“A háború már zajlik. Az elhízott, tokás Európa, amely már régen elveszítette önmaga lényegét, most sem lát semmit. S mert nem lát semmit, hívja, kérleli, önként beereszti a háborút, akarja, szereti, dédelgeti és jognak, humanizmusnak, morális kötelességnek becézi. Európa elhagyta valahol, a futurisztikus, tudományos, boldog és egyenlő, politikailag korrekt jövő felé menetelés közben a kereszténységet, de most a háborút a kereszténység parancsára hivatkozva csalogatja kebelére. A világ pedig, amely nem A NYUGAT része, felrobbant, mert A NYUGAT évszázadokon át hordta alá a gyúanyagot. A repeszek pedig száguldanak Európa és  A NYUGAT felé.

Vannak, akik szerint ez a jogos büntetésünk. Mások szerint ez maga az áldás. Mert a cél az Európai Egyesült Államok megteremtése, hiszen őszerintük ez a válasz minden problémára. Az Európai Egyesült Államok útjában pedig a nemzetállam áll. Tehát a nemzetállamot le kell bontani. Lebontani pedig nehéz és fáradságos munka. El kell hozzá hordani a hiteket. A hagyományokat. A múltat. Normálissá kell hazudni minden abnormálist. Szét kell szakítani a megszokott társadalmi kapcsolatokat és a családokat. Meg kell kérdőjelezni mindent, ami megkérdőjelezhetetlen. Ki kell tudni mondani, hogy még a nemed sem az, aminek születtél. És persze el kell hagyni Istent. (…) Ezt mind-mind meg kellett tenni, hogy lebontsuk a nemzetállamot. S a nagy mű végső fázisa most következik: be kell még engedni Európába

sok millió migránst, hogy végképp eltüntessük a “haladás” útjában álló gyalázatost, az évezredek alatt megformált nemzetállamokat. (…)

Csak a háborút nem látjuk, még mindig nem. Pedig a háború zajlik és közeledik, feltartóztathatatlanul. (…) Határokhoz érkezik, ott áll, ordít, tüntet, sír, mórikálja és sajnáltatja magát, összevarrja a száját és emeli az öklét.

És így előbb-utóbb áthág, átfolyik mindenen. Jön. És ahogy közeledik, lassan lemászik a képről a lomha szörny, a polgárháború előérzete is. Mert polgárháború is lesz. (…) És lesznek, akiknek majd arra is lesz magyarázatuk, és akik majd akkor is azt fogják mondani, hogy mi szégyelljük magunkat. ŐKET kellene megfosztani minden hatalmuktól.

Hogy élhessünk békében, nyugalomban, ezeréves hagyományaink között. És eldönthessük, mint mindig, hogy kikkel akarjuk megosztani életünk színtereit. Mert ez az egyik legősibb jussunk. És most el akarják venni tőlünk ezt is azok, akik hozzák, hívják, csalogatják a háborút.

Ha hagyjuk, magunkra vessünk.”

(Bayer Zsolt, Magyar Hírlap)