A “pénzpiaci” helyett világ életemben a székely paraszti logika alapján igyekeztem megítélni Magyarország és a magyar gazdaság helyzetét.

Ezért (is) örülök annak, hogy október 9., 10., 15.-i írásaimra (l. ott) adott csattanós választ a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának – az Elnök szándéka ellenében született – tegnapi kamatvágása. A döntés nyomán, a Magyar Nemzet című napilap mai számának vezércikkében napvilágot látott gondolatok pedig – őszinte örömömre – említett bejegyzéseim megállapításait messzemenően alátámasztják.

Íme, néhány gondolat Nánási Tamás “A magyar nemzet bankja” címet viselő írásából:

“A jegybankról szóló törvény a pénzromlás fékezését – az árfolyam-stabilitást – írja elő a monetáris tanács számára. A középtávú cél 2007 óta az infláció leszorítása három százalékra, amelyet öt év alatt sohasem sikerült az MNB-nek elérnie. Arra viszont jó volt ez a feladat, hogy az intézmény elegánsan kivonja magát a magyar valóságból és elhárítson minden olyan felkérést, amely botor módon arra irányult, hogy a tekintélyes intézmény is vegye ki a részét a gazdaságot sújtó válság megoldásából. Simor András, a jelenleg regnáló elnök azért néha úgy érezte, mégis volna dolga ezzel kapcsolatban. Fel is tárcsázta a Nemzetközi Valutaalapot, amikor a krízis 2008 végén megérkezett. Amikor pedig elszabadult a forint árfolyama síelni ment és messzi bércek tetejéről szemlélte, miképp duplázódik-triplázódik meg a hazai devizahitelesek törlesztőrészlete.

Ne feledjük, hogy Simor András mandátuma a jövő év tavaszán lejár. Ez pedig esélyt ad arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank ismét azé a közösségé legyen, amelyiktől a nevében lévő első két szót kölcsönözte.”