A Hősök terén éppen 25 éve hangzottak el  Orbán Viktornak a szovjetek Magyarországról történő kiebrudalását szorgalmazó – ott és akkor életveszélyesnek tűnő – szavai:

…”Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről…”

Orbán Viktor pártja, az – akkor – ezerarcú és néhány száz tagot számláló Fiatal Demokraták Szövetsége ezt követően két cikluson keresztül a parlamenti küszöböt alig átlépve jutott be a magyar Országgyűlésbe.

Csurka István pontosan húsz évvel ezelőtt vetette papírra alábbi sorait:

“A Fidesz rettentő zavarban van. Ezt a fiatal társaságot kegyetlenül megtáncoltatták. Becsületükre legyen mondva, férfiasan szembenéztek helyzetükkel. Számukra egy út volna járható: tovább közelíteni a nemzeti radikalizmus felé, levetkőzni ezt a liberális maskarát, akár ki is lépni a Liberális Internacionáléból és a tőlük megszokott keménységgel opponálni.”

…és lőn…

Váteszek gondolatai a Szabadság Napja alkalmából.

Nagy számú közönség és nagyszerű szervezés jellemezte az idei hagyományőrző, rendvédelmi és katonai napok kavalkádját Rákosmentén.

Volt ott minden, mi szemnek s szájnak ingere: hihetetlen mennyiségű, nagyszerű állapotban lévő öreg katonai

- és nem csak katonai – jármű, korhű öltözékben feszítő szovjet, amerikai, magyar és skót katonák, rendőrök. Volt büfékocsiban sült kolbász és “vonalas krumpli” (copyright: ifj. F.F.), volt íjászat, kutyás bemutató,  katonai teherautón történő sétakocsikázás egyaránt, a bátrabbaknak “tankolni” is lehetett, de az igazi “sláger” a katasztrófavédelem gyönyörűen felújított “kétéltűje” volt

mely jármű platójára alanyi blogíró kiskorú gyermeke kitartó unszolására bírt felmászni, azzal egy nagyszerűen megrázó kört a Nyilas-táblán megtenni, majd remegő lábakon távozni…az élményt mindenkinek ajánlom… jövőre, Önökkel, ugyanott…

Rákosmente Önkormányzata szervezésében és támogatásával kerül sor a felújított Városközponttól északra  fekvő területen (ú.n. Nyilas-tábla) a III. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok rendezvény-sorozatára. Ahogy a korábbi években is, a látványos rendezvény egyben tartalmas családi program, mentési gyakorlatokkal, rendvédelmi látványelemekkel, hagyományőrzők felvonulásával, “archaikus” katonai járművekkel egyaránt. Az esemény június 13.-án, pénteken, a résztvevők letáborozásával veszi kezdetét, az ünnepélyes megnyitót június 14.-én, 10 órakor tartjuk, beszédet mond Riz Levente, Rákosmente polgármestere.

Alábbi fotón (forrás: tizenhetedik.hu, 2013. június) Dunai Mónika (ma már országgyűlési képviselőnk) a tavaly tartott Rendvédelmi Napok egyikén halált megvető bátorsággal közlekedik egy szovjet terepjáró fedélzetén:

2014. június 4.-én a rákoskeresztúri Népkertben a történelmi Magyarország soha meg nem bocsátható feldarabolásának 94. évfordulójára emlékeztünk.

Nemzetünk összetartozásának napján a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium tanulói tartottak szívet-lelket melengető ünnepi műsort:

Ünnepi beszédet Riz Levente, Rákosmente Polgármestere tartott, majd a nagyszerűen felújított emlékmű talapzatánál elhelyeztük a megemlékezés virágait:

(fotó: Váradi Eszter)

Holnap, 2014. június 4.-én, a gyalázatos trianoni békediktátum 94. évfordulójára a Pesti úti Népkertben emlékezvén

NEMZETÜNK ÖSSZETARTOZÁSÁT

ünnepeljük. Gyászunk és ünnepünk 16 órakor veszi kezdetét.

Beszédet tart: Riz Levente, Rákosmente polgármestere. Tartsanak velünk!

(fotó: Bana Roland)

MINDENKIT SZERETETTEL LÁTUNK !

Közelmúltbéli szalagcím az egyik napilap 6. oldalán:

“Péterffy professzor visszaadta díszdoktori címét”.

Az újságcím némi magyarázatra szorul: Péterffy Árpád kolozsvári születésű, világhírű szívsebész – a stockholmi Karolinska Egyetem tanára, 25 éven át a Debreceni Orvostudományi Egyetem II. Sebészeti Klinikájának professzora – ugyanis díszdoktori címét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek, a magyar nyelven folyó oktatás korlátozása elleni tiltakozásul adta vissza azt követően, hogy bizonyos Azamfirei nevű aktuálisan regnáló orvosegyetemi rektor akként nyilatkozott, hogy Erdélyben a magyar nyelv otthoni használatra, valamint a színházba és nem az egyetemre való (!). Egyébiránt a bejelentést követően az Egyetem összes magyar oktatója kilépett annak vezetőségéből.

Kérem Nyájas Olvasót, engedjen emlékeznem. Engedjen emlékeznem 1920 júniusára, amikor Magyarország megcsonkítása, Erdély elcsatolása révén a Balkánon nyugati – ma úgy mondanánk: Európai Uniós – segédlettel létre jött egy korábban soha nem létezett állam: Románia. Engedjenek emlékeznem arra is, hogy a semmiből lett állam mindenkori vezetése – kellő furfanggal viselt háborús részvételei nyomán – 94 éve biztonsággal őrzi a már korábban belakott és utóbb megkaparintott Magyarországnyi területet: Erdélyt. Engedjenek emlékeznem arra, hogy Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Magyar Állam által létesített Kadétiskola (ma: Orvosegyetem) épületeiben az orvostanhallgató-képzés a második világháború után is MAGYAR nyelven folyt (jómagam – alanyi blogíró – még a hetvenes években is magyar nyelven hallgattam, ugyanott az elméleti oktatást):

Életem első két tucat évét éltem szülővárosomban – úgy, hogy gyermekkoromban román szót alig volt alkalmam hallani. Ma már Marosvásárhelyen nehéz úgy egy-két napot eltöltenem, hogy – osztálytársaimon kívül – magyar ismerőssel (is) találkozzak. Mi, akik eljöttünk, ebben minden kétséget kizáróan hibásak vagyunk. Az a tény viszont, hogy a magyar nyelven történő oktatást egy-két sehonnai ma is meghiúsíthatja, az a tény, hogy egy világhírű erdélyi magyar orvos-professzor – a magyar nyelven történő orvosképzésnek a románok által történt ismételt megtagadása okán – visszaadja marosvásárhelyi díszdoktori címét, a puszta ténynél lényegesen messzebb mutat.

Teendőim megakadályoztak abban, hogy választói körzetem – Rákoskeresztúr központja – területén idén is nagyszerűen szervezett majálisnak mindvégig részese lehessek, de a gyermekemmel délelőtt ott töltött közel két óra alatt szívet-lelket melengető látványban volt részünk…példának okáért alábbi fotó azt a jelenetet igyekszik ábrázolni, midőn férfi- és nőnemű apróságok erre a célra készített mechanikus pónilovakon róják a métereket le, s fel a Ferihegyi út 102. magasságában:

A bátrabbak persze igazi lovakra is ülhettek, de volt ott kosárhinta

és térsakk, valamint tűzoltóautó-bemutató egyaránt

…de a legfelemelőbb, a legderűlátóbb gondolatokra sarkalló élmény az ezernyi gyermek látványa volt: JÖVŐNK, Magyarország jövője ott sertepertélt a kalandpark, a mászóvár, a lengőteke, a kirakós játékok, a kézműves-foglalkozások közepette, ott bámészkodott a gyönyörű régi oldalkocsis motorkerékpárok közelében, ott pörölt anyukájával a második vattacukorért, meg hogy újra felülhessen a gokartra… egyszóval, kedves mindnyájunk: VAN REMÉNY !

(Tiziano)