A tűzifát évek óta Lajos hozza Rákoscsabáról. Általában száraz, aprított akácot, melyet gyermeke vagy felesége segítségével szokott a fásszínbe hordani. Ez ma is így történt volna, ha autóvezetés tekintetében komoly kihívásokkal küszködő szomszédasszonyunk Mitsubishi típusú gépjárművével el nem barikádozza kertünk bejáratát. Lőn tehát, hogy Lajos és neje jobb híján a garázsbejáraton és a kerítésen át „terítette” a most amúgy sem száraz aprított akácot. Az igen bonyolult folyamat végén fizettem, majd behatoltam ingatlanunkba már téli gúnyába öltözött nejemért és gyermekemért. Sétálni indultunk, de ezt megelőzően óvodás kisfiamnak – természetesen – tüzetesen meg kellett vizsgálnia a kert sarkában, a friss havon emelkedő akácfa-dombot…és ekkor IV. Fenke Ferenc a III. Köztársaságban harsányan elkurjantja magát:
„- Apa! Pillangó!”
Zsenge kora ellenére IV. Fenke Ferenc a III. Köztársaságban nem sűrűn gyakorolja a szülők félrevezetésének amúgy igen divatos szokását, így a naptári dátum és a -1 Celsius fok ellenére szavainak kénytelen voltam hitelt adni és utánuk nézni.
A látvány megrázó volt:

…a pillangó valószínűleg Lajosék farakásában bábozódott, majd a késő őszi melegben vetette le hernyó-ruháját és szállíttatott kertünk hófedte fövenyére. Sűrű, majd egyre gyengülő szárnycsapásokkal próbálkozott a lehetetlennel: a fagy közepette életet lehelni kihűlő önmagába. A biológiai tragédiának gyermekem határozott fellépése vetett véget:
„- Vigyük be!” – adta ki a megfellebbezhetetlen utasítást.
A pillangó pillanatnyilag az előszobában, a muskátlik között próbálgatja szárnyait.
Rosszkor volt rossz helyen?
Ki tudja?
Allegóriánk?
Talán.