott - születésnapja előtt “telefonos” voltam. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy – jelen esetben – június 29.-én 16 órától június 30.-án reggel 8 óráig bármikor és azonnal, a másnapra meghirdetett Semmelweis-napi ünnepségtől, időjárástól, családi, fizikális vagy szellemi állapotomól függetlenül a kórházban robotoló fiatal, vagy kevésbé fiatal kolléga – pontosabban: a magyar beteg – rendelkezésére kell állnom.
Történt volt, hogy eme “készenlét” kellős közepén, június 29.-én, kevéssel éjfél előtt - amikor 42 éves, nyugdíjas katonatisztjeink már az igazak álmát alusszák, vagy rendőreink valamely belvárosi bár örzőiként komoly pénzeket keresnek - megszólal szolgálati mobil-telefonom: a fiatal ügyeletes kolléga (havi bruttó: 140 ezer forint) sürgős műtéthez kéri segítségemet… “Rendben van” – mondom ( a napi sajtóba belemerülvén 23 óráig elaludnom még nem sikerült), “…és mikorra lesz készen a műtő?”… “Fél óra múlva” hangzik kollégám válasza. A lesújtó hírt, miszerint nejemet és önfeledten hortyogó nagycsoportos fiamat magukra hagyván perceken belül kénytelen leszek a Bajcsy Kórházba hatolni, tudomásul vettem, konyhánkba haladtam, sültzsíros kenyeret és egy nagyszerű kávét tettem magamévá és éppen gépjárművem slusszkulcsát kezdtem keresgélni, amikor ismét megszólal telefonom: “Ne indulj még!” – szól a verdikt…”…a sebészek operálnak egy bélelzáródást…” Úgy-e, nyájas olvasó, érteni méltóztatik? Nem? Sebaj, elmagyarázom: a XVII. kerületet is ellátó Bajcsy- Zsilinszky Kórház 12,2 milliárd forintért felépített diagnosztikus és műtéti blokkjában a spórolás és munkaerő-hiány okán éjszakánként egyszerre csak egy, a sebészeti szakmákat (hasi sebészet, mellkasi sebészet, érsebészet, nőgyógyászat, gégészet, urológia stb.) ellátó egység működik…az urológiai osztály sürgősen operálandó betegének tehát a sebészetit - mint nyékládházi személy a miskolci gyorsot - előre kell engednie, mert pillanatnyilag erre, ennyire van “kapacitás”…
Már civilbe öltözve, zsírral, szénhidráttal és koffeinnel feltöltve, “ítéletre” várva, kissé idegesen dőltem újra le… Több óra telt el az újabb telefonig, hajnali fél három volt, mire autómba ültem és közel fél négy, mire elkezdhettük az igen rossz állapotban lévő, alig 55 éves beteg húgyhólyagműtétjét…aznap, pár óra múlva, Semmelweis-nap, ünnepség, bográcsozás…
A beteget legjobb tudásunk szerint megoperáltuk. Hajnali öt órakor – kissé fáradtan – hazaindultam, otthon a még mindig az igazak álmát alvó szeretteimnek elkészítettem a valkói házi tej – házi joghurt – keresztúri házi kenyér – házi lekvár összeállítású reggelit, majd belecsobbantam a fürdőkádba…és pár óra múltán kezdődött a Bajcsy Kórház Semmelweis-napi ünnepsége. (A tizenhetedik.hu portálon 11 perces interjút láthatnak Dr. Kálmán Sándor Főigazgatóval).
Itt és most nem óhajtanám ecsetelni, hogy az alvás nélkül abszolvált 30 órát követően a Kórház parkolójában tűzrakás és hagymaszeletelés közepette milyen mértékben voltam fáradt..az tény, hogy Főnököm (Dr Böszörményi – Nagy Géza) és Főnővérünk (Zéher Andorné) és jómagam által, a Kórház meghirdette bogrács-verseny alkalmából készített Jókai bablevesünk párját ritkítóan finom volt…a hajnalban operált beteg pedig köszöni szépen, jól van… 
Ügyeletben töltött éjszaka után merész vállalkozás volt késsel, hagymával, hússal foglalatoskodni! Ejnye, bejnye!
Kedves Magdi!
)…
Kissé aggódtam, hogy azt fogja kérdezni, amit egyik – a Semmelweis-napi bogrács-cselekményben részt nem vett – nővérünk másnap kérdezett: “- Na, és hány ujja maradt, Főorvos Úr?”… Megnyugtathatom, hogy hagyma- és krumpliszeletelés közben SAJÁT ujjaimra rendkívüli módon vigyáztam…a Főnővérnek viszont kisujjában van az urológia (többre tehát nincs is szüksége), a Főnököm műtéti technikája pedig oly kifinomult, hogy 5-6 ujjal is jobb eredményeket fog elérni, mint én tízzel, vagy annál többel
Tisztelt Főorvos Úr!
Kérem, ne szerénykedjen! Az önéletrajzában azt írta, hogy Miskolcon kezdte a szakmát, gondolom operált eleget már ott is, meg a Bajcsyban is! Jól teszi, hogy átengedi a helyét a fiataloknak! Nem mellesleg Ön a helyi politikában is aktívan részt vesz…, és egy nap, Önnek is csak 24 órából áll.
Üdv.:
D.Magdi
Nem, kedves Magdi, sajnálattal kell figyelmeztetnem, hogy Ön téved: egy, a Bajcsy Kórházban dolgozó orvosnak átlag hat keze van és számára a nap minimum 30 órából áll…:-))…egyébként alig várom, hogy helyemet fiatalok vegyék át, én pedig pihenhessek, mint egy katonatiszt…
Kézcsók
dr Fenke Ferenc
Jajaj! Amit nem tudunk, az nem fáj…
Az egészségügyi dolgozókkal, a rendvédelmi dolgozókkal, a pedagógusokkal, a művészekkel (a valóban alkotó munkát végző művészekre gondolok) szemben számos tévhit él, és ez még sokáig így is lesz, mert a telekommunikációból többnyire igen egyoldalú tájékoztatást kapunk. És sajnos az embereknek csak erre van lehetősége (tv, rádió).
Én már rég nem dolgozom, sajnálom a mai fiatalokat.
És tényleg mi várható ránk? Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy pl. egy Dániában dolgozó magyar nővér hazavisz cca.nettó félmillió forintot, itthon pedig egy rezidens cca.90 ezer forintot keres.
Meddig mehet ez így?
A pedagógusokon nagy a teher, a sok új módszer és irányelvek mentén túlzott adminisztráció, és az igazán problémás gyerekekre nem jut idejük és hatékony eszköz sincs a kezükben, arról már nem is beszélve, hogy Magyarország egyes részein már tanítani is életveszély!
Kinek nem jut eszébe József Attila Altató c. versének utolsó szakasza “Tűzoltó leszel, s katona!” , amikor a rendvédelemről van szó?
Mindnyájan tisztelettel kell , hogy tekintsük mindazokra akik azt az életpályát választották, hogy szolgálnak bennünket! Legyen az gyógyítás, tanítás, versmondás, tűzoltás, bűnüldözés, kárelhárítás.
Én nem tudom, hogy mi a megoldás, de kell, hogy legyen megoldás!
Hogy mindenki képességeinek, érdemeinek megfelelően olyan erkölcsi és anyagi elismerésben legyen részesüljön, hogy öregnapjaira ne azon kelljen gondolkoznia télen, hogy eszik-e vagy fűti-e a lakását, mert a kettő együtt nem megy!
Nem lenne természetes, hogy a metró aluljáróban egy 64 éves rendőr szaladjon a 13 éves zsebtolvaj után, mint ahogy az sem, hogy ugyanilyen korú tűzoltó menjen tüzet oltani.
De meg kell, hogy értsék az emberek, hogy Európában nálunk egyedülálló módon (!)egy negyvenes éveiben járó volt rendvédelmis otthon ül vagy valahol biztonságiőrként védia boltot, a bankot! Ez sem természetes!
Kedves Magdi!
Árnyalt és szellemes írásához nagyon nincs is mit hozzátennem.
Köszönöm!
Tisztelettel
dr Fenke Ferenc
Nem, kedves Magdi, nem természetes az, hogy 64 éves rendőr loholjon az aluljáróban a 13 éves zsebmetsző után… de az természetes-e, hogy 64 éves főorvost zavarjanak ki hajnali kettőkor az ágyából, mert 13 éves Lakatos Brunhildában keresztbe állt a szél és családja éppen akkor ért rá orvoshoz vinni őt?…ugye, nem?
Gábor
…türelmetlenül várom országunk egészségügyének bölcs vezetőinek döntését, melynek nyomán a kórházudvar(ak)on Semmelweis-nap alkalmából elkészített Jókai- és egyéb bablevesek “hamburger-adójából” fogják finanszírozni a dolgozók túlóra-díját…
Gáborblogger
Kedves Gábor!
)
Felvetése igen szellemes és meg fogom majd kísérelni formába öntetni
Be kell vallanom, hogy az egyik multinacionális bevásárlóközpontban pár napja tett látogatásom alkalmával éppen a hamburger-adón gondolkoztam, amikor – globalizmus ellen kellően még be nem oltott – öt éves gyermekem harsányan elkurjantotta magát : “Apa! Együnk vonalas krumplit !” – ez nálunk a hasábburgonya szinonímája. A szövegkörnyezetből hihetetlen éleslátásról tanúbizonyságot téve rögvest arra következtettem, hogy valamely McDonald’s kirendeltség magasságában járunk… Rövid mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy a gyermeket ebben a korban egészséges nacionalizmussal még fel nem vértezett farkaséhes állapotában gasztronómiai élvezetektől szigorúan tilos megfosztani, ezért vonalaskrumpli-igényének teret engedve zuhanórepüléssel landoltunk az egyetlen rendelkezésre álló üres asztalnál és – mivel oly’ ritkán tesszük – bőven áldoztunk a külföldi tőkének és hosszan hódoltunk a hedonizmusnak. Ígérem: ahogy telik az idő – és okosodik a gyermek -, ez egyre ritkábban fog előfordulni.
Üdvözlettel
dr Fenke Ferenc