Szent Erzsébet kápolna

Árpádházi Szent Erzsébet nevét viseli az a kápolna, melyet ma délelőtt szentelt fel Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek:

A mintegy 23 négyzetméternyi alapterületű kápolna munkahelyem, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház “A” épületének ötödik emeletén található, belső-építészeti megoldásai szellemesek, berendezése és az oltárkép egyaránt impresszionálóan szép és egyszerű:

A betegek – és nem csak a betegek – lelki üdvét szolgáló kápolna avatásán részt vett és beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is:

Alanyi blogíró az ünnepélyes átadást követően Erdő Péter bíboros, prímás és Bodnár Attila, a Bajcsy Kórház főigazgatójának társaságában:

…majd, távozóban, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a KDNP Elnökével (fotó: tizenhetedik.hu)

Szocialista realizmus avagy A magyar beteg (90.)

Alábbi képet kerületünk határában, a Bökényföldi úton, a kamion-udvar területén sikerült lencsevégre kapnom. A tiszta égboltból közel 20 négyzetmétert elfoglaló fotó többek között egy könyörgő tekintetű, idős, fehér hajú hölgyet ábrázol. A hölgyet jobb karjával kissé eszelős külleműre sikeredett férfi “fotómodell” – a koncepció szerint vélhetően a hölgy férje, vagy élettársa – öleli át. A szereplők egy közel másfél méter haránt-átmérőjű táblát tartanak maguk elé. A tábla felirata azt hozza tudtunkra, hogy a két, jobb sorsra érdemes modell sokallja a magyar stadionok, illetve kevesli az országban fellelhető kórházak számát. A kép jobb alsó sarkában nemzeti színekben pompázó keretes felirat : “Az én szavazatom az én hazám”… mely üldöztetési téveszme hiányában is egy, a frissen honosított magyar szavazók hátsójának irányába tett laza ideológiai bokamozdulatnak véleményezhető. A montázs jobb felső sarkában pedig az elkövetők: a – más párt által jogvédett – “Összefogás 2014″, valamint az elsőrendű tettes MSzP, illetve a járulékos társak felsorolása: “DK”, meg “PM”, meg “Együtt”, meg még ki tudja, milyen szerzetek…

Fentebb tehát a magyarországi szocialisták pártjának egyik legfontosabb idei kampány-mondandóját, az újabb kórházak iránti igény megfogalmazását láthatjuk-olvashatjuk. A kollektív amnéziában bízva írja, mondja, láttatja mindezt az a párt, mely valamikori tettestársával, a Szabad Demokraták Szövetségével (úgy-e, tetszenek emlékezni bajuszos Molnár Lajos és ábrándos tekintetű Horváth Ágnes doktorokra?) százmilliárdokat vont ki az egészségügyi rendszerből, mondja és mutatja ezt az a párt, mely kórházakat záratott be ( többek között a valamikor 800 milliárdos ingatlanvagyont képviselő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet), ezrével épített le ágyszámot, mondja – és mutat fityiszt mindnyájunknak – az a párt, mely bevezette a dobozdíjat, a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, az, amely a működésképtelenség szélére sodorta a magyar egészségügyet… és nem szakad le az ég…!

Nosztalgia-busz: Fidesz-járat


A 2014. március 20.-i képviselő-testületi ülés

Rákosmente Képviselő-testülete ma délelőtt a 2014. évi országgyűlési választások előtti utolsó rendes ülését abszolválta. Az ülés bevezetőjében Riz Levente polgármester úr – leköszönő országgyűlési képviselő – négy parlamenti évének eredményeiről, előterjesztések és módosító indítványok formájában tetten érhető személyes sikereiről, munkájának számos, a XVII. kerület számára milliárd forintokat jelentő hozadékáról adott számot. Képviselői beszámolójának csattanója volt, amikor bejelentette, hogy minden jel arra mutat, hogy zöld utat kap Rákosmente régóta dédelgetett terve: a Népkert mellett megépítendő Sportcsarnok. A testületi ülésen bemutatott polgármesteri prezentáció szenzációs épülettervei nyilvánosak. A multifunkcionális, földhővel és napenergiával fűtendő és működtetendő, 1500 főt befogadni képes Sportcsarnok energetikai költségei a korszerű technika okán három éven belül megtérülnek.

Az ülés napirendi pontjait a képviselőktől elvárható lehető legnagyobb hatékonysággal megtárgyaltuk.

Napirend után Lukoczki Károly, a szocialisták, meg liberálisok, meg a Gyurcsány-párt, meg még ki tudja, miféle szerzetek és társaságok rákosmenti országgyűlési képviselő-jelöltje részben felolvasást tartva felszólította Dunai Mónikát, a Fidesz és a KDNP jelöltjét arra, hogy programjaikat ütköztetendő szálljon véle nyilvános vitába… Jelöltünk a lehetőséget mérlegelve röviden és igen határozottan rávilágított, hogy részünkről az értelmetlen vita, a személyeskedés és vagdalkozás helyett az eredményeink beszélnek.

Jelen sorok írója ezt követően kért szót. Megemlítettem, hogy az MSzP országgyűlési képviselőjelöltjét és az Ő, valamint önkormányzati frakciójának vitára való készségét egyaránt tisztelem és becsülöm, de…

Naponta, hetente, havonta halljuk és tapasztaljuk, hogy valahányszor arra lehetőségük adódik, szocialisták és liberálisok harsányan emelnek szót a “kirekesztés” ellen. Itt és most nyilvános vitára hívták, szólították a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjét úgy, hogy ugyanakkor egy laza csuklómozdulattal söpörtek le a vita virtuális asztaláról a XVII. kerületben már akkreditált további 12 országgyűlési képviselő-jelöltet… hogy is van ez?… hogy is állunk akkor végül is, most is és mindörökké a “kirekesztéssel”, kedves Magyar Szocialista Párt?

Fenti – nyilvánosan feltett – kérdésemre válasz azóta nem érkezett.

2014. március 15.

Ma, az 513. utcai Honvédsíroknál 1848-as hőseinkre emlékeztünk. A megemlékezésen – gyergyószentmiklósi, vajdasági és lengyel vendégeink mellett – nagy számú rákosmenti polgár vett részt. Alábbi felvételen a XVII. kerületi KDNP elnöke (Csorba Béla) és alelnöke koszorúz:

(fotó: Váradi Eszter)

Ünnepi beszédet Dunai Mónika önkormányzati képviselő, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke mondott.

Az ünnepi megemlékezés koszorúi beborították az emlékművet:


Március 15.

Emlékezzünk hőseinkre 2014. március 15.-én 10 órától, az 513. utcai honvédsíroknál! Ünnepi beszédet mond Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke.

Választási gyűlés

A Rákosmenti Fidesz és a KDNP 2014. március 19.-én 18 órától, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban választási gyűlést tart.

Képviselőjelöltünk, Dunai Mónika

vendége

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,

a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke lesz.

Kampányzáró nagygyűlésünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Tavasz

Az idei tél – kellő érdeklődés hiányában – elmaradt:

(fotó: ifj. Fenke Ferenc)

Követési távolság

Mai – a Polgármesteri Hivatal 303. szobájában tartandó – fogadóórám előkészületei közepette rezzentem össze egy, a Pesti út felől hallható fülsiketítő fékcsikorgást követő éktelen csattanásra. Az útra néző ablakhoz hatoltam, ahonnan kitekintvén a következő látvány fogadott:

A belső sávban a BKV-járat elhaladására váró, balra kanyarodni óhajtó járműbe hátulról nagy sebességgel ütközött egy hasonló “kaliberű” gépkocsi. Eredmény: kettő darab, motor- és alvázsérült, csaknem totálkárosra tört haszongépjármű és egy – újkorában kb. 20 millió forintot érő – farán sérült csuklós Volvo-autóbusz…

A figyelmetlenség, a nemtörődömség, a korán érkezett tavasz itt, most és ekkor – szerencsére – csak anyagi áldozatot követelt. Arra gondolni sem merek, hogy mi történt volna, ha a hátulról, nagy sebességgel közlekedő figyelmetlen gépjárművezető mindössze egy másodperccel korábban érkezik és a vétlen gépkocsit a busz elé löki…?

Polgártársaim, híveim, barátaim! Közvetlen környezetünkben történelmi és vallási vízválasztók, iszonyú erővel egymásnak feszülő társadalmi, gazdasági, politikai és katonai érdekek. Ebben a helyzetben civil, magánemberi és gépjárművezetői feladatunk és politikusaink legfontosabb feladata – közúton és közéletben, eddig elért eredményeinket nem kockáztatva – nagyon vigyázni egymásra és betartani a követési távolságot!

Makk Marci

Rendkívül büszke vagyok a “mieinkre”, ugyanis kötve hiszem, hogy bármely budapesti kerület képes lenne egyetlen “laza csuklómozdulattal”, olyan frappánsan, gördülékenyen megszervezni egy 22 óvodáscsapatot (!) felvonultató sportvetélkedőt, mint amelynek ma délelőtt voltunk szem- és fültanúi az Újlak utcai iskolában. Alábbi felvételünk a vetélkedő egyik vérfagyasztóan izgalmas pillanatát, a PÁROS ALAGÚTVÁLTÓ minden kétséget kizáróan sorsdöntő jelenetét örökítette meg…:

…melyen kéretik nem figyelmen kívül hagyni a feszülten figyelő versenybírót, valamint a – már a függőleges felületeket is elfoglaló – elképesztő számú érdeklődőt… és le a kalappal azelőtt, ahogy a több, mint 200 óvodás plusz óvónéni bírta a közel három órás “gyűrődést”!

Kissé bánatos voltam ugyan amiatt, hogy választói körzetem óvodái leszorultak a dobogóról, de meg kellett állapítanom, hogy a NAGYON IZGALMAS versenyt végül megérdemelten nyerte a Mézeskalács Óvoda; ezüstérmes a Hétszínvirág, bronzérmes a Betlehem Óvoda csapata lett. Alábbi – Szakács Zsuzsa által készített – képek azokat a pillanatokat illusztrálják, midőn Dunai Mónika önkormányzati képviselő, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke – a zsűritagok tekintetétől kísérve – díjakat ad át a nagyszerű résztvevőknek:

A kifogástalan szervezésért és a – korábbi évek gyakorlatától eltérően mindvégig magyar – kísérőzene-válogatásért köszönet illeti a Csicsergő Óvodát és vezetőjét, Nagyné Szabó Etelkát.