“…a székely népen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban egyszer eret kell vágni…” (Siskovics József báró)

1764. január 6.-án, Vízkeresztkor székely vezetők gyűltek egybe megtárgyalandó, hogy – a kényszersorozás és az osztrák szándék ellenére – miként tudnák megőrizni ősi jogaikat. Ezt nem tűrhette el a bécsi udvar. Madéfalván és környékén Mária Terézia csapatai – Siskovics báró, tehát egy magyar tiszt vezényletével – a székely akarat megtörése végett január 7.-én, hajnalban , tehát éppen  260 éve mészároltak le mintegy 400 védtelen embert, férfiakat, nőket, gyermekeket.

A madéfalvi veszedelmet a székelyek soha nem feledték és soha nem fogják elfelejteni. Alábbi emlékművet közel 130 éve állították:

Azt pedig a tőlem elvárható visszafogottsággal kérdezem: van-e vajon fogalma arról a magyarországi döntéshozóknak, hogy mit érezhettek székely atyámfiai, amikor megtudták, hogy Mária Terézia nevét fogja viselni a budapesti Petőfi laktanya…?