Melegség önti el lelkemet ahányszor arra járok és mindig csodálattal tölt el a festői Naplás-tó kora reggeli látványa. A hajnali fagyban imitt-amott leheletfinom jégréteg alakult (mifelénk úgy mondták: “bebőröződött”), a tükörsima felszínen a párban úszó vadrécék (horribile dictu: tojó és gácsér, azaz egy-egy nőnemű, meg hím egyed!) húznak V alakú barázdát:

Végtelen csend és nyugalom… de alig egy óra múlva a gyönyörűen kialakított part mentén már alig találni parkolóhelyet. A Nap már az erdő felett, a víz tükrén siklanak sugarai:

…és bármily hihetetlen, de mégis vannak, akik számára valóban csupán “térkép e táj”…!