“…egyszerűen, szeretjük a hazánkat…!”

Fenti mondattöredék ma reggel, Magyarország kormányfője szájából, a Kossuth rádió reggeli élő adásában hangzott el a soha nem látott árvíz okán létrejött, párját ritkító nemzeti összefogás kapcsán.

Fellélegezhetünk?

Választói körzetemben elhelyezkedő, nagyszerű Napsugár Óvoda alapítványa és munkaközössége, valamint uniós és önkormányzati pénz révén sikerült felújítani a Pesti út 153. számú tízemeletes tövében, az Egészségház utca 28.-al szemben lévő játszóteret…mint Riz Levente polgármester köszöntő beszédéből kiderült, a Fidesz-KDNP 2006-ban kezdődött rákosmenti regnálása óta ez a huszonhetedik megépített, újjáépített, vagy felújított játszóterünk…

A játszótér tervezői és kivitelezői (nem csak) a szülők kedvéért sakk-asztalt is telepítettek (fotó: szerző)

Az ünnepi átadás alkalmából a Napsugár óvodásai nagyszerű műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket (fotó: tizenhetedik.hu).

Kívánom, hogy a játszótér maradjon meg olyannak, amilyen átadásakor volt.

1989. december közepén – amikor kitört a geopolitikailag pontosan mai napig sem tisztázott jelentőségű romániai “forradalom” – éppen volt egyetemi évfolyamtársamnál Németországban, a Balti tenger partján tartózkodtam.

Magyarországra érkezésemkor – december 22.-én – már zajlottak a bukaresti és erdélyi harci események. December 23.-án gyógyszereket, infúziókat, kötszereket tartalmazó teherautónyi segélyszállítmánnyal kellett volna Budapestről Marosvásárhelyre indulnom… ha nem vagyok beosztva az “elcserélhetetlen” karácsonyi, kórházi ügyeletbe…így hát az orvosi szobában elhelyezett televízió képernyőjén követtem a romániai forradalmi eseményeket.

Fenti gondolatok jutottak eszembe, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy minden idők legnagyobb dunai árhullámának tetőzésekor a tevőleges gáti védekezés helyett f. év június 8.-9.-10.-én megint csak “elcserélhetetlen” kórházi ügyeletet vagyok kénytelen abszolválni és kizárólag a telekommunikáció révén tudomást szerezni mindarról, amit a százezernyi, ár ellen védekező – nem kis számban rákosmenti – honfitársam a mellvédeken, a gátakon és a “hátországban” művel…

Köszönet nekik és sajnálom, hogy nem tarthattam velük!

…persze Hámori Györgynére, aki 1918. június 6.-án született Cegléden a “néni” szót csak némi túlzással lehet “alkalmazni”, ugyanis amint a Pesti út 160. második emeletére érkeztem köszönteni Őt, egy fiatalasszony lenyűgöző mosolyával fogadott és rögvest megállapította:

- De hiszen mi ismerjük egymást!

- Én is úgy vélem, kedves Margit néni – válaszoltam -, most már emlékszem, hogy jó néhány évvel ezelőtt találkoztunk a Ferihegyi úti Rendelőben…!

Margit néni a köszöntést, a virágcsokor és a miniszterelnöki üdvözlő okirat átadását követően rögtön a konyhába invitált, ahol “terülj-terülj asztalkám” fogadott…hisz’ többszemélyes látogatásra készültek… Kénytelen voltam kimenteni tehát Fohsz Tivadar alpolgármester urat, aki – találkozásunk idején – a főépítésszel vívta éppen esedékes csatáját, valamint magát Orbán Viktort is, aki – mint a telekommunikációban több alkalommal is láthattuk – kevéssé örömteli módon az árvizet kénytelen “köszönteni” a gátakon…

- Pedig de örültem volna, ha eljön… – mondja Margit néni – … meg kellett tehát ígérnem Neki, hogy 2018-ban – ha megérem – 100. születésnapja alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök úrral jövünk Őt felköszönteni.

Amint Margit nénit sikerült megnyugtatnom afelől, hogy tényleg és valóban nem kérek már több szendvicset, fasírtos-sajtos “katonát” és süteményt, ünnepi fotók elkészítése végett a nappaliba hatoltunk:

Margit néni 1938 óta lakik Rákoskeresztúron, a Maglódi útra járt dolgozni (“…öt oldalról kerültem egész álló nap a szövőszéket, aztán itthon pedig a maradék időben a család…!” – mondja), jelenleg lányával él, menye születésnapi látogatásra érkezett:

Margit néni, aki ott-tartózkodásom idején elképesztő fürgeséggel mintegy hatszor ugrott fel a karosszékből különböző családi fotókat megkeresni és megmutatni, ekként búcsúzott:

- Háziorvosom azt mondta, hogy 100 évig fogok élni…én meg szófogadó vagyok…

Ebben maradtunk.

Nem feltétlenül szerencsés, ha magamfajta műkedvelő betűvető és provinciális politikus a szakma nagyjaihoz próbálja mérni magát, mégsem bírom megállni, hogy fel ne hívjam a figyelmet egyik országos napilapunkban fenti címen megjelent írásra.

A vezércikket Bayer Zsolt jegyzi és témája a magyar hegymászóknak a Himalájában bekövetkezett halálát követő internetes kommentár-özön, tehát ugyanaz a gondolatkör, amit “Miheztartás végett” címmel jómagam május 28.-i dátummal adtam közre. Utóbbit blog-jegyzetemben, Bayer Zsolt írását honlapom “Archívum”-ában olvashatják.

A Kaszáló északi sarkában, a bicikliút mellett, a Rákos-patak partjától pár méterre, civil összefogással és uniós támogatással sikerült megépítenünk azokat a szabadtéri eszközöket, melyeket a ma délutáni pár perces esőszünetet kihasználva adtunk át a sportolni vágyóknak:

Választói körzetem újabb nagyszerű objektumát Riz Levente polgármester Kállai Ildikó fitness világbajnokunk társaságában, sajtótájékoztatóval egybekötve adta át a nagyérdeműnek:

A Gregor József Általános Iskola tanulóinak kis csoportja a szabadtéri sporteszközök megfelelő használatával kapcsolatos rövid bemutatót is tartott

mely bemutatóhoz jelen sorok írója – a körzet önkormányzati képviselője – hányatott gyermekkora, korábbi sporttevékenységei során elszenvedett mérhetetlen mennyiségű sérülése, élemedett kora és általános testi gyengesége okán fitness-világbajnokunk ismételt felszólítása ellenére sem óhajtott csatlakozni, megígérte viszont a hasonló, nagyszerű rekreációs lehetőségeket magában hordozó létesítmények további támogatását…

Nem tudhatjuk, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – csillagászati összegeket elérő keresetéből mennyit áldoz saját szülőfaluja, saját egyháza épülésére, nem tudhatjuk azt sem, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – Magyarországon mennyi adót fizet, nem tudhatjuk, hogy segít-e jövedelméből nyírségi iskolát, csángó templomot, székely sportolókat, támogat-e szeretetotthont, karitatív alapítványt, gyermek-menhelyeket?

Tudjuk viszont, hogy minap huszonéves D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – nem először, aktuálisan éppen szülőfaluja közelében bírta totálkárosra alakítani a tulajdonát képező, mintegy 100.000.000 (egyszázmillió) forintos értéket képviselő személygépjárművét.

Egyszerű magyar dolgozó – A magyar beteg és a magyar orvos – zsebében nem csak azért nyílik ki naponta a bicska, mert D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – és a csillagok jelen állását ragyogóan kihasználó hasonszőrűek havonta keresnek másfélszer annyit, mint egy huszonöt évig tanuló, éjt nappallá téve robotoló magyar rezidens egész aktív életében, hanem annak okán, hogy e mellbevágó aránytalanság ellen cselekedni vajmi kevés az állami indulat. Félreértés ne essék: nem hazánknak dicsőséget hozó aranylábú ifjaink és az ő tehetségük okán általuk zsebre tett apanázs, hanem a szellemi teljesítmény döbbenetes és méltánytalan értékvesztése ellen próbálok szót emelni.

Örülünk, hogy D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – ép bőrrel megúszta a nem tudni, ki által okozott közúti balesetet és némi éllel szeretnék rámutatni arra, hogy a D. Balázs – nagyszerű magyar labdarúgó – által minap “amortizált” Lamborghini típusú személygépjármű ára a 32 éve az egészségügyi pályán erejét megfeszítve A magyar beteget szolgáló asszisztensnőm 100 év alatt megkereshető nettó jövedelme. Ez utóbbi tény felett engedtessék meg nem szemet hunynom és azt a mai magyar valóság erősen természetellenes jelenségének tekintenem.

Mi, keresztúri képviselők ma Rákoskert 80. “születésnapja” alkalmából “szomszédoltunk”.

A nagyszerűen szervezett ünnepségen volt színházi előadás

volt kirakodóvásár, volt lovaskocsizás

volt mászóvár, volt nagyszerű bográcsgulyás az Állomáson – közben vonatnézés és robogó vonattal történő fényképezkedés

majd – végül – rákoskerti képviselőinket: Fohsz Tivadart és Hatvani Zoltánt is sikerült közös lencsevégre kapni:

A születésnapi ünnepség nagyszerűen sikerült. Köszönet érte a támogatóknak és a szervezőknek!

Tegnap választói körzetem nagyszerű gimnáziumának két nagyszerű tanára részesült állami kitüntetésben:

Dr. Kiss Gáborné, a Balassi tanára Németh László díjat, Bartal Lajos igazgatóhelyettes pedig Eötvös József-díjat vehetett át Balog Zoltán miniszter úrtól.

A kitüntetetteknek további eredményes munkát kívánva őszinte tisztelettel gratulálok!

Közel két éve, 2011. szeptemberében írtam hasonló címmel jegyzetet.

Annak idején azt mertem szóvá tenni, hogy egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen (Moldávia-Magyarország), a lelátón bukaresti román “szurkolók” által elhelyezett kb. 2 x 20 méteres “transzparensek” hozták a művelt világ tudomására, hogy “Gyűlölünk titeket” “szar Magyarország”. Írásom vezérmotívuma az volt, hogy fenti tettet szankcionálni kell (nem szankcionálták), illetve az, hogy amennyiben hasonló eset példának okáért Izrael válogatottjának fellépése kapcsán fordulna elő, azt, úgy-e, szankcionálnák? (Igen, előfordult és szankcionálták, egy nem tudni mi okból és kik által Budapestre szervezett Magyarország-Izrael mérkőzésen néhány “szurkoló” által bemutatott ostobaságot követően a nemzetközi szövetség döntése nyomán éppen Románia ellen voltunk kénytelenek “zárt kapus” világbajnoki selejtezőt játszani. Az eredmény ismert.) Fent említett írásomat és az abban megfogalmazott vélekedésemet egy ismert baloldali internetes portál – és annak medwe fedőnevű blogbetyára – “kapta fel” és tette közhírré. Jegyzetem a balliberális percemberkék körében “kiverte a biztosítékot”, a mindenhez értő “kanapé-kommentelők” közel 50 – többségében mellbevágóan primitív – beírását azóta sem töröltem.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a székely hegymászó, Erőss Zsolt tragikus halálát követően, főként a meggyőződéses balliberális szavazók által használt internetes felületeken (Népszabadságonline, index.hu) közzétett megjegyzésekkel szembesültem. A beírások zöméből árad a kegyeletsértő ostobaság, az agresszivitás, az irigység, a rosszindulat. Miheztartás végett íme, néhány szemelvény:

“Mi a lépfenének ment oda? Mászná meg a Kékest, talán abba nem pusztulna bele! Szerencsétlen balek, kinek akar bizonyítani?”

“Pökhendi kivagyiságból megint felment egy tök értelmetlen útra.”

“Mióta magyar állampolgár? Bevándorló ‘nemzeti’ celeb, mint Vidnyánszky. Menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Havat rá!”

Fenti idézeteket azért teszem közzé, hogy minden kedves olvasóm “világosodjék meg” –  amennyiben eddig nem lett volna tisztában azzal, hogy kikkel állunk szemben. Attól függetlenül, hogy a szociálliberális indulatok egy szerencsétlenül járt alpinista halála kapcsán “szökkentek szárba”, miheztartás végett tartom fontosnak utalni arra, hogy mi vár ránk, amennyiben 2014-ben az a politikai formáció jutna hatalomra, melynek szekértábora – ne legyenek illúzióink: 99 %-ban – országos, nemzeti és emberi kérdésekben ugyanúgy érez, mint fenti gondolatok tulajdonosai.