2011. december 1.-én, egy, a Bajcsy Kórház Urológiai műtőjében abszolvált csaknem 9 órás műtét okán hajszál híján lekéstem önkormányzatiságunk egyik legfontosabb aktusát: a törvényileg előírtan minden helyhatóság által évente minimum egy alkalommal kötelezően megtartandó, a lakosság részéről felteendő KÖZérdekű kérdések megválaszolásának céljából összehívott MEGHALLGATÁST.

Kettővel korábbi – szabaddemokrata/szocialista – ciklusban, a műszaki értelmiségi dr. Hoffmann Attila polgármester által levezényelt közmeghallgatás minden alkalommal a meghirdetett időben hajszálpontosan elkezdődött és – a feltett kérdések számától függetlenül, csekély érdeklődés mellett, elöljáró-kímélő módon - pont egy óra múlva véget ért. 

Riz Levente, humánértelmiségi, mérhetetlenül toleráns Polgármesterünk megszüntette azt a gyakorlatot és 2006. októberétől bevezette az alkalmankénti véget nem érő közmeghallgatás(oka)t.

Dec. 1.-én, pontban 18 órakor a “Vigyázó” Fórum-termében telt ház fogadott; az összesereglett rákosmentiekkel szemben helyet foglaltam és körülnéztem: mereven előre tekintő arcok, vészjóslóan szigorú tekintetek… “ Ellenfeleinknek sikerült megtölteniük a termet” – gondoltam magamban, a köz által történt mintegy 4 órás meghallgattatásunk azonban hellyel-közzel cáfolta balsejtelmeimet. (Azt viszont itt és most kellő tisztelettel megkérdezem: a mieink mi okból nem tartják fontosnak azt, hogy ilyen – és ehhez hasonló – jeles és fontos alkalmakkor kellő létszámban, a 85000-es kerületre vetítve legalább háromszázan jelen legyenek és kellő időben megtöltsék a termet?)

A közmeghallgatás 18 ó 15.-kor polgármesteri expozéval kezdődött, majd a moderátor által felvezetett, ”előrement” (a Hivatal postájára érkezett elektronikus levelekben feltett) kérdések megválaszolása következett.

A megjelentek a kellemetlenkedni akaró és magamutogatást célul tűző kérdéseken túl számos, valóban közérdekű problémát feszegettek:

Az egyik kérdező gondja például az volt, hogy miként viszonyul saját ingatlanának területén keletkezett “folyékony hulladék” (v.ö.: csatornára nem csatlakoztatott ingatlan pöcegödrének tartalma) elszállítási díja a számlán fizetendő összeggel? Horváth Tamás alpolgármester úrnak (aki egyébként pozíciójából adódóan az est főszereplőjeként négy órán keresztül keményen állta a sarat) komoly erőfeszítésébe került az ingatlantulajdonosnak elmagyaráznia, hogy ma már pöcét a Főváros – nem a kerület, de igény szerint plusz költség fejében magánvállalkozó – ürít és amennyiben az “ürítési igény” a számítottnál kisebb, igencsak örülnie kell, amennyiben (eddig még) “megúszta” talajterhelési díj nélkül, ugyanis – mint kiderült – a “derítő” “folyékony hulladék” tartalma elfolyik valamerre. (Megjegyzésem: felszólalását megelőzően az ingatlantulajdonosnak bölcsebb lett volna tájékozódnia – vagy hallgatnia.)    

Számos alkalommal került szóba a Liszt Ferenc repülőtér tulajdonosainak, bérlőinek és használóinak szabálysértő, ellenőrizhetetlen és büntethetetlen (?) zaj- és környezetterhelése, melynek kapcsán a jelenlévők Krammer György frissen kinevezett kerületi Rendőrkapitánynak szereztek kellemetlen perceket, ugyanis Kapitány úr nem óhajtotta, vagy nem bírta elmagyarázni azt, hogy miért nem vonatkoznak ugyanazok a törvények egy, a tilosban parkoló vagy egy gyorsan hajtó gépjárműre, mint egy, a rákoshegyi házak cserepeit naponta lesöprő, az életet “de facto” veszélyeztető, a törvényesen megengedettnél lényegesen alacsonyabban le- vagy felszálló repülőgép tulajdonosára?

Egyik kertvárosi polgártársunk által felvetett “komposztálás kontra avarégetés” problémakört annak okán kellett ”levennünk napirendről”, hogy utóbbit a Főváros teljesen függetlenül, hogy említett honfitársunknak és jelen alanyi blogírónak erről mi a véleménye, megtiltotta.  

Volt olyan rákosmenti, aki – szerintem megfontolandó módon – felvetette: a “panelprogram” mintájára (v.ö.: évente százmilliókat költünk a szocializmus vívmányának, a XVII. kerületi panel-blokklakások működőképességének fenntartására, hisz’ az Újlak utcában, a Ferihegyi úton, a Pesti úton több, mint húszezer barátunk lakik!) miért nem indítunk “családiház-programot”, hisz’ Rákosmentén ezernyi elaggott ház agg tulajdonosa saját erőből már képtelen – amúgy kerületi ingatlanvagyon szempontjából is jelentős értéket képviselő – házát felújítani.

Az este egyik legérdekesebb momentuma a Ferihegyi út 80. sz. alatti tízemeletes panelingatlan - főként magánerőből történt – felújításával kapcsolatos kérdéskör (szigetelés, városképbe illő homlokzatfestés stb.)  volt. Ahhoz képest ugyanis, hogy 14 hónapja vagyok a körzet egyéni, választott képviselője, fogadóórámon soha, senki, az említett házból problémájával nem keresett meg…az “esetet” viszont kellő harsánysággal, a közmeghallgatáson egész csapat “hozta elő”.      

A következő felszólaló egy – szerintem okkal – feldúlt madárdombi – amúgy kutyatulajdonos – hölgy volt, aki szemléletes számokkal és számításokkal vezette fel, hogy lakóhelyén kerítésméterenként hány darab (ugatás révén “házat őrző”) kutya található és hogy ez a tény erőteljesen megnehezíti az éjszakai pihenést. (Itt és most hadd fűzzek a felszólaláshoz egy személyes kommentárt: abszolúte nem értek egyet azzal a széles körben tapasztalható magyarországi közvélekedéssel, hogy “a kutya azért van, hogy ugasson”. Nem. A kutyát a magyar ember – évezrede - csak elvétve tartja azért, hogy “ugasson”. Az erdélyi kopónak tilos addig ugatnia, amíg “csapáson van”, a vizsla is “néma” és csak akkor “szól”, amikor bekövetkezett az elejtés sikere, a komondor szigorúan hallgatagon védi az övéit, a kuvasztól pedig az Isten őrizzen, amikor megszólal, a puli pedig oly mértékben intelligens, hogy csak akkor ugat, amikor azt neki megengedik… Az, a “házőrzésnek” csúfolt, súlyos akusztikai környezetszennyezés, amiről a madárdombi hölgy beszélt – a jelenlévő sokak megrökönyödésére – példának okáért Németországban igenis komoly összegekkel büntethető, büntetett és büntetendő. Nem /csak/ az ebadó, hanem kőkemény szigorral betartandó kutyatartási törvények szükségesek, ugyanis ez a mai, liberális ”kutyavilág” tarthatatlan. Hangsúlyoznám, hogy tudom, miről beszélek: évtizedekig voltam kutyatulajdonos.)

Hála Istennek, pártpolitikai eszmefuttatások csak a közmeghallgatás vége felé ütötték fel fejüket: Végh (?) Eduárd tartott a Magyar (?) Szocialista (?) Párt nevében oda egyáltalán nem illő kampánybeszédet. Sajnálnám, ha mellőznék. Tehetséges. 

Valamilyen okból kifolyólag a XVI. kerületi LMP (?!) embere is kért (és kapott) szót: a XVII. kerületieket is érintő környezetvédelmi kérdéseket feszegetett, mely felszólalás nyomán kellő szerénységgel és kellő tisztelettel szeretném felhívni a téma iránt fogékony honfitársaimat, hogy minden kétséget kizáróan a következő diktatúra színe nem fekete, nem barna, nem vörös, hanem ZÖLD lesz. Lásd még: Daniel Cohn-Bendit…örüljön az, akinek semmit nem mond ez a név…       

A közmeghallgatás váratlanul kellemes színfoltja volt valamikori szocialista főpolgármesterjelölt Gyuriczáné Németh Erzsébet sallangmentes, építő jellegű és a “Helikoptertől” nyugatra tervezett új lakópark megépítésének terve okán felvezetett aggodalma. Képviselő asszonyt főpolgármester-helyettesünk nyugtatta meg: ezirányú terveinkről szó sem volt.

A mintegy négy órásra sikerült közmeghallgatást közkedvelt és elnyűhetetlen Turcsán néni felszólalása zárta.