Szerzett jog(ok)

Többek kérésére készültem honlapomon hiányt pótolni – jelesül: elmúlt hónapokban alig szóltam a mindnyájunkat talán legerőteljesebben foglalkoztató kérdésről, az egészségügyről -, amikor délutáni közlekedési rádiózásom közepette valamelyik kereskedelmi adón hallottam a hírt: a “melegek” e hétvégére tervezett felvonulását a rendőrség maximális készültséggel biztosítja és a rendbontókat (tehát a homoszexuális demonstráció ellen tüntetőket) szigorúan megbünteti.

Tehát akkor gondoljuk végig, hogy is van ez? “Szerzett jogaik” csorbításának szándéka okán éktelen haragra gerjednek és országos felfordulást helyeznek kilátásba katonák, rendőrök, amiért a kormány újra kívánja értékelni néhány száz ép és egészséges, 40 -50 éves, kigyúrt egyed nyugdíjra (?) és nyugdíj melletti extra jövedelemre való szerzett /?/ jogát – miközben közel háromszázezer magyar éhbérért dolgozik az egészségügyben és további három millió magyar nyomorog?

Megjegyzem, a “rendvédelmiseknek” igazuk van: a közelmúltban és a jelenben is voltak és vannak “szerzett jogok”…mint tudjuk, ezeket még 1956 reminiszcenciájaként vívták ki és Horn Gyula kormánya ebben megerősítette őket. Szerzett jog volt valamikor az is, hogy a “rendvédelmisek”,  elvtársaik és elvtársi rokonaik narancshoz és csokoládéhoz juthattak akkor, amikor a magyarok 90%-a a TÜZÉP-en a tüzelőért, a cipőboltban a cipőért hadakozott a többi magyar ellenében. “Rendvédelmisek” szerzett joga volt az is, hogy csemetéik – a többi magyarral ellentétben – az egyetemekre eséllyel juthattak be, ha pedig bejutottak, több gyakorlatot és több elméletet abszolválhattak, mint lesajnált, nem “rendvédelmis-leszármazott” társaik. “Éltek, mint Marci Hevesen”,  szerzett jog a “rendvédelmis” üdülőben történő kedvezményes üdülés, a ruhajegyről és egyéb juttatásokról nem is beszélve. Éltek és élnek, mint Marci Hevesen, miközben a magyar társadalom szép lassan belerokkant – többek között az ő eltartásukba…és most – szerzett jogaikra hivatkozva – semmilyen néven nevezendő részt nem óhajtanak vállalni a helyreállításból.

Holnap tehát a “rendvédelmisek” “szerzett jogaik” védelmében demonstrációt /”bohócfelvonulást”/ szerveznek.

E hét végén a homoszexuálisok “szerzett jogaik” védelmében felvonulást szerveznek az Andrássy úton. A csütörtökön demonstráló rendőrök vigyáznak rájuk.

Ki is tehát a bohóc?

8 hozzászólás

  1. EpEr szerint:

    Tisztelt Főorvos Úr!

    Kicsit én is elhanyagoltam honlapjának böngészését, ám erre tévedtem és örömmel látom, visszatértek humorral és iróniával tűzdelt írásai :-)
    Joggal merül fel a kérdés kik is e bohócok? Kónya úr, Ádok úr? Ők akik nyugállományban vannak, alig 40 esztendősen? Talán igen, ők a bohócok, akik megpróbálnak bohócot csinálni a tisztességes rendvédelmiekből, a magyar kormányból és belőlünk magyar állampolgárokból, akik eddig azt hittük SZOLGÁLNAK ÉS VÉDENEK!! Vissza kell vonnom az utolsó két kiemelt kifejezést, hiszen talán éppen ezek a “bohócok” lőtték, verték, taposták 2006. október 23-án Budapest utcáin a BÉKÉS ünneplő tömeget. Azok a magukból kivetkőzött Gergényi és GyF felhergelt seregei most 250ezerért “pihenik” ki a fáradalmakat és tömik a zsebüket a magánhadseregekben (őrző-védő cégek), míg pl. az egészségügyben dolgozók éhbérért robotolnak, felenek emberi életekért. Egy ápolónő, aki emelgeti a magatehetetlen betegeket, teszi tisztába, gonzozza, nekik nem jár 40 éves korban a nyugdiíj? Azt hiszem nem jár se nekik, sem másoknak, akkor, amikor az ország olyan gazdasági helyzetben van amilyenbe 2002-2010 között taszították a magukat szocialistának nevező kormányok.
    Hogy milyen politikai erők állnak e két bohóc mögött nem nehéz kitalálni…, de tisztelettel arra kérem e két bohócot, hogy NE fenyegetőzzenek, menjenek DOLGOZNI!!!

    • dr Fenke Ferenc szerint:

      Kedves EpEr!
      Köszönöm gondolatébresztő reagálását!
      A “gondolatébredés” folyamata a jelen gazdasági helyzetünk és a “bohócok” követeléseinek felemlegetése kapcsán indult el bennem. “Helyi” – de nem provinciális – politikusként óhatatlanul felmerül egy pikáns párhuzam a rendvédelmisek és a XVII. kerületi “bohócok” szereplése között. Úgy-e, emlékszünk: valamelyik tavaszi testületi ülés elején a kerületi MSzP-frakció leragasztott szájjal pózol…később az Itthon (?) Rákosmentén frakció vezetője napirend előtt sárga lapot mutogat, miközben a Jobbik egyszerűen lehazaárulózza a Polgármestert…
      Ki is tehát a bohóc ?!
      A főállású Rákosmente-ellenesek, a kerület vezetése ellen véd- és dacszövetségbe tömörült, gyűlölet átitatta MSzP – IRE – Jobbik – Újpiac – Rákosvidék blokk kártékonyabb és hatékonyabb annál, hogy “fátylat reá” felkiáltással intézzük el…akárcsak a “rendvédelmisek”… Bár Ők (és a “sztrájkbizottság volt tagjai” is) tudják, hogy sem személyesen, sem haverjaik által nem képesek egy kerület (falu, város, ország stb…nem kívánt törlendő) vezetésére, fába szorult féregként visítanak a 68 százalék birtokosai ellen…kérdés, hogy meg kell-e ijednünk?
      Tisztelettel
      dr Fenke Ferenc

  2. Csévi szerint:

    Közélet iránt érdeklődőként sok-sok éve töröm a fejem azon, vajon miért alakulnak olyan szervezetek a kerületben, mint pl. az IRE, vagy korábban a Független Polgárok Szövetsége, de ide sorolnám az Aranyhegyi Szövetséget is. Ezek közül a legkártékonyabbnak az IRE-t tartom. Honnan jött az évek óta a testületben garázdálkodó két ember? Abból a mára itt a kerületben is 2/3-os többséggel bíró Fideszből, amit 2004-2005 táján megpróbáltak szétverni. A Fidesz felső vezetése időben lépett és kiűzte ezt a két alakot bandájukkal együtt a pártból és Riz Levente irányításával egy ma már remekül működő szervezet jött létre. Az az építő munka 2006 októbere óta végre a kerület egészére is kiterjedt és ez az amit ez a két megélhetési politikus nem képes elviselni. Hazug Újpiac lapjuk (állítólag az egyetlen hiteles sőt FÜGGETLEN lap a kerületben) csatasorba áll a szerencsére atomjaira hulló szocik mellett, az említésre sem érdemes helyi szélsőséges párt egyszem képviselőcskéjével, hogy megpróbálják lerombolni azt, amit Riz Levente és csapata végzett a kerületben. Ne feledje senki K I képviselő teniszpályája milliókkal tartozik az önkormányzatnak nem fizet bérleti díjat, és több mint 2 éve nem fizette ki az IRE a szintén közpénzből működő önkormányzati lapnak az időközi választásra feladott hirdetését. Ezek az emberek még meg mernek szólalni???
    Szánalmas próbálkozások ezek, bohóckodás KÖZPÉNZEN.
    Nem kell megijednünk, hiszen a többség nem velük van.

    • Fenke Ferenc szerint:

      Kedves Csévi!
      Néhány hónapja gyakorolom a blogírást ( gyurcsányi magaslatokba vélhetően már soha nem jutok :-) )…de ilyen sűrű “interaktivitásra” nem számítottam.
      Világos beszédre világos legyen tehát válaszom:
      az Ön által “legkártékonyabbnak” titulált Itthon (?) Rákosmentén Egyesülettel és a Jobbikkal kapcsolatban pontosan látja és én kiegészítem: néhány jóhiszemű és ártatlan lokálpatriótán túl mindkét szervezet sértődött, a XVII. kerületnek és Rákosmente jelenlegi vezetésének bármikor ártani kész volt fideszesekből és miépesekből verbuválódott…és ezt – a hitelesség kedvéért – személyemben a MIÉP utolsó és a Jobbik első XVII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje mondja. Ők – az IRE, az MSzP, a Jobbik – a helyi “sztrájkbizottság”: Ők (első sorban az IRE: Kovács István és társa) pontosan tudják, hogy bármit (milliós tartozások negligálását, veréssel való fenyegetést – v.ö.: szemüvegleverés – , testületi üléseken való pofátlan és aljas megnyilvánulásokat is – a magyar nyelv kerékbe töréséről nem is beszélve) megengedhetnek maguknak, lévén, hogy az Újpiac pénzével a következő önkormányzati választáson is bejutnak a Testületbe: kapnak annyi szavazatot, mint a “Rákosvidék” c. baráti havilap példányszáma. A mocsok, az aljasság említett megnyilvánulásaira a XVII. kerületi Fidesznek és a KDNP-nek nincs “európai” válasza. A “független” “Rákosvidék”-nek viszont minden hónapban van kellő számú “objektív” újságoldala ahhoz, hogy a kerület vezetéséről csak és kizárólag rosszat és elmarasztalót, Kovács Istvánról, Fachet Gergőről és Adonyi Józsefről pedig a főszerkesztő – újságtulajdonos jól felfogott érdekétől vezéreltetve a tényektől független hozsannákat írjon. Így megy ez 2011-ben, itthon, Rákosmentén…
      Én sem vélem, hogy meg kell ijednünk…de tanácsos szárazon tartani a puskaport…
      Tisztelettel
      dr Fenke Ferenc

  3. Csévi szerint:

    Kedves Doktor Úr!

    Magam nem költök erre a lapra (Rvidék), bár irreálisan alacsony árát még ki is tudnám fizetni, de van egy szint ami alá nem szeretnék lemenni.Szerencsére akadnak hírportálok (kerületiek), ahol lehet és érdemes körülnézni.
    Kovács és Fachet, Nótin, vagy Hrutka, vagy Ruttner, Lukoczki? Mindegy – egy tőről fakadnak a gyűlölet, a kicsinyes irígység, féltékenység vezérli őket. A szociknak 2 egymást követő ciklus állt rendelkezésükre akár itt a kerületben, akár az országban, hogy megmutassák mit tudnak. Szomorúan kell tapasztalni, hogy megmutatták. Most pedig Rákosmentén és Európában próbálnak ártani hazájuknak. Gyalázat!!!
    A Fidesz-KDNP ötödik éve iránytja úgy a kerületet, hogy az fejlődik és egyre jobb itt élni. A lepukkadt szocreál kerületközpont helyén egy XXI. századi tér fogadja az arra járót. Mi volt korábban lepusztított Keresztúr, panel panel hátán…
    Ez fáj, hogy rájöttek nekik ez nem megy, nekik a gyűlölködés, hazaárulás megy, de az nagyon.
    Igen szárazon tarjuk a puskaport!!

    • Fenke Ferenc szerint:

      Igen, kedves Csévi, sajnos, kénytelen vagyok egyetérteni.
      A puskapornak szárazon történő tartását pedig most is, azért is tartom időszerűnek, mert tudomásul kell vennünk: az Aprók, a Gyurcsányok, a Kovácsok, a Hrutkák, a Vargák, a Megyerik SOHA NEM ADJÁK FEL !
      Üdv!
      dr Fenke Ferenc

      • Csévi szerint:

        Azt remélem, hogy mi sem adjuk fel, nem aprózzuk el magunkat és megpróbálunk olyan embereket magunk mellett tartani, akikben vakon megbízhatunk és nem esünk abba a hibába, hogy “emberségből” kígyót melengetünk a keblünkön, mert mi mások vagyunk. Igen mások vagyunk, de a fent említettek és a hozzájuk hasonlók soha nem voltak és nem is lesznek tekintettel ránk. Mi se legyünk tekintettel rájuk.
        A puskapor pedig szárazon van!!