Pünkösdöt, a Szentlélek kiáradásának közeledtét, idén mi, magyarok sajátos élményekkel “ünnepeltük”:

Előbb vörös festékkel Horthy Miklós szobrát önti le egy belvárosi ciocinikus ügyvéd, néhány napra rá Marian Cozma alig büntetett gyilkosai magukat Nagy Imréhez hasonlítva “koncepciós pert” emlegetve randalíroznak a bíróságon, majd Moldova György, a kommunizmusban sikeres magyar író simogatja Kádár János frissen felavatott szoborfejét és titulálja őt a sajtó nyilvánossága előtt “proletárszent”-nek… közben a román hatóságok Nyírő József – végakaratának megfelelően szülőhelyén újratemetendő székely író – hamvait keresve rendeznek Biharkeresztestől Korondig egészen abszurd hajtóvadászatot…

Mi, magyarok, pedig a számunkra meghagyott Magyarországon, Erdélyben és a többi elveszített országrészben – “ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó” – csendben és türelemmel várjuk, hogy Őrájuk, az idegenszívűekre – az ügyvédre, a bűnözőre, az íróra, a rendőrre – is kiáradjon majd Jézus szeretete Pünkösdkor és mindenkor…