Mint előző jegyzetemben említettem volt, Rákosmente Képviselő-testülete f. év július 11.-én nagy többséggel a közösségi lét, az együttélés alapvető szabályai ellen vétőket szankcionálni hivatott előterjesztést fogadott el.

Ekként szól a rendelet bevezetője:

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. (…) törvény alapján felhatalmazást kaptak a helyi önkormányzatok, hogy határozzák meg a közösségi együttélés alapvető szabályait, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit.

A közbiztonsághoz, a közrendhez és a közvagyon védelméhez fűződő érdek megköveteli, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően legyenek olyan szabályok, amelyeknek megsértőit felelősségre lehet vonni.

Javaslom, hogy Rákosmentén a következő tárgykörökben határozzuk meg a közösségi együttélés alapvető szabályait:

- Rákosmente Önkormányzatának és a kerület városrészeinek jelképeivel kapcsolatos szabályszegések

- a dohányzással és a szeszesital fogyasztással kapcsolatos szabályszegések

- állatok tartásával kapcsolatos szabályszegések

- a természetes és az épített környezet védelmével kapcsolatos szabályszegések

- a közterületek használatával kapcsolatos szabályszegések

Javasolom, hogy a rendelet-tervezetben rögzített szabályokat megsértő személyekkel szemben százötvenezer forintig terjedő pénzbírság vagy ötvenezer forintig (…) terjedő helyszíni bírság kiszabását tegye lehetővé a Képviselő-testület (…)

/Riz Levente polgármester sk./

Ismétlem: a nagy többséggel elfogadott rendelet az együttélés rendkívül fontos – mindeddig “elfelejtett”, és/vagy az Alkotmánybíróság által eléggé el nem ítélhető módon korábban “elkaszált” – részleteit szabályozza. Ismételten kérek mindenkit, hogy szánjon időt annak tanulmányozására. Véleményüket is várom.

Legutóbbi fogadóórámon a Tabán utca 2-8. számú társasházat képviselő Kft. ügyvezetője – 2013. június 17.-i keltezéssel – levelet adott át, melyet – minden, a városközpontban lakó honfitársunk számára fontos mondandója okán – itt és most vágatlanul közzéteszek:

Tisztelt dr Fenke Ferenc képviselő úr!

A Bp. XVII., Tabán u. 2.-8. sz. társasház lakóinak kérését tolmácsoljuk az alábbiakban:

A tulajdonosok jelentős energia és pénz ráfordításával folyamatosan karbantartják az épület körüli zöldterületet, amit aztán a környék egyes felelőtlen kutya-tulajdonosai figyelmen kívül hagynak és a kutyáik az ápolt területben kárt okoznak.

Kérjük tisztelt Képviselő Urat, hogy amennyiben eszköze és lehetősége van segítsen a kérdés megnyugtató megoldásában.

Köszönettel

Milics Mihály ügyvezető

(pecsét, aláírás)

A levelet átvettem, átfutottam és megígértem a Tabán utcaiaknak, hogy – ahogy máskor  is – a kérésre lehető legrövidebb időn belül reagálok…

…ami a mai magyar és európai jog- és rendeletalkotási gyakorlatot ismerve hála Istennek, valószínűleg világrekord-idő alatt sikerült, ugyanis Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 11.-i rendkívüli ülésén Riz Levente polgármester úr alábbi címen javasolt napirendre venni rendkívüli sürgősséget igényelő előterjesztést:

150/2013/07.05. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló (…) önkormányzati rendelete megalkotására.

Az előterjesztést – mely mintegy 14 oldalas, alaposan átgondolt és megszerkesztett dokumentum – hosszas és parázs vita után

a Képviselő-testület nagy többséggel elfogadta. (Arról, hogy az előterjesztés a kerületi közösségi együttélés mely szegmenseit – a hajléktalan-kérdéstől kezdve a hulladéklerakáson át a kutyatartásig – igyekszik betartható és betartatandó módon szabályozni, arról, hogy azt mely képviselők nem fogadták el, Rákosmente honlapján és a testületi ülésen készült, mindenki számára hozzáférhető jegyzőkönyvből lehet tájékozódni.)

Ezzel a Tabán utca 2.-8. sz. alatti lakosok által felvetett kérdéskört akár elintézettnek is tekinthetném, ha nem tudnám, hogy Magyarországon – és Rákosmentén – a “kutyás” dolgok nem mindig és nem feltétlenül a jogkövetés mentén zajlanak. Mindennek okán – nem csak önkormányzati képviselőként, hanem úgy is, mint orvos és úgy is, mint valamikori kutyatulajdonos – következő jegyzetemben a 2013. július 11.-én elfogadott önkormányzati rendelet néhány passzusára részletesebben visszatérek.

(fotó: Horváth Tibor)

Boldogsággal tölt el, hogy – Budapest egyetlen kerületeként – a gyermekek számának folyamatos növekedése okoz Önkormányzatunknak “gondot” , ugyanakkor büszke vagyok arra is, hogy – már-már hetente – köszönthetem, köszönthetjük szépkorú honfitársainkat.

Ökrös Lajosné 50 éve él Rákoskeresztúron és nagyszerű egészségnek örvend. 2013. július 10.-én a Ferihegyi út 82. sz. első emeletén, 90. születésnapja alkalmából egy virágcsokor és egy miniszterelnöki emléklap birtokában volt alkalmam felkeresni:

Isten éltesse, Irénke néni!

A fibrilláció a szív – általában vérellátási zavar (infarktus) következtében létrejövő – nagyon nagy frekvenciájú, a vérkeringés szempontjából hatástalan, rendezetlen működése. A szívkamra remegése (fibrillációja) perceken belül halálhoz vezet.

A defibrillátor a szívműködés hirtelen leállását ( a szívizom remegését) áramütéssel hivatott megszüntetni. (Gyakorló orvosként teszem hozzá: hirtelen halál bekövetkeztekor a “hagyományos” újraélesztés a készülék által közvetített, a beteg állapotára vonatkozó információk és az elektrosokk lehetőségének birtokában sem helyettesíthető.)

A defibrillátor avatott kezekben életmentő lehet; annak működtetésére, amelyet tegnap az Újlak utcai Uszodának volt alkalmunk átadni, az összes, ott dolgozó úszómestert kioktatták.

(fotó: tizenhetedik.hu)

Mint Riz Levente polgármester úr is megjegyezte: a készülék kiváló lehetőség, előrelépés az élet megőrzésében, de reményei szerint szükség soha nem lesz rá.

Úgy legyen!

Bevallom, hogy megfogalmazásaimban a politikai korrektség és a szalonképesség kereteit meglehetősen nehezen bírtam betartani akkor, amikor az elmúlt napokban született jegyzeteimben ( Érettségi találkozó 2.,3.) egy bizonyos magyar érdekeltségű “fapados” légitársaság utasaként megélt tapasztalataimról ejtettem szót.

Mint írásaimból feltételezhetően kiderült, vágyom egy “élvezhető” szolgáltatást nyújtó, nemzeti légitársaság után és úgy tűnik, hogy fohászom az “égieknél” – és ezúttal a “földieknél” is – meghallgatásra talált.

“Hamarosan zászlót bont a régóta várt Malév-utód, az új nemzeti légitársaság. Cégbírósági adatok szerint június 13.-tól hatályos a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése.” - olvasható a Magyar Nemzet mai számának 13. oldalán.

Fenti hír örömömre szolgál.

Azt pedig, hogy kik is egészen pontosan az újság által említett, “a Sólyom mögött álló közel-keleti kisebbségi befektetők“, rövidesen meg fogjuk tudni.

“Honi soit, qui mal y pense”.

Íme, az egyik  - egyébként naponta látható, tetten érhető és nehezen elviselhető – olyan “performance”, mely(ek) okán, ha rajtam múlna, azonnali hatállyal megszüntetném a korábban elfogadott módon és helyeken éktelenkedő “szelektív hulladéktárolókat”, ugyanis – legyen az akár a Gyökér utca elején, vagy a Kaszáló nyugati csücskén elhelyezett objektum – a környékükön szárba szökkent “megélhetési kukázás” mérhetetlenül irritálja az ott lakókat. Mi, mindnyájan, pontosan tudjuk, hogy ennek, amiről itt és most szólok már semmi köze sincs a környezetvédelemhez.

A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium tőszomszédságában,  Petrőczy Dániel képviselőtársam választói körzetében, az iskola alapítványa képviselőinek és Riz Levente polgármester úr társaságában az Akácvirág utca végében átadtuk a jelenlegi városvezetés 2006-os beiktatása óta megépített és/vagy felújított huszonnyolcadik játszóteret:

(kép: tizenhetedik.hu)

Nyárádszentlászló, Pásztortűz panzió

Az 1973-ban, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végzett XII. D. osztály 40. érettségi találkozójának következő helyszíne a festői fekvésű Nyárádszentlászlón nagyszerűen megépített Pásztortűz panzió.

A falu lakossága – magyarországi szocialisták és romániai radikálisok által aligha értelmezhetően – színmagyar. A Pásztortűz panzió – mint vállalkozás – zseniális: a közel négyszáz hektáron épített ingatlan közepén jurta-szerű vendéglátó-helyiség, mellette háromszáz főt befogadni képes konferencia-terem, köröskörül pedig tucatnyi, egyenként háromszobás, emeletes faházikó található, szemközt, a domboldalon pedig a közel kétszáz éves református templom:

E nagyszerű környezetben emlékeztünk és mulattunk… előbb rekkenő hőségbenmajd párját ritkítóan szépséges zivatarban

és az azt követő, soha nem látott “dupla” szivárványban gyönyörködvén…

Az ellátás kifogástalan volt, de azzal, hogy a “csapat” – reggel négyig – inkább táncolt,

mint táplálkozott, komoly gondot okoztunk az amúgy példásan helyt álló személyzetnek…

Végül pedig, másnap délelőtt, a “kemény mag” búcsúkoccintása: jövőre, Veletek, ugyanitt:

Osztályfőnöki óra

A Bolyai Farkas Líceum 1973-ban végzett diákjaiként – 1969 szeptembere óta – most tartottuk az első, osztályfőnök nélküli osztályfőnöki órát.

Az óra előtt a katolikus temetőben virágot helyeztünk el tavaly elhunyt osztályfőnökünk, Kirsch Márta és egyetlen, Marosvásárhelyen eltemetett volt osztálytársunk, Várterész Mária sírján.

Gyülekezés a temető bejáratánál

XII. D. : csoportkép a Bolyai udvarán

Az “oszióra” megtartása végett – a korábbi évektől eltérően – sikerült elnyernünk saját, régi osztálytermünket. (E terem falai között, a székely Bolyai János által, Einstein előtt közel 100 évvel született meg a relativitás-elmélet). A katedra perceken belül az “illetékesek”, azaz a Vásárhelyen maradt “kemény mag” által előre elkészített finomságoktól roskadozott.

Osztályfőnökünk hiányában az órát – melyből végül közel három óra lett – Székely Ilona osztálytársunk (Székely János, Erdély talán legragyogóbb költő-drámaírója és Varró Ilona írónő gyermeke) “moderálta”. Említettem volt, hogy osztályunkat egytől egyig kivételes képességű tanulók alkották: az elmúlt négy évtizedben Erdélyben, Magyarországon, Németországban, Franciaországban intézményvezetők, osztályvezetők, főorvosok, politikusok kerültek ki (pad)sorainkból, bár igazi hősöknek én változatlanul azokat tartom, akik szülőföldünkön megmaradtak: a marosvásárhelyi sérült gyermekek intézményét vezető gyermekorvost, a marosvásárhelyi patikust, a székelyföldi háziorvost, a csíkszeredai erdészmérnököt, a homoródi tanítónőt, a Bukarestben dolgozó mérnököt, a vásárhelyi önkormányzati-, a Nyárád-menti országgyűlési képviselőt…

Beszámolót hallgatok… háttérben Gaál Ilona (Csíkszereda) és Makkai Éva (Marosvásárhely)

Székely Ilona

egymás után, névsor szerint szólította az osztálytársakat… padtársammal, Borbély Lacival, a román kormány volt miniszterével, az RMDSz politikai alelnökével együtt

a megmaradt harmincnyolcból huszonnyolcan voltunk jelen

és ahogy az ilyenkor szokás, mindnyájan beszámoltunk utóbbi évtizedeinkről, sikereinkről, bosszúságainkról, örömünkről, bánatunkról…és bár most, először: betegségeinkről is…alig egy-két beszámoló “sikeredett” könnyesre…

Az osztályfőnöki óra után szálláshelyünkre távoztunk, majd néhány órányi pihenőt követően tucatnyi gépjárművel kivonultunk Nyárádszentlászlóra, a Pásztortűz panzióba, ahol a 40. érettségi találkozó hátralevő részét nagyszerű körülmények között volt alkalmunk eltölteni.

Fapados kaland 2.

A Malév kiiktatása nyomán a Magyarországon (is) üzemelő fapados légitársaságok végtelenül elszemtelenedtek és ma már monopol-helyzetüket kihasználván korábban elképzelhetetlen dolgokat enged(het)nek meg maguknak.

2013. június 20.-án tehát – magyar résztulajdonú “fapados” légitársaság gépével – az immár Liszt Ferenc nevét viselő repülőtérről 40. érettségi találkozónkat megünnepelendő Marosvásárhelyre repülnék. A reptérre érkezvén a “Felszállás”-t abszolváló teremben már maga a tömeg is mellbevágó (vélhetően kisebb létszámú adminisztratív személyzet használata végett a járatok indítását azonos órákra igyekeznek koncentrálni), de hát ez legyen az én gondom. A “csekkolás” okán történő sorban állás ilyetén módon több, mint húsz percet vesz igénybe. Ezt követően a saját járatukra sikeresen felvett boldog utasokat karámba terelik, melynek végén – további kőkemény sorállást követően – személyi, majd irat-ellenőrzés következik. A váróteremből való kijutás újabb háromnegyed órás ácsorgást követel, majd nemre, fajra, vallásra, bőrszínre, életkorra és mozgáskészségre való tekintet nélkül az aszfalton, a napon álló, kb. 60 C fokra hevült autóbuszba szállunk, melyben mintegy húsz percet várakozunk ahhoz, hogy az majd kiszállítsa a nagyérdeműt a – valahol a felszállópálya közelében veszteglő – repülőgéphez, ugyanis a fapados légitársaság nem használja a reptéri váróval összeköttetésben lévő légkondicionált folyosókat, azaz nem fizet a dokkolásért.

Miután az utasokat a géphez szállító autóbusznak sikerül az Airbus közelében leparkolnia, a kellő mértékben megfőtt, párolt, sült, grillezett, flambírozott, lángolt (nem kívánt törlendő) és úgy általában elalélt utasok felvánszorognak a gép oldalához tolt lépcsőn, az ablak melletti ülésekért vívott rövid kézitusát követően mindenki elfoglalja kivívott helyét, majd a légikisasszonyok menekülőutakat, mentőmellényt és oxigénmaszkot bemutató pantomim-játékát követően, mintegy 40 perc késéssel a ferihegyi betonról a gép sikeresen felszáll. A Marosvásárhelyig történő repülés ideje 45 perc. Az út során a gépen helyet foglaló nagyszámú gyermek minden gyomorforgató légörvényt hangos visítással díjaz: nekik repülő Vidámpark… végül is szoktatás kérdése…

A fapados légitársaság pilótája által a vidrátszegi repülőtéren végrehajtott, tehénlepény deponálását modellező landolás – némi gasztronómiai képzavarral élve – már csak hab volt a tortán: megérkeztünk.